HCS-4 – Ron számos kalapja

Amikor Hubbard rövid életrajzait olvasod, hamar világossá válik, hogy több területen is tehetséges, sőt zseni volt. Ezek tényleg olyan tökéletes életrajzok, hogy csak a könyvborító hiányzik róluk. Ebben a részben viszont az alapítóként és a szcientológia™ vezetőjeként viselt számos kalapjával foglalkozunk, letisztázzuk a különböző szerepei közti zavaros területeket, illetve megvizsgáljuk, hogy az egyes kalapokat milyen sikeresen viselte.

Alice Csodaországban őrült kalaposa mindig egy nagy rakás kalapot cipelt magával, akármerre is járt. Azért vannak, hogy eladhassam őket — mondogatta az embereknek. Hubbard az összes kalapot viselte, amit csak készített — nem azért, hogy eladhassa, hanem hogy mindent beindíthasson és működésben tarthassa az előadást. Szerette a követőitől felé áradó figyelmet és csodálatot, és gyűlölte az ellenségei által keltett bírálatokat. Ezen kalapok közül számosat nem sikerült könnyen továbbadnia, néhánytól pedig — úgy tűnik — nem akart megszabadulni. Mivel olyan sok kalapja volt, nehezen lehetett eldönteni, hogy melyikről is beszél.

Összeszedtem egy listát az általa viselt kalapokból, és megpróbálom őket elrendezni és az általuk nyújtott teljesítmények alapján értékelni. Amiket csinált:

  1. kutatott, esetfelügyelt és auditált
  2. szcientológia™ írásokat és előadásokat készített
  3. célokat tűzött ki
  4. irányelveket készített és írt meg
  5. irányította a szervezetet és ő volt a Sea Org parancsnoka
  6. közönségkapcsolatot tartott fent és hirdetett
  7. küzdött a pszichiátria és az ellenség ellen
  8. talált időt arra, hogy fényképezhessen és hogy oktatófilmeket készíthessen
  9. a Szcientológia Egyház™ alapítójának és a Forrás kalapját viselte.

Ez rengeteg kalap — és valószínűleg nem is soroltam fel az összeset.

Tech kutató

Számomra a tech Hubbard valódi öröksége. Ösztönös kutató volt, mérnöki hozzáállással. Nagyon kevés olyan formális kutatást folytatott, amelyet az egyetemeken elismernek. Miközben valakin auditorként vagy esetfelügyelőként dolgozott, ragyogó ötletei támadtak, amelyeket utána kipróbált és nyilvánosságra hozott. A végső tesztek során az auditorai visszajelzésére támaszkodott. Az Első könyv, a Dianetika ennek egy korai példája. Hosszadalmasan részletezi a születés előtti engramokat, mint az alapvetően megcélzandó területet. A könyvben (elsőkönyves auditálás) vagy a dianetika későbbi változatában (Új Korszak Dianetika) alkalmazott technikákkal a születés előtti terület ritkán jelentkezik, és az esetek szempontjából kevés következménnyel jár. Ez azt jelenti, hogy ezen terület fontosságát nem részletes kutatásokra alapozta, hanem arra az elvre, hogy az eset megoldásához szükséges esemény korábban található, abban az időszakban pedig az előző életekre se nem gyanakodtak, se nem keresték azokat. Amikor az auditorai az elsőkönyves auditálást elkezdték alkalmazni, az előző életek elég hamar megjelentek, a születés előtti időszak viszont csak nagy ritkán. Sok nagyszerű elképzelése volt, de azokat nem vizsgálták meg alaposan. A módszere az volt, hogy az ígéretes, de kipróbálatlan anyagokat odaadta az auditorainak, akik ezeket majd letesztelték. Kezdetekben ez számos olyan megközelítést eredményezett, amely később nem bizonyult megfelelőnek. Akár azt is állíthatnánk, hogy a tech és a Híd fejlődése során mi voltunk a kísérleti nyulak. A témakör, mint alkalmazott gyakorlat, hullámhegyeket és -völgyeket élt meg. Számos célja volt, amelyet az elért képességeket vagy az elérésükhöz szükséges időt tekintve nem volt képes valóra váltani. Később az összes felfedezést a ma Standard Tech-ként vagy Híd-ként felsorakoztatott összeállításként szervezték össze. Ez viszont a nyilvánosságra hozott eljárásoknak csak egy töredékét, Pilot, a szabad zónás kutató szerint úgy 10%-át tartalmazza.

A mai napig kevés bizonyíték létezik arra, hogy a Standard Tech lenne a végső megoldás. A kritikusok azt állítják, hogy drága és sok időt vesz igénybe. Az öregek olyan régi eljárásokról mesélnek, amelyek bombaként robbantak, de felhagytak velük. Auditorként tudom, hogy a Standard Tech nagyon jól működik. Hubbard Techje olyan eredményekre képes, amely a szcientológia™ előtt vagy a többi terápiában és szellemi gyakorlatban ma elképzelhetetlen. Viszont az is egyértelmű, hogy utólag visszatekintve soha nem is értékelték újra.

Tech író és előadó

Hubbard eredetileg regényeket írt. Rendkívüli mértékben képessé vált arra, hogy gyorsan írjon, miközben nem igazán volt szüksége arra, hogy korábbi részekhez visszatérjen és azokat kijavítsa. Jegyzetek nélkül adott elő, ezeket pedig a híres előadás-szalagokra vették fel. A megközelítése arra alapult, hogy az első elképzelés helyes, azzal kell foglalkozni. Hozzuk nyilvánosságra, csoportként vizsgáljuk meg, majd végül ítélkezzünk felette. Ennek eredményeként hatalmas mennyiségű kiadott anyag létezik. A tanulók azt állítják, hogy mindez túl sok. A tudósok és a kutatók csodálatraméltó kincsnek tartják. A tech kötetekben és a könyvekben leírtak, valamint a több száz és száz előadás alkotja a kutató és oktató tevékenységének időnyomát. Mivel akkor íródott és lett felvéve, amikor a tartalma érvénybe lépett, rettenetesen értékes. Ez az, amit a történészek forrásanyagnak hívnak. Eredeti felvételek és dokumentumok. Hubbard nagyon büszke volt az írásaira. Nem szívesen javította ki a korábbi anyagokat csak azért, mert valaki hibát talált bennük. A születés előtti időszak leírása ennek az egyik példája. A másik Az ember történeté-ből származik, amely a teljes időnyomos események között a piltdowni embert is megemlíti. A piltdowni ember egy történelem előtti majomember volt, amelyet Nagy-Britanniában találtak. Csak később derült ki róla, hogy kacsa és a megtalálójának hatalmas botrányt okozó otromba tréfája volt. Ezt a későbbi kötetekben soha nem szerkesztették át. A kutatók értékelhetik a tényt, hogy ez ott maradt, de a tanulók nem fogják. Véleményem szerint az utólagos átnézés luxusának rengeteg előnye van. Tud kockázatos lenni és egyesek szentségtörő feladatnak tarthatják, de az alkalmazott technológiát tankönyv, videó, stb. formájában össze kellene szerkeszteni, felhasználva a Technek a gyakorlatban szerzett tapasztalat és a sok évnyi alkalmazás fényében végzett újraértékelését. Ez a technológia sokakon segíthet, ha a könyvek könnyen megérthetőek és mindenki számára elérhetőek.

Célkitűző

A szcientológia céljait a következőképpen fogalmazták meg: Egy civilizáció, ahol nincs őrültség, ahol nincsenek bűnözők és nincs háború, ahol a tehetség virágozhat, a tisztességes lények jogai megadatnak. A szervezetek számára a célt a clear bolygó kifejezéssel határozták meg. Az egyének számára pedig a clear és az OT állapot eléréseként.

A Hubbard által megálmodott ezen célok csak akkor válhatnak valósággá, ha a Techet a végsőkig finomítják és a különböző dinamikákon tökéletesen alkalmazzák.

Egy korai Esszé a vezetésről című írásában Hubbard a következőképpen írja le a célok kitűzőit:

A vállalatok vagy kormányzatok céljai általában csak álmok, amelyet először egy ember álmodik meg, majd néhányan felkarolnak, végül pedig sokaknak mutat irányt.

Az esszében a történelem híres célkitűzőiként említi Jézust, Mohamedet, Nagy Sándort és Jeffersont.

Az esszében a következőket is említi:

Ő [a célkitűző] ritkán igazgat aktívan. Amikor az igazgatás részévé válik, akkor többé nem azzal foglalkozik, hogy a nagyobb célokat kisebb célokra bontsa le, a csoport pedig eltéveszti a célt és bizonytalanná válik. Ez nem azon múlik, hogy az álmodó jól vagy rosszul igazgat. Lehet ragyogó menedzser, de lehet egy rakás szerencsétlenség is. Abban a pillanatban viszont, ahogy elkezd igazgatni, a csoport elveszíti a zászlóvivőjét és egy igazgatót kap helyette. Az álmok álmodója és a korbácsok csattogtatója nem testesülhet meg ugyanabban az emberben, ugyanis ahhoz, hogy az álom valósággá váljon, csodálni kell, a bírát és a munkafelügyelőt viszont csak tisztelni lehet. A célnak része a csillogás, és minden álomnak része az, aki azt megálmodja. A demokrácia valószínűleg akkor vallott kudarcot, amikor Jefferson elvállalta az az elnökséget, nem azért, mert Jefferson rossz elnök lett volna, hanem mert Jefferson, a vezetés nyűgjei közé keveredve többé már nem csiszolta fényesebbre a célokat.

Hubbard és követői számára ez a célkitűzés és a vezetés közötti ellentét mindig is jelen volt. Hubbardot egész életében főnökként, felsővezetőként és parancsokként, nem pedig magasztos és független célkitűzőként ismerték. A mozgalom rengeteget szenvedett a róla kialakult kép miatt, a céljait pedig beszennyezték az igazgatással járó alantas és mocskos tevékenységek.

Irányelv-alkotó

Az irányelv-készítés egy ügymenet már megalakított céljainak és szándékainak meglátása, majd ennek jelenbeli és jövőbeli elérésének érdekében működő szabályok, eljárások és módszerek kialakítása. (Idézet az Admin Szótár-ból.)

Lejutottunk arra a szintre, hogy hogyan intézzünk ügyeket és hogyan keressünk pénzt:

Az irányelv olyasmi, mint a szervezeti tábla vagy a kalapok, hogy hogyan írjunk leveleket, hogyan indítsunk be valamit, tartsuk rajta és kezeljük a zökkenőket. Az irányelv a felsővezetés által létrehozott általános körvonal.

Valamint:

Az irányelv egy növekvő dolog, arra alapul, ami működött. Ami ma jól működik, az a holnap irányelvévé válik.

Hubbard sok tekintetben ragyogó irányelv-készítő volt. Először vagy ő maga tett meg dolgokat, vagy pedig próbaprojekteket indított. Egy egész filozófiát fejlesztett a csoportok és szervezetek, valamint azok vezetése köré, és ez rengeteg jó meglátást tartalmazott. Mindez növekedéshez, terjeszkedéshez és Tech elterjedéséhez vezetett. A vezetésbe és irányelv-alkotásba befolyása miatt a róla alkotott kép viszont nagymértékben beszennyeződött.

Ahogy azt az Esszé a vezetésről-ben megfogalmazta: Az álmok álmodója és a korbácsok csattogtatója nem testesülhet meg ugyanabban az emberben. Ez nem az egyetlen probléma. Az idő elteltével Hubbard egyre jobban megcsontosodott, és az irányelveivel is ez történt. Egy bizonyos ponton végül kihirdette a Standard Admin-t:

Van egy STANDARD ADMIN-nak nevezett dolog. Ez az iránylevelekbõl származik. Mikor a féktelen, szárnyaló statisztikákat produkáltuk a Sea Org VIII-as osztályú auditor-programmal, az az által történt, hogy betettük a pontos processzeket és fokozatokat. 100 százalékos esetnyereséget értünk el azáltal, hogy szuper standarddá váltunk. Ugyanez a helyzet az irányelvekkel is. Ha egy orgnál szuper standard irányelveket vezetünk be — promóciót, formát és admint —, akkor a statok szárnyalnak. (HCO PL 25 Oct 68 Admin know-how)

A VIII-as osztályúak szárnyaló Tech statisztikái valójában nagyon kevés ideig léteztek. A VIII-as osztály azért okozott fellendülést, mert az volt a legújabb és legkésőbbi. A közönség azzal a megújult reménnyel áramlott be, hogy az esetüket kezelni fogják. Abban az időben viszont az igazi gondot az elsietett fokozatok okozták (ami azt jelenti, hogy fokozatonként csak egy eljárást futtattak, és néha még azt sem vitték végig), ezt pedig a VIII-as osztály nem javította meg, így az újdonság varázsa hamar elhalványult. A fellendülés nem a 100% standard, hanem egy kósza hóbort eredménye volt.

Érezhető, hogy az 1968-as VIII-as osztálytól kezdve Hubbard úgy érezte, hogy végzett a munkájával, és ezt szóvá is tette. Amikor pedig végigtekintesz azon, hogy 1950-től kezdve mit is vitt véghez, nem lehet hibáztatni. Ez egy hatalmas mennyiségű anyag, a filozófusok és a nem-fikció írók között világcsúcsot állíthatott fel. Lehet, hogy ezért nyilvánította az összes általa kialakított és lejegyzett irányelvet Standard Admin-nak, így érve el, hogy egyfajta szentírássá változzon, amely örökké állni fog és amelyet mindig követni fognak. Így juttatta el arra a szintre, amelyet a Tech a VIII-as osztály kiadásával elért.

Igazgató

Hubbard hatalmas karizmával rendelkezett. Képes volt arra, hogy a dolgozókat annyira fellelkesítse, hogy tűzön-vízen át kivitelezzék a terveit és végrehajtsák az utasításait.

Egy szcientológus™ barátom egyszer elmesélte, hogy amikor a közönségnek mesélt a szcientológia™ csodáiról és terjeszkedéséről, rengetegszer kapta azt a választ, hogy ez lehetetlen! A barátom válasza az volt, hogy Pontosan! Ezzel azt akarta kifejezni, hogy Hubbard és a szervezetek megtették a lehetetlent. Ez részben Hubbard Techje és célkitűzései miatt történt, de a személyes karizmája is komoly részt vállalt benne.

Igazgatóként tényleg képes volt arra, hogy bizonyos dolgokat elvégeztessen. Úgy számolta, hogy minden olyan szcientológia™ területen, amelyet közvetlenül irányított, képes volt megduplázni a termelést és a statisztikákat. Ez természetesen nagy dolog és valószínűleg ezért maradt ügyvezető igazgató és később parancsnok. Viszont ebből az is következett, hogy gyakran döntött úgy, hogy közbelép és személyesen intézkedik, ebben a tekintetben viszont az akkori ügyvezetői réteget elbizonytalanította és néha dühében fel is oszlatta. A felsővezetésnek ez a gyakori cseréje a hetvenes években elképesztő méreteket öltött. A vezetői változások egy banánköztársasághoz tették hasonlatossá, ahogy az egyik cinikus illető megfogalmazta. Amikor látod, hogy mennyi mindenben vett részt, az a benyomásod támadhat, hogy a róla alkotott képen és az örökségén dolgozik, és imádta mutogatni a rendkívüli képességeit, és ebbe beletartozott az is, hogy az aktuális vezetésnek elmondta, hogy nem érik fel az elvárásait. Utólag elemezve sokkal hasznosabb lett volna, ha egy által megbízhatónak tartott felsővezetést épít fel, és utána a Techre és a célkitűzésekre összpontosít. A felső pozíciókra rengeteg hűséges, jó képességű és jó szándékú jelölt lett volna.

Reklámozó

Hubbard volt a szcientológia™ és a szervezetek fő reklámozója. Ezt kezdetben személyes megjelenéseken, később különböző cikkeken és írásokon keresztül végezte. Én kissé szánalmasnak tartom, hogy amikor meglátom Hubbard könyveit, a borítón az egyetlen reklám egy idézet magától a szerzőtől, mintha senki más nem írt volna róla idézhető kritikát. Ezen túl a szervezeteknek azt a hubbardi irányelvet kellett követniük, hogy a magazinokban egyetlen szerző neve szerepelhetett, Hubbardé. Még a szerkesztői csapat tagjainak a neve sem kerülhetett bele. A másik alapvető probléma az, hogy az eladók és a reklámozók nem kifejezetten a valósághoz való ragaszkodásukról híresek, ez pedig a témakör hihetőségét is csorbítja. A Standard Tech és a Standard Admin kinyilvánítása is ezt bizonyítja. A Standard Admin-t bejelentő idézet dátuma 1968. október 25.-e. Ez csupán két hónappal a VIII-as fokozat és a Standard Tech kiadása után történt, ez pedig nem elég idő ahhoz, hogy meggyőző módon próbára tehessék azokat. A Standard Tech-nek hatalmas reklámot csaptak. A szervezeteket elárasztotta a tennivaló. Az elsietett fokozatok-at viszont nem hozta helyre. A Standard Admin hatására a munkatársak büszkék lettek magukra, keményebben tanultak és dolgoztak. Az viszont hamar nyilvánvalóvá vált, hogy még számos, mind technikai, mind adminisztratív jellegű problémával kellett megküzdeni, ezeket az eladók és a reklámozók viszont laza mozdulattal a szőnyeg alá söpörték. Hubbard reklámozó mondatai szentírássá váltak. Ráadásként most sem lelkesedett azért, hogy korábbi írásait kijavítsák, amelynek hatására a Standard Tech, és még inkább a Standard Admin csalhatatlansága szent tehénné vált.

Kereszteslovag

A szcientológiá™-ban töltött évei során Hubbardot különböző ellenséges érzelmű személyek és szervezetek is támadták. A pszichiátria, az AMA (American Medical Association, Amerikai Orvosi Szövetség), különböző kormányzatok és kormányzati ügynökségek, mint az FDA (Food and Drug Administration, Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet, E-méter razzia, 1963), az FBI (Hófehérke-razzia, 1977) és az IRS (Internal Revenue Service, Nemzeti Adóhatóság, adómentes egyházi állapottal és a személyi jövedelemadóval), Ausztrália Viktória állama (Anderson jelentés és a betiltás, 1966), valamint a Brit Parlament (külföldi tanulók kitiltása, 1968). Noha azért, hogy ezekkel elbánjon, megalapította a Guardian Office-t (Védelmező Iroda), mindig szenvedélyesen részt vett ezen harcokban és küzdelmekben. Megpróbálta a támadások mögötti közös nevezőt megtalálni azért, hogy az igazi ellenség-et beazonosíthassa. ugyanis gyanította, hogy egy kisebb beavatott csoport állhat mögöttük. Nem tudom pontosan elmondani, hogy mi történt volna, ha nem bocsátkozik küzdelembe. Talán szükség volt rá. Talán tényleg talált valamit. Azt gyanítom, hogy mindebből sokkal jobban ki tudott volna jönni, ha az ellenség-gel kapcsolatban nem viselkedik olyan szenvedélyesen. A beszédeiben (sőt talán a cselekedeteiben is) kiállt a titkos érdekeltségek és a nemzetközi bankárokhoz, a Rockefeller alapítványhoz és más beavatottnak tartott csoportokhoz hasonló hatalmak ellen. A mókus-okról nem is beszélve. 1968-ban (Ron's Journal 67) kinyilvánította a negyedik dinamikás engram kezelésének célját. Kicsit olyan volt, mint a város új békebírója, aki azt pisztollyal és puszta kézzel próbálja meg azt kitakarítani. Az egyetlen gond az, hogy nem Dodge City-ről van szó [Erroll Flynn 1939-es filmje – a fordító], hanem az egész bolygóról. Ez hatalmas mértékben a szintünk felett volt. A Ron's Journal 67 vitathatatlanul fordulópont volt. Hubbard jelentős mennyiségű munkát és erőforrást kívánt a küzdelembe beleölni. Egy új, kemény etikai rendszert vezetett be, amellyel a lehető legnagyobb termelésre késztette a munkatársakat. A jövedelem legnagyobb részét a Sea Org felépítésére használta, amelynek célja az etika bevezetése az egész bolygón lett. Mary Sue vezetése alatt megalakult a nagy hatalommal bíró (és költséges) Guardian Office, amely a PR-ral és a titkos műveletekkel foglalkozott. Kémszervezetként jellemezték, amely mocskos trükkökkel, az újságokhoz és a kormányzathoz beépített ügynökökkel, valamint méretes jogi részleggel rendelkezett. A Hófehérke nevű titkos GO művelet 1977 júliusában végül FBI razziához, valamint a GO kilenc vezetőjének, beleértve magának Hubbard feleségének, Mary Sue-nak az elítéléséhez vezettek.

Ezt az ellenséges hozzáállást irányelvként betonba öntötték, és olyan szcientológia™ jöttek létre, amelyek tovább viszik a harcot. A Szent Tehén-sorozat egy későbbi részét annak szenteljük, hogy Hogyan kezeljük az ellenséget, amelyben a szcientológia™ etikarendszerét részletesebben megvizsgáljuk.

Fényképész, filmkészítő és zeneszerző

Most Hubbard hobbijaihoz jutottunk el. Ezeken a területeken jó munkát végzett ,ami már önmagában említésre méltó, viszont olyan benyomást kelt, hogy a legnagyobb részét annak, amit tett, csak a közönség kedvéért tette, öröksége részeként és a róla szóló életrajzok kedvéért emberfeletti képet építve így fel magáról. A zenéjét nagyszerűnek és szórakoztatónak találom, a fényképei és a tech filmjei már nem annyira tetszenek nekem, de ez ízlés kérdése. A tech filmek tényleg tanítanak, vizuális és gyakorlati segítséget nyújtanak. Beszámolók szerint viszont a film készítése során nagyon fagyos volt a légkör, és úgy tűnik, hogy ez a merev színészi munkán is meglátszik.

Alapító és forrás

Hubbard a neve alatt számos technikai és írásában és irányelvében az alapító címet használta. Ő volt a Szcientológia Egyház™ alapítója. Magát forrás-ként is jellemezte, ami a szcientológia™ forrását jelentette. Ezt a szervezeti táblán és sok más helyen használta.

Mivel és a Szcientológia Egyház™ volt tagja vagyok, így engedtessék meg nekem hogy tiszteletlen és talán szentségtörő is legyek.

Személyesen engem taszít az, hogy vallásos alakká emelte magát és az írásait tévedhetetlen szentírássá nyilvánította, azaz nem beszélheted meg, kételkedhetsz benne vagy használhatod fel további kutatásokhoz. Hubbard azt állítja, hogy egyetlen okból zavarodhatsz össze vagy nem értheted meg (vagy érthetsz egyet?) az írásaival, ez pedig a félreértett szó. Miután az összes félreértett szavamat letisztáztam és miután az írásait megértettem és alkalmaztam, számos szent tehénbe és önkényes változóba futottam bele.

Amikor átnézem a munkáit, sok területen találom azokat lelkesítőnek, új életet képes lehelni beléjük. Viszont egyedül csak a Techet találom világraszóló örökségének. Az írásai ehhez sajnálatos módon túl sokszor váltak szentírássá, és ahogy azt láthattuk, a rengeteg kalapja és a belőlük következő ellentmondás szerencsétlen módon a Tech, az admin, a hirdetés, az ellenség-gel szemben folytatott keresztes hadjárat és (ahogy azt a későbbiekben tárgyalni fogjuk) az etika hatására egy olyan A=A=A=A=A gondolkodás alakult ki, amely egyre keskenyebb és keskenyebb ösvényre vezetett, amely viszont gépies és passzív viselkedést eredményezett. Ebből ki kell törnünk és a legtiszteletlenebb módon kell az újjászületést elindítanunk. Hubbard a korai műveiben található hatalommal való bátor szembefordulástól eltávolodva magát egy tévedhetetlen és imádandó vallási alakká emelte. Az én történelmi hősöm Kopernikusz, Galilei, Giordano Bruno és Edison. Galilei börtönbe került, Brunót pedig Róma eretnekségért máglyán égette meg. Ők voltak azok, akik kiálltak a szabad gondolkodásért, tudományért és technológiáért. Hubbardot is szeretném egy ilyen lelkesítő alaknak tekinteni, de előtte meg kell ígérnie, hogy nem akar a római pápa lenni.

Szent tehenek

A Tech, az admin, a reklámozás és a keresztes hadjárat A=A=A=A egyenlet, azaz mindegyikük szentírásként tekintése minden kétséget kizáróan szent tehén. A Szcientológia Egyház™ igaznak tartja, de valójában nem az. Hubbard szakmai életének legnagyobb hiányossága az, ami egyszerűen nincs ott. Lehet, hogy az archívumokban kiadatlan utasításként megtalálható, akkor viszont nem hajtották végre. A gond az, hogy a know-how-ról és a kalapokról szóló számos írása ellenére létfontosságú kalapok és kalap-leírások hiányoznak. Ő volt a szcientológia™ kutatója és tech írója. Ezeket a kalapokat soha nem adta át. Ő volt az irányelvek megalkotója és kijavítója. Ezeket a kalapokat sem adta át. Az 1980 végi visszavonulása és az 1986-ban bekövetkezett halála között ezekkel látszólag egyáltalán nem foglalkozott. Természetesen ezek részei a sorozat első fejezetében ismertetett csoportengram-nak.

Ez persze számos kérdést vet fel bennem: Azért nem kívánta ezeket a kalapokat továbbadni, mert úgy érezte, hogy a tárgykörnek, vagy az örökségének és a róla alkotott képnek az ártalmára lehet? Egy gonosz játszma részesei vagyunk, és ezek az írások megvannak valahol, de elnyomták őket? Vagy, ahogy egyesek gondolják, elképzelhető, hogy 30 évnyi folyamatos alkotás után teljesen kiégett? A visszavonultsága alatt azért megírta a Földi küldetés-t és a Háború a Földön-t, ami a helyzetet még különösebbé teszi.

Kis rosszindulattal a Szcientológia Egyház™ helyzetét a következőképpen lehet leírni: Olyan, mint egy test, vagy genetikus entitás, thetán nélkül. Az irányelvek alkotásához, a kutatáshoz, a létező tech és legfőképpen az irányelvek átnézéséhez és kijavításához hasonló át nem adott életfontosságú feladatok egy olyan szervezetet hoznak létre, amelyből a fej vagy a thetán — azaz az igazi irányítás hiányzik. Leginkább egy automata pilótával haladó repülőgépként lehetne hasonlítani (azaz csak a létező irányelveket és techet használják). Számomra ez a legnagyobb gond a jelenlegi Szcientológia Egyház™-zal. Hubbard Techje lehet, hogy időtlen, de az irányelvek, a reklámozás, az ellenséggel való viselkedés, stb. nem az, és ezeket a feladatokat nem lehet az ősi írásokban megtalálható módon, gépiesen alkalmazni. Éber és jól reagáló vezetésre van szükség ahhoz, hogy a boltot vezetni tudják. Rendelkezniük kellene azzal a szabadsággal, amellyel más hasonló szervezetekhez, például a kormányzatokhoz vagy a magánvállalatokhoz hasonlóan képesek lehetnek alkalmazkodni és a dolgokon változtatni.

Hubbard életének tragédiája talán az volt, hogy olyan sok dologban volt kiváló. Rendkívüli álmodó volt, de fokozatosan korbácsok csattogtatójává vált. A negyedik dinamikás engramok ellen küzdő keresztes lovagként a végletekig kimerítette az erőforrásait és ezzel egy olyan célt adott, amely a szervezetek önsegítő tevékenységétől igencsak messze állt Hiszen ahogy 1951-ben írta: Az álmok álmodója és a korbácsok csattogtatója nem testesülhet meg ugyanabban az emberben.

A szabad zónában helyre szeretnénk hozni a Tech céljait. Tisztítsuk meg azokat, és az összes többit későbbi újrafelhasználás céljából hajítsuk egy kupacba. Tartsuk működésben a Techet!

Szent Tehén Rundown (4)

A Szent Tehén Rundown is hozzátartozik a sorozathoz, és arra kell használni, hogy a témával kapcsolatos saját töltéseket eltávolítsa. Használd a standard 20 nyomógombos prepchecket. A PC elolvassa a részt és demókat készít. Ülés közben az auditor felbecsli a lenti fogalmakat és prepcheckeli a töltött tételeket. Az esetfelügyelő adhat hozzá tételeket, de egyet sem távolíthat el.

  • Nincs vezetés
  • Tettetett vezetés
  • LRH nem adta át
  • Ellopott kalapok
  • Nincs kutatás
  • Jegyzetek, nem kutatás
  • Túl sok adat
  • Idejétmúlt irányelvek
  • Idejétmúlt tech
  • Idejétmúlt PR
  • Tekintélyelvű irányelv
  • Tekintélyelvű tech
  • Korrumpálódott célkitűzés
  • Veszélybe került célok

(Ez még csak egy kísérleti lista, képesített felülvizsgálat lehet szükséges)

HCS-3 - Ne beszélj a techről! Szent Tehén Sorozat HCS-5 - Etika, és a gonosz ikertestvére Igazság