13. fejezet
Az elnyomó személy
Mindenki követett el olyan erőszakos tettet vagy olyan vétséget, amelyért meg kellene büntetni. Az egész emberiségben nincs egy tökéletes emberi lény sem. Vannak viszont olyanok, akik megpróbálnak helyesen cselekedni, és vannak, akik rosszat akarnak tenni, és a következő tények és jellemvonások alapján meg tudod őket különböztetni.
– Ability magazin, 189. szám
Ahogy hazaértem, a házvezetőnő azzal fogadott, hogy Paul megint beteg.
Nem értettem, hogy mi a baja. Egy hónapja nem voltam hétköznap otthon, ugyanis néhány barátomnak segítettem az új Franchise Központjukban (Egy szcientológia franchise központot néhány olyan képzettebb személy irányít, akik a közönség számára bevezető auditálást és tanfolyamokat szolgáltatnak.)
Ezen idő alatt Paul kétszer betegedett meg, valamint két komolyabb sérülést szenvedett. Lee-vel kapcsolatban pedig észrevettem, hogy szeszélyesebb és ingerlékenyebb lett.
Az új házvezetőnőre gyanakodtam. A fiúk, úgy tűnik, kedvelték, kitűnően horgászott és ezt a sportot szívesen űzték együtt. Mindezek ellenére a fiúk hullámvasutaztak. Ez azt jelenti, hogy egyik nap teljesen rendben voltak, másnap pedig alacsony tónusra estek vissza és megbetegedtek. Ez azt jelentette, hogy a környezetükben egy elnyomó személy található.
Elővettem az elnyomókra vonatkozó jegyzeteimet. Ez az adat akkoriban még új volt a számomra, és még korántsem tudtam azokat kielégítően alkalmazni.
A gyermekek egyértelműen lehetséges bajforrások voltak. Így nevezzük azokat a személyeket, akik egy elnyomóval állnak kapcsolatban. Nekem legalábbis rengeteg bajt okoztak.
Miután áttanulmányoztam a jegyzeteimet, az igazság gyorsan kiderült. A kedves, segítőkész házvezetőnőnk mellesleg egy elnyomó személy is volt. Őt azonnal kiraktam, a fiúkkal pedig megbeszéltem, hogy milyen hatással is volt rájuk. Hamarosan minden visszatért a régi kerékvágásba.
Később Ron Hubbard még több információt adott az elnyomó személyek jellemzőiről. Ezeknek az adatoknak a fontosságát megtanultam tiszteletben tartani, és most már hiszek abban, hogy minden szülőnek használnia kellene ezt az információt, ha épelméjű, egészséges és boldog gyermekeket szeretne nevelni.
Jó tudni, hogy az, aki feltűnően gondot okoz neked, nem biztos, hogy elnyomó személy, sokkal valószínűbb, hogy egy lehetséges bajforrás. Az elnyomó a háttérbe húzódik, csendesen mosolyog és elég normálisnak tűnik. Az elnyomó személy valójában őrült, de a tünetek annyira elrejtőznek, hogy gyakran csak a befolyása alá kerülőket tartják őrültnek.
Az elnyomó (mint mindenki más) alapvetően jó, és a megpróbál a túlélés irányában cselekedni. Sajnálatos módon viszont egy korábbi, a túlélését fenyegető eseményben ragadt le és úgy érzi, hogy az ellenségeit el kell pusztítani. A nehézség az, hogy mindannyiunkat az ellenségének tart.
Ezen okok miatt az elnyomó mások megállítására specializálja magát. Úgy gondolja, hogy ahhoz, hogy biztonságban érezze magát, a környezetében mindennek nyugalomban kell maradnia. Másokat lebeszél arról, hogy saját magukat képezzék, sikereket érjenek el vagy hogy kommunikáljanak. Megpróbálja elpusztítani az általunk elért eredményeket, a figyelmünket pedig a fő céljainkról alacsonyabb rendű célokra szeretné terelni.
Az elnyomó személyeket többek között azért nehéz beazonosítani, mert általánosságban beszélnek. Ahelyett, hogy azt mondaná, hogy az egyik bemondó szerint kisebb üzleti pangás várható, azt mondja, hogy Mindenki szerint hatalmas visszaesés várható
.
Gyakran használ olyan szavakat, mint ők
, az emberek
, senki
, mindig
, stb.
Az elnyomók pletykákban és rémhírekben utaznak. Alig várja, hogy a rossz híreket továbbadhassa, a jó híreket viszont figyelmen kívül hagyja (hacsak meg nem változtatja, hogy rossz hírnek hangozzék).
A főnök azt mondja az elnyomónak: Józsi kiváló munkát végez. Ha még egy kis tapasztalatot szerez, előléptetem.
Az elnyomó erre odamegy Józsihoz és elmeséli a főnökkel folytatott beszélgetést, viszont az valahogy így fog kinézni: A főnök azt mondta nekem, hogy szerinte még rengeteget kell tanulnod ahhoz, hogy előléptessenek.
Az elnyomó személy nehéznek találja, hogy ciklusokat fejezzen be. Ez többféleképp megmutatkozhat. Lehet, hogy nem képes a feladatait befejezni. Vagy ha valamivel végzett, visszatér és újra elkezd rajta dolgozni. Lehet, hogy egy beszélgetést nem képes befejezni vagy egy látogatás után elmenni. Ha sokat van a közelben, elhagyott tárgyak jelzik az útját. Egy beszélgetés során valószínűleg témáról témára ugrál, kérdéseket és megjegyzéseket szúr közbe, és lehet, hogy a sok ki nem fejtett gondolattól és be nem fejezett kommunikációtól lassan zúgni kezd a fejed.
Az elnyomó rossz célpontot választ. Ha nem sikerül megkötni az üzletet, a főnökét vádolja, amiért később jött be, vagy a feleségét, hogy új ruhákat vett.
Égbekiáltó bűnöket vall be hidegvérrel, noha egy épelméjű ember általában szégyelli a vétkeit és a hibáit.
Az elnyomó a pusztító cselekedeteket támogatja, a több büntetést, a háborút, a keményebb börtönöket, stb.
Az elnyomó körül élő személyek zavartabbak, boldogtalanok és gyakran betegek.
Az elnyomót a társadalmi helyzete vagy az intelligenciahányadosa alapján nem lehet megtalálni. Kiemelkedő pozíciót is elfoglalhat, vagy szerényebb körülmények között is élhet. Lehet ragyogóan intelligens, átlagos vagy ostoba.
Viszont nem számít, hogy milyen burkolt vagy nyílt eszközzel, de az elnyomó megpróbál elpusztítani minket. Lehet, hogy álságos módon az eredményeinket próbálja meg kisebbíteni, gúnyt űz belőlünk, vagy olyan valakiről mesél, aki az általun végzett tevékenységgel kudarcot vallott.
Miután egy kis időt töltesz vele, kevésbé leszel magabiztos, vonzó, kevesebb mindenre leszel képes, és kezdjük azt hinni, hogy azokat a csodás tervek csupán bolondos álmodozások voltak.
Mostanra valószínűleg felismerted, hogy a gyermekednek nem lenne szabad egy elnyomó személlyel kapcsolatba kerülnie. Ha minden alkalommal, amikor Nyájas nénit meglátogatja, megbetegszik vagy rendkívül reaktívak lesz, ne engedd, hogy a nénit meglátogassák. Ez kegyetlennek hangozhat, de a szcientológiában (rengeteg kudarc után) megtanultuk, hogy amíg egy elnyomóval személlyel kapcsolatban van, nem lehet jobban.
Na most ha ember vagy, akkor valószínűleg többször is elnyomó módon cselekedtél. Ha szülő vagy, akkor ez gyakorlatilag elkerülhetetlen.
Ettől még nem szükségképp leszel elnyomó. A különbség a mozgatórugóban rejlik. Egy jó szándékú szülő mindig helyesen próbál cselekedni. Amikor elnyomó módon viselkedik, azt megbánja és megpróbál jobbá válni.
Az elnyomó büszke arra, hogy nem fejlődik. Noha ennek eredete (még számára is) rejtett és ismeretlen, az egyetlen célja a pusztítás. A szcientológia célja az elnyomóéval pontosan szemben helyezkedik el. Így emiatt (csoportként is, és egyénként is) gyakran támadnak minket elnyomók.
Vannak bizonyos jellemvonások és viselkedésminták, amelyek hatására egy csoport húsz százaléka minden jobbító tevékenységgel és csoporttal hevesen szembehelyezkedik.
Az ilyen személyekre mondjuk azt, hogy antiszociális hajlamaik vannak.
Amikor egy kudarcot vallott vállalkozás okait feltárjuk, elkerülhetetlenül felfedezzük, hogy valahol egy antiszociális személyiség dolgozott keményen.
A felbomlott családokban általában azt találjuk, valamelyik érintett személynek ilyen jelleme van.
Amikor az élet nehézzé válik és elmaradnak a sikerek, egy képzett megfigyelő alapos felülvizsgálata egy vagy több elnyomó személy működését veheti észre.
– Ability magazin, 188. szám, Az antiszociális személyiség, a szcientológiaellenes személy
Ha a gyermekeid hullámvasutaznak (vagy ha valaki a családból ezt teszi), a környezetedben keresd meg az elnyomót, kezeld vagy oldd meg, hogy a gyermekeid többé ne kerüljenek kapcsolatba vele. Ha az elnyomót képtelen vagy megtalálni, lehet, hogy egy képzett auditorra lesz szükséged, aki ennek kezelésére különleges eljárásokkal rendelkezik.
Nagyon sok olyan problémás gyermek
létezik, aki csupán lehetséges bajforrás, és akiket gyorsan rendbe lehet hozni, ha valaki megkeresi a környezetében található elnyomót, és elintézi, hogy ne legyen rá többé hatással.
Személyes tapasztalatból mondhatom, hogy varázslatos látni, ahogy a helyes elnyomó személy megtalálásával egy személy visszanyeri a természetes szépségét és az önbizalmát.
Ezt a legjobban így tudnám számodra összegezni:
NEM TERMÉSZETES, HA VALAKI A BOLDOGSÁG ÉS AZ ELKESEREDETTSÉG KÖZÖTT INGÁZIK. KERESD MEG AZ ELNYOMÓ SZEMÉLYT!
⇐ 12. Add meg a gyermekednek a jövőjét | ⇑ Ruth Minshull: Csodák reggelire | ⇒ 14. A test |