Vissza a böngészhető nézethez

18. fejezet

Közhelyek – szükségünk van-e rájuk?

A jólelkű tiszteletes azt mondja nekünk, hogy fordítsuk oda a másik orcánkat. Az anyánk az mondja, hogy nevess és a világ visszanevet rád. A tanárunk arra figyelmeztet, hogy számolj tízig, mielőtt dühbe gurulsz.

Ezen kedves tanácsadóink segítségével legtöbbünk már az első képregényünk olvasásától kezdve különböző utat mutató közhelyekkel tömte tele az elméje fiókjait. Néhányukat már a legkisebb kihívás hatására is leporoljuk és elővesszük, másokat pedig azért tartunk meg, mert lehet, hogy valamikor majd hasznosnak bizonyulnak. Ritkán gondolunk arra, hogy a fiókokat kitakarítsuk, ugyanis a hiteles darabokat túl nehéz a hamisítványoktól megkülönböztetni. Ebben a fejezeten néhány ilyen limlomot veszünk elő és vizsgálunk meg a tónusskálához viszonyítva.

Az igazság magva

Az egyik szakmai hírlevelében L. Ron Hubbard egyszer azt mondta:

Az összes általunk felfedezett aberráció esetében az igazság magva tartotta az aberrációt a helyén

– PAB 46.

A tónusskála minden szintje tartalmazza az igazság magvá-t, és ez az, amelyet minden személy arra használ, hogy ezzel az érzelmeit megvédje. A félelemben élő személy azt mondja: mi a baj azzal, ha egy kicsit óvatosak vagyunk? A kiengesztelő azt kérdezi: Miért ne tehetnél meg másokért dolgokat? Nem erről szól az élet?

Természetesen mind a kettejüknek igaza van. Mindegyik tónusnak eléggé igaza van ahhoz, hogy a személy igazoltnak tartsa a kedvenc érzelmét, de ez csak egy része az igazságnak.

Ott van annak a mészárosnak az esete, aki mind a két lábát elveszítette és a boltjában tizenöt évig kerekes székben dolgozott. Az egyik unokája, Debbie, egyszer a szomszédék udvarán játszott az egyik barátnőjével, amikor egy idegen férfi jött ki a házból. Debbie megkérdezte: Ki ő?

A nagypapám – válaszolta a barátnője.

Nem –válaszolta Debbie megvetően – ő nem lehet a nagypapád.

Miért?

Mert a nagypapáknak nincs lába, te buta.

A nagypapákkal kapcsolatban ez volt Debbie igazsága. Egy bizonyos mértékben igaz is volt. Ugyanez vonatkozik a tónusokra is. Valamilyen mértékben mindegyiknek igaza van, de csak annyira, hogy ezek csupán a magasabb szintű érzelmek hitvány másolatai.

Mindegyik tónusszintet közhelyek, elcsépelt frázisok, szólások, közmondások és teljes filozófiák rendszere erősít meg abban, hogy az ott elfoglalt helyzetet igazolni lehessen. Csupán az érzelmi tónusskála használatával tudjuk megkülönböztetni a ténylegesen épelméjű álláspontot az alacsony tónusú utánzatától. Nézzünk meg néhány szint esetében, hogy valaki milyen kifogást használhat a tónusára.

Apátia

Add meg nekem azt a boldogságot, hogy elfogadjam azokat a dolgokat, amelyeket nem tudok megváltoztatni. Ez akár egy magas tónusú személy imája is lehetne, ugyanis ő alapvetően reálisan áll hozzá a céljaihoz. Az apátiás személy viszont azt gondolja, hogy semmit sem lehet megváltoztatni, így a boldogságát az legyőzöttek gyengesége fémjelzi.

Fogadkozás

Az emberiségre elég sajnálatos hatással volt az evangélium Boldogok az alázatosak… Jakab király-féle fordítása. Ez a mondás a gondolkodó ember számára paradoxonnak tűnhet, ugyanis a alázatosság gerinctelen engedelmességet követel. Számos szakértő ezt a szót hibás fordításnak tartja. A francia Douay Biblia ezt az igét Boldogok a jólelkűek…-nek (debonair) fordítja.

A debonair szó a szótár szerint udvarias, jóindulatú, barátságos, gondos, törődő, jókedvű, vidám. Ez magas tónus. Ennek több értelme van.

Én személy szerint soha nem láttam, hogy egy lábtörlő a piszkon kívül mást is összeszedett volna.

Bánat

A sírás enyhíti a bánatot. Igen, ha valaki a bánatát könnyekkel ki tudja fejezni, akkor a skála magasabb szintjeire vissza tud emelkedni. A bánatba ragadt személy viszont egyszerűen még több mindent talál, ami miatt jajveszékelhet.

A magas tónusú személy örömét leli abban, ha a múlt kellemes emlékeit felidézheti és elmesélheti. A bánatosak is felidézik a múltat, de úgy gondolják, hogy csak a múlt létezik, így a történeteiket a csöpögős sajnálat szövi össze és nosztalgikus mi-lett-volna-hák fűszerezik.

Harag

A tojás feltörése nélkül nem lehet rántottát sütni. A magas tónusú személy elég bátor ahhoz, hogy a túlélés érdekében vagy a nagyobb jó érdekében pusztíthasson. A harag, amelyet a színlelt harciasság vezényel, csupán a tojást töri össze, és soha nem jut el odáig, hogy a rántottát is elkészíthesse.

Ellenségesség

A tűz ellen tűzzel kell harcolnod. Amikor a magas tónusú személy valamilyen ellenállással találkozik, akkor azt képes az előnyére fordítani, nem omlik össze és nem kezd el vég nélkül küzdeni. A 2,0 igazsága viszont abban tükröződik, hogy mindennel szembe kell szállni, ami egy kicsit is fenyegetőnek tűnik. Minden szikrából tüzet akar csiholni.

Hasonlóságok és különbségek

Több száz mélyértelmű és sekélyes megnyilatkozás tartalmazza az igazságnak azt a darabkáját, amelyek segítségével a 2,0 alatti érzelmeket fel lehet nagyítani. Hasznos gyakorlatként elemezzük a magas tónusú igazságokat és azok alacsony tónusú utánzatát. Ezt leginkább egy tanács elfogadása előtt tedd meg, ugyanis lehet, hogy egy díszdobozos alacsony tónusú csomagot kapsz.

Sok önsegítő könyv utazik a majdnem igazságok-ban. A legutóbbi ilyen könyvet mostanában egy tapasztalt pszichológus tollából olvastam, aki számos emberi viselkedésminta hibáját feltárta. Elítélte a panaszkodást, a talpnyalást, a hamis felszínt és a versengősséget. A javaslatainak legnagyobb része viszont az unalom tónusára esett. Azt ajánlotta, hogy a személynek … együtt kell sodródnia a széllel. Az életet úgy kell elfogadni, ahogy az jön. Alkalmazkodni kell. Ne emeljük magunknak lehetetlenül magasra a lécet. Ne próbáljunk meg álmodozásból megélni. Csak élvezzük azt, amivel rendelkezünk.

Némely tanácsa az apátia szintjén volt: Nem szabad megpróbálnunk megérteni az emberek viselkedését, állította, ugyanis kevés haszna van annak, ha megkérdezzük, hogy miért teszünk meg dolgokat. A viselkedésnek nincs oka.

Továbbá azt ajánlotta, hogy az olvasó se optimista, se pesszimista ne legyen, ugyanis mind a két nézőpont olyan mankó, amelyeket az önbizalomhiányban szenvedők használnak. Az életet úgy kell élnünk, ahogy jön, nem szabad kitartóan reménykedni, az ugyanis csak ábrándozás.

Ezek az állítások az igazság elemeit és valami nem igazat tartalmaznak. Mindannyian reménykedünk egy józanabb világban. Ez tényleg egy idealista álom. Az alacsony tónusú személy csüggedten azt kívánja, hogy valaki tegyen valamit ezzel kapcsolatban. A magas tónusú személy talál egy módszert, amellyel valakit józanabbá és épelméjűbbé tehet, majd ezt megteszi még valakivel, így halad az álmai beteljesülése felé, és az életének célja van. A remény nélküli ember maga a soha nem viruló virág, a melegség nélküli napfény, a holnap nélküli ember. A remény kapcsolja össze az embert a jövővel.

Röviden, ez a könyv azt állította, hogy ahhoz, hogy felnőjünk, fel kell hagynunk a reménykedéssel, a dolgokkal foglalkozással és a miattuk fellépő frusztrációval. Ehelyett hajítsuk el az evezőket és hagyjuk, hogy az áramlás oda sodorja a csónakunkat, ahova akarja. A legjobb esetben ez az unalom szintje, a legrosszabb esetben pedig apátia. Mind a két esetben ez a megadással egyenértékű. Egyik magas tónusú személynek sem kell a középszerűséggel kompromisszumot kötnie. És senkinek sem kell a magas tónusnál kevesebbel beérnie.

Egyszer egy másik olyan önsegítő könyvet olvastam, amely azt ígérte, hogy az olvasót hatalmassá és az emberekre befolyással bíróvá teszi. A szerző azzal kezdte, hogy önbizalommal telve kell járni, az embereknek a szemébe kell nézni, a jómodort, az udvariasságot és a bizalmat észre kell venni. Eddig jól hangzott, de hamarosan egy másik alacsony tónusú utánzattá vált. Amikor olyan módszereket kezdett ajánlani, amelyek segítségével a pozíciónkat magasabbra emelhetjük, miközben másokat eltaposhatunk, felismertem, hogy a szerző a hatalom 1,1-es vagy 1,2-es utánzatát próbálta eladni. Szinte mindegyik bekezdés a figyelem megszerzésének és mások leértékelésének zökkenőmentes és rejtett módját tanácsolta. Figyelmeztette az olvasót: A többi ember célja az, hogy elkapjon, megsemmisítse a pozíciódat, tekintélyedet vagy hatalmadat. Egy pillanatig se lankadj, vagy valaki letaszít a piedesztálról.

Folyamatosan arra figyelmeztetett, hogy milyen veszélyes elveszíteni az önuralmunkat: Vaskézzel uralkodj magadon. Ráadásul néhány olyan technikát is javasolt, amelyek néhány rejtett, rosszindulatú és jól elhelyezett kérdés segítségével befelé fordíthatták volna a beszélgetőpartnert, ha a düh kitörésére bármilyen jel is utalna. A könyvet a következőképpen lehet összegezni: a hatalom útja az, ha mindenki mást elnyomunk, de ezt kedvesen, mosollyal az arcunkon tegyük.

Néha olyan becsületes és őszinte emberek kutatási eredményével is találkozhatunk, akik (mivel nem ismerik a tónusskálát) hamis következtetésekre jutnak. Most hallottam egy olyan londoni pszichiáterről, aki több évi kutatás után arra a következtetésre jutott, hogy a jó kislányokból rossz anyák lesznek. Ezt azzal magyarázta, hogy egy kislány, aki mindig hallgat az anyjára, az iskolában vagy otthon mindig azt teszi, amit mondanak neki és soha nem kever bajt vagy okoz gondot, végül nem lesz képes arra, hogy megfelelő anya legyen, ugyanis nincs többé senki, aki megmondhatná neki, hogy mit is tegyen.

Ezek a jó kislányok nyilvánvalóan a félelem szintjén vagy az alatt élnek, ugyanis egy vidám és magas tónusú gyermek sem annyira vakon engedelmes, hogy ennyire függővé váljon.

A kutatás valójában azt mondja, hogy 1) sokan tartják az alacsony tónusú, behódoló gyerekeket jó kislánynak és 2) az alacsony tónusú gyerekből alacsony tónusú felnőtt lesz.

Összegzés

Mielőtt egy ősi szólás bölcsességét, egy népszerű közhely mondandóját vagy egy szakértő tanácsát megfogadnád, az igazság darabkáján túl tekintve az állítólagos bölcsesség szavának érzelmét is vizsgáld meg.

17. Ötletek a tónus felismerésére Ruth Minshull: Érzelmek 19. A nemek harca