Vissza a böngészhető nézethez 

2. Kozmikus történelem



2.1. Bevezetés

Univerzumok hosszú során át süllyedtünk a jelenlegi állapotunkba. A haladóbb források látszólag mind tudatában vannak ennek, mindenekelőtt a tibeti iratok és L. Ron Hubbard 1952-es munkái. Viszont eddig még senki nem nyújtott részletes leírást ezen univerzumok sorrendjéről vagy tulajdonságairól. Ha valóban egy istenszerű állapotból zuhantunk alá, akkor ezek az univerzumok is egyfajta süllyedő állapotsorozatot kell, hogy mutassanak, és a hanyatlás szerkezetének nagyjából tükröznie kell azt, hogy a jelenlegi állapotunkba hogyan jutottunk el.

Ez az írás a körvonalakat próbálja meg nagyjából felvázolni és egy olyan környezetet kíván biztosítani, amely a további kutatásokat igyekszik bátorítani. Azt nem tudom garantálni, hogy az itt megadott információk tökéletesen helyesek. Csak azt mondhatom, hogy elég közel állnak az igazsághoz. Viszont egy dologban biztos vagyok, a kép nem lehet egyszerűbb annál, mint amit itt bemutattam. Ha valahol hibát követtem el, az inkább a hiányzó dolgokkal kapcsolatos, nem pedig azzal, hogy túl sokat írtam le. Ennél kevesebb semmiképpen nem szolgálhat magyarázatul arra, hogy milyen mélyre buktunk.

Mielőtt a történelem tényleges tárgyalásába belekezdenék, fontosnak tartom, hogy meghatározzam az "univerzum" szó általam használt jelentését, mivel ezt a metafizika különböző területein sokszor pongyolán definiálják.

Univerzum alatt egy teljes tér-idő rendszert értek. Ezentúl a következő szövegben kifejezetten azokra a nagymértékben egyetértett univerzumokra gondolok, amelyekben mindannyian éltünk.

Az egyik és a másik univerzum terében található pontok között nincs egy-az-egyhez megfeleltetés. Egy univerzum több háromdimenziós síkot is tartalmazhat vagy akár más háromdimenziós terek (buborékok vagy zsebek) is csatlakozhatnak hozzá. Ezeket mind ugyanannak az univerzumnak tartom, ugyanis a tér pontjai leképezhetők, az idők egymásnak elég jól megfeleltethetők és a fizikai törvények hasonlóak. Viszont a ténylegesen különálló univerzumok egymáshoz nem kapcsolódnak közvetlenül és nincsenek azonos törvényeik. Megjegyzendő, hogy a különböző univerzumok között átviteli pontokat létrehozhatsz, de ezek csak összefüggés nélküli, mesterségesen összekapcsolt pontok.

A jelenlegi univerzumnak nagyon kötött fizikai törvényei vannak és a legjobban egy gépies MEST (matter, energy , space, time – azaz anyag, energia, tér és idő) irányultságú teremtésként lehet jellemezni. Az ezt közvetlenül megelőző a Mágia univerzuma volt, amelynek a fizikai törvényei nem voltak ilyen merevek. Ahogy a tudományos-fantasztikus irodalom az ezen univerzumbeli életünkre utal, úgy a fantasy irodalom a Mágia univerzumára utal vissza. Viszont még a Mágia univerzuma is igen fizikai és strukturált volt a saját környezetében. Ahogy ettől az univerzumtól visszafelé haladunk, úgy lesznek a korábbi univerzumok egyre kevésbé merevek és úgy engedelmeskednek egyre jobban a gondolatnak, amíg a legkorábbiakhoz el nem érünk, amelyekben a thetán (a szellem vagy az, ami gondolkodik) magasabbrendű, a fizikai jellegzetességek lényegtelenek és ezeket puszta szeszélyből meg lehet változtatni.

Most akkor térjünk vissza az út legelejére és állítsuk fel az univerzumok egymásutániságának fokozatait.

2.2. Kezdetben

Mielőtt bármi létezett, csak a semmi létezhetett. Viszont a természetfeletti semmiben lehetőségek rejlenek és a lehetőségek száma végtelen, hiszen a teremtések végtelensége származik belőle. Ha nem rejlene benne lehetőség, akkor mi sem léteznénk, és ha a lehetőségek száma korlátozott lenne, akkor már régen leálltunk volna.

Ezért a semmi minden idő és tér előtt létezett, így változatlan és leginkább statikumként lehet leírni.

Az anyag, az energia és a többi lehetséges forma csak térben és időben létezhet, ezért ezek másodrangú teremtések. A dolgok számolása és mérése a megszámolható dolgok létezésén múlik, ezért a matematika és maga a számolás is csak egy másodrangú teremtés. Így a semmi a számolás fogalma felett áll, nem kevés és nem sok, nem nulla és nem végtelen, szó szerint túllép a megszámlálhatóság határain.

A semmiben benne rejlik a gondolat lehetősége, de mivel semmire sem lehet gondolni addig, amíg valami meg nem teremtődött, ezért az első gondolatnak és az első teremtésnek egynek és ugyanannak kell lennie, ugyanis valamit ki kell gondolni azért, hogy létezhessen. Ezért a gondolás folyamata a végső alakjában maga a teremtés folyamata.

Ezen univerzum négy alapvető eleméből, az Anyagból, az Energiából, a Térből és az Időből csak a Tér az, amelyet a többi tényezőre való hivatkozás nélkül ki lehet gondolni. Ezért az első teremtésnek inkább térnek kell lennie, mint anyagnak, energiának vagy időnek.

KEZDETBEN A NULLA-VÉGTELEN STATIKUM KIGONDOLTA A TERET, ÉS A TÉR ALAPGONDOLATA AZ ELKÜLÖNÜLÉS ALAPGONDOLATA, ÉS AZ EGYETLEN DOLOG, AMITŐL EL LEHET KÜLÖNÜLNI, AZ AZ ÉLŐ STATIKUM MAGA VOLT.

De az alapvető élet-statikum, ami maga a változatlan semmi, felette áll a térnek és az időnek, ezért ez az elkülönülés nem lehet rá hatással. Ha ezáltal nem lesz kevesebb, akkor újra elkülönülhet. Ezentúl az alapvető semmi nézőpontjából tekintve az elkülönülések nem lehetnek egymás előtt vagy után, mivel az valóban időtlen, viszont az elkülönültek alacsonyabb nézőpontjából az elkülönült majdnem-statikum kigondolhatja azt, hogy az egyik a másik előtt különült el, így létrejön az idő.

Ezentúl ezek a majdnem-statikumok szintén semmik, amelyek a végtelen teremtés lehetőségével rendelkeznek, de már megtapasztalták az időt, azaz megtapasztalták azt, amit létrehoztak.

Amint azok, akik ki tudják gondolni, az alapvető semmitől elkülönültek, az elkülönülés folyamatát tovább alkalmazhatják és így a megteremtődik a létezés. A semmiből egy pozitívat és egy negatívat elő lehet hozni, miközben az összesített egyenlet nem változik. 1 - 1 = 0 = 2 - 2 = 0 = 256 - 256 stb. Az egyetlen különbség ezek között az elhatározás és az elhatározás a gondolat terméke. A gondolat maga így végtelen mennyiségű anyagot és energiát képes létrehozni.

A TÉR A RÉSZECSKÉK ELKÜLÖNÜLÉSE

AZ IDŐ AZ ESEMÉNYEK ELKÜLÖNÜLÉSE

AZ ÖNAZONOSSÁG (IDENTITÁS) A GONDOLATOK ELKÜLÖNÜLÉSE

Egy közbenső távolság szükséges ahhoz, hogy valamit megnézzünk vagy érzékeljünk.

Egy közbenső idő szükséges az érzelmekhez. Idő nélkül nincs sem veszteség, sem érzések.

Az önazonosság elkülönülése szükséges az elhatározáshoz. Önazonosság nélkül minden gondolat egy, ami maga a kozmikus mindenség passzív állapota. Ezért a valamire gondoláshoz vagy valami átgondolásához legalább egy kicsit el kell különülni az összes gondolattól és ezért valamennyire egyedinek kell lenni. Ezért az önazonosság szükséges az öntudathoz. Ezentúl a nulla-végtelen életstatikum nem egy öntudatos egység, hanem az összes létező vagy létrejöhető (vagy létezett) tudatosság összege. Ezért az nem ítélkezik vagy avatkozik közbe, hanem csak VAN.

AZ ANYAG AZ AZ ELGONDOLÁS, HOGY VALAMI OTT VAN

AZ ENERGIA VALAMI MEGTÖRTÉNTÉNEK A LEHETŐSÉGE

Mivel az alapvető semmi a tér és idő összes korlátján túlnyúlik, a tér és idő által korlátozott nézőpontunkból végtelennek és örökkévalónak tarthatjuk. Alapvető természete miatt mindig magasabbrendű lesz, mint a végtelen teremtés eddig elért legmagasabb foka , ezért mindig még további valamik végtelenségének teremtését fogja követelni azért, hogy a semmit kiegyensúlyozza. Ezért a teremtés hatóköre végtelen és örökkévaló. Mivel a semmi mindig velünk van, soha nem hiányzik nekünk. Az egyetlen hiány a valamiből (azokból a dolgokból, amik nem semmik) van, amiből mindig túl kevés lesz ahhoz, hogy a semmit tökéletesen ellensúlyozni tudja.

Az öntudatos majdnem-statikumok, amelyeket thetánnak (gondolati egységeknek) hívunk, magukat a teremtés folyamatosságával teszik teljessé. Csak amikor ez a teremtő képességük gátlódik vagy elfojtódik, érzik magukat rosszul.

Ezentúl az elkülönülés maga is egy elhatározás. A gondolatlények még mindig részei az eredeti statikumnak, ezért nincs szükségük arra, hogy visszacsatlakozzanak hozzá, mivel valójában soha nem hagyták el azt igazán. Ezen lények legmagasabb rendű állapota az, hogy a végső statikum cselekvő megnyilvánulásaként a teremtés végtelenségét a semmivel ellensúlyozzák. Az összes alacsonyabb állapot ezért egy kicsit kevésbé kedvező, de a jövendő teremtések kedvéért továbbra is fenntartják.

2.3. A teremtés tánca

A legmagasabb szinteken az öntudatos életstatikum a végtelen teremtés táncában vesz részt. Itt mindent, amit ki lehet gondolni, létre lehet hozni, ki lehet cserélni, meg lehet tapasztalni. Itt az univerzumok végtelenjét találjuk, folyamatosan változva, még az univerzumokban használt dimenziók is váltakoznak. Ezen a szinten az egyén maga is szinte végtelen, egyszerre több univerzumot is megteremt és megtapasztal, személyiségek végtelen sorát vetíti ki, mégis az egyén még mindig egyéniség, elkülönült a többi egyéniségtől, akik szintén a teremtés táncában vesznek részt, és közöttük a tánc és a teremtés végtelensége áramlik.

Ez a szint a statikumok együttlétezése és itt mindenki – szándékait és céljait tekintve – Isten, és az egész egyetlen késztető ereje az, hogy a teremtés gazdagságát folyamatosan növeljék. Ezt az állapotot isteni és végtelen gyönyörnek tarthatjuk. Ez a nirvána, de inkább a végtelen valami, mint a végtelen semmi nirvánája.

Viszont mivel a végtelen végtelensége van adva ahhoz, hogy betöltsük, szinte törvényszerű, hogy minden követ felforgatnak a teremtés újabb és újabb változatai utáni kutatásban. Ennek keresése során jött létre az a gondolat, hogy egy új lény, aki a nulla-végtelen életstatikumból újonnan vált ki, új, a meglévőktől különböző teremtési rendszereket dolgozhat ki. Így az új lények valóban elkülönültek és a teremtés gazdagságához nagymértékben hozzájárultak.

Viszont a legeredetibb teremtések azoktól a lényektől származnak, akiket a már létező rendtől elkülönítenek és akiket nem fertőződnek meg attól, amit az idősebb lények teremtettek meg. Így jön létre az az elképzelés, hogy az új lények csapatát egyfajta anyaméhben különítik el, amelyben a saját kedvükre fejlődhetnek.

Mi most egy ilyen anyaméhben vagyunk és az általunk épített és belakott univerzumok teljes sora ebben az anyaméhben helyezkedik el. Amikor a fejlődésünket befejeztük, kilépünk az anyaméhből, az új teremtési rendszerünket magunkkal visszük a táncba és a teremtéseinket elkezdjük az idősebb lényekkel kicserélni. És majd egyszer, korszakok múlva, amikor a rendszerünk, az idősebbek rendszerének, és a kettő összes keverékének összes változatából az utolsó cseppet is kifacsartuk, egy olyan újabb lénycsoport felnevelődésére fogunk türelmetlenül várni, akik a saját csodáikat fogják nekünk bemutatni.

Nem számít, milyen sanyarú helyzetben vagyunk ma, a szenvedés tartama rövid az örökös gyönyörrel összehasonlítva. Amikor ezt a végső isteni állapotot eléred, a születés fájdalmait csekély árnak fogod találni.

2.4. Az anyaméh

Hogyan lehet egy csoport istenszerű lényt bezárni és megakadályozni azt, hogy a már létező hatalmas és érdekes teremtéseket megtapasztalják? Hogyan tudsz irányítani valakit, akinek a puszta szeszélye elég hatalmas ahhoz, hogy univerzumokat hozzon létre vagy pusztítson el?

Kezdetben – mivel ártatlan, új lényekkel van dolgod – elvonhatod és így az általad kiválasztott irányba terelheted a figyelmüket egy érdekes tárggyal. De ez nem működik túl sokáig és hamarosan elkezdenek körbenézni és az idősebb lények lenyűgöző művei kezdik el őket foglalkoztatni, és ezzel az új, elfogulatlan teremtés frissessége elveszne. Tehát valami továbbira van szükség.

Viszont egy isten csak saját magát korlátozhatja és ejtheti csapdába, és a legjobb esetben is csak mások fortélya és csalása juttathatja el oda. De az idősebb lények még ebben sem vehetnek közvetlenül részt, mivel végül beszennyezik az új csoportot.

Így a lények új csoportját be kell csapni és viszályt kell szítani közöttük azért, hogy egymás számára csapdákat építsenek fel. Így mindenki csapdába esik, de nem a mások által építettek, hanem a sajátjai miatt, ugyanis előbb vagy utóbb megfeledkezik az egyik csapdájáról és tévedésből beleesik.

Az általános terv az, hogy az új lények a saját maguk által kiötölt csapdába ássák el magukat. Így folyamatosan egyre mélyebbre és mélyebbre jutnak, végül a saját teremtésük csapdájába esnek és még azt is elfelejtik, hogy kik ők valójában vagy hogy egyáltalán hogy építették fel a csapdát. De miközben ezt teszik, a csapda szerkezeteként a teremtés egy új rendszerét dolgozzák ki. És végül elkezdik magukat kiásni, amihez viszont arra van szükségük, hogy a teremtéseik összessége felett visszanyerjék az irányítást.

Mi most egy ilyen csapda mélyén fekszünk és úgy tűnik, hogy a körülöttünk elhelyezkedő univerzum egyetlen atomját sem lennénk képesek soha létrehozni, de ezek a képességek visszatérnek, ahogy kiássuk magunkat. És mire végre kiássuk magunkat a csapdából, nem csak a Föld összes gazdagsága és érdekessége lesz a kisujjunk hegyében, hanem egy Csillagok Háborúja-szerű fizikai univerzumot, a Mágia univerzumát és a számos ezelőtti univerzum részleteit is ismerni fogjuk. Ezt az egészet a lények egy nagyobb csoportjához fogjuk kivinni és az ezért kapott jutalom hatalmas lesz. Ez eddig egy nehéz út volt és még nehéz is lesz egy darabig, de már működött ezelőtt és ez az egyetlen módja annak, hogy tényleges elszigeteltségben dolgozzunk.

Emellett az idősebb lények nem fognak és nem is tudnak közbeavatkozni. Nekünk magunknak kell kiásni magunkat, ugyanis így fogjuk visszaszerezni az uralmat a saját teremtésünk felett. Ha az idősebb lények közbelépnének és megmentenének minket, azaz kihúznának minket a csapdából, akkor ellopnák a jól megérdemelt jutalmunkat. Ezek a mi teremtéseink és a mi dolgunk az, hogy uralkodjunk rajtuk.

Már egy ideje teljesen el vagyunk szigetelődve. Csak egyszer avatkoztak közbe, még a legelején. Ez a lehető legkisebb beavatkozás volt és nem volt semmilyen másik, noha elég gyakran tettettük azt egymás előtt, hogy idősebb és magasabbrendű lények vagyunk, és néha még a tényleges beavatkozást is színleltünk azért, hogy másokat összezavarjunk és becsapjunk.

Ez az egyetlenegy külső beavatkozás abból állt, hogy egy hihetetlenül bonyolult tárgyat mutattak be nekünk, amely a viszálykodás és a csapdába esés felé befolyásolt minket. Ez a tárgy a Tudás Ékköve volt.

2.5. A Tudás Ékköve

Ez az egyetlen olyan teremtés, amelyet kívülről kaptunk és ez volt az egyetlen kapcsolatunk az idősebb lényekkel.

Az időnyomnak rengeteg hamis kezdetét implantáltuk egymásba dühödt csapdaépítésünk során. Az időnyom sok tényleges kezdetét találjuk azokban az univerzumokban, amelyekkel kapcsolatba léptünk. Viszont igazából a Tudás Ékköve mindannyiunk tényleges első tapasztalata. A végső statikumtól elválasztódva mindannyiunk figyelme erre irányítódott rá és ez annyira csodálatos volt, hogy mindannyian vonzódtunk hozzá és mire valaki úgy érezhette volna, hogy kifelé kellene néznie azért, hogy valami más, külső dolgot találjon, már túl mélyre süllyedt ahhoz, hogy áthatoljon a késztetés hatására általa épített csapda falain.

A Tudás Ékkövének megtapasztalása nem visel nagy jeleket magán azt mondva, hogy ez az első tapasztalatunk vagy hogy az időnyom eleje vagy az idő kezdete. Valójában pont ellentétesen viselkedik. A magukat harsányan kezdeti eseménynek tartók a becsapás céljából teszik ezt és valójában soha nem ezek az első események. Ezentúl a Tudás Ékkövét nem tudod úgy megtalálni, hogy az első eseményt keresed, mert túl sokra teszik fel hamisan ezt a címkét. Viszont amikor megtalálod, akkor az összes többi "első" esemény későbbinek tűnik.

Egy másik félrevezető tényező az, hogy a Tudás Ékköve nagyon bonyolult. Elég valószínű, hogy ez a legbonyolultabb dolog, amellyel valaha kapcsolatba léptünk. Viszont a teremtéseink egyre egyszerűbbek lesznek, ahogy az időnyomon visszatekintünk, így az első eseménynek várakozásaink szerint elég egyszerűnek kell lennie. Viszont nem az, mert kívülről kaptuk.

A Tudás Ékköve egy 17 vagy több dimenziós tárgy. Gyémántszerű (rombuszos) szerkezete van, de hatalmas számú dimenzióba nyúlik ki és megszámlálhatatlan oldallapot tartalmaz. Rendkívül gyönyörű és érdekes. Az elképzelésével hatalmas gondjaink vannak, ugyanis az egyik kis csapdánk, amelyet egymáson használtunk az, hogy szándékosan gátoltuk azt a képességünket, hogy háromnál több dimenziót elképzeljünk vagy érzékeljünk.

De még mielőtt a sokdimenziós szerkezeteket elzártuk magunk elől, az Ékkő már akkor is túl bonyolult volt egy ártatlan új lénynek ahhoz, hogy az egészet egyszerre felfogja. Szándékosan készítették ilyenre, így egyszerűen nem voltunk képesek gyorsan megemészteni és utána más lények által készített érdekesebb teremtések után nézni.

Az Ékkő termekre volt osztva és ezeken a termeken sorban haladtunk át. Minden terem valami olyan dolgot magyarázott el, amely az új lények számára érdekes és hasznos volt, és a legtöbb adat helyes is volt. Csak nagyon finoman és alattomosan vezették be azokat a félrevezető információkat, amelyek miatt fogékonyak lettünk a viszályra és a csapdába esésre. Mivel semmilyen mód nem volt arra, hogy az Ékkövet ránk erőltessék, csak az igazi tudás és szépség csodás bemutatójával tudtak arra csábítani, hogy mindent elfogadjunk.

Az Ékkövet nem nyelvi úton tapasztaltuk meg. Abban az időben ilyennel még nem rendelkeztünk és ők biztosan nem tanítottak minket ilyen dologra, mivel a gondolatainkat túlzottan elfogulttá tette volna. Ehelyett az összes bemutatóhoz egyszerű tárgyakat használtak. Ezek egyszerű négyzetek, háromszögek, körök, stb. voltak, több dimenzióban. A matematikusok a háromdimenziós négyzetet kockának és a négydimenziósat hiperkockának hívják, de ennek a testnek a hét- és nyolcdimenziós megfelelőire nincs szavuk. Viszont egy nyolcdimenziós négyzet még mindig egy olyan egyszerű absztrakt tárgy, amely nem befolyásolja nagyon a saját teremtéseinket.

Az Ékkő termei élő testnek vagy embernek látszó dolgokat sem mutatnak. A lények közti kapcsolattal foglalkozó termekben ködfelhőket vagy fénypontokat használnak arra, hogy más lényeket ábrázoljanak.

A bemutatók általában nagyon egyszerűek. Például az egyik korábbi teremben azt mutatják be, hogy egy tárgyat hogyan kell érzékelni. Egy dologra egy szemmel tekintve megfelelő egy lapos, kétdimenziós nézethez, de az igazi három dimenziós érzékeléshez két szem a legjobb. Hasonló módon egy hétdimenziós kockát hat nézőpontból a legjobb szemlélni. Ezt nem elmondják, hanem inkább megmutatják neked. Egy előtted található tárgy homályos benyomásával kezdik. Ezután egyre több és több olyan pont kihelyezésére vesznek rá, amelyből a tárgyat szemlélheted. Amikor végül eljutsz a hat különböző nézőponthoz (amelyeknek nem szabad egy síkban lenniük), a tárgy hirtelen nagyon valóságos lesz és hirtelen kellemesen érzed magad. Ezután még több nézőpont kihelyezésére vesznek rá és a tárgy újra lapos és kellemetlen lesz. Így megtanulod azt, hogy hogyan hozd összhangba a használt nézőpontok számát a nézett tárgy dimenzióival.

A termek nagy része ilyen érdekes és hasznos dolgokat tartalmaz. Viszont néhányuk félrevezet és elárul. Például az egyik terem sok olyan "lényt" mutat be, akik együtt vesznek részt egy összhangban együtt mozgatott tárgy létrehozásában. Az érzés nagyon kellemes. Ezután az egyik lény a többiek szándéka ellen dolgozik és az érzés kellemetlenné válik, az összhang megsemmisül. Így a többiek rávetik magukat az engedetlenre, visszaerőltetik rá az egyetértést és az érzés újra kellemes lesz. Ez tulajdonképpen egy olyan hamis elképzelésre hajlamosít téged, hogy bárkire, aki különbözik, rá kell ugrani és az egyetértés ráerőltetése érdekében rájuk kell kényszeríteni a gondolataidat.

Amikorra az összes termet végigjártuk, arra a gondolatra jutottunk, hogy szükség van mások irányítására és csapdába ejtésére. Emellett azt a gondolatot is eljuttatták hozzánk, hogy most valamit magunktól kell létrehozni, mielőtt az idősebb lények teremtéseire jogunk lenne rátekinteni. De természetesen mielőtt ezzel végeztünk volna, már annyira mélyre ástuk és annyira csapdába ejtettük magunkat, hogy minden esélyünket elvesztettük arra, hogy kívülre elérjünk és elindultunk azon az úton, amelyen egyre bonyolultabb csapdába ejtettük magunkat.

2.6. A teremtés folyamata elkezdődik

Egy bonyolult és érdekes univerzum teremtésének lelkes vágyával hagytuk el Tudás Ékkövét. Semmilyen szabály nem volt, csak az, hogy érdekesnek és bonyolultnak kell lennie. Még a használandó dimenziók száma sem volt megadva és ez volt az első viszálykodás forrása.

Egy jól kidolgozott teremtés megtervezése és létrehozása sok időt és erőfeszítést igényel. Ezentúl minél több dimenziót használsz, annál több időre és munkára van szükséged. Három dimenzió sokkal bonyolultabb, mint kettő, négy dimenzió még rosszabb és az egész teremtési rendszert az alapoktól kell felépíteni. Az Ékkőben használt 17 dimenzió utánzása az új lények számára nevetséges lett volna, arról nem is beszélve, hogy az eredetiség is hiányzott volna belőle.

Mivel minden egyes lény istenszerű volt és azt tanácsolták nekik, hogy hozzanak saját döntéseket, járják a saját útjukat, miközben másokat kordában kell tartaniuk (ami a viszálykodás biztos receptje), mindenki kiválasztott egy neki tetsző számú dimenziót és elkezdett azon dolgozni.

Hamarosan lett néhány lény, akik egydimenziós rendszeren dolgoztak, néhányan kettő-, három- és négydimenziósokon, egészen a tucatnyi dimenziós rendszerekig elmenve, néha felületesen a még nagyobb dimenziós rendszerekkel is eljátszadozva. A lények eloszlása elég egyenletes volt, bár egy kicsivel többen dolgoztak az alacsonyabb dimenziókon, ugyanis ez egy kicsit könnyebb volt, és a magasabb dimenziókon fokozatosan elfogytak. Ahogy a lények egyre több időt és erőfeszítést öltek a teremtéseikbe, egy bizonyos mértékű kapcsolatot és rejtett érdekeket fejlesztettek ki azzal a dimenziószámmal kapcsolatban.

Viszont az alacsonyabb dimenziók egyszerűbbek és az egydimenziós rendszert kifejleszteni igyekvő lények korán elkezdtek eredményeket felmutatni, miközben a nagyobb méretekben gondolkodók még mindig a fejlesztés korai szakaszában voltak.

Ezek az egydimenziós rendszerek még mindig velünk vannak. Az egyikük a zene. Az egydimenziós "tárgyak" (például a hang vagy egy zenei jegy) fel és le mozoghat. Az időben előremozog, de az idő az itt tárgyalt értelemben nem dimenzió (csak a térdimenziókkal foglalkozunk). A tárgynak egy húr formájában szélessége és alakja is lehet (ellentétben egy hangjeggyel) és mindenféle érdekes esztétikai dolog van több hang kapcsolatában miközben fel-le mozogva egy bonyolult mintát adnak elő, de ez akkor is csak egy egydimenziós mozgás. A hangoknak különböző minősége lehet, mint a zongora vagy hegedű hangjának, de ez ugyanúgy nem változtatja meg a dimenziót, mint ahogy egy háromdimenziós világhoz színeket adva sem hozol létre egy új dimenziót.

A kétdimenziós teremtésre kifejtett erőfeszítés szándékainak gyümölcse a mai táblás játékok (mint például a sakk) kezdeti változataiban testesült meg.

Ahogy ezek az alacsony dimenziós rendszerek elkezdtek eredményt hozni, néhány nagyszámú dimenzión dolgozó lény elkezdte úgy érezni, hogy túl hosszú utat választottak és egy alacsonyabb számú csoporthoz csatlakoztak. Viszont inkább a három-, négy- és ötdimenziós célokhoz csatlakoztak, ahol még jelentős tér volt az új hozzájárulások számára, nem pedig az egy- és kétdimenziós csoportokhoz, amelyek már összehoztak.

Ezentúl úgy alakult, hogy a háromdimenziós csoportnak több tagja lett, mint bármelyik másiknak, noha csak egy kicsivel több, mint a négydimenziósnak. Viszont elég sokan dolgoztak négy dimenzió felett. Emellett mert három dimenzió egyszerűbb, mint négy és többen is dolgoztak rajta, legalább az alapvető felépítésének tekintetében gyorsan közeledett a befejezés felé.

A hármasok azt láthatták, hogy a maradék nagyon magas dimenzión dolgozó végül lejjebb adja és a négyesekkel (vagy az ötösökkel) fog együtt dolgozni. A hármasokhoz nem csatlakoztak volna, mivel a hármasok már majdnem kész voltak és azért sem, mert makacsok voltak, ragaszkodtak a nagyon bonyolult formákhoz és valószínűleg szívesebben dolgoztak volna négy vagy öt dimenzióval, mint hárommal. Tehát úgy látták, hogy noha jelenleg a hármasoké a legnagyobb csoport, végül a négyesek túlszárnyalják őket, ahogy mind több és több lény hagy fel a magasabb dimenziós céljaival.

Egy józan társadalomban ez rendben lévő is lett volna. Sok teremtési rendszer számára van hely. De ők mindannyian tudták (hála a Tudás Ékkövének), hogy mindenkit egyetértésre kell kényszeríteni és egy rendszert kell alkotni. Emellett titokban az állt az érdekükben, hogy a saját maguk által kifejlesztett teremtési rendszerrel dolgozzanak, ne pedig felhagyjanak azzal egy mások által létrehozott teremtési rendszerért.

Ezentúl tudták azt is, hogy egy négydimenziós rendszer képes arra, hogy egy háromdimenziós rendszert manipuláljon és és uraljon, mint ahogy egy háromdimenziós rendszerben dolgozó is össze tud gyűrni egy kétdimenziós festményt vagy földre tud söpörni egy kétdimenziós sakkjátszmát.

Az egyetlen dolog, amivel a háromdimenziós csoport rendelkezett a négydimenzióssal szemben egy ideiglenes számbeli előny és egy majdnem kész rendszer volt. Tudták, hogy végül legyőzik őket. Tehát úgy döntöttek, hogy ők csapnak le először és a Valóságháborúk megkezdődtek.

2.7. A Valóságháborúk

Ez volt történelmünk leghosszabb része és ez volt a legkülönösebb konfliktus, amelyben valaha is részünk volt. Olyan hatalmas képességekkel rendelkező lények között zajlott, akik a saját végtelenül hatalmas posztulátumaik és döntéseik mellékhatásain kívül szinte mindenre immúnisak voltak. Így is szinte egy örökkévalóságig tartott, mire ezek a halhatatlanok kifárasztották és betörték egymást.

Nem volt senki, aki a háború valamely szakaszában az egyik vagy másik oldalon ne harcolt volna. És nem volt senki, aki esetenként azt nem mondta volna, hogy pokolba az egésszel és vissza ne tért volna az univerzumok építéséhez csak azért, hogy a háború végül ismét magába szívja. Ezentúl a háborúskodás egy érdekes játék volt, talán majdnem olyan fontos, mint az, amiről a háború szólt, így a többség akarata inkább a háború fenntartása, nem pedig egy kompromisszum létrejötte volt. A harc pedig sokkal inkább a gyerekek háborús játékaira emlékeztetett, ahol semmilyen komolyabb sérülés nem történik, mint egy emberi hadviselésre.

Viszont hosszú távon a lényeknek végül sikerült egymást aberrálni, irányítani és csapdába ejteni.

A harc végső fázisaiban a három dimenziót támogatók nyertek úgy, hogy olyan mentális akadályokat helyeztek el, amelyek meggátolták a háromnál több dimenziós dolgok érzékelését vagy létrehozását. Az egy- és kétdimenziós képességeket nem tudták gátolni, ugyanis azok a háromdimenziós szerkezetek részei, de a négy- és többdimenziós rendszerek használatát sikerült.

A négydimenziós csapat így nem tudott visszavágni, ugyanis a háromdimenziós képességek gátlása a négydimenziósakat is gátolta volna. Ehelyett az egyetlen lehetséges ellenintézkedést tették, ami a négydimenziós teremtések utáni sóvárgás volt.

Egy egyszerű négydimenziós pénzérme helyrehozhatná a gazdagság utáni vágyakozásodat. Mivel ilyet senki nem tud birtokolni, végtelen mennyiségű háromdimenziós pénzérmére vágyik, ugyanis ez közelíti meg a legjobban a 4D pénzt, ami végtelen számú 3D pénzérme negyedik tengely mentén történő egymásra helyezése lenne. Képzeld el, hogy van egy 2D képed egy pénzérméről. Ha elég sokat raknál egymásra ezekből, akkor egy 3D pénzérme közelébe jutnál. De igazán ez soha nem sikerül, tehát nem az igazi. Így három dimenzió soha nem tud kielégíteni és a mennyiség témakörében aberrálttá válsz.

Ez abba a különös helyzetbe hoz minket, hogy képtelenek vagyunk a négydimenziós képzeteket érzékelni, de ugyanakkor nem csak hatással van ránk, hanem szükségünk is van rájuk. A szexuális extázishoz hasonló dolgoknak van egy negyedik dimenziós tagja. Abban az univerzumban, amelyben jelenleg is élünk, noha háromdimenziós elemekből épül fel, létezik egy negyedik dimenziós vastagság is, amely ezt olyan merevvé és nehezen kezelhetővé teszi. Ha a kezeddel megütsz egy falat, majd elképzelsz egy kezet, ahogy az megüti a falat, akkor a két esemény között jelentős eltéréseket fogsz megfigyelni. Ha sok ezer egyforma kezet képzelsz el, amely sok ezer egyforma falat üt meg egymással párhuzamosan, akkor feltűnik, hogy az elképzelt érzéklet sokkal közelebb áll a valóságoshoz. Ez alapján a jelen valóságunknak létezik egy négydimenziós eleme. Ez a háromdimenziós valóság nagyszámú másolatából áll, amelyek valahogy össze vannak ragasztva és amelyek egy egységként mozognak.

Ahhoz, hogy megértsük, hogy ez hogyan is történhetett, át kell tekintenünk a lények által ebben az időszakban birtokolt korai képességeket és aberrációkat.

2.8. A korai képességek és aberrációk

Ami a képességeket illeti, most olyan lényekről beszélünk, akik látszólag korlátlanul képesek voltak anyagot, energiát, teret és időt teremteni és azt megváltoztatni, akik ezentúl képesek voltak egyszerre több helyen lenni és akik egyszerre több bonyolult műveletet voltak képesek irányítani és nyomon követni.

Viszont a lények mind a tapasztalatot, mind bölcsességet illetően nagyon korlátoltak voltak. A gondolkozásuk szinte teljesen az őrült zseniére ütött, hatalmas gyakorlati képességekkel rendelkeztek, de a dolgok jelentése nem nagyon érdekelte őket. A szimbólumok és az absztrakció használata fokozatosan fejlődő dolog és ebben a korai korszakban ez csak apránként jelent meg.

A legkorábbi kommunikációk egyszerűen csak a tudás cseréjéből álltak. Tudtad, hogy valaki azt akarja, hogy menj oda hozzá és nézd meg, hogy mit hozott létre. Te odamehettél, megtekinthetted és eldönthetted, hogy ők tudják azt, hogy az tetszett (vagy nem tetszett) neked. Ezután ők eldöntötték azt, hogy te tudod, hogy ők boldogok (vagy boldogtalanok) az ítéleteddel így azt te is ugyanúgy tudtad. Ezt hamarosan egyszerű képek cseréje követte. Viszont az absztrakt szimbólumok képének kommunikációként történő cseréje csak a Valóságháborúk vége felé történt meg, ahogy az univerzum építésének munkája a befejezéshez közeledett.

Az első aberrációk a kommunikáció területén fejlődtek ki. Ez a Tudás Ékkövének hatására jöhetett létre, amely folyamatosan azt tanácsolta, hogy a teljesen szabad kommunikáció nem egy igazán jó ötlet. Az emögött rejlő szándék mind visszatartotta az új lényeket attól, hogy az anyaméhen kívüli világgal megpróbáljanak kommunikálni, mind megalapozta azokat a viszályokat és csapdába esést, amelyek a fejlődésükhöz szükségesek voltak, ugyanis az emberek nem harcolnak és nem esnek csapdába, ha képesek teljesen kommunikálni.

Ellentétben a többi aberrációval, ezek a korai kommunikációs aberrációk szabad választás alapján jöttek létre és egy kicsit mindannyiunk számára másmilyenek, noha a szerkezete ugyanolyan, ugyanis mindegyikünk saját döntéseket hozott arról, hogy kivel vagy mivel nem szeretne szívesen kommunikálni. Így a kivezető út itt található. Mivel a kommunikációs akadályokat alapvetően a szabad választásunk alapján hoztuk létre, a kommunikációra irányuló újbóli döntéseinket ezeket anélkül ledönthetjük, hogy az általunk erre épített egész útvesztőt feltárnánk.

A modern időkben a problémák és a zaklatottság hosszú láncait látjuk egymásra rétegződni. Látunk ártalmas tetteket, bűntudatot és megbánást. Ezentúl ezek látszólag mind a veszteség és a fájdalom alapvető eseményeire épülnek.

Viszont a korai lényeknek nem lehetett fájdalmat okozni, sőt még a veszteségtől sem szenvedtek, ugyanis képesek voltak bármit újra megteremteni. Ugyanígy a legkorábbi problémák sem függhettek még korábbiaktól.

Az összes korai aberráció a Tudás Ékkövének tanácsára alapulva szándékosan létrehozott kommunikációs gátakból származik. A korai problémák mind a kommunikációra való hajlandóság hiányából vagy a befejezetlenül hagyott kommunikációból származnak. A korai ártó tettek és a zaklatottságok az összezavarodott kommunikáció okozta félreértésekből jöttek létre, és ezek a dolgok önmagukat táplálták. Ez történt a korai univerzumépítő időszakban és a Valóságháborúkban, és ez mind a mai napig folytatódik.

És mivel ezek a legalapvetőbb aberrációk, még akár olyanokon is foglalkozni lehet velük, akik hosszas előkészület nélkül sétáltak be az utcáról, és a mindennapi problémájukat meg tudod szüntetni, ahogy azt az alacsonyabb szintű szcientológia eljárások futtatása is mutatja.

Viszont a kezdeti univerzumépítő korszakban fellépett eredeti problémák lebontásának is megvan a maga nehézsége. Ez nem azt jelenti, hogy ezek a korai események fájdalmasak vagy nehéz szembenézni velük, a legtöbbjük puszta tréfa lenne számunkra azok után, amiken keresztülmentünk. Az igazi gond az, hogy ez a kezdeti korszak szinte teljesen érthetetlen. Lehet, hogy te egy húsz különböző univerzumra kiterjedő szinte végtelen sorozatú arany piramisokból álló lényként úgy döntesz, hogy egy végtelen zöld és narancssárga répák sorából álló lényt arról akarsz becsapni, hogy egy jobbkezes tér (bármi is legyen az) igazából balkezes.

Így ez a legkorábbi aberrációk szerkezet, amely a nem kommunikálásra való hajlandóságon keresztül jött létre. És ezután jöttek létre a Valóságháborúk, amikor mindenki éjt nappallá téve azon dolgozott, hogy a másikat hogyan tudná jobban összezavarni, aberrálni és irányítani.

Ezt különböző parancsok hipnotikus, energiahullámon keresztül történő, stb. beültetésével nem lehetett megtenni, ugyanis a lényekre ekkor még erővel vagy energiával nem lehetett hatni. Így a kezdeti szándékok főleg az olyan nagyon esztétikus rövid történetek bemutatására összpontosultak, amelyek a saját legyengítésedre vehettek rá. Például bemutathatták, hogy milyen dicsőséges dolog túlerő ellen harcolni és veszíteni. Vagy megmutathatták az önfeláldozás nemességét. Ezután arra bátoríthattak, hogy haladj tovább és ezeket a dolgokat egyfajta elképzelt univerzumban tapasztald meg. És ezt te gyakran megtetted, ugyanis ki voltál éhezve az érdekes tapasztalatokra és a legkisebb fogalmad sem volt arról, hogy bármi is igazán árthatna neked. Egész idő alatt így bátorítottak arra, hogy kapcsold ki a képességeidet és csökkentsd a hajtóerődet.

Eleinte ezen dolgok egyike sem működött igazán jól. Viszont az oldalakat folyamatosan cserélgetve végül mindannyian beleestünk azokba a csapdákba, amelyeket a másik oldal tagjaként mi magunk terveztünk meg. És ha elég idő telt el ahhoz, hogy elfelejtsük azt, hogy egy csapdát megépítettünk, akkor az elég hatásos lehet ellenünk. És mi túl buták voltunk ahhoz, hogy ártalmatlanná tegyük az általunk épített csapdákat, így azok nem ejtenék csapdába a teremtőjüket.

Ezek a csapdák most már nem nagyon zaklatnának téged. Nincs nagyobb erejük, mint a mostani tévéreklámoknak. Csupán nehéz felfogni ezeket a dolgokat, ugyanis a későbbi univerzumokban használt erőteljes kondicionálás súlya akadályozza a gondolkodási képességeinket.

2.9. Az Eltérések Kora

A Valóságháborúk után alapvetően a háromdimenziós univerzumok létrehozásánál telepedtünk le.

Ez volt az utolsó olyan időszak, amikor nem létezett egy közös megegyezésre alapuló univerzum, a lények ugyanis akaratuk szerint képesek voltak univerzumokat létrehozni. A Valóságháborúk előtt és alatt ezek az univerzumok különböző dimenziósak voltak. A háborúk befejezése után mindenhol háromdimenziós univerzumok voltak, de még mindig végtelenül változatosak és bonyolultak, ahogy mindenki a saját útját járta.

A háborúk előtt a lények egyszerűen individualisták voltak abban az értelemben, hogy mit akartak létrehozni. Viszont a háborúk következményeként nagyon ellenkezők és egyet nem értők lettek. Már valamit le kellett nyelniük, ugyanis a három dimenzió használatával egyetértést erőltettek rájuk, így más tekintetben a lehető legindividualistábbak lettek.

Ezt a korszakot az Eltérések Korának is lehetne hívni, mivel mindenki a lehető legjobban távol akarja magát tartani attól, hogy a többiekkel egyetértsen. Esetleg az Össze Nem Illő Egyetértések vagy az Egyet Nem Értés Korának, vagy valami hasonlónak is lehetne hívni.

Túlzottan leegyszerűsítve, ha valaki olyan tűzgépeket talált ki, amelyek tüzet hoztak létre, valaki azonnal olyan tűzgépet talált volna ki, ami kioltja azokat, és egy harmadik pedig olyan mászkáló szupertüzeket talált volna ki, amelyek tűzgépeket kerestek és felégették azokat. De ez még ennél is rosszabb volt. A nyelvnek létezett egy alapvető formája abban az értelemben, hogy a szimbólumokhoz jelentéseket csatoltak, de ellenkezésből különböző vagy ellentétes jelentéseket csatoltak ugyanahhoz a szimbólumhoz és így hamarosan nyelvi nehézségek és hatalmas félreértések léptek fel annak ellenére, hogy a kommunikáció alapvetően még mindig telepatikus természetű volt.

Ezt sokáig tartott, és a lények egyre kevésbé és kevésbé kommunikáltak egymással. Ezt természetesen még több probléma, ártó tett, stb. létrejöttét segítette elő és a csapdába ejtés játékaihoz vezetett.

A lények így fokozatosan lesüllyedtek és már az időnyom elején teljesen helyhez kapcsolódóak lettek. A Tudás Ékkövének idején a lény közel mindenttudó volt és sehol sem volt igazán, noha a figyelmét egy, az Ékkőhöz hasonlatos dolog könnyen lefoglalhatta. Viszont az Ékkő meggyőzte őt arról, hogy abba a térbe, ahol éppen dolgozik, valamilyen fajta tömeget vagy horgonypontot kell helyeznie. Ez azon a téves elképzelésen alapult, hogy a teret birtokolják és az bizonyos lényekhez tartozik, így az igényüket valamilyen tömeggel kell kihirdetni. Végül azt kezdték hinni, hogy ők ott vannak, ahol a tömegük van, de úgymond a testükként működve is szinte végtelen mennyiségű teremtést voltak képesek létrehozni. Viszont az a képességük, hogy több nézőpontot hozzanak létre, lehanyatlott és végül egy hely elfoglalására esett vissza. Ez a hanyatlás az Eltérések Kora alatt ment végbe, de a lény egyénként csak a következő részben tárgyalt Egyetértés Univerzumára jutott el oda, hogy egy helyet foglalt el.

Ez is egy különlegesen hosszú időszak volt, de emberi fogalmakkal nem igazán volt mérhető. Ezen korai korszakok mindegyike multiverzumos (több univerzum gyűjteménye) volt, nem pedig egy egyetértett univerzumra épült, az időmérés egy univerzumhoz kapcsolódik, és ez értelmetlenné válik olyan helyzetekben, amikor az idő a különböző univerzumokban különböző módon folyik. Az időérzékelésed az egymásutániságra épül és egyfajta mérőrendszert ki tudsz dolgozni magadnak, de a különböző emberek különböző időmennyiségeket tapasztaltak meg amiatt, hogy különböző helyeken voltak, ahol az idő különböző módokon telt.

Semmiben, még az idő múlásának mértékében sem értettek egyet következetesen ebben a korszakban. Ez a kommunikációt és a játékok játszását is nehézzé tette. Végül mindenki arra jutott, hogy egy dologban egyetértenek, amely a közös egyetértés és a következetes működés számára valamilyen alapot nyújt. És a felszín alatt még mindig ott volt az a gondolat, hogy a Tudás Ékkövéhez hasonló nagyságrendű dolgot kell építenünk.

A megoldásunk az Egyetértés Univerzumának felépítése volt.

2.10. Az Egyetértés Univerzuma

Ez volt az első hatalmas, mindenki által lakott, közös megegyezésre alapuló univerzum. Egy kevés közösen felállított meghatározás kivételével semmilyen mértékben nem volt megszervezve. Csak egy hatalmas, végtelen tér volt, amelybe mindenki az általa kiválasztott képzeteket vetíthette ki.

Alapvetően egy háromdimenziós tér volt és természetesen háromdimenziós képzeteket tartalmazott, de lehetőség volt további háromdimenziós terek "oldalra" történő kivetítésére vagy ugyanannak a helynek számos háromdimenziós képzetet párhuzamosan tartalmazó meghatározására. Például tegyük fel, hogy Béla megteremt egy szobát, amelyben van egy zöld szék. Pista bejön és egyetért vele, de Jóska is megjelenik és úgy dönt, hogy a szék kék. Béla és Pista nem ért egyet ezzel, így a tér a negyedik dimenzió mentén két párhuzamos részre oszlik, az egyik egy zöld, a másik egy kék széket fog tartalmazni. Amikor egy negyedik személy is belép a szobába, úgy érzi, hogy két irányba is mehet, vagy oda, ahol Béla, Pista és a zöld szék van, vagy oda, ahol Jóska egy kék székben ül.

Az alapvető hiba a meghatározások használatában rejlett. Voltak olyan alapvető meghatározások, mint a jó és a rossz, a boldog és a szomorú, kicsi és nagy, stb. A meghatározásokat dichotómiákként, azaz ellentétpárokként hozták létre. A probléma az volt, hogy tapasztalatlanságból vagy az Ékkő zavaró sugallatainak hatására a meghatározáspárok nem igazán illettek össze. Például volt meghatározás a jóra (mint kedves és illedelmes) és rosszra, és volt egy másik a meghatározás a jóra (mint szent) és a gonoszra, és a jó ezen meghatározása nem igazán illett egymással össze, így lehetséges volt jónak lenni a szent értelemben, miközben valaki elég undokul viselkedik. Ez a kommunikáció még további romlásához és a további csapdába eséshez járult hozzá.

Ezeket a meghatározásokat mi magunk találtuk ki, de csoportokban dolgoztunk. Az Egyetértés Univerzumának meghatározásában minden csoport egy meghatározáspárt tervezett anélkül, hogy tudták volna, hogy a többi meghatározás mi lesz. Ez helyesnek tűnt, mivel ennek a létrehozásában mindenki keze egyenlően benne volt. A meghatározásokat egyszerű képek sorozataként adták meg. Például a jó-rossz egy jó medvét és egy rossz medvét ábrázoló képsorozatként volt megadva. A jó medve ezt csinálja és a rossz medve ezt teszi. A jóról és a rosszról körülbelül két tucat képpárt mutatnak be. Ez az egész nagyon buta és gyerekes. Az ezeken található töltés csekély, de mélyen van, főleg az Egyetértés Univerzumában töltött létünk során átélt erőltetett egyetértés, vég nélküli összezavarodás és zaklatottság súlyos nyomása miatt. Az ezeken a meghatározásokon található töltés és a gyerekes képzetekkel való kapcsolatuk a valószínű oka annak, hogy az emberek miért kedvelik oly kevéssé néha a gyerekes dolgokat.

Ezeket a meghatározásokat az Eltérések Korában építettük és ezután összegyűjtöttük őket. Hihetetlenül nehéz munka árán egy, a Tudás Ékkövét idéző négydimenziós szerkezetbe építettük ezeket a meghatározássorozatokat. Ez alapvetően egy négydimenziós, felfordított, aranyszínű piramis volt. A felfordított piramis a sok valóság egybe szűkülését szimbolizálta. A négydimenziós szuperpiramis minden egyes háromdimenziós piramisa a meghatározások egy-egy párját tartalmazta. Mindannyian megígértük, hogy ezekkel a meghatározásokkal egyet fogunk érteni és mindannyian erősen azt posztuláltuk, hogy ezek a meghatározások mindenkire vonatkozni is fognak. Ez még azelőtt volt, hogy az összes meghatározást bármelyikünk is látta volna. Ezután mindannyian összegyűltünk és egy csoportként belemerültünk.

Megtalálhatod azt, amikor az egyetértés felé rohantál és egy aranyszínű, felfordított piramison mentél keresztül. Érzékelni fogod a veled együtt rohanó többi lény ezreit, hasonlóan a korai dianetikából ismert spermaálomhoz. Miután a háromszögön átlépsz, a jó és a rossz medvével kezdve egymás után összeakadsz a meghatározásokkal. Amikor kijöttünk, mindannyian egy üres, végtelen térben találtuk magunkat. A tér inkább fényes (halvány aranyszínű), mint sötét. Ekkor elkezdtünk dolgokat teremteni.

A halál még mindig nem létezett, viszont már elég jók lettünk dolgok elfelejtésében vagy abban, hogy úgy határozzunk, hogy mindent otthagyunk, az univerzum egy másik végébe költözünk át és mindent újrakezdünk. Még mindig nem interiorizálódtunk bele a teremtésünkbe. Viszont az eddig használt piramisok és gömbök helyett a megnyilvánulásunk számára hajlamosak voltunk a egyetértések meghatározásánál alkalmazott testtípusokat használni. De ezek nem az általunk ismert testek voltak, ugyanis szükség szerint elő lehetett hívni és el lehetett tüntetni ezeket, és teljesen biztos, hogy nem zavart minket az, ha az egyiket tönkretették, ugyanis ekkor egyszerűen egy másikat hoztunk létre.

Ez az időszak hosszú és érdekes volt, de a viszálykodás egyre jobban elmérgesedett és végül időnk legnagyobb részét egymás becsapásával és mások tulajdonának tönkretételével töltöttük. Végül ez odáig fajult, hogy egy bonyolultabb, esztétikus teremtést nem tudtál anélkül létrehozni, hogy valami otromba tréfálkozó valamilyen furcsa dolgot ne tett volna a közepébe. A lények egyre frusztráltabbak lettek és elkezdek egy megoldást keresni.

A válasz egy új univerzum létrehozása volt (ugyanis az Egyetértés Univerzumában a helyzet annyira tűrhetetlenné vált), amelyben minden személynek meglenne a saját, különálló aluniverzuma, azaz minden lény megkapná a saját Otthon Univerzumát, amelyet mindenki másnak békén kell hagynia.

2.11. Az Otthon Univerzum

Ez a létezésünk közepén helyezkedik el és bizonyos tekintetben a törekvéseink csúcsára jutottunk, ugyanis eddigre elég tapasztalatot gyűjtöttünk össze, hogy nagyon bonyolult és kidolgozott teremtéseket hozzunk létre, és még nem hanyatlottunk le túlzottan. A csodálatos dolgok teremtése még sokáig folytatódik és az Otthon Univerzum végső összeomlása volt az általunk megtapasztalt első hatalmas veszteség.

Az Otthon Univerzum tulajdonképpen egy magasabbrendű téren keresztül összekapcsolódó egyedi univerzumok gyűjteménye volt. Ez a magasabbrendű tér az egyedi univerzumokba vezető átjárók egyfajta kapcsolópontja volt. Kezdetben ez egy ködös folyosónak tűnt, amely fal mentén elhelyezkedő, az egyedi univerzumokba vezető tükröket és medencéket tartalmazta. Viszont ahogy telt az idő, fokozatosan addig terjeszkedett, amíg egy csillagokkal teli égboltra emlékeztetett, kivéve, hogy a "csillagok" az egyedi univerzumokba vezető átjárók voltak és ha közel mentél hozzájuk, ezek a csillagok aranyszínű gömbökké, egy virágokká vagy égben függő szimbólumokká változhattak.

Hiba lenne erre úgy gondolni, mint egy thetánok által lakott kis gömböket tartalmazó egyszerű univerzumra (létezik egy későbbi implant, amely ezt az univerzumot így mutatja be). Ha egy ilyen gömbbe belépsz, egy teljes, végtelen univerzumban találod magad. Ezek annyira eltérőek és annyira bonyolultak, mint amilyennek az ezeket létrehozó thetán (vagy thetánok, ha egy megegyezésre utaló univerzumról van szó) megteremtette. Az egyáltalán nem volt szükséges, hogy a fizikai univerzum törvényei vagy akármi más bennük azonos legyen (kivéve az elsődleges belépési pontot) az összekapcsoló univerzum többi univerzumával. Emellett további alacsonyabb szintű univerzumokat is tartalmazhatott.

Az egyedi univerzumok mellett számos különböző, találkozóhelyként és játéktérként használt, közös megegyezésre alapuló univerzum is létezett. Léteztek még a mozikhoz hasonlatos "történetuniverzumok" is. Ezek egy rögzített időnyom mentén elhelyezett, háromdimenziós képek sorozatából álló képeket tartalmaztak és bárki bemehetett és élvezhette az előadást. Létezett egy, az akadémiai díjakhoz hasonló elég komoly esztétikai verseny. Viszont ellentétben a hollywoodi produkciókkal ezek univerzumokként épültek fel és olyan valóságosak voltak, mint a mostani földi életünk.

A legfelső szint csillagmezővé fejlődése valószínűleg az egyre növekvő számú belépési pont kezelésének problémája miatt alakult ki. A belépési pontokat nagyon nem hatékony dolog egy járat mentén felsorakoztatni. Így a legfelső szintet felfelé kiterjesztettük és a belépési pontokat egy háromdimenziós térben rendeztük el. Falak nélkül, amelyekhez oda lehetne helyezni, egy ovális átjárót sokkal jobb gömbként létrehozni, így a csillagok tengerét kapjuk a legfelsőbb szinten.

Az egyedi univerzumokban általános gyakorlattá vált a legfelsőbb szint "csillagait" az univerzum égboltjára is elhelyezni.

2.12. Az Otthon Univerzum korának büntetőuniverzumai

Az Otthon Univerzum átjárószintje azért épült, hogy a lényeket visszatartsa attól, hogy egymás teremtését tönkretegyék. Ez kicsit olyan, mint amikor az egymással verekedő gyerekeket a szobájukba küldjük. Viszont ez csak akkor működik, ha őket egymás egyedi univerzumától távol lehet tartani, de kényszerítő erő híján nem sok idő telt el, és néhány tréfacsináló máris belopakodott mások terébe és újra elkezdett gondot okozni.

Így jött létre az az ötlet, hogy a szabályokat megszegőket meg kell büntetni. Mindenki egyetértett azzal, hogy ez egy jó ötlet, és csak a rosszalkodók ellen akarták használni. Senki nem gondolta azt, hogy ezt ellene is használhatják. Ez az a fajta jellegzetes butaság volt, ami még mélyebbre taszított minket a csapdában.

Viszont a külső erő még mindig hatástalan volt ránk, és kevés olyan dolog volt, amit valaki valaki más ellen el tudott követni. Viszont csoportként dolgozva képesek voltunk egy olyan bonyolult aluniverzum-sorozatot felépíteni, amelytől legalább egy kicsit kényelmetlenül és kellemetlenül éreztük magunkat. Így hoztuk létre a büntetőuniverzumokat.

Ezek a büntető univerzumok alapozták meg azt a gondolatot, hogy egy érzelmi skálán süllyedünk lefelé, kezdve a lelkesedéssel és lefelé haladva tovább folytatva a haraggal, a félelemmel, stb. Ez az az érzelmi tónusskála, amelyet L. Ron Hubbard a dianetika korai napjaiban megfigyelt és amelyet 1951-ben alaposan kikutatott és dokumentált. Így ma már mindenki fel és le mozog ezen a skálán, de ez mesterséges és a létezésének semmilyen más magyarázata nincs, minthogy (szinte véletlenszerűen) ezt a mintát választottuk a büntetőuniverzumok felépítéséhez.

A büntetőuniverzumok tárgyalása egy külön könyvet érdemel. Mostanra legyen elég annyi, hogy tele voltak mindenféle olyan érdekes szimbólumokkal és testtípusokkal, amelyek igyekeztek lekötni az érdeklődésed, miközben olyan hanyatlást kiváltó gondolatokat tartalmazott, mint a szex és az evés, amelyeket a személynek egy érdekes és követendő célként mutattak be. Mivel ezek olyan tényleges univerzumok voltak, amelyeken keresztülhaladtál, a tapasztalat valóságos volt, minden gondosan ki volt dolgozva és ki volt csavarva azért, hogy olyan élményeid legyenek, amelyek mindenféle olyan nevetséges és aberráló gondolatról (mint például az evés szükségességéről) meg akartak győzni, amelyek később a mindennapi életünk részévé váltak.

Eleinte ezek a büntetőuniverzumok alig hatottak ránk, és nem csökkentették túl hatékonyan a gonoszkodás mennyiségét. De ahogy egy hihetetlenül hosszú időn keresztül taszigáltuk egymást ezekbe, végül elég kényszeresen dramatizáltuk az általuk bemutatott mesterséges és megalázó gondolatokat.

2.13. Az Otthon Univerzum bukása

Az Otthon Univerzum korában folyamatosan olyan játékuniverzumokat építettünk, amelyekben egymással versenyezhettünk. Viszont egyre durvább, keményebb játékokra vágytunk. Emellett mindig ott volt az az állandóan jelentkező probléma, hogy a lényeket vissza kell tartani attól, hogy titokban átlépjék a szabályokat és csaljanak. Mivel a játékokban másokat megverni tekintélyes rangot jelentett, ez egy jelentős érdekességű és fontosságú terület volt.

Így végül egy hatalmas és rengeteg megkötést tartalmazó játékot próbáltunk meg felépíteni. A cél elérése érdekében felépítettük a Játékok Univerzumát és játéktérnek az eredeti Földet. Egyáltalán nem véletlen, hogy mi annak a világnak a másolatán élünk, ugyanis a történelme miatt az egy általánosan használt bolygóminta, és mivel köze volt az Otthon Univerzum bukásához, egy zavaró és restimuláló helynek tartják. Így bármikor egy börtönre vagy egy nemkívánatosak számára alkalmas gyűjtőhelyre van szükség, elkezdik az eredeti Föld egy másolatát keresni. A Tejút csillagai körül keringő bolygók milliói között valószínűleg ezernyi ilyen bolygó van, és bármelyik tisztességes méretű űrbirodalom határain belül legalább egy ilyen akad.

Viszont az eredeti Föld maga egy kellemes és érdekes teremtés volt, ugyanis a legnagyobb játék számára, és nem egy börtönnek vagy egy kellemetlen helynek hozták létre.

Ezt a játékot vég nélkül játszottuk. Ez a gyerekek kő-papír-ollójának (ahol a kő eltöri az ollót, az olló elvágja a papírt, de a papír betakarja a követ) egy szövevényesebb és bonyolultabb változata volt, csak éppen rengeteg személyazonosság volt és közöttük végtelenül bonyolult kapcsolatok léteztek. A személyazonosságok olyan dolgok voltak, mint az "uralkodó", a "tudós", a "művész", stb. Viszont a személyazonosság nem túl jó kifejezés, ugyanis ezeket a személyiségeket többen is fel tudták venni. Így inkább a szcientológiában használt "valencia" (személyiségek együttese) szót fogjuk használni ezek leírására.

Ez a valenciajáték a szabályok egyszerűsége ellenére elég szövevényes volt. Minden valencia a többi valenciával kapcsolatosan meghatározott előjogokat, feladatokat és megkötéseket tartalmazott, de egy valencia tettethette azt, hogy ő egy másik valenciához tartozik. Például egy orgyilkos ágyasnak tettethette magát és megölhette az uralkodót.

Igen népszerű volt és végül a bajnokságok rengeteg nézőt és kommentátort vonzottak le az Otthon Univerzum legfelsőbb átjárószintjéről.

Ennek a játéknak az igazi bűne az volt, hogy nagyerejű kondicionálást használt a játék szerepeinek vagy valenciáinak megalkotásához és kötöttségeinek implantálásához. Ezt azért tették, hogy a játékot érdekesebbé tegyék és megakadályozzák a csalást, de azt okozta, hogy ezekre a valenciákra mentális tömeg épült rá és ez végül a bukásunkhoz vezetett.

Ellentétben a többi univerzummal, a Játékok Univerzuma merev szabályok egy bonyolult sorát erőltette úgy, hogy az eredeti Földön a játékra utazásuk során a résztvevőket "valenciatömegekkel" bombázta. Emellett az eredeti Föld egy átlátszó másolatát helyeztük el magán az Otthon Univerzum legfelső átjárószintjén. Így az egyszerű aranyszínű gömbök helyett átjáróként egy bonyolult bolygókép szolgált.

Nagy rang és tisztelet tartozott az Otthon Univerzum legfelső szintjére elhelyezett képzetekhez. Azok megmaradásához kölcsönös egyetértésre volt szükség. Úgy tűnik, hogy az egyik, a Játékok Univerzumában nyerhető díj az volt, hogy valamit a legfelső szintre helyezhettél. Különböző tárgyak, testek, stb. került oda ennek eredményeképpen. Végül még valami lapos, a Földhöz hasonlatos dolgokat is teremtettünk ahhoz, hogy ezeket a dolgokat ott tároljuk. Szerintem még "megtestesülési körök" is találkozhattak ezen a helyen, de most csak találgatok. Ha nem nyertél jogot arra, hogy a teremtésedet a legfelsőbb szinten elhelyezd, akkor csak egy zavaróan testetlen állapotban tartózkodhattál arra. A legfelső szinten természetesen jogtalanul is létrehozhattál valamit, de egy ilyen tettért egy büntetőuniverzumba dobhattak.

Aberrációt éltél át, amikor a Játékok Univerzumába léptél, de ha egyszer már eljutottál oda, akkor könnyen elhagyhattad és csak a játék iránti érdeklődésed tartott ott. Az összes valenciát mindannyian nagyon-nagyon sokszor kipróbáltuk. Minden valenciához különböző nyerési és vesztési feltételek tartoztak. Ezután visszatértünk az Otthon Univerzum átjárószintjére és elemeztük a játékot.

Végül a lények elkezdték a kedvenc valenciájuk megjelenését a legfelső átjárószintre is elhelyezni, például ha énekesként, tudósként, stb. nyert, akkor a díja az, hogy a megfelelő testet a legfelső szinten elhelyezheti. Néhányan a teljes valenciamegjelenés-készletet is elkezdték a legfelső szinten gyűjteni. Az egyik ebből következő dolog az volt, hogy a többiek elvárták, hogy a Játékok Univerzumának szabályait kövesd akkor, amikor a valenciák megjelenésével foglalkoztál. Ennek gyakran engedelmeskedtünk, mivel a szabályokkal gyakran összeakadtunk, de valaki mindig ellenkezett és ebből veszekedés és megbántottság született. Ezzel kapcsolatban egy másik probléma az volt, hogy egyre nagyobb egyetértés jött létre a legfelső átjárószint és a Játékok Univerzuma között.

Ezenkívül még az is történt, hogy a büntetőuniverzumok mását az Eredeti Földön is elhelyezték. Ezektől egy kicsit sok lény visszarettent, így korlátozásra lehetett használni. Úgy tűnik, hogy sok lény elkezdett csalni és a játékba belépéskor megkerülte a beültetett kondicionálás egy részét, ezért szükség volt valamire, amely őket a helyes úton tartotta.

Ezentúl a merészebb lelkek a játék díjaként a büntetőuniverzumok képét kérték maguknak, és ezeket a legfelső szint lapos világain szintén elhelyezték.

Ezen tényezők összessége egy folyamatosan növekvő egyetértést és kapcsolatot hozott létre a büntetőuniverzumok, a Játékok Univerzuma és a legfelső átjárószint között. Az Eredeti Föld és a körülötte keringő lapos világok a figyelem középpontjába kerültek.

Ezután egy gondolat kezdett el keringeni, mely szerint a tárgyak vagy két univerzumot összekötő horgonypontok közötti túl nagy hasonlóság a két univerzumot összeomlaszthatta. Lehet, hogy néhány olyan népszerű történetuniverzum is létezett, amelyek ezt a fajta dolgot mutatták be. Így a lények fokozatosan elkezdtek aggódni annak a veszélye miatt, hogy az Eredeti Föld ilyen szorosan az Otthon Univerzumának az átjárószintjéhez kötődik. Ezért egyesek meg akartak szabadulni tőle, de mások, igazi játékrajongók nagyon kötődtek hozzá és ebből nagy vita és feszültség támadt, és a feszültség folyamatosan nőtt.

Nem vagyok biztos abban, hogy mi indította el az összeomlást. Úgy tűnik, hogy a büntetőuniverzumokkal kapcsolatban volt valami. Talán túl sok büntetőuniverzum-képet helyeztek el az Eredeti Föld közelében, amikor a feszültség a legmagasabb volt. Talán valóban megpróbálták összekapcsolni vagy egyesíteni a büntetőuniverzumokat az Eredeti Földdel, vagy azért, hogy a büntetőuniverzumok hatását felerősítsék, vagy azért, hogy játék szabályait a Földön sokkal jobban be tudják tartatni. Talán néhány csoport úgy döntött, hogy az antiszociálisabb lényeket "meggyógyítják" úgy, hogy egyetértést erőltetnek rájuk. Bármi is legyen a kiváltó ok, az történt, hogy az átjárószint elkezdett összeomlani.

Lehet, hogy a legfelső szinten voltál akkor, amikor a csillagok elkezdtek lezuhanni, vagy valami különöset éreztél és felidézted a legfelső szint látványát. A csillagok belezuhantak az Eredeti Földbe. Az összes univerzum ott ütközik össze, összesűrűsödik és a bolygó felrobban. Lehet, hogy ez az alapja annak a Nagy Bummnak, amiért a csillagászok annyira lelkesednek.

Mindegyik univerzumunk belezuhant a sűrűsödésbe és a robbanástól kifelé repült. Viszont eközben legalább a saját univerzumod egy részét biztosan magad körül tudtad tartani. Csupán a külső teremtések és a borítás szóródott szét. De még így is láttad a saját univerzumodat (vagy univerzumaidat) a világegyetemen keresztül szétszóródni. Hatalmas mennyiségű veszteség és bánat kapcsolódik ehhez.

Amikor az általad összetartott darabok lenyugodtak, a bánatból valószínűleg a düh szintjére jutottál. A büntetőuniverzumokban már magadévá tetted tónusskála dramatizációját, és ez elég hatással volt rád ahhoz, hogy erős alacsonyszintű érzelmeket hozzon létre.

Ebben az eseményben egy ponton a tér villámokkal és energiával teltnek tűnik. A teremtéseid elkezdenek rothadni, elkorhadnak és porrá omlanak. Ez leginkább a büntetőuniverzumok miatt történik. Az univerzumod már nem különül el és ezért a közös megegyezésre alapuló törvények hatnak rá. Viszont a közös megegyezésre alapuló törvények a büntetőuniverzumok és a Játékok Univerzumának törvényei voltak, amelyek annak az univerzumnak is a részei lettek, amelyekben éppen tartózkodtál, így a megegyezés elsőbbséget élvezett. Viszont a büntetőuniverzumok leginkább a pusztulás felé hanyatlásban egyeztek meg.

Ezután a teremtésedet megpróbáltad helyreállítani, de ez nem sikerült, ugyanis mások leértékelték azokat, az alacsony tónusú megegyezések terjedtek el és hatottak rád. Így a játék valenciáit kezdted el mások ellen használni. Azért küzdöttél, hogy mások teremtését elpusztítsd és a magadét a nyakukba varrd.

Végül ez egy olyan hatalmas játékká tisztult le, ahol a cél a teremtéseid megtartása és a többiekének az elpusztítása, azaz te birtokolsz és mások nem.

2.14. A Játékok Univerzuma

Hiába minden szándék, az Otthon Univerzum bukása után megmaradt hatalmas nagy zűrzavar csupán a Játékok Univerzumából és annak az összes korábbi teremtésmaradványával történő kiterjedéséből állt. Ezentúl a játék a büntetőuniverzumok anyagának és egyetértésének hatására hihetetlenül elferdült. Az időnyom későbbi részén erre hivatkoztunk a Játékok Univerzuma névvel. Ez volt az első nagy, kényszeres megegyezésre alapuló univerzum, ahol a valóság megteremtését nem tudtuk teljesen irányítani.

Mindezek ellenére még mindig istenek voltunk, noha eléggé aberráltak. Az erők még mindig nem hatottak rád és ezt tudtad is, de a képzeteid megsérülhettek és a negatív érzelmek bizonyos mértékben hatással lehettek rád, ugyanis tudatában voltál annak, hogy valamit ténylegesen elveszíthetsz. Az Otthon Univerzum korában ez még nem volt igaz, ugyanis ott valamit mindig újrateremthettél és a saját univerzumod nem ismert más törvényt, csak a tiédet.

A testtípusok, a képzetek stílusai, stb. ebben az időszakban még eléggé változatosak voltak. A büntetőuniverzumok 64 testtípust használtak, amelyek közül csak egy volt igazán emberi. A régebbi fajták, mint amikor például valaki felhőként jelent meg, még mindig használatban voltak. Az univerzumban semmilyen olyan minta vagy szerveződés nem volt, mint amilyen a galaxisunkra jellemző. Ez csupán bolygók, lapos földek, égben lebegő képek, stb. egyvelege volt, amelyek mindenfelé sodródtak. A lények halvány színű fényekkel megjelölve foglaltak el területeket, így a tér egy foltokból összevarrt takaróhoz hasonlított. Az egydimenziós rendszerek régi indítványozói a terüket valamilyen zenével is gyakran kitöltötték. Ezek nem hangrezgések voltak, hanem csupán zenés telepatikus hullámok, amelyek áthatották a területüket.

A játékok inkább gondolkodtató jellegűek voltak, ugyanis ekkor még nem nagyon foglalkoztunk az erőkkel és a mozgással. Ezek közé olyan dolgok tartoztak, amelyeket a sakk, a kártya- és a stratégiai játékok isteni megfelelőjének tekinthetők. Ide tartozott még a régi valenciajáték és a különböző dominanciajátékok, ahol az ellenfelek különböző módokon próbálták egymást összezavarni. Nyereményként általában díszesen kidolgozott képzeteket hoztak létre, de néha egy bizonyos szolgálati időbe fogadtak. Ebben az időszakban nem találkozol annyi mozgással, mint amennyit elvárnál, ugyanis a mozgások legtöbbje nemlineáris volt (a mozgó tárgyak ugrálhattak, mint ahogy a sakktáblán a huszár is csak bizonyos mezőket érint anélkül, hogy a közbenső pontokon áthaladna).

A Játékok Univerzuma nagyon sokáig létezett. Néhányan annyira rosszak voltak, hogy ki akartad őket zárni a játékból, de erre semmilyen módszert nem tudtál. Mindenki ezt gondolta, de természetesen senki nem tudott egyetérteni abban, hogy kit kellene kidobni.

Végül egy megoldást ajánlottak. Egy alacsonyabb univerzumot kell építeni és a nemkívánatosakat oda kell száműzni. Viszont egy módszerre volt szükség, amellyel az elítélteket oda be lehetett zárni, így nem tudnak egyszerűen visszajönni és még több gondot okozni.

Így a büntetőuniverzumok maradékát összeszedték. Emlékezve az Otthon Univerzum bukásakor történt gyűlöletre és pusztításvágyra, ezeket használták mindegyik pozitív cél végén arra, hogy egy negatív célt kapcsoljanak hozzá, például a pozitív (de lealacsonyító) büntetőuniverzum-célokhoz (mint az enni) az ellentétes célt (mint az éhezni) csatoltak. A negatív cél az áldozatot a következő pozitív célhoz lendíti, így ezeken a büntetőcélokon körbe-körbe küldi. Ezt hívják a Taposómalomnak. A negatív célok hozzáadásával ez egy önfenntartó kör lett, amelyet a rosszak egymáson örökké végigfuttatnak. Ez egy nagyon népszerű gondolat volt és az Otthon Univerzum összeomlása óta valószínűleg most először fordult elő, hogy valamiben mindenki egyetértett.

Szükségtelen azt elmondani, hogy ezt a dolgot mindenki azért építette fel, hogy a rosszakon használja és nem azért, hogy őrajta használják, de természetesen mindenkit belelöktek. A Taposómalom a lényeket arra a helyre vezeti, amelyet mi a Mozgás (vagy Mozgások) Univerzuma néven fogunk hívni.

2.15. A Mozgás Univerzuma

A ma ismert érzetek igazi érzékelésének a kezdete a Mozgás Univerzumában jelent meg. Ezeket a dolgokat már a büntetőuniverzumokban is megpróbálták belénk ültetni, de eddig az időszakig nem volt igazán hatásos. Ez először valószínűleg a Taposómalomtól kapott pörgő érzésből származik (amely elég enyhe, amikor először végigmész rajta). Elsőre nem volt különösebben kellemetlen és nagyon érdekesnek tűnt, így a Mozgás Univerzumának játékai az érzetek megtapasztalása és a bonyolult mozgások felé fordultak.

Egy kicsit olyan volt, mint egy hatalmas, háromdimenziós kalandjáték. Természetesen egy nagyon sokáig fennálló, szinte végtelen kiterjedésű univerzumról beszélünk, így szinte bármit megtalálhatsz benne, de a legfontosabb tényezők az érzékletek és a mozgás játékai voltak.

Ezentúl sokkal több csoportos tevékenység volt, mint előtte. Az egyének gyengébbek voltak és egy csoport tagjaként jobban tudtak játszani, valamit a kidolgozottabb képzetek és a játékterek létrehozásához csoportos erőfeszítésre volt szükség.

Ahogy a lények egyre jobban kötődtek az érzetekhez, úgy vált lehetővé az, hogy őket érzethullámokkal irányítsák és összezavarják. Így a lények a korábbiakhoz képest sokkal inkább a hatás oldalára kerültek.

Ez volt az első olyan univerzum, amelyet kifejezetten a nem kívánt elemek eltávolítására szolgáló börtönként építettek. Ez volt annak a mintának a kezdete, amelyet univerzumok egész során át folytattunk. Mivel egy halhatatlan szellemet nem lehet megölni, a legkönnyebben úgy lehet tőlük megszabadulni, hogy egy börtönnek felépített alacsonyabb univerzumba száműzzük őket. Mindenki azon dolgozik, hogy ezeket a dolgokat felépítse, majd a játék abból áll, hogy egymást belelökdössük, és ha már bent vagy, akkor hogy kikerülj onnan.

A lény börtönuniverzumba kényszerítésére és ott tartására használt implantált kondicionálás eleinte általában nem túl hatékony. Az egyik legfontosabb összetevő az, hogy a személy elfelejtse, hogy létezik egy magasabb univerzum, ahova el lehet menekülni. Egy másik az, hogy elfelejtse, hogy ő egy börtönben van és ezért a börtönuniverzumban mindenféle érdekes dologgal el kell vonni a figyelmét. De a lények elég ellenállóak, ezt a dolgot egy idő után lerázzák magukról és visszatérnek a magasabb szintű univerzumba.

De ahogy folyamatosan kimenekül, visszadobják és másokat bedob, a kondicionálás fokozatosan egyre erősebb hatással lesz rá. Ezentúl ahogy telnek az évszázadok, egyre több és több lény lesz a börtönuniverzumban, az ottani játék fejlődik és egyre bonyolultabb és érdekesebb lesz.

Így van egy lény, akit a Mozgás Univerzumába dobtak, ott eljátszadozott egy darabig és a mozgás és az érzékletek felé elkezdett valamennyire érdeklődni. Ezután visszaemlékezik arra, hogy egy börtönben van, így visszatér a Játékok Univerzumába és ott újra elfoglalja a helyét. Ezután néhány más lényt is bedob a Mozgás Univerzumába, vagy azért, hogy megbüntesse őket (mivel megváltozott és már egy köztiszteletnek örvendő polgár), vagy bosszúból (mert őt is bedobták), vagy csupán a vicc kedvéért. Előbb vagy utóbb őt magát is újból bezárják, egy kicsit jobban vonzódni fog a mozgásokhoz és az érzetekhez, és amikor legközelebb kijön, úgy fogja érezni, hogy valami hiányzik a Játékok Univerzumából. Így jobban hajlandó visszamenni a Mozgás Univerzumába és végül a saját elhatározása alapján marad ott.

Mindig vannak néhányan, akik legfelül maradnak, hatalmat birtokolnak és a börtönön kívül maradnak. Őket lehet a felsőbb univerzum győzteseinek tekinteni. A Játékok Univerzuma fokozatosan kiürül és ezen a néhány lényen kívül a Mozgás Univerzumában végzi. Viszont elég lény nélkül a Játékok Univerzuma érdektelenné válik, ezentúl egy nagy és kidolgozott univerzumot elég nehéz sok lény nélkül rendben tartani. Így a Játékok Univerzuma elkezdett hanyatlani és összezsugorodni.

A Játékok Univerzumában található utolsó csoport végül úgy látta, hogy nincs más választásuk, mint a többiekkel együtt a Mozgás Univerzumába lemenni. De el tudták kerülni azt, hogy a Taposómalmon menjenek keresztül és a rabokon használt kondicionálás hasson rájuk, ezentúl olyan magasabb valóságokat ismertek, amelyeknek a lentebb található elítéltek nem voltak tudatában. Ezért úgy döntöttek, hogy stílusosan támadnak.

Ez is egy általánosan ismétlődő minta. A magasabb szintű univerzum utolsó tagjai az implantálás kondicionálását megkerülve és a magasabb szintű univerzum technológiáját felhasználva meghódítják a börtönt és hatalomra jutva uralkodókként vagy istenekként állítják be magukat az alacsonyabb univerzum lakói előtt.

Ebben az esetben a Mozgás Univerzumát a Játékok Univerzumából jött "istenek" hódították meg, akiknek a legfőbb eszköze egy "Hamis Tudás Ékköve" volt, amely arra kondicionálta a lényeket, hogy jók és engedelmes rabszolgák legyenek, azt tanítva nekik, hogy az istenek szolgálatára teremtették őket.

Ezek a hamis Ékkövek a Taposómalom ismeretén (ugyanis a Játékok Univerzumának népénél megvolt a leírása, míg a Mozgások Univerzumának tagjait eléggé megviselte és el is felejtette velük) és a Játékok Univerzumából sokkal jobban elérhető eredeti Tudás Ékkövének felidézésén alapultak. A hamis Ékköveken keresztülhaladást egy csodálatosan szent tapasztalatként hirdették meg. Az egész hódítást szent háborúként harcolták és a foglyokat az Ékkövekkel "világosították meg", hogy a céljukhoz csatlakozó fanatikusok váljanak belőlük. Ezeket az Ékköveket versenyek díjaként is osztogatták és még mindenféle elképzelhető módon is rájuk erőltették.

Így az istenek magukhoz ragadták a hatalmat, de soha nem sikerült a népességet teljesen az irányításuk alá vonni. A lények még mindig túl hatalmasak és szabadok voltak, még a legerőteljesebb kondicionálást is gyorsan lerázták és hamarosan fellázadtak.

Így végül az "istenek" vereséget szenvedtek és a birodalmuk porrá omlott. De mit lehet ezekkel a rettenetes lényekkel és a leghívebb követőikkel tenni? A harcok vég nélküli folyamában a teljes Mozgás Univerzuma kietlenné vált és a népesség a különös vallási gondolatoktól és a lázadók ellentámadásától majdnem megőrült. Az igazi, szervezett háborúzás most először jelent meg és ennek a megteremtése megbocsáthatatlannak tűnt.

Ahelyett, hogy csak lenyugodtak és mindent újjáépítettek volna, a Mozgás Univerzumának népe elkövette azt a végzetes hibát, amely mindannyiunkat még mélyebbre vezetett. Ahelyett, hogy a vesztesekkel egy darabig durván bántak volna vagy megbocsátottak volna nekik, az egyetlen választható lehetőségként úgy döntöttek, hogy egy még alacsonyabb szintű börtönuniverzumot hoznak létre azért, hogy ezeket a gonosz személyeket ott tartsák. Így épült meg a Szimbólumok Univerzuma, a gonosztevőket pedig beledobták.

Az idők során az történt, hogy másokat is a Szimbólumok Univerzumába száműztek. Így a körforgás megismétli magát, ahogy jóként és rosszként egyre alacsonyabbra és alacsonyabbra hajítjuk le egymást.

2.16. A Szimbólumok Univerzuma

A Szimbólumok Univerzumát börtönuniverzumként valamikor 60-64 billiárd évvel ezelőtt állították fel.

A Szimbólumok Univerzumába küldött lényeken használt belépési implant a lényeknek olyan elrejtett darabjait hozta létre, amelyek mindenféle kényszereket, stb. hoztak létre benne. Ez egy olyan mentális gépezet, amelyet valaki felépít majd maga elöl elrejt. Ezek a büntetőuniverzum szimbólumain alapulnak és olyan vágyakat adnak neki, mint az evésnek vagy az érzékletek érzésének a szüksége, amelyek a büntetőuniverzumokban felállított alacsony szintű célokon alapulnak. Így a lénynek most először egyfajta "tudatalattija" van és olyan dolgokat tesz (főleg magával), amelyek megtételének nincs tudatában.

Mivel az összes elítéltnek voltak saját maga elől elrejtett darabjai, a büntetőuniverzumon alapuló különböző képek mozgásban lévő rejtett dolgok érzetét kavarhatta fel. Ez a szimbólumok általános elméletévé terebélyesedett, amelyben egy képzet észlelése más, közvetlenül nem látható dolgokat tartalmazott. Így egy olyan helyzet jött létre, amelyben a szimbólumoknak hatalmas jelentőséget tulajdonítottak és amelynek eredménye a kommunikálással való folyamatos küszködés lett.

Ez valójában egyfajta szimbólumokra épülő reaktív elmét hozott létre. A személy meglát egy tigrist és még a mentális képmás hiányában is inger-válasz alapú hatás éri. Azért hat ez rá, mert egy része az "Enni" büntetőuniverzum egy kényszerítő állományában ül. Ebben az időben a lénynek még nem volt engrambankja vagy időnyoma. Erővel nem lehetett rá hatni (noha a képzeteire igen), és tudta is ezt. De a büntetőuniverzum egy elemét megmutatva neki a haja is égnek állt.

Ennek következtében az ez után létrejövő játékok, implantok, stb. főleg a szimbólumokra alapultak. Az általános harci módszer az volt, hogy az ellenfelek szimbólumok (leginkább a büntetőuniverzumok szimbólumainak) sorozatát zúdították egymásra. Ezeknek először gyenge hatása volt. De mivel mindenki folyamatosan és nagyon erősen azt posztulálta, hogy az ellenfelein erőteljes hatásokat hoz létre, végül mindenki egyetértett abban, hogy a szimbólumoknak erejük van. Így a szimbólumok erőteljes hatást fejlesztettek ki, ennek révén a lények erőteljesebb ártó tetteket követtek el és motivátorra éheztek és ezért a szimbólumok egyre erőteljesebben hatottak rájuk.

A lények főleg a nézőpontjukba helyezett szimbólumok hatása miatt aggódtak, ugyanis azok kényszereket kapcsoltak be. Így hajlamos volt saját maga helyett képzeteket elhelyezni (ugyanis azzal kapcsolatban nem aggódott, hogy ezeket a képzeteket hatás éri). Ezért az egyén visszariad a közvetlen telepatikus kapcsolattól és kommunikációs csomópontokat (viákat) használ arra, hogy megvédje magát.

A Szimbólumok Univerzumának MEST-je (anyag/energia/tér/idő) főleg úgynevezett "gondolatsíkokból" áll. Ezek az űrben sodródó fényképekhez hasonlítanak. Föléjük lebegve rájuk nézhetsz, majd egyfajta oldalrafordulással beléphetsz a képbe. A kép ezután a saját háromdimenziós terébe nyúlik ki, amely egy bizonyos szöget zár be a rendes univerzum háromdimenziós terével (két dimenzión osztoznak és a harmadik egy másik irányba mutat, így a metszéspontban egy kétdimenziós síkot kapsz).

Az idők során természetesen egyre több lényt száműztek a Szimbólumok Univerzumába. Végül egész népcsoportokat fogtak el és dobtak bele.

Körülbelül 46 billiárd évvel ezelőtt a Mozgások Univerzuma kiürült és elsorvadt. A megmaradt győztesek a magas rangjuk megőrzésével a Szimbólumok Univerzumában akarták megvetni a lábukat, így megindult a támadás. Több ilyen támadás is volt és ezeknek az időpontja 48 billiárdtól 42 billiárd évig terjedt.

A támadók implantokkal jöttek. Ezeket a korábbi időszakkal kapcsolatos "magasabb" tudásukon és a fentebb említett büntetőimplanton alapult. A Szimbólumok Univerzumának embereire nem nagyon hatott az erő (csak a képzeteikre), de az ellenkező irányú gondolat hatott rájuk és fokozatosan az ellenkező irányú érzelem is (a szimbólumok tömegei nem csak súlyos gondolkodási zavart okozhattak, hanem erőteljes érzelmi csapást is).

A támadók egyik általánosan használt implantja a Piramis Csapda volt. Ez egy üres térben lebegő piramis, amelynek nyitott ajtaja egy, a belsejében található érdekes dologhoz vezet. Az óvatlan lény belemegy (később valamilyen sugarak belehúzzák vagy belecsalják) és az ajtó bezárul. A piramisnak 128 falrétege van, egy minden egyes büntetőuniverzumhoz és egy annak az ellentétéhez. Mindegyik falat annak a büntetőuniverzumnak a szimbólumai takarnak. A legbelső a "teremteni", a következő a "pusztítani", stb. egészen ki a "kitartás"-ig és az ellentétéig. A lény néhányon keresztül tudja hajtani magát, de ezután egy olyannal találkozik, amivel nem tud szembenézni és visszazuhan a középpontba. Néhány változatban minden egyes dinamikához egy fal tartozik, amelyet a dinamikával kapcsolatos összes cél szimbóluma borít. Ez sokkal kevesebb falat tartalmazott és így sokkal könnyebb volt előállítani.

Miután elkapták, a lényt nagyon sokáig benntartották azért, hogy megpuhítsák. Esetenként a falak azt állították, hogy egy billió év is eltelt, csak azért, hogy hosszabbnak érezze. Végül amiatt kezd el aggódni, hogy bizonyos dolgokból kimarad, és az idővel kapcsolatosan is aberrálódik. Elkeseredetten véget akar vetni ennek az egésznek és az implantálásába is beleegyezik, csak hogy kiengedjék.

Tehát a piramisban csapdába esik, néhány ezer évig ott üldögél, miközben olyan implantokat kap, amelyek szerint sok billió év telt el, majd a hódítók megérkeznek és kiszedik őket. Ezután egy falhoz tapadva egyszerre mindkét oldalról szimbólumok sorozatával kezdik el bombázni. Az első elem a büntetőuniverzumokban használt "teremteni" terminál és annak ellentéte, a "pusztítani". Ezek a szimbólumok minden hullámban megváltoznak, az ellentétes célok az áldozat középpontjában összeütköznek és benne egyfajta "torlaszt" (ridge) építenek fel. A szimbólumok egyfajta "ár" gondolatot tartalmaznak (olyan dolgokat, mint hogy a megvilágosodás ára a szenvedés, stb.). Ezt 64-szer hajtják végre, mindegyik büntetőuniverzumra egyszer. Ezután az áldozatnak megengedik, hogy egy játékban vegyen részt. A győztes mindig a hódító, aki a lényt győzelmi trófeaként megkapja.

Másfajta, szimbólumokra épülő csapdák is léteztek. Általában ezek vagy a büntetőuniverzumok termináljai, vagy pedig a valenciatömegek szimbólumai (az Otthon Univerzum bukásának korából). A lény csak lebeg a térben, ekkor egyszer csak a Tigrisnek vagy valami hasonlónak a térben lebegő képéhez ér, úgy érzi, hogy valami hozzávonzza és belecsúszik. Ezután egy ketrec jelenik meg a tigris körül és nem tud elmozdulni. A ketrec rácsait szimbólumok borítják, így azon nem tud keresztülhatolni. Ezután elhurcolják és a fentiekhez hasonlóan kezelik.

Végül egy forradalom tört ki és a hódítókat a saját csapdájukba vetették. Ezentúl más, szépen kialakított csapdákat is építettek (nagy színes energiaszerkezeteket, stb.) általában belsejükben elrejtett piramissal vagy más, hasonlóan igényesen kidolgozott változattal.

Végül a gondolatsíkok és szimbólumtömegek teljes civilizációja alakult ki és ment keresztül a hanyatlás szokásos állapotain.

Úgy tűnik, hogy ez volt az első olyan időszak, amikor egy igazi kormányzat létezett. A lények már elég aberráltak voltak ahhoz, hogy a nagyobb munkák elvégzéséhez a civilizáció jólétének biztosításához egy hivatalos szervezetre legyen szükségük. Így egy irányítótanácsot állítottak fel, akik eredetileg a hódítók ellen legeredményesebben harcolókból állt. A tanács a megválasztása után egyből nekilátott annak, hogy egy ilyen szervezet szükségességét mindenkivel éreztesse. Hatalmas "városokat" felépítését vitelezték ki, amelyek egymáshoz kapcsolódó gondolatsíkokból és más képekből álltak. Rendőri szervezetet alakítottak, hogy ezeket a kidolgozott képzeteket a rosszindulatú lények dúlásaitól megvédjék, ezentúl megtartották a hódítók implant- és csapdaépítő gépeit. Itt találkozunk először a kormány, a rendőrség és a bürokrácia iránti ellenségességgel.

Ennek a civilizációnak a képei a jelenlegi univerzumunkkal összehasonlítva meglehetősen különösek. Az általunk ismert testek és tájak csak a gondolatsíkokon léteztek. Testetlenül mehettél akárhova, ezután egy másik testetlen lény jelenlétét észlelhetted, aki a saját azonosítása céljából egy szimbólumot villantott fel (egy testet, vagy akár egy kínai piktogramhoz hasonlót). Tegyük fel, hogy elhívtak egy tanácsülésre. A kérés valószínűleg egy rád küldött szimbólumsorozat volt. Ezután a tanács gondolatsíkjához lebegtél, amely a tanácsterem lapos képét mutatta, majd a képbe belefordulva a teremben jelentél meg. Alakban kellett megjelenned, így lekértél egy megfelelő, használatban nem lévő képet és abban a testben anyagiasultál. Megjegyzendő, hogy ez nem egy maihoz hasonló, bonyolult, belső szervekkel rendelkező test volt. Ez csupán egy test képe volt, amelyet posztulátumokkal mozgattál. Ezután már körbejárhattál, vitatkozhattál a tanácstagokkal, stb.

Természetesen ha a rendőrbíróság előtt kellett megjelenned, akkor a rendőrség erőltette rád azt a képet, amelyben ott kellett lenned.

Megjegyzendő, hogy ez az irányítótanács a Szimbólumok Univerzuma tartamának legnagyobb részében létezett. Ez egy hihetetlenül hatalmas időszak volt és a tanácstagok nagyon-nagyon kevés időt töltöttek ott. A tanácsot folyamatosan megdöntötték és egy másikkal helyettesítették. Ez egy olyan pozíció volt, amely nagy ártó tettek elkövetését tette lehetővé és a motivátorok nagyon gyorsan utolérték őket. Ezentúl olyan időszakok is voltak, amikor körben egymás után mindenki tanácstag lehetett, versenyeztek a helyekért, stb. Így azt hiszem, hogy valószínűleg a legtöbb ember képes olyan időpontot találni, ahol a tanácsban szolgáltak. Általában ez egy nagyon aberráló tapasztalat volt, amelyben a lények az árulás játékát játszották, főleg a többi tanácstag ellen. Természetesen az univerzum hatalmas volt és más, rivális kormányzatok is megjelentek, de nem tartottak sokáig vagy uraltak nagy területet. Az irányító tanács nagyon féltékeny volt a különleges helyzetére és a lehető leggyorsabban eltaposta a konkurenciát.

Az egyetlen kivétel az volt, hogy a lények elég jó állapotban voltak ahhoz, hogy elvonuljanak, kiválasszanak egy üres helyet és elkezdjék a saját gondolati síkjukat építeni. Így az univerzum legnagyobb részén valójában anarchista állapotok uralkodtak, amelynek közepén az irányítótanács egy szervezett területet tartott fent. Néha megpróbálták az uralmuk alá hajtani ennek az anarchista területnek egy részét, de nem értek el vele sok sikert. Viszont ha az anarchisták egy csoportja egy szervezett csoportot alapított, akkor a tanács egyből bevonult és magához csatolta őket.

Ez volt az első nagy gépépítő időszak. Vettek néhány lényt és olyan erősen kondicionálták őket, hogy robotok lettek és gondolkodás nélkül követték a nekik adott utasításokat. Még az után is, hogy a hódítók hatalmát megdöntötték (és géppé alakították őket), a lények gyakran ejtették csapdába és programozták be egymást. Ennek az univerzumnak a teljes időtartamára senki nem maradt gép, de legalább néhányszor mindenkivel megtörtént. A gépek egyik általános szerepe a kedvenc gondolatsíkok kivetítve és rendben tartása volt. Amikor valaki egy gondolatsíkot használ, akkor a posztulátumai azt hajlamosak megváltoztatni, így a "gép" a síkot a létrehozásának eredeti állapotába hozta vissza.

Az utolsó hódítóhullám egy felfegyverzett (kifinomult csapdákkal rendelkező) és felkészült civilizáció ellen jött le a Mozgások Univerzumából. Hogy ezeket az irányítótanács (amely ebben az anarchisztikus időszakban a dolgokat megpróbálta elintézni) helyretegye, egy börtönuniverzumot hozott létre. Hamarosan sok elítéltet is oda száműztek és a kör elkezdte ismételni magát.

Viszont most néhány billiárd év után a rabok felderítették az implantokat, kitörölték azokat, visszatértek és átvették a hatalmat. Természetesen az előző tanácstagok és a nekik nem tetsző lények ellen nekik is egy börtönuniverzum építésére volt szükségük.

Ez a dolog még néhányszor megismétlődött. A büntetőimplant minden egyes alkalommal egyre bonyolultabbá vált.

Bizonyos fokig a büntetőuniverzumok egyfajta játékká váltak, mint Houdini a híres szabadulásaival. Ha a lények néhány billiárd év alatt nem vágták ki magukat, elküldtek valakit, hogy ezen az úton elindítsa őket.

Mivel a börtönuniverzumokat ideiglenesnek szánták, a Szimbólumok Univerzuma nagyon sokáig az ereje teljében létezett.

Egészét tekintve ez valójában egy nagyon érdekes univerzum volt. A gondolatsíkok gyakran hihetetlenül esztétikusak voltak. A szimbólumok és a helyettesítő dolgok felhasználásával nagyon igényes műveket hoztak létre és inkább átélted a művészetet, nem pedig csak nézted azt. Ezek a gondolatsíkok valójában az Otthon Univerzum egyedi univerzumaihoz hasonlítottak. Beléjük lépve dolgokat láthattál és tapasztalhattál meg, másokkal találkozhattál, játszhattál, esetleg egy történetet hallgathattál meg.

Ezentúl olyan gondolatsíkok is létezhettek, amelyek más síkokat tartalmaztak. Egy magasabb szintű gondolatsík egy olyan művészeti galéria lehetett, amelyet bejárhattál és a képeket megtekinthetted. Viszont a képek alacsonyabb szintű gondolatsíkok voltak és a neked tetszőbe beléphettél (mint Muszorgszkij Egy kiállítás képeinek Disney-féle rajzfilmváltozatában). Ha azok közé tartozol, akik rettegnek a művészeti kiállításoktól, akkor emlékezz arra, hogy az implantok tervezői előszeretettel választanak ki valamilyen szép dolgot arra, hogy azzal az implanthoz csalogassanak. Valóban létezett egy művészeti galéria implant a Szimbólumok Univerzumában, amelyben arra kényszerítettek, hogy egy galérián végigmenj és a rémisztő gondolatsíkokat átéld, de ez csak egy enyhe dolog a többihez viszonyítva.

Az egyik, általában a rendőrség által használt implant olyan falakból állt, amelyek vonzottak és eltaszítottak téged. A működésük a falakra írt szimbólumokon alapult. Az eltaszító falak olyan szimbólumokat tartalmaztak, amelyektől elhúzódtál (mint a piramiscsapdákban). A vonzó falak a büntetőuniverzumokban használt kívánatos célokat tartalmazták, olyan dolgokat, mint a gazdagság, a hatalom és a szex. Néha a falon található szimbólumok egyikből a másikba alakultak, vagy a különböző faltípusok akár bonyolultan rétegződhettek is. Különböző falakkal megpróbáltak körbeütögetni és nagy sebességre felgyorsítani. A lény már egy kicsit rosszul volt a mozgástól, ha túl rövid idő alatt túl sokat kellett körbemennie. Ez még a korábbi Mozgás Univerzumából származik (amely a forgó érzést megalapozó Taposómalommal kezdődik).

A rendőrség a Fekete Gondolatsíkokat is használta. Ebben az esetben a képeket elrejtették és sejtelmed sem volt arról, hogy mi felé taszítanak, így visszariadsz a fekete képektől. Gyakran fordult elő az, hogy falakkal körbeütögetnek, majd amikor már szédülsz, akkor egy olyan fekete síkra kerülsz, ahol egy implantot kapsz.

Az egyik ilyen módon használt implant a Forrás Implant volt. Ez arra a tényre játszott rá, hogy a lények eléggé zaklatottak voltak a kényszerítő állományok által létrejövő rejtett forrású dolgok miatt. Az implant azt tettette, hogy elmondja, mi a különböző források valódi oka. Természetesen ezeknek a dolgoknak az a célja, hogy becsapjanak téged olyan dolgokkal, mint hogy "az energia egyetlen forrásai a gépezetek".

A szimbólumok Univerzumának egy későbbi szakaszában bemutatott dolog Arslycus (róla többet kicsit később) egyfajta "korábbi hasonló"-ja volt, ahol vég nélkül hozták létre a rabszolgákat azért, hogy egy olyan végtelenül sok gondolatsíkot tartalmazó várost szolgáljanak, amely túl nagy volt és ahol a feladatok túl unalmasak voltak. Ezt a várost Alfa Prime-nak hívták (valójában ez csak az "Első Város"-t akarja jelenteni). Az esemény egy test felépítésének a sorozatát is tartalmazhatja. Valószínűleg azt a feladatot kapod, hogy vég nélkül, újra és újra egy gondolatsíkot kell rendbetenned. Ez valószínűleg az irányítótanács egyik nagyobb munkálata volt. Ez egy Arslycushoz hasonló összeomlással ér véget (ezek az összeomlások mind az "építeni" és "irányulni" büntetőuniverzumokban található hasonló összeomlásokra alapulnak).

A Szimbólumok Univerzumában ezentúl a szomatikus állományokat is használták. Ezeknek a legfőbb szerepe a gondolatsíkokon megtapasztalható érzések, stb. ellátása volt. Ahelyett, hogy valakinek azt mondanák, hogy érzékeljen, érezzen vagy fájjon, sok lényt arra utasítanak, hogy ezt a fajta érzelmet egyfajta "állományba" helyezze el. Ezután amikor egy érzetre vagy valamire szükség van, a lény hozzácsatlakozhat ehhez az állományhoz azért, hogy érezze azt, amely sokkal erősebb hatást hozott létre, mint rávenni arra, hogy egy bizonyos módon érezzen.

Az univerzum hihetetlenül hosszú ideig működött. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy abban az értelemben mindenki clear volt, hogy nem rendelkezett dianetika engrambankkal. Lehet, hogy ezt annak a ténynek a fényében különösnek találod, hogy problémákkal, bűntudattal, fájdalmakkal, érzetekkel, érzelmekkel és mindenféle rossz dolgokkal terhelődtünk, ezentúl rejtett befolyás hatása alatt álltunk, folyamatosan egy elnyomó kormányzat ellen harcoltunk, néha gépekké alacsonyítottak le minket, stb. Mégis ekkor leporoltuk magunkat és továbbhaladtunk, ugyanis ezeknek a dolgoknak nem volt összeadódó és bonyolult hatása. A dianetika A=A gondolkodás még nem jelent meg, ezért a dolgok nem tudtak folyamatosan restimulálódni. El tudtál menni valahova és le tudtál higgadni, így a dolgok csak nagyon lassan hanyatlottak le.

A Szimbólumok Univerzuma elhagyása óta eltelt idő (azaz a Gondolat Univerzuma, a Viszály Univerzuma, a Mágia Univerzuma és a jelenlegi univerzum) összesen csupán 4,3 billiárd év. Ez szinte semmi a Szimbólumok Univerzumának időtartamához viszonyítva. Ezért úgy tűnik, hogy újra egy ilyen érdekes kis börtönuniverzum-sorozaton mentünk keresztül, de ebben az esetben az implant sokkal kifinomultabb volt. Ezentúl az ezt követő, a Gondolat és a Viszály Univerzuma között dúló háború (a Theta-MEST háború) nagyon érdekes volt, és úgy tűnik, hogy a Szimbólum Univerzumainak utolsó lakóinak annyira megtetszett ez a háború, hogy "istenekként" lejöttek és csatlakoztak hozzá, így senki nem maradt fent, aki kiásna minket innen. Ezentúl nem hiszem, hogy az előző börtönsorozatok bármelyike két univerzummal mélyebbre hatolt volna a Szimbólumok Univerzumánál. Most viszont négy univerzum mélyen vagyunk és a következő alattunk (a Sár Univerzuma) már működik. Így azt kell hinnem, hogy ittragadtunk.

A Szimbólumok Univerzuma az itt felsoroltaknál sokkal-sokkal több dolgot tartalmazott, én csak a felszínt kapartam meg. Biztos, hogy számos implant és aberráló tényező létezett, de az is, hogy rengeteg jó és csodálatos dolog. Ebben az írásban főleg a rossz dolgokra összpontosítottunk, de hatalmas mennyiségű helyes dolog is létezett. Az univerzum általában nagyon lelkesítő és élvezetes volt. A Szimbólumok Univerzumában töltött idődnek legalább kilencven százaléka jobban telt, mint bármi, amit itt a Földön megtapasztalhattál. Kereshetsz olyan kellemes pillanatokat, amelyekben amelyekben valamilyen hihetetlen képbe hatolsz be és csodálatos időket töltesz ott, vagy egy olyan gondolatsík megteremtésének az örömét, amelyet mások élveztek és csodáltak.

2.17. A Gondolat vagy Theta Univerzuma

A Szimbólumok Univerzuma alatt létrehozott utolsó börtönuniverzumot a lakói a Gondolat vagy Theta Univerzumának hívták (attól függően, hogy hogyan kívánod lefordítani). Magukat a gondolat népének hívták, ellentétben a test népével, akik az általuk épített következő, eggyel lentebbi univerzumot foglalták el. Viszont a szó igazi értelmében nem a gondolat népe voltak, igazából inkább energialényeknek lehet őket tekinteni. Így ezt az Energia Univerzumának is lehetne hívni.

Amikor ebbe az univerzumba küldenek, egy négydimenziós jellegű csigalépcsőn kell lemenned. Alapvetően azt a gondolatot ülteti el benned, hogy egy energiaegység vagy, az energia képes hatni rád és felépítteti veled azt, amit a szcientológia és a dianetika reaktív elmének nevez. Innentől kezdve az erő képes rád hatni és hajlamos vagy a fájdalom és az öntudatlanság eseményeit összegyűjteni, amely tovább aberrálja a viselkedésed. Ahogy a lépcsőn lefelé haladsz, a dolgok a távolban látszólag különös módon összemennek, de nem távolodnak el. Ez azért van, mert a negyedik dimenzió irányában elhajlasz. Minden egyes lépésnél a lépcső a feketeségbe vész és egy implant tételt kapsz. Ezután újra megjelenik és még egy lépést teszel lefelé. Az implant a Clearing Course (clearré válási tanfolyam) anyagait tartalmazza.

Itt a test egy energiakör vagy -gömb, amelyet energiával csapdába lehet ejteni és vele sérülést lehet neki okozni. Ezentúl sajnálatos módon elég ostobák voltunk ahhoz, hogy azt gondoljuk, hogy mi ezek az energiatestek vagyunk, így erő használatával irányítani és bántani lehet minket. Ez a thetán mint energiatest korszaka, amely még mindig magas szintű és hatalmas a testben élő lényekhez képest, de sokkal alacsonyabb, mint az istenként létező thetán.

Így az energia vég nélküli aberrációjához és az erő elnyomásra és rosszra használásához jutunk. De ez még mindig egy nagyon gondolatorientált társadalom, nagy mennyiségű teremtéssel és esztétikával.

Ez az univerzum 4,5 billiárd évvel ezelőtt kezdődött el. Az univerzum céljának azt lehet tekinteni, hogy másokra az érzelmekkel hatást próbáljanak gyakorolni. Még egy egész időnyomra kiterjedő szó is létezett, amelynek a jelentése "érzelmesíteni" volt.

A lények egymást annyira ügyesen tudták bántani, hogy a következő börtönuniverzum elég gyorsan, körülbelül 2,8 billiárd évvel ezelőtt felépült. Ezen a ponton a Szimbólumok Univerzumából még jöttek lefelé lények.

A történetünk folyamán folyamatosan hoztunk létre testeket, de soha nem voltunk általuk korlátozva. De most magunkat energiatesteknek hittük és a következő logikus lépés az volt, hogy a következő univerzumba leküldött elítélteket arra kondicionáljuk, hogy ők anyagból készült testeknek gondolják magukat.

Így megépítettük azt, amit "fizikai" vagy MEST univerzumnak gondoltunk, egy olyan börtönt, ahol mindenki testben volt és a fizikai törvények uralma alatt állt. De mivel ez nem a jelenlegi univerzum volt és mivel erre is úgy gondolunk, mint egy fizikai vagy MEST univerzumra, a keveredés elkerülése végett egy új nevet adok neki. A következő eseményekre alapulva ezt a Viszályok Univerzumának hívom.

Az implant, amely a Gondolatok Univerzumából a Viszályok Univerzumába vitt le, a testek használatával kapcsolatban egy borzalmas kényszert ültetett belénk, de hibás volt, így a rabok kitörtek, a Viszályok Univerzumából visszatámadtak a Gondolat Univerzumába, és kitörtek a Theta-MEST háborúk.

2.18. A Theta-MEST háborúk

A Viszályok Univerzumában a test az általunk ismertekre hasonlított, noha semmilyen belső szerv vagy biokémiai folyamat nem létezett. Kívülről emberinek (vagy akármilyennek) tűnt, de belül sokkal inkább egy folytonos anyag volt, benne néhány bigyóval (elektromos tekerccsel vagy ilyesmivel). Ebbe aranyszínű gömbök és ehhez hasonló dolgok energiamintája ágyazódott bele, amelyekkel a személy (aki energialénynek gondolta magát) a testet irányította.

Az implant hibás természete miatt a rabok megszöktek és visszatámadtak a Gondolat Univerzumára. Ez az a Theta-MEST Háború, amelyben a testtel rendelkezők megtámadták a gondolati lényeket. Hubbard Az ember történetében leírt legtöbb theta idővonalon fekvő esemény ebből az időszakból származik.

A háború végtelenül sokáig tartott (csak a hatalmas, hihetetlenül hosszú háborúkat érdemes megemlíteni, ugyanis ezek azok, amelyek mindenkire jelentős hatást gyakoroltak), miközben a lények időnként oldalt váltottak, így mindenkinek van tapasztalata arról, hogy ő egy gondolati lény, aki a támadó testi lények ellen harcol, és fordítva.

Az egyetlenek, akik kezdetben ebbe nem kapcsolódtak be, a Szimbólumok Univerzumában maradó kevesek voltak. De a háború nagyon érdekes lett és tovább folytatódott, a Szimbólumok Univerzumának népe pedig sóváran nézte ezeket a dolgokat. Körülbelül 2,48 billiárd évvel ezelőtt a Szimbólumok Univerzumából istenekként az utolsó lények is lejöttek és csatlakoztak a háborúhoz. Az univerzumváltó implanton néhányszor mindenkit keresztülhajítottak és végül mindannyian a Viszályok Univerzumában végezték, testben létező lényeként.

Ennek a háborúnak a vége felé a két univerzum közötti átjárás nagy mértékben megnőtt, egyre több és több átjárót és közös horgonypontot hoztak létre, amíg a két univerzum bizonyos mértékben egymásba omlott. Ez egy rétegzett, egy anyagi és egy gondolati (ahova az életeid között kerültél) síkkal rendelkező univerzumot hozott létre. Mindenki eléggé tudatában volt annak, hogy testi életet el és az életek között energialényként létezik (egy olyan energiatestben, amely az anyagiban folyamatosan újjászületik).

2.19. A Viszályok (vagy MEST) Univerzuma

Az összeomlás után sokáig éltünk az eredményül kapott "MEST" univerzumban. Ennek az univerzumnak a célja a testi tapasztalatok és érzékek megszerzése volt. A környezet főleg a térben lebegő lapos világokból (égben lévő kontinensekből) állt. A háború annyira rendkívüli volt, hogy féltünk egy új, alacsonyabb börtönuniverzumot építeni, ugyanis tartottunk attól, hogy ezt az egészet újrakezdjük.

Újra egy olyan hosszú, érdekes és termékeny időszakot találunk, amikor társadalmakat és civilizációt építünk. De mint mindig, sok viszály keletkezett és a lények nem hagyták egymást békén. Néhányan a társaikat rabszolgává akarták tenni. Mások mindenkit jóvá akartak változtatni. De mind a két esetben azt akarták, hogy a lények engedelmeskedjenek, ne térjenek el a többiektől, amely viszont forradalmakhoz és ehhez hasonlókhoz vezetett. Ezentúl bárki, aki ebből ki akart lépni és meg akarta "gyógyítani" ezt az őrületet, elég bolond volt ahhoz (hála a Tudás Ékköve félrevezető információinak), hogy ezt még több kondicionálás implantálásával tegye meg, ami a dolgokat csak még tovább rontotta.

Mivel a testek annyira fontosak voltak, de a személy a test halála után energiaalakban tovább létezett, lehetséges volt az, hogy a személyt egy testbe belekényszerítették, kivégezték, kihúzták belőle, egy másik testbe belekényszerítették, majd azt is megölték. Így a kondicionálás leggyakrabban használt formája az ismétlődő halálokból, nagy fájdalomból és érzetekből állt. A lényt ekkor erővel bántani lehetett, és ezt használták arra, hogy a csapattól függően rabszolgává tegyék vagy jóvá kényszerítsék őket. Ekkoriban vég nélküli autóbalesetektől szenvedhettél, vagy egy repülőgép ajtaján kidobva újra és újra a talajba csapódhattál, miközben különböző ostoba parancsokat és kondicionálást próbáltak beléd ültetni.

Az univerzum végéhez közeledve egy olyan csoport alakult, akik egyszer és mindenkorra mindenkit kezelni akartak. Úgy akarták elhozni a békét, hogy mindenkit az uralmuk alá hajtanak, a társadalmi problémák megoldása pedig egy merev társadalmi rendszer volt. Ezt hívták Gilead Mágikus Királyságának (megközelítő fordításban). Kinézetre az egyik égen sodródó kontinensen, egy tó melletti kastély ártatlan kinézetét öltötte magára. Viszont a korábbi univerzumok magasabb dimenziós technológiáinak egy részét megmentették, a kastély belseje pedig olyan háromdimenziós folyosók vég nélküli sorát tartalmazta, amelyek a negyedik dimenzió mentén egy kicsit elhajlottak, így a kastély egymagában képes volt az egész univerzum népességét tartalmazni.

Gilead egy piramisszerkezetű társadalmat próbált felépíteni, amelyben az újonnan toborzottak szolgaként jelentek meg és a társadalmi ranglétrában mindenki egy szinttel feljebb ugrott, amikor elég lény jött ahhoz, hogy az alsóbb szinteket kitöltse. Más szavakkal a társadalmi rangok és előjogok attól függtek, hogy milyen korán csatlakoztál a társadalomhoz, és amikor kezdett úgy tűnni, hogy a teljes civilizáció feletti irányítást átveszik, rengeteg újonc áramlott be, akik ideiglenesen hajlandóak voltak szolgaként dolgozni, ugyanis azt várták, hogy később, a népesség maradékának csatlakozásakor felügyelők lehetnek. Viszont a lelkesedés lelohadt, amikor a maradék népesség azt látta, hogy ők örökre az alacsonyabb helyeket foglalhatják csak el. Így Gilead Lovagjai (energiafegyverekkel felszerelve és repülő lovakon ülve) elindultak, hogy az univerzum maradék népességét meghódítsák.

A rétegzett piramisalakú társadalmaknak ez a mintája, amelyben az univerzum feletti uralmat át akarták venni és a népesség nagy részéből rabszolgát akartak csinálni, gyakran megjelent. A mai napok hitlerjei csak a halovány árnyékai azoknak a szuperszervezett társadalmaknak, amelyeket a folyamatos terjeszkedés és leigázás éltetett. Viszont ezek elkerülhetetlenül összeomlottak, amikor a terjeszkedésüket az új lények elfogyása vagy egy határozott katonai ellenállás megállította. A három igazán nagy a Szimbólumok Univerzumának Alpha Prime-ja, az itt tárgyalt Gilead és a jelenlegi univerzumunk Arslycusa volt. Mindegyiknek billiónyi tagja volt és az összeomlásuk egy kicsit az Otthon Univerzum összeomlását idézte fel, még ha ezek egyike sem volt egy kellemes hely azok számára, akik nem a csúcs közelében helyezkedtek el.

Végül, úgy 200 billió évvel ezelőtt egy alacsonyabb börtönuniverzumot építettünk. Ez valószínűleg azért történt meg, hogy Gilead uralkodóinak a birodalom összeomlása után egy méltó helyet nyújtsunk.

Viszont még mindig aggódtunk amiatt, hogy a rabok kitörése egy Theta-MEST háborúhoz hasonló dolgot indít el. Ezért a börtönt most szándékosan egy elég szép helynek teremtették meg, hogy a rabok ott kívánjanak maradni. Az átviteli implant az Eredeti Föld egy lapos másolatának a vulkánján volt található. A büntetőuniverzumok termináljaival (a tigris, a medve, stb.) szobraival szegélyezett út vezetett a csúcsra, ahol a lényt letaszították és lekerült a börtönuniverzumba.

A lények belefáradtak a folyamatos viszályokba, így körülbelül 181 billió évvel ezelőtt tömeges öngyilkossági hullámok indultak el, amelyben mindenki a vulkánba vetette magát azért, hogy "meghaljon" és a következő, alacsonyabb univerzumban újjászülessen.

Végül ez a következő börtönuniverzum a Mágia Univerzuma néven vált ismertté.

2.20. A Mágia Univerzuma

A Mágia Univerzumába belépés egy olyan eseményt tartalmaz, amelyben varázslóként, a kezeid között egy világító gömböt tartva egy arab jellegű hajóról lebegsz ki a víz fölé.

A testek most is úgy néznek ki, mint a hús-vér testek, de a belső szerkezetük a keleti metafizikai iskolákban leírt csakrákra alapulnak. Sok korai orvosi tévképzet, mint hogy a vér hullámzik (ahelyett, hogy körben áramlana), a "humor" (a test nedvei) valószínűleg szintén a Mágia Univerzumában létező testek felépítésének a része lehetett.

Sok olyan dolog, amelyet az emberek ösztönösen tudnak (legyen az babonaság vagy áltudomány) a Mágia Univerzumában valóban igaz volt. Azok az emberek csak lemaradtak.

A Gondolat és a Viszályok Univerzumának végül kétrétegűvé vált szerkezetétől megihletődve a Mágia Univerzumát egy fizikai réteggel, valamint egy mennyei és egy démoni réteggel építették fel. A halottak egy olyan látható szellemtestben léteztek, amely a Viszályok Univerzumának egy régebbi testképzete volt.

Ennek az univerzumnak a célja az "élvezni" volt és elsősorban egy hedonista, élvhajhász helynek számított, nagymértékben a szex és az ehhez hasonlók felé irányulva. A fantasztikus történetek, a tündérmesék, a modern metafizikai gondolatok és a boszorkányság mind a Mágia Univerzumának halovány felidézésére alapulnak.

De ahogy mindig, néhányan most is uralkodni akartak a többiek felett és létezett egy másik csoport is, akik minden tőlük telhetőt megtettek, hogy az embereket jóvá kondicionálják.

Most a játék úgy lett meghatározva, hogy sok istent és istennőt, démont és ördögöt igényeljen, így sokan jöttek le egy magasabb tudás birtokában a Viszályok Univerzumából, hogy ezeket a helyeket elfoglalják.

A játékok, a háborúk és a többi a szokásos dolog hosszú időn át folytatódott, mígnem mindenki egyetértett abban, hogy egy újabb, lentebbi börtönuniverzumra van szükség. Így megépítették a jelenlegi fizikai univerzumot.

Miután egy bíróság valakit elítél, a rab általában egy csigavonalban haladó úton megy végig, amelyet a büntetőuniverzumok termináljainak a szobrai szegélyeznek és végül középre érve egy görög stílusú medencéhez ér, amelybe lenyomják és ebben az univerzumban találja magát.

2.21. A jelenlegi Fizikai (vagy Űroperett) Univerzum

Az univerzumunkat 86 billió évvel ezelőtt építették fel egy börtönnek. A büntetőeljárás egy bizonyos implantuniverzumon keresztülhaladva történik, amely elmondja, hogy ez a fizikai erő univerzuma és ezután azokat a célokat fekteti le, amelyek alapján nekünk élnünk kellene (olyan dolgokat, mint sikeresnek, népszerűnek, intelligensnek, erősnek, stb. lenni), de ezekbe egy olyan csavart helyez el, hogy örökre bajba jutunk, ha engedelmeskedünk nekik. Az implant természetesen az idők kezdetén található (és ezt is állítja), de ez csak ennek az ostoba kis univerzumnak a kezdete, és nem a korszakokon át tartó létezésünké.

Kezdetben a lények még megmenekültek és a Mágia Univerzumában tartózkodtak egy darabig, majd újra ideküldték őket (és újra megkapták az implantot). A Mágia Univerzuma tovább létezett (és még mindig megvan, bár jelentősen összezsugorodott és szinte teljesen elhagyták).

Az ottmaradt királyok és varázslók – látva, hogy a legtöbb lény és esemény itt lent történik – mostanában áthelyezték magukat ide úgy, hogy egy megszálló erőt alkotva megpróbálták meghódítani az univerzumot.

Ennek az univerzumnak voltak olyan részei, ahol a Mágia Univerzumának a dolgait újra megpróbáltuk megalkotni és amely egy bizonyos mértékben a Mágia Univerzumát utánozza. Az egyik különbség az, hogy ennek az univerzumnak a tere sötét, míg a Mágia Univerzumában a tér sugárzóan fényes.

A legtöbb tudományos-fantasztikus író ennek az univerzumnak a történetét idézi fel homályosan.

Ennek az univerzumnak a célja "túlélni". A szokásos tónusszint (ahogy azt L. Ron Hubbard leírta) a 0-tól 4-ig eső sávokban található. Lehetséges, hogy az "asztrális" síkok többrétegű szerkezete is létezik a fizikai mellett olyan helyeken, ahol valaki vette a fáradtságot ahhoz, hogy a magasabb univerzumokból áthozott többdimenziós technológiát használva ezeket felépítse.

Természetesen most is létezett egy olyan nagy társadalom, amely mindenkit rabigába akart hajtani. Ez volt Arslycus. Ez egy hatalmas, az űrben található város volt, amelyet 1952-ben L. Ron Hubbard már valamennyire felkutatott. Ha a Föld felszínén szokásos kettő helyett elgondolkozol, hogy a háromdimenziós építkezések milyenek lehetnek, nyilvánvalóvá válik, hogy egy, a naprendszer térfogatával megegyező méretű űrváros sokkal több területet tartalmaz, mint a galaxis összes bolygója együttvéve. Ezután fokozatosan a galaxisunk spirálkarjainak egész népességét foglyul ejtették. A legfőbb cselekedetük a lények rabszolgává implantálása volt.

Egy hasonlóan romlott, vallási fanatikusokból álló csoport, amelyet Helatrobus néven ismerünk, a galaxis közepénél ásta be magát és szorgalmasan jóvá implantálta az embereket. A Galaktikus Birodalom (több millió bolygó a galaxis közepén) fokozatosan az uralmuk alá került, a társadalmi nyugtalanságok megoldása érdekében elkezdtek implantálást használni, és az így megszűnt egy kellemes helynek lenni.

Ez a két csoport összekülönbözött és egy olyan háborút vívott meg, amely néhány százmillió évvel ezelőtt majdnem tönkretette a galaxist és egymást kölcsönösen elpusztították. Azt gondolhatnád, hogy Arslycus nyert, ugyanis a galaxis középpontját egy olyan fekete lyukba omlasztották össze, amely a következő lentebbi börtönuniverzumot (a Sár Univerzumát) megalkotta és ahol Helatrobus maradványa most uralkodik. De ez egy pürroszi győzelem volt, ugyanis Arslycus szintén összeomlott. Ez 167 millió évvel ezelőtt ért véget.

Természetesen rengeteg olyan kis birodalom jött létre ezután, amely magát Helatrobus örökösének tekintette (mint ahogy Bizánc és a Német-római Birodalom is megmaradt, miután Róma a barbárok támadása alatt elbukott).

Azóta is csak apró birodalmacskák jöttek létre és a civilizált lények szokásos ténykedése folytatódott. Viszont amikor ezeket a későbbi birodalmakat "aprónak" titulálom, akkor vedd figyelembe, hogy egy ezer bolygóval rendelkező birodalom egy milliárdnyi csillaggal rendelkező galaxist tekintve csupán porszemnek számít.

A galaxis egy bizonyos mértékben azóta is a sötét középkorba süllyedt, amelyben kis királyságok harcolnak egymással és szorgalmasan implantálják a lakosaikat.

Végül hódítók hullámai indultak el a Mágia Univerzumából és egy kicsit érdekesebbé tették a dolgokat. A támadóerők általában néhány királyból és varázslóból álltak, akik bolygónyi népességet ragadtak meg, vittek vissza egy rövid időre a Mágia Univerzumába, ahol magasabb szintű képzést és implantálást kaptak, majd pedig ide hódítókként tértek vissza.

Ennek az univerzumnak a testtípusa humanoid (két kar, két láb, stb.), de nem alapvetően emberi. Ez összhangban van a büntetőuniverzumok tervrajzával, amelyekhez fokozatosan egyre jobban és jobban rögzültünk. A tudományos-fantasztikus írók által megálmodott különlegesebb testtípusok némelyike valójában olyan korábbi univerzumokra utalnak, amelyekben egy kicsivel szabadabban gondolkozhattunk és a teremtéseink sokkal változatosabbak voltak.

A dolgok valójában nem olyan egyszerűek, mint amilyeneknek itt látszanak. Azért, hogy a dolgok szilárdnak és a gondolatnak ellenállóak látsszanak, minden közvetett dolgokra épül. A korábbi univerzumok tapasztalatait teherként mindannyian magunkkal hordjuk, de ezeknek a nagy részét elrejtettük magunk és mások elől.

A testeink igazi szerkezete valójában az egész fejlődésünket (vagy inkább hanyatlásunkat) magába foglalja. A testek egy fizikai testből állnak, amelyeket egy asztráltest (egy rejtett, anyagtalan, a régi Mágia Univerzumához hasonlítható jellegű test) hoz létre, amelyet egy szellemtest (a régi Viszályok Univerzumából származó test) hoz létre, amelyet egy energiatest (Gondolatok Univerzuma) vetít ki, amelyet egy szimbólumtest (Szimbólumok Univerzuma) hoz létre, amelyet viszont egy maszk (Mozgás Univerzuma) vetít ki, amelyet mindenki a saját műveleti teréből hoz létre. Ez azt jelenti, hogy a lények rengeteg vián keresztül működnek azért, hogy magukat és a dolgaikat ne tudják bántani. A magasabb szintű dolgok nagyon ügyesen el vannak rejtve és a lény még magának sem meri ezeket bevallani, mert tart attól, hogy valaki kiolvassa a gondolatát és elpusztítja őt. A lény a fizikai testében meghal, majd ostobán egy asztráltestben kószál, amelyet meg lehet bántani (és amely még mindig rengeteg terhet cipel magával), amíg egy új testet nem választ magának.

Ha a lény elég okos lenne, akkor ebből az egészből kiléphetne és újra isten lehetne. Esetenként ezt néhányan meg is teszik. Sajnálatos módon ezután még több csatározásba és problémába futnak bele, míg végül újra visszakerülnek a csávába. A kezdeti aberrációikat továbbra is fenntartják, ahelyett, hogy szembenéznének vele. Még az istenek is áldozatául esnek a korai, a féltékenységhez és a bosszúhoz hasonlító önpusztító gondolatoknak. A Tudás Ékkövének horgát, zsinórját és úszóját mindenki bekapta és a mai napig is mindenki hisz benne.

2.22. A Sár Univerzuma

A következő, alsóbb börtönuniverzumot már megépítették. A belépési pont egy, a galaxis középpontjánál található fekete lyukban van. Már most is dobnak be oda lényeket, de ez csak most kezdődött, így a legtöbben elég gyorsan visszajönnek. Mivel a Földön a legtöbben a börtönbolygókra kerülő problémás esetek közé tartoznak, így egyszer-kétszer már mindenki lehetett ott lent.

Úgy tűnik, hogy Helatrobus utolsó cselekedete ebben a galaxisban a Sár Univerzumának felépítése volt. Valószínűleg a régi helatrobusi vezetés maradványa van ott hatalmon.

A Sár Univerzumában az űr nagyon tömör, szirupos. Az univerzum célja "megmaradni". Megjegyzendő, hogy a túlélés az életért folytatott folyamatos küzdelem, míg a megmaradás csupán egy kőhöz vagy valamihez kapcsolódva létezni. A tónusskála (a thetáné és testé együtt) -8-tól 0-ig tart. Elég kellemetlen egy hely.

2.23. Ahol most vagyunk

Most még nem vagyunk a Sár Univerzumában (noha néhányunk már odalátogatott), viszont úgy tűnik, hogy a fizikai (űroperett) univerzum egyik helyi börtönféleségében tartózkodunk.

Noha ennek a bolygónak jó időszakai is voltak, ez az Eredeti Föld egy másolata, ezért a helyi űrbirodalmak különböző aljas célokra hajlamosak felhasználni. A jelenlegi börtönbolygóként használat valószínűleg egy háború eredménye, amelynek az elfogott katonáit ide zárták be, ezentúl a politikai foglyok, a forradalmárok és az igazi bűnözök is idekerülhettek, korábban pedig azért, mert az Eredeti Földre hasonlít, tömeges implantálásra használták.

A börtöngépezetet elég jól ki kellett dolgozni ahhoz, hogy nehogy a rabok egyszerűen újra visszaszülessenek a társadalomba és újra problémákat kezdjenek el okozni.

A magasabb szintű technológiák lehetővé teszik a háromdimenziós térnek egy négydimenziós rendszerben történő manipulálását. Az egész naprendszert (körülbelül 1,3 fényévnyi távolságig) ezen a módon kezelik (létezik egy 12 állomásból álló rendszer, hasonlóan a zodiákushoz, amely a naprendszert ebben a távolságban veszi körül).

A teljes szerkezetet (ezt a naprendszert) a negyedik dimenzió mentén lemásolták, így egy mennyei síkot hoztak létre az egyik irányban és egy pokoli síkot a másikban. Ezek a négydimenziós értelemben nem túl vastagok, ezért egy kicsit légiesek, ami egyfajta asztrális (szellemszerű) állagot ad nekik. Ezek olyan pozitív és negatív lapok, amelyek között a mi valóságunk megtalálható. Az általunk ismert Föld nagyon vastag (több ezer rétegből áll) a negyedik tengely mentén, amelynek közepén egy tükörként viselkedő holtpont található. Amit általában látunk, az ebben a tükörben található, amely az ezernyi "igazi" másolatot mind a két irányban visszaveri. Az egyik oka annak, hogy az általad látott dolgokat a gondolataiddal nem tudod megragadni az az, hogy semmi nincs ott, ahova nézel. Mókás irányokba kell nyúlnod ahhoz, hogy egy tárgyat az elméddel megragadj és elmozgasd.

A börtön szélein található mennyel és pokollal kapcsolatban ne legyenek túl vallásos érzéseid. Ez csak olyan dolog, mint amikor a börtöneink legfelső szintjét kifestjük és annyira rendbehozzuk, hogy a Mágia Univerzumából megmaradt legendák mennyországához hasonlítson. Ehhez hasonlóan a pincét a pokolhoz hasonlóan is ki lehet festeni. Ezután a börtönőröknek adjunk angyal- és démonruhákat. A legjobban viselkedő rabok néha kapnak egy napot a mennyben, az igazán problémásakat pedig néha a börtönbe dobják. De ez az egész a börtön gépezetének a része, az angyalok és az ördögök pedig valójában olyan őrök, akik összedolgoznak azért, hogy az elítélteket összezavarják és az irányításuk alatt tartsák. Néha az őrök jó-gonosz jellegű játékokat játszanak azért, hogy magukat szórakoztassák, de ők alapvetően őrök és ezt a tényt soha nem felejtik el.

Mivel a rabokat az életek közti időszakban annyira borzalmasan agymossák és kondicionálják, egy börtönlázadásnak nincs sok esélye, de annak viszont van, hogy a börtön összeomlik. Ha bármi elpusztítaná a Földet, akkor hirtelen túl sok ember kerülne a kezeik közé és legalább néhányuk szabadon elmenekülhetne a galaxisba. Így a világot meg kell védeni a megsemmisüléstől, és magasabb szintű tudományos ismeretekkel kell rendelkeznünk, hogy az egyre növekvő számú rabot el tudjuk látni. Ezért elősegítették a tudományos fejlődést, így a népesség szaporodhat, de most egyre több nehézségük van azzal, hogy különböző módokon fel ne robbantsuk magunkat és meg ne semmisítsük a világunkat.

Viszont erre is létezik egy olyan technikai megoldás, amely a háromdimenziós tér négydimenziós manipulálásával válik lehetségessé. A háromdimenziós tér másolatait a negyedik dimenzió mentén el lehet tárolni. Képzeld el azt, hogy egy papírlapon élünk. A papír folyamatosan változik, de néha valaki lefénymásolja azt. Ha a papír valamikor is lángot fogna és elégne, akkor az utolsó fénymásolatot kiveszik az irattárból és minden onnan folytatódik tovább. A számítógépes játékokkal játszva ugyanezt megtapasztalhatod, ahol az állásodat képes vagy elmenteni és visszatölteni. Ha a játék túlságosan rosszra fordul, akkor egy előző másolathoz mindig visszatérhetsz. Ha ezt megteszed, akkor rájössz, hogy a játék visszatöltése után lesz egy kis ismereted a jövőről, még ha a dolgok egy kicsit máshogy is mennek. Ez a déjà vu (jövőre emlékezni, amikor az újra megtörténik) igazi magyarázata.

Az egyik legutóbbi példa az volt, amikor 1963-ban Richard M. Nixon amerikai elnök egy olyan atomháborút robbantott ki, amely elpusztította a bolygót. Ahogy mindannyian tömegesen haltunk meg, a börtöngépezetet használták arra, hogy a Föld 1957-es állapotát visszaállítsák. Mindannyiunkat visszakondicionáltak arra, amit 1957-ben csináltunk, majd az élet még egyszer végigment 1957-től 1963-ig. Természetesen egy kicsit közbeavatkoztak és Kennedyt éppen hogy csak sikerült megválasztani. Mivel nagyobb változtatásokat vezetett be és mivel tudat alatt mindenki arra számított, hogy 1963-ban valami rossz fog történni, meggyilkolták és a dolgok visszaálltak a rendes kerékvágásba. Később Nixon is elnök lett, de most kevesebb kárt okozott.

Ezeket a "mentéseket" a Földről úgy tűnik, hogy minden ötödik év februárjában hajtják végre (azaz 1952-ben, 1957-ben, 1962-ben, stb.)

Amikor egy korábbi változatot visszaállítanak, nem szívesen mennek túl messzire vissza, ugyanis a nagyra nőtt népességgel is gondjaik vannak (ahogy egyre több és több rabot kapnak). Ha a Földet idejét túl koraira állítják vissza, rengeteg olyan rabjuk lesz, akik sehova sem tudnak menni. Ha kevesen vannak, ezt a problémát állati testek használatával egy rövid időre kezelni lehet, de ha sokan, akkor vagy tároló tartályokat kell létrehozniuk, vagy pedig a negyedik tengely mentén a Föld egy új példányát kell létrehozni. Ez rengeteg olyan természetfeletti Földet jelent, amelyet néhányan közvetlenül a születésük előtt (és közvetlenül azután, hogy legutóbb meghaltak) tapasztaltak meg.

Ez láthatóan szörnyen összezavarja az emberek történelmét. Semmilyen épeszű lény nem hinné el, aki az igazság egy töredékét is megpillantotta, ugyanis a dolgok nem abban a logikus sorrendben következnek, mint amilyenben elvárhatóak lennének. Csodálkozol azon, hogy amikor valaki 1957 karácsonyát felidézi, az nem illeszkedik a tényekhez? Talán egy másik általa megélt 1957-et idézett fel. Esetleg egy olyan mókás eseményre emlékezik vissza, amelyben régi gőzgépek találhatóak a modern New York utcáin? Ez ebben az esetben az '50-es évek sokkal korábbi változata, amikor a dolgok kicsit máshogy mentek. A huszadik századot már elég régóta átéljük.

Egy személy tényleges tapasztalatai elég sok földi újjászületést tartalmazhat, de lehet, hogy az utolsó egy vagy két újjászületését már jó néhányszor átélte, és még néhány jövőbeli újjászületésen is túl lehet. Ezentúl közben a mennybe, a pokolba, a születés előtti világokba is ellátogathatott, sőt néhányszor még az életek közti terület adminisztrációs munkáinak elvégzésére is rákényszeríthetik, így tartva a rendszert működésben. Most adj hozzá egy rakás erőteljes kondicionálást, hogy pokolian összezavard, és akkor a földi emberi lények képét kapod meg.

Ez egy elég nyomasztó képet fest le, de ez semmi más, mint egy dühödt hókusz-pókusz, amelynek a segítségével egy istent annyira összekavarnak és annyira elvonják a figyelmét, hogy nem emlékezik arra, hogy ő kicsoda vagy mire képes.

2.24. Összegzés

Ez az univerzumok rövid listája:

  1. A Statikumból történő kiválás
  2. A Tudás Ékköve
  1. Teremtési időszak
  2. Az Eltérések Kora
  3. Az Egyetértés Univerzuma
  4. Az Otthon Univerzum
  5. A Játékok Univerzuma
  6. A Mozgás Univerzuma
  7. A Szimbólumok Univerzuma
  8. A Gondolat Univerzuma
  9. A Viszály Univerzuma
  10. A Mágia Univerzuma
  11. Jelenlegi Univerzum
  12. A Sár Univerzuma

Elég valószínű, hogy valamilyen részletet rosszul tudok. Például nem lepne meg, ha Gilead a Mágia Univerzumában volt, nem pedig a Viszály Univerzumában. Ezentúl szándékosan elkerültem azoknak a dolgoknak az említését, amelyek még mindig nagyon bizonytalanok. Tehát ezt ne vedd szó szerint vagy gondold azt, hogy teljes. Ez csupán egy körvonalaiban megrajzolt vázlat és további kutatásra lenne szükség.

Néhányan úgy gondolhatjátok, hogy túlteng a képzelőerőm. Ebben az esetben arra kérlek, hogy a fentieket a képzelet egy szórakoztató termékeként olvasd. Remélem, hogy elkezdesz a múltbeli létezésedet kutatni és megkísérled meghatározni, hogy mik is vagyunk valójában. Nem ragaszkodom ahhoz, hogy ugyanazokat a válaszokat találd meg, amelyeket én is megtaláltam.

Ezt a térképet annak az ajánlataként használd, hogy mit tekints meg. Ne fogadd el vakon. A téves gondolatok nem ártalmasak, csak ha vakon ragaszkodsz ahhoz, hogy helyesek, más esetben pedig csak nevetsz egy jót.

1. Mi igaz és mi nem a szcientológiával kapcsolatban? Szuper Szció 3. Ezen univerzum személyes GPM-jei