16. fejezet
Televízió – az előítéleteim
Anyu, megnézhetjük lefekvés előtt az Vándor Viktor-t?
Nos, rendben.
Kicsit vonakodva egyeztem bele. A fiúk jól viselkedtek, és semmi okát nem láttam annak, hogy megtiltsam az egyik kedvenc műsoruk nézését.
Utána viszont mind a két fiú ingerlékeny és kötekedő hangulatba került. Kettéválasztottam és ágyba küldtem őket.
Majd ez még egyszer előfordult. Noha semmilyen külső vélemény nem támasztotta alá, megfigyeltem, hogy a fiúk tónusa tévénézés után rendszeresen leesik.
Én magam soha nem néztem tévét. Néhány évvel korábban felhagytam vele, amikor felismertem, hogy több száz tévé előtt töltött óra után sem voltam képes egynél több műsorra emlékezni. Azoknak az óráknak nem igazán volt értelme. Rájöttem, hogy az időmet értelmesebben is el tudom tölteni.
Ahogy a fiúk nőttek, megpróbáltam őket a tévéről leszoktatni, de úgy tűnt, hogy túlzottan rászoktak.
Számos oka volt annak, hogy miért nem akartam, hogy a fiúk tévét nézzenek. Az egyik oka az volt, hogy a nézők szórakozása, azaz őket folyamatosan szórakoztatják. Ez az, amit egyirányú áramlás
-nak hívunk. Ők hatássá váltak, és nem okoztak. A gyermekek számára ez már önmagában természetellenes, ugyanis ők általában a nagyobb mennyiségű cselekvést részesítik előnyben.
Ezért az várható volt, a tévénézés után a fiúk valamennyi mozgást igényelnek. Ez viszont mindig reaktív viselkedés formájában jelent meg.
Az ok, mint ahogy rájöttem, az volt, hogy a tévében a skála alacsony szintjén található dramatizálás volt az általános. Noha a végén mindig a fehér kalapos cowboy nyer, hazugsággal, átveréssel, lopással, gyűlölettel, erőszakkal, félelemmel, árulással, bánattal és könnyező érzelgősséggel kell foglalkoznia. Ezek mind alacsony tónusú érzelmek. Mivel a reaktív elme az azonosítás miatt lép működésbe, ezek az alacsony szintű emlékeztetők a gyermek reaktív elméjét folyamatosan restimulálják.
A tévétől őket nem akartam teljesen eltiltani, ennek hatására csak még jobban nézni akarták volna. Ehelyett viszont a fiúknak elmagyaráztam a megfigyelésemet, remélve, hogy ha megértik, hogy mi történik, akkor kevésbé fognak a hatása alá kerülni. Sajnos ez sem segített.
Voltak olyan időszakok, amikor titokban azt kívántam, hogy a tévé egyszerűen romoljon el. Javíthatatlanul. Viszont azt is tudtam, hogy ez a gyávák útja. Sokkal hasznosabb lett volna, ha a saját szemükkel látják, hogy mi történik és a témával kapcsolatban képesek meghozni a saját döntésüket.
Végül a türelmem (ami néha közelebb járt az apátiához) elnyerte jutalmát. Paul átment az egyik szomszédban lakó barátjához, hogy nála töltse az éjszakát. Megígértem neki, hogy másnap elviszem egy szcientológia kongresszusra, így emlékeztettem, hogy figyeljen arra, hogy kialudja magát.
Aznap este tizenegykor a szomszédom hívott: Paul elindult hazafelé
– mondta Megpróbáltam megállítani, de egyszerűen elszaladt. Nem tudom, hogy mi baja volt.
Felkapcsoltam a kinti lámpát és úgy vártam rá. Hamarosan futva jött haza. Aludni szeretnék, anyu. Reggel mindent el fogok mondani.
A következő napon, ahogy a kongresszusra a vezettem a városba, Paul elmesélte, mi történt előző este. A barátjával jól érezték magukat. Együtt zenéltek valamennyit, sakkoztak egyet, minden nagyszerűen ment, amíg úgy nem döntöttek, hogy lefekvés előtt megnéznek egy tévéműsort. A barátja utána viszont elviselhetetlen lett. Nem hagyta, hogy Paul lefeküdjön, helyette folyamatosan veszekedni akart.
Nem tudtam vele értelmesen beszélni, nem tudtam elhallgattatni, így eljöttem.
Majd hozzátette: És, anyu, ha azt az izét valaha is újra nézni szeretném, ne engedd. Most már én is látom, pont úgy, ahogy elmesélted.
Rendben
, nyugtáztam hangosan. Magamnak viszont egy hálás Ámen!
-t suttogtam.
A következő napon Lee bekapcsolta a televíziót. Egy pillanattal később a képcső kialudt. Egymásra néztünk, majd megvontuk a vállunkat. Két hónappal később egy ócskás még fizetett is nekem azért, hogy elvihesse.
Ez már több éve történt, és azóta sem hiányoltuk. Az esték az egyszemű szörny nélkül sokkal kellemesebbek. (Felismerted már, hogy a harsány tévé mennyire megakasztja a család kommunikációját?) Többet játszanak együtt, és néha lefekvés előtt történeteket olvasnak vagy beszélgetnek egyet.
Az azóta kapott oktatással és auditálással a hátuk mögött biztos vagyok menne, hogy a fiúkra ma már kevésbé hatna a tévé, ugyanis az emberi reaktivitást nagyon jól képesek felismerni.
⇐ 15. "Az enyém!" | ⇑ Ruth Minshull: Csodák reggelire | ⇒ 17. Az intelligenciahányadossal lehet kezdeni valamit |