16. fejezet

Érdeklődés és lelkesedés (3,5-4,0)

Az új főiskolai matektanárunk óvatosan beszélt: Ez elméletileg egy igaz történet, mondta. Egy ember, aki a feleségével együtt a templomban üldögélt, elaludt és azt álmodta, hogy a francia forradalom idején él. Elfogták és a guillotine elé vitték. A halál elkerülhetetlennek tűnt. Ebben a pillanatban a feleségének feltűnt, hogy a szemei be vannak csukva és hogy a feje előrebukott, így felkapta a szalmakalapját és a férje tarkójára csapott vele. Mivel a férje azt álmodta, hogy a guillotine pengéje csap le rá, álmában meghalt.

Na most honnan tudjuk, hogy ez tényleg nem egy igaz történet?

A tanár felnevetett, ahogy látta, amint egymás után rájövünk a történetben található cselre. Ha az ember az álmában halt meg, akkor ki tudhatná, hogy mit álmodott?

Az összeismerkedésünk ezzel a jóképű fiatalemberrel tényleg szokatlan volt. A lányok természetesen lelkesek voltak, hogy az osztályába járhatnak, de valamennyire tartottunk attól a borzalmas kinézetű geometria-tankönyvtől.

Meglepetésünkre viszont a tankönyvvel egy hétig nem foglalkozott. Ehelyett minden órát azzal töltött, hogy olyan elképesztő történeteket mesélt, amelyekben a kibúvókat és a megoldásokat kellett megtalálnunk. Ez iskola volt? Hamarosan mindannyian mohón vártuk, hogy bejuthassunk az órájára és minden nap azon gondolkoztunk, hogy milyen fogas kérdéseket kaphatunk. Miután már egy hete különös fejtörőkkel birkoztunk – szétszedtük őket, megtaláltuk benne a hibákat, eljutottunk a megoldáshoz – meggyőződtünk arról, hogy a problémamegoldás szórakoztató is lehet. Mire kinyitottuk a geometria-tankönyvet, már érdeklődtünk iránta.

Ez az a módszer, ahogy egy magas tónusú személy másokat kezel – hogy arra a szintre hozza fel őket, amelyen már érdeklődnek. Meggyőzésre általában a érveket használja, nem pedig az alacsonyabb tónusúak által használt érzelmi nyomást (Végezd el a munkád vagy megbuksz).

A skála tetején találjuk azt a sávot, amely az érdeklődéstől (jókedv) a lelkesedésig (vidámság) terjed. Egy fejezetbe helyeztem őket, mivel a jellemzőik hasonlóak, csupán a 4,0 kicsit jobban kifejezi azokat. Meg különben is, amikor akármelyikükkel is találkozunk, ez annyira kellemes élmény, hogy az időnket nem arra akarjuk pazarolni, hogy a tónusának a pontos meghatározásán morfondírozzunk.

Érdeklődés

Természetesen a tónusskála bármely szintjén bármilyen téma felkeltheti valakinek az érdeklődését. A szuahéli nyelv megtanulásától a mocskos képek nézegetéséig bármi érdekelheti, de ez nem helyezi őket a tónusskála 3,5-ös szintjére.

A magas tónusú személy a túléléssel kapcsolatos dolgok, azaz a több cselekvés, a nagyobb részvétel és a magasabb szintű kreativitás iránt kezd el aktívan érdeklődni.

Olyan messzire nyúló terveket képes kigondolni, amelyek mind maga, mind az emberiség számára egy jobb jövő ígéretét hordozzák. A szándékai sokkal regényesebbek és sokkal szélesebb látókörűek, mint az alacsonyabb tónuson található személyeké.

Sokkal inkább résztvevő, mint megfigyelő. Ha sportolni kezd, akkor csupán a kitűnő reakcióidői miatt is ki fog tűnni.

A 3,5-ös képes arra, hogy egy erős, hosszan tartó érdeklődést tartson fel, és nem kezd el valamit, hogy azután azt majd egy héttel később abbahagyja (ahogy azt az alacsonyabb tónusok esetében láthatjuk).

Egyszer ismertem egy fiatalembert, akinek a madármegfigyelés keltette fel az érdeklődését. A témával kapcsolatosan annyira fellelkesedett, hogy megtanult minden madárhangot azonnal, hallás után beazonosítani, és néhány hónapon belül szakértő lett. Később láttam, ahogy ugyanez a fiatalember karatét tanult és megszerezte a hőn áhított fekete övet. Húsz éves kora előtt két olyat képzettséget sajátított el, amely az élete hátralevő részére elégedettséggel és önbizalommal tölthette el. Sok kétszer idősebb embert láttam, akik egy tucat témába kontárkodtak bele anélkül, hogy bármelyikükben is komolyabb jártasságra szert tettek volna.

Az egyik oka annak, hogy a 3,5-ös egy általa tanulmányozott tárgyra annyi figyelmet tud fordítani az, hogy ő nem annyira befelé forduló. A figyelme saját magán kívül helyezkedik el, érdeklődő és nem érdekes akar lenni.

Lelkesedés

Ez annak a fickónak a tónusa, aki most nyerte meg a lottót (mielőtt az adóhivatal emberei megjöttek volna). Lelkes, mosolygós, tele van élettel!

Mielőtt a 4,0-ról egy olyan örökösen vigyorgó majom képe jut eszedbe, akit a legtöbbünk (legalábbis a reggeli első kávéja előtt) ellenszenvesnek találna, szeretném kicsit bővebben kifejteni, hogy nem folyamatosan pezseg (ez inkább az 1,1-es tettetett mesterkéletlensége vagy az a különös, hisztérikus viháncolás, amely bármely alacsony tónuson előfordulhat – még az apátia szintjén is). Általában egy csendes jól-vagyok érzéssel ébred fel, és alig várja, hogy a jövőre vonatkozó terveit megvalósítsa.

A skálán mozgékony – képes minden érzelmet megtapasztalni, amikor a helyzet ezt megköveteli tőle – de általában a csúcson található, miközben a tónusa egy jókedélyű mosolygósság szintjén jelenik meg.

Ő egy olyan aktív személy, aki másokat cselekvésre sarkall. Ha még nem főnök, akkor valamikor hamarosan az lesz.

Élvezi a munkát és egy nagyobb cselekvési területért is hajlandó felelősséget vállalni. Nem mocskos zugokban fogod megtalálni, ugyanis felismeri és élvezi az élet jó dolgait. Ő egy teljesen épelméjű emberi lény.

Mentes attól a kényszertől, hogy állást foglaljon. Nem érzi szükségesnek a küzdelmet, de határozottan nem viseli el az igazságtalanságot. Mivel nincs szüksége arra, hogy másoktól kérjen engedélyt, a saját személyes meggyőződésére alapulva hajlandó bátran viselkedni.

Képes alacsony tónusúakkal együtt az időt úgy eltölteni, hogy ne érezze magát elnyomottnak, kényszeresen együttérzőnek vagy kegyetlennek.

Egyszer volt egy san franciscoi férfiklub, amely minden évben a közösség egy szükséget szenvedő családjának pénzt és élelmiszert gyűjtött. Az egyik évben, miután egy ilyen családot kiválasztottak, Fred, a klub egyik magas tónusú tagja, azt mondta: Tudjátok, semmi bajom nincs azzal, hogy ezen a fickón segítsünk, de szívesebben látnám, ha a saját pénzét maga keresné meg.

Fred nekilátott valóra váltani az elképzelését és megtudta, hogy az elszegényedett férfi, noha elbocsátották, őszintén szeretett volna dolgozni. A többi tag segítségével Fred segített neki, hogy egy pázsit-karbantartó vállalkozást indíthasson el. A férfi hamarosan magas tónusra került és elkezdett ügyfeleket szerezni. Két éven belül két teherautója volt, számos kisegítőt foglalkoztatott és egy forgalmas és sikeres vállalkozást irányított – egy olyat, amely az egész közösség javára szolgált. Ez a magas tónusú segítség.

Mivel nincs szüksége arra, hogy a saját egójának kielégítése céljából másokat irányítson vagy uraljon, a 4,0-s a saját lelkesedését és bizalmát használja arra, hogy másokat arra lelkesítsen, hogy magasabb szintekre eljussanak és saját magukról gondoskodjanak. A személyes kisugárzásának a hatalma egy aggodalommal vagy gondokkal terhelt területet is le tud csillapítani.

A gyors reakcióideje miatt elkerüli a baleseteket. Minden sportban vagy feladatban, amelybe belekezd, kitűnően teljesít. Általában jó egészségnek örvend, ugyanis általában nem hanyagolja el a helyes testápolás követelményeit.

Kommunikáció

Egy magas tónusú személy könnyen megérteti magát. Képes a mélyen fekvő érzelmeiről beszélni, de ezt józan ítélőképességgel párosítja. Inkább a konstruktív tényekkel foglalkozik, mint a destruktívakkal. Miközben az alacsony tónusú végzet-hírnöke típusú eladó az összes borzalmas hírt felsorolja, a magas tónusú a túléléspárti tevékenységekre mutat rá. Megemlíti azt a könyvet, amelynek a segítségével több pénzhez juthatsz hozzá. Leírja azt az új találmányt, amelynek segítségével biztonságosabb autót lehet építeni. Inkább a megoldásokról beszél szívesen, nem pedig ezen dolgok borzalmasságáról kárál.

Odafigyel másokra és könnyen megérti a másikat (feltéve, hogy a kommunikáció megérthető és nem haladja meg az ismereteit), valamint anélkül képes az alacsony tónusúakat meghallgatni, hogy zaklatott, kritikus vagy becsmérlő lenne.

A fiam egyszer egy olyan magas tónusú tanárról mesélt, aki a diákoknak rendszeresen lehetőséget biztosított arra, hogy hogy a óráira javaslatokat vagy azokról megjegyzéseket tehessenek. Az egyik napon egy lány duzzogva panaszkodott: Nem hiszem, hogy eleget hagy minket beszélni.

Mivel nem találta szükségesnek, hogy vitatkozzon vagy hogy megvédje magát, csendesen csak annyit mondott: Hmm. Azt hiszem, igazad van. Gyakran beszélek túl sokat.

Üzenetek továbbítása

Ha egy magas tónusú személy egy bizonyos helyzetről teljes jelentést kér valakitől, a hitelt érdemlő tényeket, és ha lehetséges, akkor bármely negatív tényező helyrehozására egy javaslatot szeretne megtudni. Nem fogadja el az általánosságokra, a homályos célozgatásokra és a puszta feltételezésekre épülő jelentéseket, amelyek csupán azt állapítják meg, hogy a világ a vesztébe rohan. A 3,5-ös az ilyen személyt helyben összeszidja, ugyanis a szükségtelen rossz hírek jelentést rossz néven veszi és ezért visszavág.

4,0-n a személy egyszerűen elvágja a rosszindulatú és a rágalmazó kommunikációs vonalakat. Nem fogadja vagy továbbítja ezeket. Ha lehetséges, akkor megnöveli a kommunikáció kezdeményezőjének tónusát, egyébként pedig egyszerűen megszakítja a kommunikációt azzal a személlyel.

Amikor a 3,0 megharagszik az újságok részrehajló cikkei miatt, egy fortyogó levelet ír a szerkesztőnek. A 4,0-s inkább törli az előfizetését és egy magasabb tónusú újságot keres.

Barátként

A megnyerő személyisége segítségével erőfeszítés nélkül vonzza magához az embereket, és szinte mindenki kedvelni fogja. Néhány alacsony tónusú viszont ideges lesz a 4,0-s közelében, ugyanis őt nem tudják a saját szintjükre lerángatni. Azok, akik a skálán könnyen tudnak mozogni, lelkesítőnek találják. A magas tónusa fertőző – mások is körülötte akarnak tartózkodni, hogy azt ők is elkaphassák.

Legyél a barátja, vedd fel, szavazz rá, léptesd elő, dolgozz alatta. Nem tévedhetsz.

Etika

Ha vele kártyázol és véletlenül megmutatod a lapjaidat, nem néz oda. Becsületes. Nem veszi be az akármit-megengedhetsz-magadnak filozófiát, sőt az etikát a csoportja által megköveteltnél magasabb szintre fejleszti. Nincs szüksége törvényekre, szabályokra vagy irányelvekre ahhoz, hogy rávedd, legyen becsületes.

Akár az életed, a hírnevedet vagy a feleséged is rábízhatod.

Munkában

Az a személy, aki nem tud felelősséget vállalni, borzalmasan érzi magát.

A teljes felelősség nagyon vidám dolog – L. Ron Hubbard, Philadelphia Doctorate Course.

Ha nem egy lelkes személy a cég elnöke, akkor neki kellene annak lennie. Élvezi a munkáját és a hatalmas felelősséget is könnyen felvállalja. Hajlandó utasításokat fogadni vagy kiadni (noha a túlélésellenes utasítások ellen fel fog lázadni).

A konstruktív célok irányában kitartóan tud dolgozni. Ha valaki azt mondja, hogy ezt nem lehet megcsinálni vagy ebből nekünk egy darab sincs, az ebbe a sávba eső személy átlépi az akadékoskodókat és a céljai eléréséhez egy másik utat keres. Egyszer megfigyeltem, ahogy egy lelkes ember felhívta a New York-i beszállítóját, hogy az egyik gépéhez anyagokat rendeljen. A beszállító rendelési részlegét egy bánatos vagy apátiás személy vitte, aki azt mondta: Hát, nem tudom, hogy ezeket a dolgokat valaha is meg fogja kapni. Már kifogytunk belőlük és nagyon régóta utánrendeltük őket. Tudja, a gép már elavult.

Azt akarja mondani, hogy a cég megszüntette a piacon található termékeinek ellátását?

Nos, ami azt illeti, igen. Már nem kapjuk meg úgy a szállítmányokat, mint régen.

Mit kellene tennem?

Nem tudom. Azt hiszem, hogy egy új gépet kellene vennie.

Képes lennék ezt becserélni?

Hát nem hiszem, hogy sok pénzt kapna érte. Végülis ez már elavult.

Ez nevetséges, a gépem még mindig kitűnően működik.

Csak ezt tudom mondani. Semmit nem tudok ezzel kapcsolatban tenni.

Undorodva csapta le a kagylót, de nem sokáig idegesítette magát. Mivel nem volt hajlandó elfogadni, hogy megállítsák, Egy másik beszállítót hívott fel, aki hamarosan kitöltötte a rendelést. Egy alacsonyabb tónusú személy a rossz hírnek kérdés nélkül megadta volna magát. A magas tónusúak egyszerűen nem adják fel olyan könnyen.

Hajlamosabb magasabb célokra törni, mint az alacsonyabb tónuson található társai. Ha felveszed, akkor jobb, ha azt tervezed, hogy előlépteted, ugyanis nem szeret a középszerűségbe belesüllyedni. Noha nem mohó vagy kapzsi, sokkal inkább képes a birtoklásra, mint a skálán alacsonyabban található emberek. Élvezi a tulajdontárgyakat, könnyen keres pénzt és általában sok túlélést támogató célt állít maga elé. A skála alacsonyabb szintjein olyan személyeket találunk, akik azt gondolják, hogy örülnének annak, ha több pénzzel vagy több vagyontárggyal rendelkeznének, és néha meg is szerzik ezeket. Viszont még gyakrabban nem engedhetik meg maguknak, hogy sok mindent birtokoljanak. Ez egy magas tónusú személynek nincsenek ilyen gondjai. Felismeri, hogy a puszta szükségletek szintjén történő túlélés nem biztonságos, és ez számára elviselhetetlen. Ha úgy tűnik, hogy havi ötszáz dollárra van szüksége ahhoz, hogy a családja és saját maga számára a szükségleteit biztosítsa, akkor nekigyürkőzik és havi kétezer dollárt keres.

Az alacsonyabb tónusúaknál nagyobb őt érő hatásokat képes elviselni. Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy egy vagyont veszít, de képes összeszedni magát és egy másikat megszerezni. Noha az alacsony tónusú személyek gyakran támadják, ha szükséges, akkor ezekkel a támadásokkal szembeszáll és gyorsan helyrejön.

Szeretet és család

Ha találsz egy ilyen hitvest, vedd el (vagy menj hozzá) és ne nézz vissza. Valamit ugyanis jól csinálsz.

A skálának ezen legmagasabb pontján találjuk az állhatatosságot és a monogámiára irányuló természetes ösztönt. A 4,0-s nagyon élvezi a szexet, de annak egy erkölcsös változatát. Noha természetességgel és kitörő érzelmekkel szeret, a 4,0-n nem találjuk meg a szerelem szétszóródását, ugyanis ezen a szinten a személy a szexuális késztetéseit sokkal valószínűbben alakítja át kreatív gondolatokká és energiává.

A 4,0 rendkívül érdeklődik a gyermekek iránt. Nem csak a mentális és testi jólétükkel törődik, hanem az a társadalom is foglalkoztatja, amelyben felnőnek. Érdeklődik azon az erőfeszítések iránt, amelyek a kultúrát gazdagítják, hogy így a fiataloknak jobb esélyei legyenek a jövőben.

A kiterjesztett skála

Ron Hubbard egy második, kiterjesztett skálát is kidolgozott, amely 0,0 alá és 4,0 fölé is kinyúlik. Ezek a szellemi létezőkkel kapcsolatosak és a megértésükhöz a szcientológia vallásos filozófiáját is meg kell ismerni is el kell sajátítani. A személy valójában mind a két skálán megjelenik. Ez a könyv viszont az emberi személlyel foglalkozik, aki mindig valahol 0,0 és 4,0 között található.

Összegzés

A lelkes személy él és ezt élvezi. Nem álszerény és nem egoistán felfuvalkodott, tudja, hogy mire képes, a saját értékét pedig őszintén meg tudja határozni. Élvezi, hogy saját maga lehet.

Képes mozogni a tónusskálán. Meg tudja tapasztalni a veszteséget, de gyorsan visszalendül. Amikor szándékosan megállítják vagy elnyomják, lázasan küzd, noha nem táplál tartós neheztelést mások iránt.

Ez a személy nem egy bólogató robot, de az utasításokat vita nélkül követi, ha a saját integritását ez nem veszélyezteti. Egyszerre független és együttműködő. Képes másokkal jó kapcsolatban lenni, miközben a saját elveit sem adja fel.

Ha elhatározza, hogy pénzt takarít meg, lefogy vagy nem jár többet lóversenyre, akkor ezt megteszi.

Vidám személy, szabad elmével, képes nézőpontokat váltani és új fogalmakat megtekinteni. Képes természetesen és ösztönösen viselkedni. Hajlamos a megérzéseit követni – és közben igaza is lesz.

Emlékszel az iskola utolsó napjára? Kijössz abból a rettenetes épületből. Megszűnt az összes határidő, azok a késve leadott dolgozatok, az igeragozás, a nehéz házifeladatok és a homályos előadások. Átérzed a hatalmas megkönnyebbülést. Annyira könnyűnek érzed magad, hogy együtt tudnál lebegni a gyermekláncfű pihéivel a levegőben. Semmi sem komoly, a jövő ragyogóan fényes. Emelkedettnek érzed magad, a világ pedig a tiéd és arra vár, hogy felfedezd, hogy szeresd, hogy játssz benne és hogy együtt nevess vele.

Ez a skála csúcsa.

És ez az, amit a sarki gyógyszeresnél nem lehet megvásárolni.

15. Konzervativizmus (3,0) Ruth Minshull: Érzelmek 17. Ötletek a tónus felismerésére