4. fejezet

A jellemzők

Az ilyen emberek zöme azonban az őrültségnek semmi külső jelét nem mutatja. Egészen ésszerűnek tűnnek. Nagyon meggyőzőek tudnak lenni.

L. Ron Hubbard – Bevezetés a szcientológia etikába

Az általa okozott károk fényében az feltételezhetnéd, hogy az elnyomó személyt könnyű felismerni. Még ha nem is szaladgál vasvillával, legalább a szarvait messziről meg lehet látni.

Az antiszociális személyiség ezzel ellentétben sajnálatos módon sokféle álruhát ölthet magára. Lehet a sztárfocista vagy a visszamaradott gyermek. Lehet vérforralóan goromba vagy émelyítően behízelgő. Lehet a hatalmas hajómágnás vagy a kicsinyes szociális gondozó. Lehet a szomszédban a petúniáit öntöző csendes nagypapa vagy a hétéves csirkefogó, aki az utcában megveri a többi gyermeket.

A különbségeik dacára az elnyomó személyek bizonyos jellemvonásokon osztoznak. Az általad megvizsgált személyekben nem szükségképpen ismered fel az összes jellemvonást. Ha egy ismerősöd a jellemzők nagy részéről tanúságot tesz, akkor az az illető jó eséllyel egy elnyomó személy.

Egyetlen elnyomó személy sem gonosz minden területen. Adolph Hitlert az egyik beosztottja úgy jellemezte, hogy a pusztítás legnagyobb és legerőteljesebb képviselője, akit az emberiségnek eddig el kellett viselnie. Ugyanakkor úgy is jellemezték, hogy a szörny, akinek nincs rossz szokása. Egy túlzottan kényeztető anya szófogadó gyermeke volt, aki a kutyákat és a gyermekeket is szerette. Vegetáriánus volt, aki se nem ivott, se nem dohányzott. Udvarias volt a hölgyekkel, kedves és előzékeny volt a hivatalnokokkal és a sofőrökkel, de ugyanakkor ő volt az az ember, aki tízmilliók halálát kitervelte.

1. Főleg rossz hírekkel foglalkozik, kritikus és ellenséges megjegyzéseket tesz, valamint leértékel

Bármelyikünk életében felléphetnek azok a rosszindulattal teli rövid időszakok, amelyekben olyan dolgokat mondunk vagy teszünk, amelyeket később megbánunk. Az antiszociális személyiség viselkedése viszont ettől lényegesen különbözik. Kiengesztelhetetlenül ostorozza a körülötte állókat.

Jill a házassága zsarnoki körülményeit így írta le: 25 kiló súlyfeleslegem volt. Kétszer fogytam le az ideális súlyomra, majd újra felhíztam. Miért? Mert az engem folyton kritizáló férjem a soványabbik énemre nem reagált jobban, mint a kövérebbikre. Engem és a hájamat kárhoztatta minden baja miatt. Minden, amivel az életben baja volt – a pocsék munkája, veszekedés a családjával, sőt képzeld el, hogy még az is, hogy a kocsija elromlott – az én hibám volt. Még azután is, hogy lefogytam, imádta azt mondogatni nekem, hogy milyen ronda vagyok.

Elmentem tanácsadásra, de ő nem akart velem jönni. Azt mondta, hogy ez nem az ő problémája. Egy idő után felismertem, hogy csak lábtörlőnek használ. Amikor tőle megszabadultam, a huszonöt kilómnak is búcsút mondtam – most már végérvényesen!

Leértékelni szavak nélkül is lehet. Egy régebbi szomszédom a férje irodájában dolgozott, így azért, hogy a ház tiszta maradjon, hetente egyszer egy csodálatos és szorgalmas takarítónőt alkalmaztak, Judy-t. Judy, miután megtudta, hogy a szomszédom az ilyesmire kifejezetten érzékeny, különös figyelmet fordított arra, hogy sehol ne maradjon por. Amikor egy nap már menni akart – kimerülten, de a munkájával elégedetten – a szomszédom hazajött. Ma büszke vagyok magamra – mondta Judy – a hely tökéletesen tiszta.

Egy szót sem szólva a szomszédom felnyúlt és végigsimított az egyik villanykörtén, majd Judy-nak megmutatta három, kissé poros ujját. Ó nem, – nyögött fel Judy – ez az egyetlen hely, amit kihagytam!.

Évekkel ezelőtt ismertem egy angyali nőt, aki senkiről semmi rosszat nem mondott volna. Mégis mintegy véletlenül valahogy mindig sikerült a száján valamilyen rossz hírnek vagy kritikának kicsusszannia. Egyik nap láttam Petert – ó, azt hallottam, hogy otthon nagy bajban van, mert a felesége szerint félrelép, pedig ő egy igazán kedves ember, szegénykém. Akárhogy is, azt mondta nekem…

Több elnyomó személyt különös elégedettséggel tölt el az, ha a másik fél jelenlétének hiányában rosszindulatú pletykákkal és hazugságokkal kapcsolatokat tehetnek tönkre. Ez a káoszkalmár azt mondja Denny-nek azt hallottam, hogy Steve butának nevezett. Majd arról pletykál Steve-nek Tudtad, hogy Denny a hátad mögött gúnyolódik rajtad? Így Denny és Steve hamarosan megharagszik a másikra és a régi barátságukat sem tudják helyreállítani. Ha leülnének és a dolgokat alaposan átbeszélnék, akkor felfedeznék, hogy egy harmadik fél – az elnyomó – az, aki titokban aláaknázta a barátságukat.

Néhányan a pletykákból, a mocskos gyalázkodásokból, feltételezésekből és megfélemlítésből élnek.

Jim Bishop újságíró így jellemezte a néhai Walter Winchellt: Ennek az újságírónak hihetetlenül jól ment mások sárba döngölése. Inkább pellengérezett, nem pedig dicsért. Szeretett üldögélni és közben felidézni azoknak a színészeknek, színésznőknek, sajtófőnököknek, táncosnőknek és hivatalnokoknak a nevét, akik vele rosszul bántak és akik nevét egy cikkével tönkretette. … Winchellt egoizmusa arra az elképzelésre sarkallta, hogy politikusokat emelhet fel vagy taszíthat a mélybe. … Egy idő után a gyűlöletének lángja őt is elemésztette. Winchell elveszítette a családját, a régi barátait és az olvasótáborát….

Azt hiszem, hogy az ilyen gátlástalan és professzionális pletykafészekről mindannyian le tudjuk vonni a megfelelő következtetést.

2. A környezete hullámvasutazik

Az elnyomó személyeket olyan szerencsétlenek veszik körbe, akik időről időre felváltva fent és lent érzik magukat. Néha (vagy pedig legtöbbször) a környezetében élők levertek, megfélemlítettek, betegek vagy rendszeresen kudarcot vallanak.

Az egyik üzleti kapcsolatom mostanában mesélt egy ismerős családról. A férj évek óta tartó gyomorfekélytől szenvedett, az idősebb lánya pedig erősen kábítószerezett. A fiatalabbik lány hihetetlenül félénk volt, soha nem védte meg az álláspontját vagy ragaszkodott a véleményéhez. Lelkileg annyira elerőtlenedett, hogy egy beszélgetés során képtelen volt a saját igaza mellett kitartani. Ezentúl volt egy fiú is, aki tizenöt évesen otthagyta az iskolát és elmenekült.

Mesélj az anyáról – kértem.

Ó, ő egy szelíd, kedves asszony. Ő az egyetlen nyugodt pont ebben a kavarodásban. Még csak a hangját se nagyon emeli fel.

Az anya az, akkor, akit ebben a szerencsétlen családban elsőként gyanúsítanék azzal, hogy elnyomó.

Amikor David elkezdett dolgozni, észrevette, hogy a munkahelyén mindenki suttogva beszélt és mindenki rémült arckifejezéssel szaladt tovább. Egy nap, amikor a munkatársaival beszélgetett, észrevette, hogy ő is suttog. Erre hangosan megkérdezte – Miért suttogunk? A munkatársai megrezzentek, idegesen felnevetek és hamarosan normális hangerővel kezdtek el beszélni.

David végül felfedezte, hogy a részlegvezető egy rosszindulatú elnyomó volt, aki a legcsekélyebb ürügy esetén is felrobbant. A dolgozók pedig lábujjhegyen lépdeltek körülötte, nehogy ez a félelemkalmár újra kitörjön.

Egy elnyomó személy körül létezik egy bizonyos fajta feszültség. Az ember késztetést érez arra, hogy óvatos legyen – hogy lágyan lépkedjen, és megkönnyebbülést érez, amikor az elnyomó személy elmegy.

Sally egyszer tizenkét éves fiával egyedül ment el nyaralni. (Váratlan üzleti ügyek miatt a férjének otthon kellett maradnia.) A leghihetetlenebb dolog történt – mesélte nekem később Évek óta most először hallottam a fiamat nevetni. Rengeteget hülyéskedtünk – minden apróságon nevettünk. Olyanok voltunk, mint két gyerek, akit nyárra elengedtek az iskolából. El sem tudtam hinni! Amíg a férjem a közelben volt, soha nem éreztük ilyen jól magunkat. Addig egyáltalán nem vettem észre, hogy az elnyomóval közeli kapcsolatban lévő személyek mennyit képesek fejlődni. Segíteni lehet rajtuk, tanácsokat lehet adni nekik és oktatni lehet őket. Az elért nyereségek viszont ideiglenesek. Amíg az elnyomó hatása alatt állnak, visszaesnek és a fejlődéssel járó előnyöket elveszítik.

A gyermekek, akik a tanultakat rendszeresen elfelejtik (hogy egy matematikai problémát hogyan oldjanak meg vagy hogy egy szót hogyan betűzzenek) hullámvasutaznak. Amikor az elnyomóval kapcsolatban álló személyeket orvosi kezelésben részesítik, előfordulhat, hogy először rosszabbul lesznek és hosszadalmas lábadozásra szorulnak.

3. Elferdíti a továbbított kommunikáció tartalmát

Miközben rendszeresen elhanyagolja a jó hírek továbbítását, az elnyomó minden rosszindulatú híresztelést örömmel fogad, feldíszíti majd jóízűen továbbítja.

Agnes mindenkinek elmondja, hogy a testvérét mostanában soron kívül előléptették. Most már jó pénzt keres. Ezt el kell ismernem. A családját viszont már nem fogja annyit látni. Ha engem kérdezel – szipákolta – az a házasság nem fog sokáig tartani.

Munkatársként az elnyomó lesz az első, aki arról értesít, hogy a vállalat adósságba verte magát, azt azonban soha nem említené meg, hogy az igazgatótanács a dolgozóknak jutalomképpen egy nagyobb részvényosztalékot szavazott meg.

Ugyanez a fickó lesz az, aki a jelentésedben a vesszőhibákat felsorolja, közben pedig egy szót sem szól arról, hogy milyen jó fogadtatásban részesült.

Michael egy kisebb, de jövedelmező eszközkészítő műhely tulajdonosát így írta le: Amikor találkozok vele, mindig megkérdezem tőle, hogy hogy megy az üzlet. Évek óta, amióta csak ismerem, soha nem vallotta be, hogy az üzlete jól megy. Mindig azt hallom, hogy Pang az üzlet, veszteséget termelünk. Noha tudom, hogy nyereséges, karba tett kézzel mondja: Ez borzalmas. Senki nem képes segíteni nekünk. vagy Mindig gondjaink vannak az anyagbeszerzéssel. Úgy gondolom, hogy akkor is találna valami panaszkodnivalót, ha valaki adómentesen odanyújtana neki egy millió dollárt.

Az újságok szerkesztői gyakran specializálják magukat arra, hogy csak a rossz híreket közöljék szenzációként. Miközben a múlt éjszaka a montreali olimpiát néztem a tévében, elégedetten láttam, hogy számos amerikai nyert aranyérmet. A következő napon az újságok fejlécében (arra a két emberre összpontosítva, akiknek nem volt akkora sikere) hirdették: Stonesnak és Shorternek sem sikerült olimpiai aranyat szerezni.

4. Az irányítás megszállott kényszere

Egy józan, kiegyensúlyozott személy képes magát, a munkáját, a környezetét és a többi személyt irányítani. Ezentúl képes másoktól utasításokat elfogadni.

Az elnyomó viszont ragaszkodik ahhoz, hogy rá senki ne gyakoroljon hatást. Ahelyett, hogy valamilyen irányítást elfogadna, mindenki mást irányítania és uralnia kell. Ez olyan, mintha az elnyomó kijelentené: Senki nem érinthet meg. Senki nem nyúlhat ki felém. Senki sem bánthat. Senki sem vehet rá arra, hogy meggondoljam magam. Egy mentális vértezetet visel, és noha barátságosnak vagy kedvesnek tűnik, a védelme áthatolhatatlan.

Ez leginkább társalgás közben nyilvánul meg. A mondanivalódat könnyedén söpri félre, egyértelműen figyelmen kívül hagyja, nevetségessé teszi vagy pedig leereszkedő megbocsátással utasítja el. Egy általam megfigyelt nincs-hatás típusú személy mindig türelmetlenül bólogatni kezdett, amikor valamit megpróbáltál mondani neki, és tudom, tudom, ezt nem kell mondanod nekem-mel szakított mindig félbe.

Egy másik kellemes kinézetű nő mindig udvariasan elmosolyodott, miközben semmit nem hallott meg abból, amit mondtál. Hát nem csodálatos? – dünnyögi édesen, nem számít, ha azt újságolod el neki, hogy most választottak az igazgatótanács elnökévé vagy hogy most tudtad meg, hogy végzetes rákod van.

Egy másik nagy leértékelő minden általad elmeséltet egy nagyobbal, jobbal, még olyanabbal igyekszik felülmúlni. Amikor elmeséled, hogy öt dollárt találtál az utcán, tudatja veled, hogy egy barátja egy elhagyatott házban egy húszdollárosokkal teli cipősdobozt talált. Ha a tegnap esti pókerjátszmában szerencséd volt, egy olyan unokatestvérének a történetével lohaszt le, aki a múlt héten megnyerte a lottó főnyereményét.

Egyszer egy olyan nővel dolgoztam együtt, aki nem tudott vezetni. Noha gyakran ment taxival haza, képtelen volt várni, így mindig jóval a munkája befejezése előtt hívta őket. Ennek következtében még elfoglalt volt, amikor a taxi már megjött. Ilyenkor vagy megvárakoztatta a sofőrt, vagy pedig intett neki, hogy menjen el. Néha a türelmetlen sofőr nélküle ment el. Végül a diszpécser visszautasította, hogy taxit küldjön hozzá.

Ha arra kényszerül, hogy szándéka ellenére egy másik személy hatása alá kerüljön, néhány elnyomó teljesen elveszíti az önuralmát és őrjöngésben tör ki. Debbie a szadista férjét a következőképpen írta le: Mindig kínzott másokat. Kisgyermekekkel kötözködött, majd nevetett és azt mondta, hogy csak viccelt. Leginkább engem csiklandozni szeretett. Ráült a lábamra, leszorította a karomat, majd addig csiklandozott, amíg kegyelemért sikoltoztam. Ekkor csak nevetett és azt mondta, hogy csak tréfálkozott. Hát egy nap már nem bírtam tovább, és azt mondtam neki: Ha nem állsz le, arcon köplek Erre csak mosolygott és azt mondta: Úgysem mered.

Kétségbeesésében Debbie leköpte. A férje olyan dühös lett, hogy eszméletlenre verte. A következő nap, amikor a válóperes ügyvédet felkereste, két fekete szemet, egy törött állkapcsot és zsebkendőbe csavarva öt fogat mutatott neki.

Noha kevés elnyomó ilyen erőszakos, így vagy úgy de mindannyian tökéletesen visszautasítják, hogy mások hatása alákerüljenek.

Az egyik férfi így írta le a feleségét: Ő mondhatja nekem azt, hogy fogjam be, de én nem mondhatom ugyanezt neki. Nem képes elviselni. Könnyekben tör ki vagy napokig duzzog. Nagyon felzaklatja, ha nem irányíthat mindent.

Sok antiszociális személyiség találja nehéznek, ha nem lehetetlennek, hogy kimondja: nem tudom. A tudatlanságot nem képesek elviselni. Másrészt néha olyan elnyomókat is találhatunk, akik az ostobaságukkal parádéznak. Ő az örök vesztes, aki folyamatosan a képességei hiánya miatt nyafog. Soha nem tanultam meg, hogy hogyan kell azt csinálni …. Ez a fajta minden, az oktatására vagy tanácsadásra irányuló próbálkozást visszautasít. Büszke arra, hogy bebizonyíthatja, hogy az erőfeszítéseid vagy a megoldásaid nem működnek.

Az elnyomónak mindig igaza van. Nem engedheti meg magának az őszinte önvizsgálatot (noha néha láthatod, ahogy önkritikát színlel, de közben egy kicsit sem változik). A tetteit tökéletesen igazoltnak találja, nem számít, hogy azoknak másokra milyen borzalmas hatása van. Sok elnyomó, mivel megszállottan szükségük van arra, hogy igazuk legyen, a tökéletes bizonyosság légkörét árasztják. Azok, akiknek mások irányítására és vezetésére van szükségük, ezt az eltúlzott önbizalmat könnyen összetévesztik a valódi hozzáértéssel. Ez az oka annak, hogy a szuper-magabiztos elnyomókat, akik az üzleti vagy politikai életben gyakran jutnak magas pozícióba, oly sokan hajlandóak elfogadni és követni.

Ha egy elnyomót arra kényszerítenek, hogy a vétkeivel nyíltan szembenézzen, komolyan megbetegedhet. Találkoztunk mostanában olyan fölényes és pofátlan politikusokkal, akik éveken át zsarnokként éltek vissza a hatalmukkal. Majd hirtelen kiderül, hogy egy bűnöző, aki elsikkasztja a kormányzati vagyont. Hevesen tagadja a vádakat, de végül a megcáfolhatatlan bizonyítékok hatására bevallja a bűneit. A nyilvános elítélés megrázkódtatása gyakran okoz személyiségváltozást. Az elnyomó megbetegedhet vagy öngyilkosságra lehet hajlamos. Néhányan az elnyomó szerepből végleg kizökkenve és a lelkiismeretük által vezérelve vallási fanatikusokká válhatnak vagy pedig kárpótlásul az életük hátralevő részét csendben végzett jótékonysági munkával tölthetik.

5. Etikátlan

Jerry szeretett más emberek pénzéből vállalatokat alapítani, valahogy viszont egyik vállalkozása sem volt képes beindulni. Ennek ellenére Jerry továbbra is sikerrel győzte meg a hiszékeny befektetőket, hogy megbízzanak benne. Hatalmas nyereségeket ígért, szerződések, kapcsolatok, dokumentumok és egyezségek hálóját szőtte. Miközben folyamatosan lenyűgöző szakmainak tűnő halandzsa ömlött a belőle, több száz reménykedő áldozatát vette rá, hogy megváljon a vagyonától. Jerry maga is úgy élt, mint egy milliomos. Az élete mások kihasználásából állt. Azok, akiket kihasznált, összezavarodtak, elárvulva érezték magukat, végül feldühödtek. Amikor végül csalásért feljelentették, teljesen zavarba jött. Miért haragszik rám mindenki? Tudod, ezek az emberek olyan valamit kerestek, amelybe befektethetik a pénzüket. Én arra jártam és egy jó lehetőséget ajánlottam fel nekik. Miért vannak így ellenem?

Hihetetlen módon, ahogy azt az elnyomók gyakran teszik, az erkölcstelen tetteit szabadon és minden gátlás nélkül idézi fel, mintha ezek a dolgok csak úgy megtörténtek volna.

Sok elnyomó viselkedik teljesen gátlástalanul és él úgy, mintha a törvények nem vonatkoznának rá.

A maffia a védelmi szolgáltatásait a színtiszta rettegésre alapozza. Az uzsorások erőszakkal fenyegetőzve szednek be hatalmas kamatokat az áldozataiktól. A kábítószerüzérek a lelkiismeret-furdalás minden jele nélkül teszik tönkre mások életét.

Néhány esetben viszont az elnyomó pont a törvényt használja arra, hogy másokat megfélemlítsen.

A New York-i Telefontársaság alkalmazottai jelentették, hogy a Manhattani Központi Javítóintézet lakói rájöttek, hogy hogyan tudnának százezer dollárnyi távolsági hívást (akár olyan távoli helyekre is, mint Dél-Amerika) lebonyolítani anélkül, hogy a társaságnak akár csak egy centet is fizetnének.

Ennek következtében a telefontársaság emberei megpróbálták a börtön 23 telefonját eltávolítani. Az ötletes foglyok viszont ezt egy feljelentéssel akadályozták meg, melyben azt állították, hogy a telefonok eltávolítása megsértené azt a jogukat, mely szerint az ügyvédükkel és a rokonaikkal beszélgethetnek.

Minden bűnöző elnyomó. Most a megátalkodott visszaesőkre gondolok, nem arra, aki néhány rossz döntést hozott (gyakran egy elnyomó hatására) és aki őszintén megbánja tetteit és aki hajlandóságot mutat a megjavulásra.

Bűnöző: olyan személy, aki képtelen másokra gondolni, képtelen a saját tetteit megítélni, képtelen utasítást követni, képtelen dolgokat naggyá tenni, képtelen a jó és a rossz között különbséget tenni, úgy egyáltalán képtelen a jövőre gondolni. Mindenkire igaz ezek közül valamelyik. A bűnözőre viszont MIND igaz.

L. Ron Hubbard – A dianetika és a szcientológia technikai szótára

Nem mindegyik bűnöző van börtönben. A társadalmunk törvényei valójában nem is mindegyik bűnüket ítéli el. Így vagy úgy viszont, nyílt erőszakkal vagy alattomban ezek a bűnözők arra törekednek, hogy másokat a jogos tulajdonuktól megfosszanak.

Arra, hogy az elnyomó megszegi a törvényt, szinte biztosan számíthatsz. Lehet, hogy vagyonokat sikkaszt el a vállalatától, lehet, hogy egyszerűen nem áll meg a stoptáblánál, de minden esetben szabálytalanul vagy törvénytelenül viselkedik.

Végül pedig a szelíd öreg hölgyet ne mentsd fel az elnyomóság vádja alól csak azért, mert nem egy .38-assal bóklászik az utcán vagy nem egy sarok mögött nyomja magába a heroint. Lehet, hogy együttérzően győzködi a cukorbeteg férjét arról, hogy egyen még egy falat tejszínhabos süteményt vagy a szülők tekintélyét rombolja le azzal, hogy az unokáinak titokban cukorkát, szénsavas üdítőt vagy más étvágyromboló finomságot csúsztat. A cikornyás kedveskedéssel fűszerezett mondanivalójával rendszeresen teszi tönkre mások jó hírét. Ezen tettei miatt soha nem kerül börtönbe, noha a nemeslelkűsége áldozatainak legalább annyi kárt okoz, mint egy rablótámadás.

6. Téves célpontot választ

Az elnyomó személy nem a megfelelő célpontot választja ki. Olyan személyeket támad, akik ellene semmit sem követtek el. Nem a megfelelő dolgokra összpontosítja az energiáját. Rossz dolgot hibáztat.

Az ebédlőasztalnál az apa nagy hangon gesztikulál a megriadt fia felé, és közben felborít egy pohár vizet. Ahogy egy szalvétával idegesen feltörli az asztalt, azt motyogja: átkozott víz!

Számos okos és befutott bűnöző törvényes úton is sikeres lehetne – csak arra lenne szükség, hogy a tehetségüket építő jellegű tevékenységbe fektessék. Ehelyett úgy döntenek, hogy ártatlan embereket csapnak be vagy rabolnak ki.

Charles Manson, halálraítélt gyilkos és bandavezér a legveszélyesebb elnyomókra szolgálhat például. Egy bírósági meghallgatáson hosszadalmasan fejtegette, hogy a rémtettei miatt a társadalmi berendezkedés-t hibáztatja.

[az elnyomók] szemében az egész társadalom egy nagy rosszindulatú általánosság, amely különösképpen az antiszociális egyén ellen van.

L. Ron Hubbard – Bevezetés a szcientológia etikába

Miközben a követőinek szeretet-et prédikált, Manson arra vette rá őket, hogy minden lelkiismeret-furdalás nélkül öljenek. Az áldozatai a legtöbb esetben számára ismeretlenek voltak. Ebben az esetben is téves célpontot választott.

Az egyik vallomásában kijelentette, hogy etnikai háborút akar indítani, és azt állította, hogy ehhez a Beatles zenéje adta az ihletet. Miért engem vádoltok? – bizonygatta – A zene vett rá arra, hogy ezt tegyem. Az őrült kirohanásai sok ember halálát és nyomorúságát okozták.

Az elnyomó hihetetlenül ért ahhoz, hogy mások figyelmét és erőfeszítését a céljáról elterelje. Bailey, egy kisebb cég elnökének az asszisztense, addig beszélt a főnökével, amíg egy ártatlan embert kirúgatott, csak azért, hogy így terelje el a figyelmet arról, hogy egy beszállítótól magas jutalékot kap.

Irene, egy másik véglet, hosszú időn át megtévesztett. Egy kedves személynek tűnt, akinek kevés problémája akadt. A családja viszont – ez teljesen más tészta. A férjének a gyakori megbetegedései miatt különös kezelésekre, diétára, nyugtatóra és altatóra volt szüksége. Irene mindvégig figyelmes és együttérző volt.

A fiának az iskolában folyamatosan gondjai voltak, kétszer is lecsukták. A túlsúlyos lányát, aki tíz-húsz éven keresztül rendszeresen ideggondozóba került, két főiskolából is kirúgták. Amikor a súlyproblémái miatt el volt keseredve, Irene egy doboz csokoládéval próbálta meg vigasztalni. Nem kell mindenkinek soványnak lennie. Miért nem próbálod inkább jól érezni magad?

Mindig is csodáltam, hogy egy ilyen problémás családot mennyire nyugodtan képes kezelni. Majd később megismertem az elnyomókat. Vonakodva ismertem fel, hogy Irene túl együttérző. Otthon soha nem állított fel szabályokat, soha nem irányított vagy adott tanácsot, soha nem fegyelmezett. Ahelyett, hogy segítséget nyújtott volna, a haszontalan együttérzése csupán arra késztette a családját, hogy a kudarcaikra megnyugtató magyarázatot tudjanak adni. A folytonos kedvessége a teljes felelőtlenséget és gondatlanságot takarta. Annak, hogy valaki rossz célpontot válasszon, milyen különös módja az – gondoltam – hogy semmilyen célpontot nem választ!

És a helytelen célpontnak talán ez a legrosszabb fajtája.

7. A pusztító megoldásokat támogatja és az építő jellegűeket támadja

Egy történelmi tanulmány megerősítheti, hogy sok erőtlen nép elvetemült zsarnokokat választott arra, hogy maga felett uralkodjon, mivel a nemzet problémáit így látszólag meg tudták oldani. Az ilyen személyek olyan klasszikus elnyomók voltak, akik a pusztítás kedvéért vágytak a hatalomra. Napóleon, Hitler, Dzsingisz kán, Sztálin, Attila, vagy Julius Caesar csak néhány ezek közül. Az emberek problémáira a megoldások háború, vérontás és gyilkosság volt.

Napóleon, noha ragyogó katonai vezető volt, fanatikus hatalom és uralkodás utáni vágyától hajtva egész Európát romba döntötte.

Sztálin a nemzeti egység nevében a saját népe tízmillióinak meggyilkolását rendelte el.

Chou En-lai, aki Mao Ce-Tung fő ítélet-végrehajtójaként tevékenykedett, olyan törvényeket alkotott meg, amelyek a maoista rezsim első tíz évében úgy 30-60 millió ember halálát okozták. Sokan haltak meg kényszermunkatáborban, tarkólövéstől, éhezéstől vagy kínzástól.

Minden katonai csoport, amely értelmetlen terrorizmussal, kínzással, repülőgép-eltérítéssel, véletlenszerű robbantásokkal, emberrablással vagy ártatlanok (téves célpont) meggyilkolásával próbálja meg a céljait elérni, elnyomó. Noha fennkölt célokat fogalmaznak meg, az még nem szentesíti az eszközt. Nem az újjáépítés, hanem a pusztítás kedvéért pusztítanak. Közülünk kevesen fognak egy Sztálinnal vagy egy Hitlerrel találkozni, azokkal viszont, akik ugyanolyan pusztító nézeteket támogatnak, összeakadhatunk.

Néhány nappal azután, hogy Ford elnököt másodszor megpróbálták lelőni, egy miközben kisebb boltban vásárolva a tulajdonos éppen a számlámat állította ki, az infláció miatt panaszkodtunk, továbbá azon, hogy a szatyromban lévő élelmiszerek ára valaha több heti jövedelemnek felelt meg. Nem csoda, – mondta – hogy az emberek az elnökre lövöldöznek.

Ez a megjegyzés annyira meglepett, hogy egy pillanatig el kellett gondolkoznom a válaszom. Hát én nem gondolom, hogy az elnök megölése tényleg megoldaná az inflációt, nem gondolja? Vonakodva, de egyetértett.

Ez az egy mondat az elnyomók három jellemvonását tartalmazza:

  1. Úgy tűnt, hogy a pusztító jellegű megoldást támogatja
  2. egyértelműen rossz célpontra irányult, és
  3. az állítása megtévesztő általánosságot tartalmazott, nem az emberek lövöldöztek az elnökre, hanem két elmebeteg.

8. Általánosságokban beszél

Semmi gond nincs azzal, ha valaki esetenként valami általánosságot mond, a kényelem kedvéért mindannyian használjuk azokat. A káoszkalmár viszont a nyugtalanító általánosságok terjesztésére szakosodik.

A rossz hírek továbbítása során rendszeresen olyan kifejezéseket használ, mint hogy nem gondolod, hogy mindenki …, az emberek …, ők mindig …, a nők soha …, mindenhol.

Egy népszerű hetilapot (amely főleg rossz hírekkel volt tele) végignézve a következőket vettem észre: az emberek azt kérdezik…, Washingtont megrázta a botrányos …, A mai életstílus arra utal, hogy …, Erről azt gondolják, hogy …, Úgy gondolják, hogy a jelölt túl …, A nemzet arra vár, hogy az elnök állást foglaljon …. A szerkesztők azt a benyomást próbálják kelteni, hogy mindenhol minden rossz, az elnyomó vészmadarunk az általánosításaival pedig ezt a hatást próbálja elérni.

A pár egy drága New York-i étteremben vacsorázott. Amikor a második italt befejezték, a pincér zsemléket és levest hozott. Hozzon nekünk még egy italt! – förmedt rá a nő.

Alig kóstolták meg a levest, amikor heves veszekedésben törtek ki. Amikor a pincér felszolgálta a főételt, a nő harcosan körülnézett, mintha valami kritizálnivalót keresne. Kitakarta a zsemléket. Pincér, – kötözködött – ezek hidegek. Hozzon nekünk meleg zsemléket.

Ugyan, Ginger – mondta a partnere – biztos vagyok benne, hogy amikor kihozta, akkor még melegek voltak, de te kértél még egy italt. Amúgy sem szoktál zsemlét enni.

Amikor a pincér habozott, Ginger rámordult: Az ember azt gondolná, hogy ezért az árért legalább meleg zsemle járna.

Igen, asszonyom – válaszolt a pincér, mielőtt elsietett.

A pár néhány percen át tovább falatozott, amikor néhány perc múlva a pincér visszatért a zsemlékkel. Túl késő – vakkantotta a nő, majd egy legyintéssel elküldte – Vigye el innen ezeket.

Az összezavarodott pincér még mindig ott állt, amikor Ginger jelzett a főpincérnek. Meg kell mondjam, hogy a kiszolgálás pocsék. Mi a baj ezzel a hellyel? Teljesen lezüllik, mint manapság minden más.

Mi a probléma, asszonyom? – kérdezte udvariasan a főpincér.

Ez az egész bűzlő koszfészek a probléma.

A pincér is és az étterem vezetője is megpróbálta kicsit közelebbről meghatározni, hogy (a zsemléken kívül) a nőnek van-e valami panasza, de ő csak hangosabb lett és tovább sértegette őket. Ez egy pocsék hely. Ezt akarom maguknak elmondani – maguk meg csak mindenféle ostoba kérdéseket tesznek fel. Fizető vendégek vagyunk. Semmit sem kell maguknak bizonyítanunk. Megmondom maguknak – ez egy mocskos lebuj.

Amint elkezdesz figyelni rá, hallhatod, ahogy az antiszociális személyiség a kitalált általánosságaival riadalmat és felfordulást okoz.

9. Megakadályozza, hogy a dolgokat befejezzék

Sokunk odázza el a tennivalói befejezését, nem mindig vagyunk olyan hatékonyak, amilyenek szeretnénk lenni. Ez nem jelenti azt, hogy elnyomók lennénk. A káoszkalmárok mögött viszont, legyen az a sajátjuk vagy másoké, mindig befejezetlen teendők sorakoznak.

Ismerek egy elnyomót, akit befejezetlen és félbehagyott tennivalók vesznek körbe. Az otthonát, az irodáját és a műhelyét szétfeszíti a hihetetlen mennyiségű hulladék, amelyre egy nap talán még szükség lehet. Lehetetlen a felszerelést megtalálni vagy egy feladatot elvégezni. Legtöbbünk már csak attól a gondolattól is sírva fakadna, hogy egy ilyen helyet kitakarítson vagy hogy ott rendet rakjon.

Egy másik nem rakja helyére a dolgait. Lehet, hogy megjavítja a fűnyírót, de a szerszámokat a garázsban szétszórva hagyja.

Létezik az elnyomóknak egy olyan fajtája, aki a munkáját olyan rosszul végzi, hogy azt újra el kell végezni. Képes egy jelentésből annyi mindent kihagyni, hogy kénytelen vagy hozzá visszamenni és tőle még további adatokat kérni.

Az elnyomók egy másik fajtája elhamarkodja a feladatait – soha nem jut el addig, hogy a feladatait teljesen befejezze. Lehet, hogy felszerel egy új ajtót, de soha nem jut el igazán addig, hogy a szoba többi részéhez illeszkedő színűre fesse.

Ismertem néhány olyan elnyomót, aki látogatóba menve mindig túl sokáig marad. Szinte szó szerint kénytelen vagy kituszkolni őket az ajtón különben képesek lennének beköltözni.

Még ha egy antiszociális személy rendezett környezetben is lakna, az, hogy képtelenek dolgokat befejezni, más módon is meg tud nyilvánul. Például minden általam ismert elnyomó vég nélkül neheztel másokra. Soha nem felejt és soha nem bocsát meg. A lelki sebei soha nem gyógyulnak be. Nem képes elereszteni dolgokat. Hetekkel, hónapokkal vagy akár évekkel később is régi sértésekre, szerencsétlenségekre és igazságtalanságokra (legyenek azok véltek vagy valósak) panaszkodik keserűen.

Néhány antiszociális személy soha nem fizeti be a számláit. Az egyik ismerősöm rendkívül sikeresnek tűnik, de öt embert is ismerek, akiknek éveken át pénzzel tartozik, és akik ez idő alatt sem tudták a pénzüket tőle visszaszerezni.

Amellett, hogy az elnyomó nem képes egy tevékenységet befejezni, ebben másokat is megakadályoz. Ez az egyik fő módszere arra, hogy zűrzavart keltsen. Amikor egy munkát próbálsz meg elvégezni, lehet, hogy folyamatosan félbeszakít. Ha ez a főnököt, akkor lehet, hogy arra késztet, hogy a feladatod újra és újra folyamatosan elvégezd, amíg azzal ő elégedett nem lesz. (Valójában a kielégíthetetlen tökéletességmániás is elnyomó.) Egy másik típus mindig másokat siettet, az egyensúlyukból kibillent és a munkájuk korai befejezésére kényszeríti őket.

Egy elnyomó apa megegyezett a fiával, Douggal abban, hogy segít neki egy modellrepülőt építeni, addig bátorítva őt, amíg a fiú teljesen fellelkesedett. Akkor viszont, amikor Doug egy létfontosságú darab segítségével befejezhette volna a repülőt, az apja azt egyfolytában elfelejtette megtalálni. Idegességében Doug a hiányzó darabot maga próbálta meg az apja műhelyében megtalálni, de a hely a szerszámok és az egyéb felszerelési tárgyak hihetetlen egyvelege volt. Több kérés és be nem tartott ígéret után Doug végül feladta. A repülőgépet otthagyta a munkapadon, ahol egy idő után a többi holmi ellepte.

Az elnyomók másik jellemzője az, hogy nem hagyják, hogy mások befejezzék a kommunikációjukat. Félbeszakítják a történeteidet. Megállítanak, hogy egy lényegtelen apróságon vitatkozzanak veled. Egyszerűen nem válaszolnak – így azon kezdesz el gondolkozni, hogy egyáltalán meghallott-e vagy hogy a mondanivalód el kell-e ismételned. Valaki, akit feketelistára tettem, egyszer pont akkor vágott közbe és akart kijavítani, amikor egy vicc poénját szerettem volna elmesélni.

A kommunikáció területén meglepően magas számú elnyomó tevékenykedik. Egyszer az egyik beszélgetős műsor vezetőjét tanulmányoztam. Feltesz egy kérdést, és mielőtt a vendége befejezhetné a választ, két-három másik kérdéssel szakítja félbe – mindezt látványosan tettetett érdeklődéssel körítve. A látogatóban lévő hírességet így számos meg nem válaszolt kérdéssel terheli le. Most viszont azzal, hogy bármelyikre is megpróbál válaszolni, olyan hatást kelt, mintha a többi kérdést kívánná elkerülni. Az természetesen elég valószínűtlen, hogy erre a vendéglátója esélyt adna. Az ilyen viselkedés zavarba hozza a vendéget és eltereli a figyelmét. Kimerülten végzi (ugyanis ez történik azokkal, akik nem képesek az általuk elvégezni kívánt tevékenységet befejezni), elakad a hangja, dadogni kezd vagy ostobának fog tűnni. A káoszkalmárnak természetesen ez a titkolt célja.

10. Birtoklás

Sok elnyomó érzi azt, hogy valójában senki sem birtokol semmit, és teljesen figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy valamit mások vagy ők maguk birtokolhatnak.

A tulajdon iránti tiszteletének hiánya gyakran mások tulajdonának kezelésében jelentkezik. Megkarcolja az autódat, elveszíti a kölcsönkapott könyvet vagy hidegvérűen eltulajdonítja azt a sövénynyírót, amit a múlt héten még elkért és megkapott tőled.

Néhány elnyomó nyomorúságos körülmények között él, a bútorok összetörve, a szerszámaik működésképtelenek. Lehet, hogy hatalmas mennyiségű szemét, befejezetlen feladatok és fel nem használt dolgok veszik őket körül, rendetlenség és kosz uralkodik.

Munkája során ő az, aki nem tiszteli a vállalat tulajdonát vagy jó hírnevét, a tevékenységét elromlott berendezés, elveszett tárgyak és az ügyfelekkel megromlott kapcsolatok szegélyezik, ő pedig valószínűleg a felszerelésből és a raktárról lopkod.

Ismertem egy csoport főiskolást, akik a bérelt lakásukat nyárra egy olyan embernek adták ki, aki nem említette nekik, hogy a helyet otthonról elszökött tizenévesek menhelyének szánja. Négy hónap múlva, amikor az eredeti bérlők visszatértek, azt látták, hogy az eredetileg elegáns épület katasztrófasújtotta területté vált. Négy ablakot bezúztak, több zsalut betörtek. Az egyik ajtó hiányzott. Több falba nagy lyukat vágtak. A fürdőszobában a mosdót leszakították a falról, a csövekből bugyogott a víz, ami a csempét, a padlót és az alatta lévő plafont tönkretette. Több mint 4000 dollárnyi értéktárgyat loptak el a lakásból.

Nem minden elnyomó pusztítja el a környezetében lévő tárgyakat. Többen esztétikus, drága környéken élnek. Néhányan gátlástalanul nagyratörők és elég gazdagokká válnak. Nem éreznek lelkiismeret-furdalást, ha mások tulajdonát (beleértve a pénzét) eltulajdonítva érnek el sikereket. Ekkor pedig a pénzüket arra használják, hogy másokat irányítsanak és másokon uralkodjanak.

Egy gazdag özvegy a barátainak és a rokonainak rendszeresen pénzt ad kölcsön, hogy a kétes üzelmeiket támogassa, vagy hogy őket a pénzügyi nehézségeikből kisegítse. Soha egyikük sem fizette vissza a kölcsönt, így lehetővé tette a számára, hogy a hálátlanságukról és a megbízhatatlanságukról panaszkodjon. Mégis úgy tűnik, hogy soha nem tanul abból, ha minden kölcsönadott pénzét elveszíti. Élvezi azt mondogatni, hogy az emberek nem mások, csak csaló tolvajok.

A személy által elért eredmények szintén tükrözhetik azt, hogy az elnyomók közé tartozik-e. Az ügyvéd, aki ravaszul a jogi kiskapukat kihasználva eléri, hogy egy ismert gyilkost szabadon engedjenek, nem sok hasznára van az emberiségnek. Ugyanígy van ezzel a gyógyszergyáros, akinek a terméke inkább hátrányos, mint előnyös, vagy a építkező, aki magas árakra és olcsó, hibás szerkezetekre specializálódik.

Végül számos olyan elnyomót ismerek, akik fényűző környezetben élnek, de számukra CSAK a vagyontárgyak birtoklása fontos. Minden lelki jobbulásra és önfejlesztésre törekvést lenéznek. A barátaikat és a családjukat felhasználható, kiállítható vagy irányítandó tárgyaknak tekintik. A kifacsart tulajdonérzékük a teljesen anyagi értékrendjükben érhető tetten.

11. A segítségtől való irracionális idegenkedés

Az elnyomó számára olyan dolog, hogy segítség, nem létezik. Minden őt megsegíteni szándékozó törekvést a személye elleni támadásnak vesz.

Mások megsegítése szintén veszélyes, ugyanis mindenki mást az ellenségének tart és természetesen azt szeretné, ha az ellenségei gyengék maradnának.

Az antiszociális személy lehet, hogy tényleg beteg lesz attól, hogy segíteni próbálsz neki, és a betegségért valószínűleg a segítségedet fogja hibáztatni.

Egy elnyomó ismerősöm egyszer arra panaszkodott, hogy egyfolytában fáradtnak érzi magát. Volt már orvosnál, de az semmi problémát sem talált, így megkérdeztem, hogy szed-e valamilyen vitamint és ásványianyag-kiegészítőt. Nem – válaszolta – Soha nem szedtem vitamint. Azt gondolod, hogy ezt kellene tennem?

Azt mondtam neki, hogy azokat én hasznosnak találtam.

Néhány nappal később felhívott. Tudod, mi történt? Olyan megfázással estem ágynak, amilyet évek óta nem tapasztaltam! Azt hittem, azt mondod, hogy a vitaminok egészségessé tesznek! Tudtam, hogy nem kellene azokat beszednem – mondta. Azt hiszem, hogy a vitaminoktól fáztam meg.

Ismerek egy sikeres üzletembert, aki mostanában nősült meg. A csinos felesége arra panaszkodott, hogy neked és a barátaidnak annyival több önbizalma van, mint nekem. Válaszul egy olyan önfejlesztő tanfolyamot ajánlottan neki, amely a férjén és több ezer másik emberen is segített. Amikor néhány hónappal később újra találkoztam vele, még mindig eljárogatott néha a tanfolyamra, de úgy tűnt, hogy azt nincs ideje befejezni. Azt hiszem, hogy ez egy jó tanfolyam –mondta nekem – de én nem vagyok olyan ügyes, mint mások. Keményen próbálkozok, de nem hiszem, hogy segítene rajtam.

A háttérben titokban azon dolgozott, hogy a tanfolyamon semmilyen eredményt ne érjen el. Ez önmagában még nem győzött meg arról, hogy elnyomó, de egy, a férjére vetett pillantás elég volt. A valaha volt jókedvű és könnyed természete tovatűnt. Az arca elsötétült, a szeméből kiszökött az élet és a fény, miközben arról biztosított (halálos komolysággal), hogy a házassága boldogsággal tölti el. Már csak az ő kedvéért is remélem, hogy ebből a boldogságból hamarosan kigyógyul.

A másik oldalt nézve az elnyomó segítsége az áldozatát a legnagyobb valószínűséggel a pénzétől, az elméje épségétől, a jóhírétől és a tulajdonától fogja megfosztani. Az Elnyomó márkájú segítség maga a vegytiszta pusztítás.

A mentális problémák megoldására sok brutális gyógymódot kieszeltek. Ironikus, hogy a legtöbb elmebeteg már eleve komoly elnyomás áldozata és amikor segítséget keresnek, csak egy másik elnyomó kezei közé kerülnek, aki őket még jobban összezúzza.

Egy nagyvárosi pszichiátriai klinikán ilyen ügyek miatt folytattak nyomozást. Egy tanácsadó a következő tanúvallomást adta: Láttam, ahogy emiatt a csoport miatt páciensek a válás szélére kerültek, mások pedig az úgynevezett terápia az érzelmi és lelki összeomlás határára jutottak. … A csoporttagokat verbálisan kegyetlenül ostorozzák. Ettől azt várták, hogy segíteni fog, de a legtöbbjüket inkább csak rendkívül felzaklatta.

Egy szociális munkás azt jelentette, hogy a csoport vezetője … a harag csodálója volt. Élvezte, ha annyira felidegesíthetett embereket, hogy egymásra dühösek legyenek, majd hátradőlt és élvezte az előadást.

Egy korábbi páciens a következőt idézte fel: Azt mondták, hogy ha ezt a csoportot elhagyod, semmi másban nem reménykedhetsz.

Ezek az élmények – jelentette az egyik nyomozó – rengeteg emberben okozott hatalmas lelki kárt. Azt éreztették velük, hogy értéktelenek és hogy képtelenek helytállni. … Ez csak egy további kudarcélményt jelentett a számukra.

Ez a segítség?

3. Az elnyomó személy Ruth Minshull: Fent és lent 5. Az elnyomó személy felismerése