Vissza a böngészhető nézethez 

19. fejezet

Legvégül

A könyv megírásának kezdete és vége között Paullal együtt (aki akkor tizenhárom éves volt) clearek lettünk. (Lee majd néhány év múlva kerül sorra.)

A clear állapot személyes dolog. Mindannyian egyedi személyiségek vagyunk, megvan a saját tehetségünk, tapasztalatunk és tudásunk. Az clearré tétel során eltávolítjuk a rejtett forrásból kéretlenül érkező gondolatokat és érzelmeket. A régi emlékek és asszociációk többé lepnek el minket, hogy a jelenbeli tapasztalatainkat befolyásolják. A valódi lény kiemelkedik, a saját döntései alapján hozza létre gondolatait és idézi fel emlékeit, újra ő uralja saját magát, ahogy annak lennie is kell.

Azon a reggelen, amikor clear lettem, egy korai auditálási ülést fejeztem be és lementem a vendégház konyhájába, hogy egy kávét csináljak magamnak. Odakint hideg volt, sötét és esett, de én úgy éreztem, hogy átjár a napfény. Számomra olyan volt, mint a tavasz első napja – az a nap, amikor először mehetünk ki nagykabát nélkül. Feldobottnak, fiatalnak és élettel telinek éreztem magam. A fák csúcsa felett akartam ugrálni és újra beleszerettem az életbe.

Mára teljesen megbékéltem magammal. A családi ügyeket kézben tartom. Többé nem aggódom amiatt, hogy mi lesz a gyermekeimből.

Ezt tudom.

Hozzám hasonlóan ők is szorgalmasan segíteni fognak. Megkeressük a többi embert, azokat, akik még a téli álmukat alusszák, de elég éberek ahhoz, hogy meghalljanak minket, amikor hívjuk őket, hogy csatlakozzanak hozzánk a napfényben.

Együtt mindent meg fogunk tenni azért, hogy a bolygó szellemi egészségét helyreállítsuk.

Hadd fejezzem ezt be azzal az idézettel, amelyet clearré válásakor Paul Saint Hill kápolnájában tartott.

Íme egy tanács közületek azoknak, akiknek gyermekeik vannak. Thetánként kezeljétek őket, nem kölykökként.

Három oka van annak, ha egy gyermek alacsony intelligenciára utaló jeleket mutat:

  1. Veleszületett rendellenesség. Tényleges agyi sérüléssel született.
  2. Aberráció. A reaktív elme túl nagy részben restimulálódott, csökkentve a tudatosságot.
  3. Helytelen oktatás. A tanítása során hibákat követtek el és azokat nem hozták helyre.

A modern társadalom legnagyobb (intelligenciával kapcsolatos) hibája az, hogy ezt a három fogyatékosságot gondatlanul egy kalap alá veszik. Ez a baklövés a civilizáció fejlődését jelentőset hátráltatja, ugyanis az aberrációval és a helytelen oktatással kapcsolatban lehet tenni valamit, és a szcientológián belül meg is tesszük ezt.

A képzés és az auditálás hatására bekövetkező intelligenciahányados-fejlődéssel folyamatosan találkozok. Az alapvető szcientológia képzés és auditálás előtt és után rendszeresen szoktam mérni a tanulók intelligenciahányadosát. Gyakran látom, ahogy az IQ-juk 10-15 ponttal növekszik. Két évnyi képzés és auditálás hatására a saját IQ-m 35 ponttal nőtt meg.

1964-ben, amikor a tanulás témakörében kutatásokat folytatott, Ron Hubbard hatalmas áttörést ért el. Az így szerzett ismereteket az összes szcientológia akadémián hatalmas sikerrel kamatoztatták.

A szcientológián kívül semmilyen olyan iskolát vagy egyetemet nem ismerek, amelyik a Hogyan tanuljuk? témában bármilyen tanfolyamot tartana. Így hirtelen kevés ennél alapvetőbb tévedést tudok elképzelni.

A franchise központunkban (Ann Harborban) most már Tanulási tanfolyamot és a nehézségekkel küzdőknek tanulási helyrehozatalt tartunk. Hamarosan oktatók számára is fogunk szemináriumot adni, és talán magántanítást is vállalunk.

A tanulási anyagokat ebben a kötetben nem kennék képes bemutatni. Egy saját művet igényelne. Az anyagok viszont mindenki számára elérhetőek. Ha a legközelebbi szervezet vagy franchise központ nem tanítja, biztos segíteni tudnak abban, hogy a Tanulási Szalagok egy példányát megszerezd és otthon meghallgasd.

Időközben szülőként azt mindenképpen érdemes tudni, hogy a gyermeked nem mindenképp valamilyen belső tényező miatt nem képes fejlődni. Ő olyan mértékben korlátozott, amilyen mértékben egy tárgyat nem tud megtanulni és amilyen mértékben a tanítói nem képesek a felmerülő nehézségeket helyrehozni.

Már túl régóta helyezzük tévesen a hangsúlyt arra, hogy egy gyermeknek milyen képességei vannak, ahelyett hogy milyen módszerekkel is tanítjuk őt.

18. Egyebek Ruth Minshull: Csodák reggelire Szójegyzék