7. fejezet

Biztonságos a gyermek számára az, ha valamit elmond neked?

Nagyon sok éven keresztül tettem fel ezt a kérdést: Kommunikálni vagy nem kommunikálni? Ha az ember ilyen súlyos bajba sodorta magát a kommunikációval, akkor természetesen abba kellene hagynia a kommunikálást. Ez azonban nem így van. Ha az ember bajba sodorja magát a kommunikációval, akkor tovább kell kommunikálnia. A megoldás a több, nem pedig a kevesebb kommunikáció, és ezt a rejtélyt negyed évszázadnyi kutatás és töprengés után megoldottnak tekintem.

– Dianetika 55!

Az egyik esti előadásom után egy férfi jött oda hozzám és azt mondta: Rengeteget beszéltetek arról hogy hogyan kerüljünk kommunikációba. Hát, kíváncsi lennék arra, hogy a fiammal ezt hogyan oldanátok meg. Egy szót is alig szól hozzám, folyton rosszkedvű és ha valami beszélgetésbe szeretném bevonni, akkor valami semmitmondó választ ad nekem vagy a saját álomvilágába merül el. Nem tudom, hogy mit tegyek vele. Minden tinédzser ilyen?

Sajnálatos módon túl sokuk tényleg ilyen. Mostanában szinte lehetetlen egy folyóiratba anélkül belenézni, hogy a fiatalkori bűnözésről, lemorzsolódásról vagy a tinédzserek lázadásáról ne olvasnánk.

A tudósok, pszichológusok és oktatók minden tudásukat bevetik, hogy a lázadó tinédzsereink problémáit megoldják és úgy tűnik, egyetértenek abban, hogy a problémák a felnőttek és a tinik közötti gyenge kommunikációra vezethető vissza. Itt viszont megállnak. Kerestem, de nem találtam olyan tanulmányokat, amelyek megmondanák, hogy ezzel a gyenge kommunikációval mit is kellene tenni, csupán fontoskodó, de semmitmondó közhelyeket kínálnak (Meg kell érteni, hogy ez a tinédzserek számára a zavarodottság és az érthetetlenség átmeneti időszaka. Több erőfeszítést kell tenni, hogy ebben a korszakukban jobban megértsék az élet bonyolultságát. …)

A kórt helyesen felismerték, de valódi gyógymódot nem tudnak ajánlani, és az ok felismerésére még remény sem mutatkozik.

Az okot és a gyógymódot a szcientológián belül találtam meg.

Az ok a szülők hibás meghallgatási szokásaiban gyökerezik, gyógyulás pedig csak megfelelő kommunikációval jön létre. Meghallgatás, megértés, nyugtázás. K/F nélkül. (Ami azt jelenti, hogy anélkül vagyunk a kommunikációját fogadni, hogy bármit is hozzátennénk).

Az a társalgás, amely egy átlagos otthonban, munkahelyen, iskolában vagy akár egy fogadáson folyik, ritkán több, mint egy K/F-művészek által rendezett minden-belefér előadás. Szinte minden megjegyzést, amit valaki tesz, azonnal visszautasítanak, megváltoztatnak, kijavítanak vagy megkérdőjeleznek. Ezek mind a társalgási K/F különböző megjelenési formái.

A K/F elkerülése, a másik kommunikációjának fogadása önfegyelmet és erős jellemet igényel (kérlek vedd észre, hogy azt mondtam, fogadni, ez nem szükségképp jelenti azt, hogy egyetérteni). Valójában az ilyen viselkedés lehet, hogy egyáltalán nem illik egy fogadásra. Ha te lennél az egyetlen, aki másokat tényleg meghallgat, túl népszerű lennél. Mindenki köréd gyűlne, hogy elmondhasson neked dolgokat, ez pedig a terhedre lehet. Könnyen beszorulhatsz az egyik sarokba, és nem fog hozzáférni a svédasztalhoz.

A kisgyerekekkel folytatott K/F viszont életveszélyes. Kezdetben egy tiszta és nyílt, szabad és rugalmas kommunikációs vonallal rendelkezünk. Ha viszont rosszul bánunk vele, a gyermek növekedésével párhuzamosan egyre távolabbra és vékonyabbra nyúlik, a tízes évek elejére pedig elszakadt gumiszalagként pattan vissza a meglepett szülőkhöz.

Következzék egy példa a K/F hiányára.

Lee esténként lefeküdt, játszott egy kicsit, majd kijött és azt mondta: Anyu, nem tudok elaludni.

Mindig csak annyit válaszoltam, hogy Értem.

Ő pedig két percen belül mindig elaludt.

Ez öt éven keresztül szinte minden este megtörtént. Néha a bébiszitter arra panaszkodott, hogy Lee-t nehezen tudja elaltatni. Tudtam, hogy a bébiszitter ilyenkor azt feltételezte, hogy Lee nem tudok elaludni kijelentése azt jelentette, hogy tennie kell valamit (fel kell kapcsolni a villanyt, mesét kell olvasni, inni adni kell neki). Pedig minden ilyen további tevékenység csupán a nem tudok elaludni mechanizmust tartotta életben.

Ron Hubbard az emberi elméről és kommunikációról egy nagyon értékes megfigyelést tett: Ha egy személy a reaktív elméjében megtekint valamit, és azt pontosan és valósághűen elmondja másoknak, akkor az többé nem fogja zavarni, feltéve ha olyan valakinek meséli el, aki megérti és nyugtázza őt.

A gyerekek valami őket zavaró dologtól ösztönösen úgy próbálnak meg megszabadulni, hogy azt apunak vagy anyunak elmondják.

Kis Boróka azt mondja: Félek a sötét ablaktól. Anyu tévesen megpróbálja megnyugtatni: Semmi nincs ott, amitől félned kellene, ez butaság.

Így Boróka ragaszkodni fog az állításához. Egy nyugtázás nem találná meg és nem kezelné a félelme forrását (az ugyanis sokkal korábbra nyúlik vissza), de véget tud vetni neki. Ha mégsem, akkor is legalább annyit elmond neki, hogy megértettelek. Ha a gyermek a lámpát égve akarja hagyni, hogy így ne féljen, anyának égve kell hagynia a lámpát. Az egyetlen dolog, amit anya nem mondhat a gyereknek, az az, hogy ne féljen.

Ez nem fog működni.

Mostanra talán már látod, hogy a kommunikációja visszautasításával a gyermekeket számtalan módon el lehet idegeníteni. Viszont (számára) az a legpusztítóbb, ha egy általa elkövetett ártó tett bevallását képtelen a szülő felé kommunikálni.

Mi az ártó tett? Bármi, amit elkövetünk (vagy nem tudunk megtenni) és ami bánt másoknak.

Billy elveszi a húgától a játékát. Ez egy ártó tett. Billy nem nyitja ki az ajtót a húgának, amikor odakint sír és nem éri el a kilincset. Ez is ártó tett. Ez első esetben tett valamit, a második esetben visszautasította, hogy megtegyen valamit. A húgát viszont mind a két esetben megbántotta.

A gyermekek lelki egészségét nagymértékben erősíti az, ha biztonságossá teszed a számára, hogy beszéljen hozzád, biztonságossá teszed a számára azt, hogy elmondhassa az ártó tetteit és így a lehető leghamarabb rendbe hozhatod azokat. Amikor még nagyon kicsi, megpróbálja elmondani őket, és ez az a pont, ahol a szülők az első hibáikat elkövetik.

Kis Abigél a strandon játszik. Odamegy anyuhoz és azt mondja: Fejbe vágtam azt a lányt.

Ha anyu nagyon okos, akkor csak annyit mond, hogy Köszönöm, hogy elmondtad.

Ennyi az egész.

Ha anyu úgy viselkedik, mint a legtöbben, akkor azt fogja mondani: Mit tettél, ez nagyon csúnya dolog volt! Soha nem szabad kislányokat megütnöd! Ezért el leszel fenekelve!

Abigél megérti az üzenetet. Nem azt, hogy nem szabad lányokat megütni, ezt már eddig is tudta. Ehelyett azt tanulta meg, hogy Nem szabad anyunak elmondani, ha valami rosszat tettem, mert akkor elfenekelnek.

Így figyelmetlenségből az anya megteszi az első lépéseket afelé, hogy a gyermek számára ne legyen biztonságos, hogy beszéljen hozzá. Hamarosan el fog kezdeni visszatartani, azaz az általa elkövetett helytelen cselekedetekről senkinek sem fog beszélni.

Ha egy kutyát minden alkalommal megrúgsz, amint belépsz az ajtó, a kutya hamarosan megtanulja, hogy elrejtőzzön, amikor a lépteidet meghallja. Ha egy gyermeket megbüntetsz azért, mert kommunikál, akkor hamarosan felhagy a kommunikációval.

Elgondolkozhatsz azon (és minden okod megvan rá), hogy hogyan fogja a helyeset a helytelentől megkülönböztetni, ha mindenre, amit tesz, csak annyit mondunk, hogy rendben. Ez a szülői feladatunk része. A társadalom által helyesnek tartott viselkedésre tényleg meg kell tanítanunk. Ha azt látjuk, hogy valamilyen mások számára káros vagy hátrányos tevékenységet folytat, közbe kell lépnünk, meg kell állítanunk és el kell magyaráznunk neki, hogy az a cselekvés miért is helytelen. A beismerő vallomás elfogadása nem azonos azzal, hogy elsiklunk ártó tettek felett. Nagyon fontos, hogy ennek a különbségnek tudatában legyünk. Az ártó tettet minden eszközzel állítsuk meg, de NE AKADÁLYOZD A KOMMUNIKÁCIÓJÁBAN.

Emlékezz arra, hogy a gyermek alapvetően jó, nem akar másoknak bántalmat okozni, és inkább mindannyiunkhoz hasonlóan támogatásra és elismerésre vágyik.

Ha valami rossz dolgot okozott, akkor azt megpróbálja helyrehozni. A lelki fájdalmakkal ugyanúgy megkeres, mint egy lehorzsolt térddel. Szeretné, ha segítenél neki abban, hogy ezeket a dolgokat helyrehozza. Egy lehorzsolt térdet sem ütögetnél meg utána még néhányszor kalapáccsal, ugye?

Tekintsük az első bekezdésben említett tinédzser példáját. Nem beszél a szüleivel. Nem tudják, hogy merre mászkál, mit csinál és kik a barátai. Tényleg biztos vagy abban, hogy nem ismeri a szülei vezetésről, lopásról, ivásról vagy magatartásról vallott elveit? Természetesen ismeri (hacsak az elmúlt tizenkét évben nem volt süket, néma és vak). Ezentúl ismeri a társadalom általánosan elfogadott normáit, valamint ismeri a tanárai és vallási vezetői nézeteit. Valószínűleg annyi legyél jó kioktatást kapott, hogy már torkig van az egésszel. Hadd biztosítsalak arról, hogy nem még egy kioktatásra van szüksége.

Megértő hallgatóságra van szüksége. Tudnia kell, hogy még nincs késő ahhoz, hogy a múltbeli tévedéseit és vétkeit helyrehozza. Azért képtelen a szüleivel beszélgetni, mert tudja, hogy a kommunikációját képtelenek K/F nélkül elfogadni.

Miután rengeteg tinédzsert auditáltam, bevallhatom, hogy egyiküknek sem volt szükséges megmondani, hogy valami rosszat tett, ezt ők maguk vallották be, és utána csodálatosan érezték magukat.

A szülők egy másik kérdést is fel szoktak tenni: Ha egy gyerek ártó tetteit fenyegetés és kritizálás nélkül elfogadod, akkor nem gondolod, hogy ezeket helyénvalónak fogja érezni és ezeket az ártó tetteket újra el fogja követni?

A válasz erre az, hogy nem. Fokozatosan fejlődni fog. Miután az ártó tetteitől megszabadult, tisztának fogja magát érezni és a lehető leginkább ilyennek akar megmaradni. Az ártó tettek elkövetésére irányuló belső kényszereit nem tudod törölni, ez auditálást igényel, viszont vissza tudod tartani attól, hogy ezeket az ártó tetteket összegyűjtse, és ez rendkívül fontos.

Miközben a Saint Hilli Különleges Eligazító Tanfolyamra (az angliai szcientológia főiskolára) jártam, Svédországból rengeteg egyetemi hallgató járt át hozzánk. Minden hétvégén egy tucatnyi új svéd érkezett, hogy az Eligazító Tanfolyam tanulóitól alacsonyabb szintű auditálást kapjanak. Kedves, szeretni való fiatalok voltak, de közülük meglepően sokan fogyasztottak kábítószert, LSD-ztek vagy szívtak füvet. A szcientológia irányelvei határozottan megtiltják a kábítószer-fogyasztók auditálását, így őket az etikai részlegre kellett küldeni, ahol megismertették őket az irányelveinkkel. Néha ahhoz, hogy auditálást kapjanak, egy bizonyos ideig várniuk kellett, hogy a kábítószerek kiürüljenek a szervezetükből.

Miután kapcsolatba került a szcientológiával, tudtommal közülük egyik hallgató sem nyúlt többé kábítószerhez, helyette tanfolyamra kezdtek járni és elindultak a clear állapot felé vezető úton. Most mindannyian keményen dolgoznak azon, hogy az otthoni barátaikat is megmentsék.

Emlékszem az egyik ilyen vidám tizenkilenc éves fiúra, akit nem sokkal Saint Hillbe érkezése után auditáltam. Kicsivel később visszament Svédországba, de nem sokkal azelőtt, hogy eljöttem volna Saint Hillből, visszajött, hogy további auditálást és képzést kaphasson. Azalatt a néhány hónap alatt, amit otthon töltött, pénzt keresett, néhány barátjával összeállt, hogy egy bérházat megvegyenek és így jövedelemre tegyenek szert, és néhány barátját rávette, hogy képzésért és auditálásért ők is eljöjjenek Saint Hillbe.

A szcientológiát megtárgyaló módszerei nem voltak túl konzervatívak, de sikere volt vele. A barátainak azt mondta, hogy Fiúk, ezt a szcientológiát ki kell próbálnotok. Felejtsétek el a füvet. Az auditálás az igazi élvezet.

Ez a fiú megpróbálja a korábbi vétkeit helyrehozni. Egyenesbe jött, és most elkötelezte magát, hogy ebben a barátainak is segítsen.

Ne amiatt aggodalmaskodj, hogy mi fog történni azzal a gyerekkel? Ehelyett inkább azt a kérdést tedd fel magadnak, hogy mi történt vele?

Amíg a múltját rendbe nem hoztad, bizonyossággal senki jövőjéről nem állíthatsz semmit.

Amikor néha észreveszed, hogy egy gyermek valamilyen kárt okoz, jó ötlet, ha esélyt adsz neki arra, hogy a kárt rendbe hozza vagy jóvátegye.

Ha valamit tönkretesz, hagyd, hogy megjavítsa, eltakarítsa vagy kicserélje.

Néhány évvel ezelőtt észrevettem, hogy egy barátom több kisgyereke rászokott, hogy a falakat krétával firkálja össze. Hiába fenyegette, szidta és fenekelte el őket, a falakat rendszeresen kidekorálták.

Néhány évvel később én is arra léptem be a nappaliba, hogy Paul otthagyta a kifestőkönyvét áttért a falfirkákra és aggódva nézett rám. Nem szidtam meg, hanem megjegyeztem, hogy Látom, összefirkáltad a falat. Nos, megengedem, hogy a kedvemért letakarítsd.

Kapott egy szivacsot és egy vödör vizet. Nehéz munka volt és többször is segítségért könyörgött, de én ragaszkodtam hozzá, hogy a munkát egyedül fejezze be. Időről időre bátorítottam. Miután nagy nehezen végzett, úgy döntött, hogy felhagy ezzel a művészeti ággal.

Több évvel később Lee is a nappali Michelangeloja lett. Egy napra.

Amikor Angliában voltunk, egy három éves kislány, aki ugyanabban az apartmanban lakott, mint mi, jött át látogatóba a nappalinkba. Miközben körülnézett, nekiütközött a teázóasztalnak és leverte a rajta lévő cukortartót. Megriadva kezdett kiszaladni a szobából, amikor visszahívtam, és megmondtam neki, hogy Ezt most takarítsd fel!

A következő néhány percben szorgalmasan a kezébe söpörte és a szemetesbe szórta a cukrot. Egy kis idő után diadalmasan jelentette ki, hogy Megcsináltam!

Rendben, jó munkát végeztél.

Nyilvánvalóan elégedett volt azzal, ahogy az ártó tettét rendbe hozta, valamint hogy még mindig barátok maradtunk.

A kutatásai során Ron Hubbard talált valamit, amit ártó tett-motivátor sorozat-nak nevezett el. Ez a következőképpen működik:

  1. Teszünk valamit, amivel másban kárt okozunk
  2. Visszatartjuk, azaz másoknak nem beszélünk róla
  3. Valamilyen káros dolog történik velünk.

A velünk történt ártalmas vagy kellemetlen dolgot motivátornak nevezzük. Ez után mindig igazoltnak érezzük az ártó tett elkövetését. Ron Hubbard nagy felfedezése az volt, hogy a motivátort mindig ártó tett előzi meg, és nem fordítva, ahogy azt a legtöbbünk hinni szeretné.

Most ezzel nem azt szeretném sugallni, hogy egy láthatatlan kéz lenyúl az égből és az ártó tetteink miatt megbüntet minket. Ezt magunkkal tesszük. Ez az élet játszmájának egy eleme.

A láncot úgy lehet megtörni, hogy a gyermekekből kiszedjük az ártó tetteiket és a visszatartásaikat (vagy ahogy hívjuk őket, az O/W-iket [angol rövidítés az overt (ártó tett) és withhold (visszatartás) szavakra – a fordító]), és nem hagyjuk, hogy azok felgyűljenek. Ha a gyermek nagyon fiatal, akkor már a kezdetektől biztonságossá kell számára tenned a kommunikációt. Lee-vel ezt tettem. Ennek eredményeként ő soha nem érezte azt, hogy valamit vissza kell tartania tőlem.

A mindennapok része az, hogy mindent elmesél, amit ártó tettnek lehet gondolni vagy ami zavarja őt. Így lehet, hogy nem fürdik minden este, de tiszta elmével fekszik le, és ez sokkal fontosabb.

Ha a gyermeked idősebb és a K/F-ezés a szokásává vált, lehet, hogy sok türelemre lesz szükséged, hogy vele újra jó kommunikációt tudj kialakítani. Azzal kell kezdened, hogy tudatod vele, nem fogod megbüntetni azért, mert kommunikál. Újra vedd rá arra, hogy kommunikáljon veled. Először nem fogsz hatalmas eredményeket elérni. Ne is várd el. Az a legvalószínűbb, hogy minden elmondott ártó tettre kilenc motivátor (olyan dolog, amelyet vele tettek) fog jutni, és még azokat az ártó tetteket is igazolni fogja.

Némi szerencsével a kitartásod elnyeri jutalmát. Nekem ez Paul hét éves korában sikerült. Ő ugyanis minden nap összeverekedett a szomszédban lakó Johnnyval. Paul mindig ártatlan volt. Ő ütött először, vagy Elvette a teherautómat, esetleg Csak visszaütöttem.

Rendszeren elmondtam neki, hogy két ember nélkül elég nehéz verekedni. Nem számít, hogy a másik mit tesz, addig nem verekedhetsz, amíg úgy nem döntesz, hogy verekedni fogsz. Paul azon vágya, hogy igaza legyen, annyira erős volt, hogy egy darabig eltartott, amíg ez az elképzelés eljutott hozzá. Egy napon viszont az igazság győzött. Paul sírva jött haza, a háttérben pedig hallottam, ahogy Johnny üvöltve szalad haza. Mi történt? – kérdeztem.

Dacosan azt mondta, hogy Én csak visszaütöttem, majd halkan hozzátette: … elsőként.

Miután az első professzionális tanfolyamomat elvégeztem, sokkal fontosabbnak találtam, hogy a fiúkkal ártó tetteiket és a visszatartásaikat elmondassam.

Ezzel kapcsolatban egy este nagyon megragadt bennem:

Paul egész nap gúnyolódott és kötözködött (ami az ártó tettek és visszatartások jele), így este áthívtam egy kis beszélgetésre az irodámba. Kis idő után kiderült, hogy visszatart valamit. Azt mondta, hogy Nem mondom el sem neked, sem senki másnak, soha.

Szelíden, de határozottan kijelentettem: De, el fogod mondani.

Azt az első visszatartást nem volt könnyű előhozni, majdnem egy órát vett igénybe, de később neki ez már soha nem ment ilyen nehezen. (A szabályaink egyébként nem teszik lehetővé, hogy a nekünk elmondott személyes titkokat továbbadjuk. Paul valószínűleg megengedné, hogy ebben az esetben kivételt tegyünk, de mostanra már mind a ketten elfelejtettük, hogy mi is volt az.)

Miközben belefeledkeztünk ebbe a mentális küzdelembe, felismertem valamit, aminek a segítségével azóta több ezer ártó tettet húztam ki a pc-kből: nem számít, hogy mit tett, és nem számít, hogy mennyire elkeseredetten próbálja elrejteni, VALÓJÁBAN MINDEN THETÁN AZT AKARJA, HOGY RÁJÖJJENEK.

Ahogy a fiúk az ártó tett-motivátor sorozatról egyre többet megtudtak, a jelenséget működés közben a saját környezetükben is meg tudták figyelni, és ennek eredményeképp kínosan ügyeltek arra, hogy az ártó tetteiket folyamatosan rendbe tegyék.

Egyik este Lee-t elküldtem lefeküdni, előtte pedig megjegyeztem, két sütit magával vihet, ha harapni akar valamit. Később, amikor bementem jó éjszakát kívánni, észrevettem, hogy eléggé bűntudatosan hevert az ágyában.

Jobb, ha bevallom az ártó tettemet – mondta – kettő helyett három sütit vettem el.

Mielőtt nyugtázni tudtam volna, hozzátette: Ó, anyu, a motivátorom is megvan. Szaladtam, hogy a sütikkel el tudjak rejtőzni az ágyban, és akkor beütöttem a lábam az konyhaasztalba.

Meg vagyok róla győződve, hogy a fiatalokat fenyegetéssel és büntetéssel soha nem leszünk képesek tisztességre nevelni. Ezeket a módszereket széles körben használják, az emelkedő bűnözési mutatók, rossz útra térés, kábítószer-függőség és zsúfolt börtönök jelzik az eredménytelenségüket.

Az általam legeredményesebbnek talált módszer az, hogy a múltjukat segítünk rendbe hozni. Ezentúl ugyanilyen fontos, hogy a saját etikai szintünk magasra emelésével és őszinteséggel jó példát mutatunk. Azt találtam, hogy a gyermekeim nevelésében a legtöbb sikert akkor értem el, amikor az ellenük elkövetett ártó tetteimet (amikor figyelmetlen vagy türelmetlen voltam, vagy amikor elhamarkodottan megbüntettem őket) rendbe hoztam.

Nem csoda, hogy a gyermekek az álszentséget helyénvalónak fogadják el, ha azt látják, hogy a szüleik és a környezetükben lévő többi felnőtt megszegi a törvényt, hazudik a barátainak vagy motivátorokat dramatizál.

Ritkán halljuk azt, hogy valaki azt mondja: a munkahelyemen elkövettem egy hibát és emiatt a főnökömnél bajba kerültem.

Sokkal gyakrabban halljuk azt, hogy A főnököm egy igazi … Senki sem szereti.

Rengeteg okot hallunk arra, hogy valaki miért nem halad a munkájával, miért nem keres több pénzt vagy miért nem tud valamit megvenni. Nem túl gyakran halljuk viszont a nehézségek igazi okát, azaz hogy a munkájával kapcsolatban ártó tetteket követett el.

A visszatartásnak hatalma van. A felgyülemlett visszatartások merevítik meg az arcunkat és öregítenek meg minket. A visszatartások miatt kritizálunk másokat. A visszatartások miatt vonakodunk másokkal kommunikálni. Végső soron a visszatartások vonzzák magukhoz a balsorsunkat.

Egy idő után természetesnek tekintettem, hogy ha az egyik fiúnak hirtelen rengeteg problémája lesz vagy túl sokat kritizál, megjegyzem, hogy Úgy hangzik, mintha ártó tetteid lennének. Így keresgélnek, megtalálják őket, elmesélik, utána pedig sokkal jobban érzik magukat.

Ha a gyermekednek segíteni szeretnél, ne hagyd, hogy a motivátorai, még ha értelmesnek is tűnnek, összezavarjanak.

Amikor Angliában voltunk, egyik nap Lee nagyon zaklatottan jött haza. Egy lakatot a kulcsával együtt kölcsönadott egy barátjának. A barátja elveszítette a kulcsot, és kénytelen volt feltörni a zárat. Lee maga volt a tökéletes áldozat. A nagylelkűségét figyelmetlenséggel és pusztítással jutalmazták. Én viszont nem éreztem vele együtt, hanem megkérdeztem tőle: Mit tehettél, amivel ezt a motivátort magadhoz vonzottad?

Egy percnyi gondolkodás után lassan vigyor öntötte el az arcát. Emlékszel arra a shillingre, amit valamelyik nap az ágyon találtál? Megkérdezted, hogy az enyém-e. Nem igazán voltam biztos benne, de eltettem.

Ezek után nem panaszkodott többet az eltört lakat miatt. A következő nap pedig a barátja vett neki egy új lakatot. (Ezt a történetet természetesen Lee engedélyével mesélem el.)

Ahogy a fiúk idősebbek lettek, egyre inkább megbecsülték az átlagnál kevésbé reaktív embereket.

1966 tavaszán találkoztak az első szcientológia clearrel, John McMasterrel. Ő volt az első, aki Ron Hubbard zseniális technológiáját követve elérte az ember ismert lehető legmagasabb szintű létállapotot.

Johnban a fiúk megtalálták a hősüket (sőt még én is). Ő volt az ismeretségi körünk leginkább tiszteletreméltó személye. Bölcs volt, de nem beképzelt. Végtelen melegség és megértés áradt belőle.

A találkozás után mindannyiunkban megerősödött a meggyőződés, hogy clearek akarunk lenni. Nagyon örültem annak, hogy egy ilyen kiváló személy ekkora hatással volt rájuk. Tudtam, hogy később, ha összefutnak vele, Pault és Lee-t soha nem vezeti tévútra rossz emberek, akik például kisebb lopásokba akarják őket bevonni vagy rá szeretnék venni, hogy elszívják az első marihuánás cigarettájukat, és fel fogják ismerni az álarc mögé bújó reaktív gyöngeséget.

Most, hogy önmaguk fejlesztésének a céljait megerősítették, még erősebben elhatározták, hogy kevesebb ártó tettet követnek el.

Továbbá engem is állandó éberségre késztetnek.

Egyik nap, amikor süteményt sütöttünk, az egyik barátomra kezdtem el panaszkodni Mi a fenéért csinál ilyesmit? Annyira dühös vagyok rá.

A hatéves kis bölcsem ekkor unott hangon megszólalt: Természetesen azért, mert ártó tetteket követtél el ellene.

6. Probléma, vagy a probléma megoldója? Ruth Minshull: Csodák reggelire 8. Botok és kövek