Skálák és viselkedés
A skálák azok a gyakorlatban használt mércék, amelyek segítségével az auditor a preclear állapotát fel tudja mérni. Mivel az auditálás célja az, hogy a precleart a skálákon felfelé mozgassa, az az auditor, aki a skálákat jól ismeri, képes a preclear haladását vagy annak hiányát figyelemmel kísérni.
A skálák a képesség vagy a létezőség fokozatait jelenítik meg.
A fokozati skála
kifejezést mindenre lehet alkalmazni. Valaminek a különböző mértékű lépéseit vagy fokozatait jelenti. Tarthat a nullától a végtelenig. Attól függően, hogy a skálán mely irányba haladsz, a végtelenül rossz vagy a végtelenül jó irányába haladhatsz.
Az abszolútumokat viszont elérhetetlennek tartjuk.
A skála két pontja közötti különbség lehet nagy, egy hatalmas lépés – de lehet annyira apró is, hogy azt csak feszült figyelemmel és alapos megfigyeléssel lehet észrevenni.
Az élet a legmagasabb állapotában (a skála tetején) maga a tökéletes megértés. Az élet a legalacsonyabb szinteken a legcsekélyebb megértés, vagy annak hiánya. A megértés affinitásból, realitásból és kommunikációból áll. Ebből a háromból messze a kommunikáció a legfontosabb, az affinitás és a realitás mondhatni csak azért létezik, hogy a kommunikációt támogassa.
Az affinitás címszó alatt találjuk a tónusskálát.
A tónusskálát egy -40 és 40 közötti tartományban határozzuk meg. Ebből a széles sávból az érzelmek, a testbeszéd és más látható jelek segítségével csupán a 0,0 és a 4,0 közötti tartomány megfigyelhető. Most csupán erre fogunk összpontosítani, mivel ez áll közvetlenül kapcsolatban a másokkal és a preclearekkel.
A következő skála közeli ismerete segítségével képes leszel mások rajta elfoglalt helyzetét megtalálni és a hangulatánál sokkal többet megtudni. Megmutatja a preclear ARK-jának a szintjét, valamint azt, hogy milyen viselkedést és reakciókat várhatsz el tőle. Ahogy valaki az auditálás során magasabb tónusú lesz, ezeket a lépéseket apránként, az ARK fokozataiban teszi meg.
Alapvető tónusskála
Alapvető hivatkozások:
Önelemzés című könyvből Az emberek értékelésének Hubbard-féle táblázata - Továbbá: Szcientológia 0-8, az alapok könyve (Skálák fejezet)
- és A túlélés tudománya
Az auditor számára legfontosabb skála az alapvető tónusskála. Ennek közvetlen megfigyeléssel mindegyik szintjét meg lehet határozni. Minden egyes érzelmi tónusnak számos, a megjelenésben és a viselkedésben jól látható jellemzője van. Ha az auditálás során a dolgok jól haladnak, észreveheted, hogy:
- A preclear a tónusskálán fel és le mozog
- Az eljárás végén a skálán 3,0 felett található
- Az auditálás végén a krónikus tónusa megemelkedett
Ugyanaz a tónusskála egyénekre, vállalatokra, csoportokra, nemzetekre, stb. is alkalmazható.
Egy személynek van egy krónikus tónus
-a. Ez a tónus jellemzi az élettel kapcsolatos nézőpontját.
Van ezen felül egy közvetlen érzelmi tónus
-a. A jó hírek vagy események a skálát őt feljebb emelik. A rossz hírek vagy események a skálán lentebb nyomják. Az élet különböző területein különböző érzelmi reakciókkal rendelkezik. A barátai, a hobbija, az érdeklődési területe jobb kedvre deríti. Az ellenszenves feladatok, a házimunka és az ellenszenves személyek őt valószínűleg jóval lentebb nyomják.
Úgy találhatod, hogy egy átlagos napon az illető attól függően, hogy kivel találkozik és mivel kerül szembe, számos tónuson halad keresztül.
Alapvető tónusskála
- 4,0 Lelkesedés
- 3,3 Erős érdeklődés
- 3,0 Konzervativizmus
- 2,5 Unalom
- 2,0 Ellenségesség
- 1,8 Fájdalom
- 1,5 Düh
- 1,2 Nincs együttérzés
- 1,1 Rejtett ellenségesség
- 1,0 Félelem
- 0,9 Együttérzés
- 0,8 Kiengesztelés
- 0,5 Bánat
- 0,375 Fogadkozás
- 0,05 Apátia
- 0,0 Testnek lenni (halál)
Ezek a legfontosabb szintek megfigyelhető jellemzői:
Az Önelemzés-ben található Az emberek értékelésének táblázatá-ból.
4,0 Lelkesedés
- Viselkedés:
- Beszélgetés:
- Realitás:
- A közlések szó szerinti értelmezése:
- Másokkal szemben alkalmazott módszerek
- Birtokában lévő tárgyak állapota
- Kiváló a tervezésben és a végrehajtásban. Gyors reakcióidő (korhoz képest).
- Képes arra, hogy meggyőződését és gondolatait könnyen cserélje ki másokkal
- Látja mások realitását. Különböző nézőpontokat igyekszik találni, megváltoztatja a realitást.
- Könnyen meg tudja különböztetni a tényeket a kitalációtól – például a viccek és a hazugságok esetében is.
- Ésszerűségen alapuló ragadós lelkesedésével nyeri el környezete támogatását.
- Kiváló állapotban vannak, javításra egyáltalán nem szorulnak.
3,3 Erős érdeklődés
- Viselkedés:
- Beszélgetés:
- Realitás:
- A közlések szó szerinti értelmezése:
- Másokkal szemben alkalmazott módszerek
- Birtokában lévő tárgyak állapota
- Jó a tervezésben és a végrehajtásban, jól sportol.
- Mélyen gyökerező meggyőződéseiről és elképzeléseiről beszél. Meghallgatja mások véleményét és elképzeléseit, és megfontolja azokat.
- Képes mások realitását megérteni, valamint a saját nézőpontját megváltoztatni. Képes az egyetértésre.
- Jól megérti a közléseket. Jó humorérzéke van.
- Kreatív érveléssel és kommunikációval nyeri el környezete támogatását.
- Jó állapotban vannak.
3,0 Konzervativizmus
- Viselkedés:
- Beszélgetés:
- Realitás:
- A közlések szó szerinti értelmezése:
- Másokkal szemben alkalmazott módszerek
- Birtokában lévő tárgyak állapota
- Meglehetősen sokat tud tevékenykedni, sportol.
- Korlátozott számú, kísérletezve bemutatott saját elképzelés.
- Tudatában van más realitások lehetséges létezésének. Konzervatív.
- Képes a közlések valódi jelentését értelmezni.
- Gyakorlatias gondolkodásával és kellemes szociális viselkedésével környezetében támogatásra talál.
- Elég jó.
2,5 Unalom, érdektelenség
- Viselkedés:
- Beszélgetés:
- Realitás:
- A közlések szó szerinti értelmezése:
- Másokkal szemben alkalmazott módszerek
- Birtokában lévő tárgyak állapota
- Viszonylag inaktív, de képes cselekvésre.
- A céltalan társalgásban jól érzi magát, csupán a hétköznapi dolgokra figyel oda.
- Nem foglalkozik azzal vagy visszautasítja, hogy ellentmondó realitásokat összeegyeztessen. Túl közömbös ahhoz, hogy egyetértsen vagy hogy tiltakozzon.
- Akár szó szerint érti a közléseket, akár nem, csak nagyon keveset fogad be közülük. Hajlamos arra, hogy a humort szó szerint értse.
- Nem törődik azzal, ha mások támogatják.
- Bizonyos nemtörődömségre utalnak.
2,0 Ellenségesség, kifejezett ellenszenv
- Viselkedés:
- Beszélgetés:
- Realitás:
- A közlések szó szerinti értelmezése:
- Másokkal szemben alkalmazott módszerek
- Birtokában lévő tárgyak állapota
- Főleg romboló, csak kevés konstruktív cselekvésre képes.
- Fenyegetően beszél, másokat leértékel. Csak a fenyegetőzésre hallgat. Leértékeli a theta beszélgetést.
- Szóvá teszi kétségeit. Nem ért egyet. Védi a saját realitását és megkísérli aláásni másokét..
- Szó szerint veszi a 2,0 tónusú megjegyzéseket és fenyegetőzéseket.
- Szidalmazza és kíméletlenül bírálja az embereket azért, hogy azok elfogadják és hogy engedelmeskedjenek neki.
- Nagyon elhanyagolt.
1,5 Düh
- Viselkedés:
- Beszélgetés:
- Realitás:
- A közlések szó szerinti értelmezése:
- Másokkal szemben alkalmazott módszerek
- Birtokában lévő tárgyak állapota
- Romboló tevékenységre képes.
- Csak a halálról, gyűlöletről és rombolásról beszél.
- Nem ért egyet vagy lerombolja mások realitását.
Nincs igazad!.
- Szó szerint veszi a figyelmeztető megjegyzéseket. Durva humorérzék.
- Fenyegetést, büntetést és kirívó hazugságokat alkalmaz, hogy célját elérje és hogy mások fölébe kerülhessen.
- Gyakran elromlott, javításra szorul.
1,1 – 1,0 Visszafojtott neheztelés, félelem
- Viselkedés:
- Beszélgetés:
- Realitás:
- A közlések szó szerinti értelmezése:
- Másokkal szemben alkalmazott módszerek
- Birtokában lévő tárgyak állapota
- Kevés dolgot képes végrehajtani.
- Negédesen beszél, de a szándéka rosszindulatú. Rossz hallgatóság, de szereti a a pletykákat, az ármánykodást és a hazugságokat.
- Bizonytalan. Mind a saját, mind pedig az azzal ellentétes realitást megkérdőjelezi.
- Semmit nem szeret meghallgatni. Hajlamos arra, hogy mindent szó szerint vegyen, ármánykodással válaszol.
- Rejtett kontrollra törekszik. Azért, hogy másokat felhasználhasson, zsarolja és semmibe veszi őket.
- Rossz állapotban van.
0,5 Bánattól apátiáig
- Viselkedés:
- Beszélgetés:
- Realitás:
- A közlések szó szerinti értelmezése:
- Másokkal szemben alkalmazott módszerek
- Birtokában lévő tárgyak állapota
- Viszonylag kontrollálatlan cselekvésre képes.
- Nagyon keveset és csak szomorú vagy apatikus tónusban beszél. Leginkább az apátiára és a a sajnálkozásra figyel.
- Könnyen behódol másoknak. Kételkedik a saját realitásában. Szégyen, aggodalom.
- Ezen a tónuson (0,5) minden megjegyzést szó szerint vesz.
- Sajnálatért esedezik. Vadul hazudozik és jelenetet rendez, hogy így csikarjon ki együttérzést.
- Általában nagyon rossz állapotban van.
0,1 Legmélyebb apátia
- Viselkedés:
- Beszélgetés:
- Realitás:
- A közlések szó szerinti értelmezése:
- Másokkal szemben alkalmazott módszerek
- Birtokában lévő tárgyak állapota
- A teste életben van, de szinte semmilyen tevékenységre nem képes.
- Nem beszél, másokat nem hallgat meg.
- Nincs realitás, teljesen visszahúzódik mások realitásától.
- Minden megjegyzést szó szerint vesz.
- Halottnak tetteti magát, hogy másokat és a veszélyt elkerülje.
- A birtokolt tárgyakkal nem foglalkozik, nem ismeri fel, hogy valaki birtokol valamit.
A fentiekben a Viselkedések táblázatá-n felsorolt tónusokat használtuk fel és fedtük le (lásd Önelemzés
).
A fentiekben ismertetett Alapvető tónusskála a precleareden vagy bármely személyen megfigyelhető skála.
A tónusskála használata
Hogyan végezzünk egy kétperces pszichometriai felmérést?
Hétköznapi társalgás során bedobsz egy jó hírt és megnézed, hogy a partnered hogyan reagál.
— Hallottad, hogy múlt éjszaka nyert a csapatunk?
Valami olyasmiről beszélsz, amit a legtöbben utálnak (azaz vele kapcsolatban ellenségesek)
— Ezek az új adók borzalmasak.
Valami rémisztőről beszélsz (félelem)
— Olvastál a gyilkosságról?
Valami szomorúról vagy rettenetesről mondasz valamit (bánat, apátia)
— Hallottad, hogy a tanácstag meghalt?
Természetesen a közbenső tónusokat is használhatod és a tónusokat több illetőn is felmérheted.
Figyeld meg, hogy a megkérdezett személy melyikre hogyan reagál. A skálán ott helyezkedik el, ahol a reakciója a legélénkebb.
Más tónusának emelése
Ez a mindennapi életben igen jól használható eszköz, kiérdemelné az auditálási eljárás címkét. Másrészt viszont azért nem lenne szabad megkapnia, mert az emberi kapcsolatokba nagyon mélyen be van épülve. Ha megtanulod könnyedén használni, akkor segítségével mindenféle lehetetlen helyzetet képes leszel kezelni. Ha a használatát a hétköznapi életben begyakorlod, akkor észre fogod venni, hogy sokkal jobban képes leszel mindenféle emberhez beszélni és velük foglalkozni. Egyedül, az életedben jelenlévő többi személlyel történő társalgás során is gyakorolhatod. Látni fogod, hogy dühös emberek, akikkel képtelenség kapcsolatba lépni, hirtelen felnevetnek, ha ellenségességet használsz (nem kell megtámadnod azt, akihez beszélsz – a kormányzatot is támadhatod, ha ez helyénvalónak tűnik).
Például tegyük fel, hogy a barátnőd, Zsuzsi, a skálán a bánat (0,5) szintjén van. Zsuzsi kutyája, Blöki, elszökött. A tónusát tónusillesztéssel lehet megemelni, azaz a tónusánál 0,5-1,0 szinttel kell feljebb tartózkodnod. Ez lehet az együttérzés
(0,8), félelem
(1,0), vagy akár a düh
(1,5). Kifejezheted az együttérzésed: Ó, ez borzalmas. Zsuzsi, most nagyon aggódhatsz. Én is mindjárt elsírom magam.
Majd kimutathatod az aggodalmad: Remélem, hogy Blöki távol marad a forgalomtól…
Ezzel megszerezheted az illető figyelmét. Lassan kezd magához térni. Természetesen nem hagyod ilyen állapotban. Ezek után valamilyen ideillő dologgal szembeni haragodat fejted ki: Errefelé az összes sofőr tiszta őrült. Néhány napja…
Így az illető figyelmét magadra irányítottad és az eredeti bánatból kiemelted. Lehet, hogy az általad elmondottak miatt aggodalmaskodik, zaklatott vagy dühös lesz. Ez viszont haladás – a skálán magasabb szintre került. Így tovább kell folytatnod, amíg jobb kedvű és tettrekészebb nem lesz. Valamivel később megjegyezheted: Esetleg kimehetnénk és megnézhetnénk, hogy nem-e szaladt el egyedül a parkba.
Blöki megkeresése a tónusskálán legalább 3,3, azaz érdeklődés
. Lehet, hogy nem került a skála tetejére, de az, hogy a problémájával kapcsolatban tesz valamit, mindenképpen segít.
Az adott helyzet általában megadja azokat a kifejezéseket és dolgokat, amelyekre logikusan szükséged lesz.
Ha viszont lelkes
próbálsz lenni és őt így próbálod meg felvidítani, mint például azzal, hogy Biztos vagyok abban, hogy Blöki jól van, miért nem megyünk el és nézzük meg ezt a jó filmet?
, akkor az nem fog sikerülni. Ez az illető számára elképzelhetetlen ugrás, továbbá a fentebb vázolt helyzetbe sem illik bele.
A tónusemelés folyamata maga az ARK működés közben, amelyben tónus=A, szóban forgó dolog=R, valamint a társalgás=K.
Az érzelem
három különböző dolog:
- A helyzetekre adott engramatikus reakció; (mint az irracionális félelem, dühkitörés, rossz hangulat, stb.)
- A test endokrin szabályzása, hogy a helyzetekkel az analitikus szinten szembesüljön. Az adrenalin termelődése endokrin jelenség. A mirigyek adrenalint termelnek, hogy a testet éberré és harcra késszé tegyék. A félelem a veszélytől való gyors eltávolodás és mint ilyen, eléggé ésszerű tevékenység. A test endokrin vagy biokémiai utasításokat kap, hogy ezt elérhesse.
- Az életerő gátlása vagy segítése. Minél magasabb szinten található valaki a tónusskálán, annál több életerővel vagy thetával rendelkezik.
A Dianetika, a mentális egészség modern tudománya
című könyvből.
⇐ ARK és a skálák | ⇑ Clear Bird auditori TR tanfolyama | ⇒ Kommunikáció és auditálás |