1997 elején olvastam el a Dianetika könyvet. A benne leírtakat aránylag hihetőnek tartottam, hiszen hallottam arról, hogy regresszív hipnózissal a születés idejére vissza lehet térni, bár eléggé kételkedtem abban, hogy az én esetemben is működik.

Néhány hónappal később elmentem egy Dianetika Központba, ahol egy kiselőadás keretében alkalmam nyílott kipróbálni a technikákat. Akkoriban még csak az auditori oldalt próbáltam, de később sikerült néhány különös élményt megtapasztalni, ami elég volt ahhoz, hogy elhiggyem, van a dologban valami.

Az előadás után említették, hogy ha ott dolgozok, akkor ingyen járhatok tanfolyamra. Nyáron be is jelentkeztem heti húsz órás munkára, de három hónap után anyagi és időbeosztásbeli okok miatt kénytelen voltam felhagyni a munkával. Viszont amíg ott voltam, addig szinte minden szabadidőmet angol nyelvű könyvek olvasásával töltöttem.

Időközben elgondolkoztam azon, hogy miért támadják a szcientológiát annyira, ha olyan jó dolgokra képes. Az interneten körülnéztem, hogy mit mondanak róla. A kritizáló oldalakat elvetettem, hiszen egységesen, részletezés nélkül (azaz entheta módon) szidták az egyházat, a technológiáról semmit nem mondtak, de a Freezone America oldalán leírtak felkeltették az érdeklődésemet. Ott olyan kritikákat fogalmaztak meg, amelyeket a témát ismerők írtak, valamint érdekes olvasnivalókat (például a