Szcientológia

Több, mint egy szekta?

A keresztes hadjárattól az elszakadásig.

Az alapelvek bemutatása

Hogy a nyomtatás szabadsága a szabadságunk védőbástyája és csak egy zsarnoki kormányzat korlátozhatja

Virginiai Jogok Nyilatkozata, XI. 1776. június 28.

Tartalomjegyzék

Irodalom


A kiadó előszava

Kedves Olvasó, legyünk őszinték. Mostanában ki olvasna el egy 6000 vagy több oldalas klasszikus regényt? Ki tudja még elérni, hogy egy kemény nap után késő este például Goethe Faustját élvezze? Azért, hogy a kertészettel, főzéssel és autójavítással foglalkozó kézikönyvekkel szemben megálljanak, a klasszikus műveket "elfogadható" méretűre rövidítik. Ez megkönnyíti az olvasót abban, hogy egy új területre merészkedjen el, sőt talán még az eredeti művet is elolvassa. Még a Bibliának is ez lett a végzete – az olvasó csak remélheti azt, hogy ezek a kísérletek a vallási és a filozófiai tartalmát megőrzik.

Ebben a környezetben nem tűnik helytelennek, ha a VAP [a könyv kiadója] hasonló módon egy olyan művet ad ki, amely bestsellerként kezdte és azóta 15 millió példányban kelt el: L. Ron Hubbard Dianetikáját. A jelen munkában a Dianetikát hitelességének teljes tiszteletével kezeljük, az elmúlt negyven év filozófiai és technikai fejlődésével foglalkozunk és rámutatunk azokra a különböző módokra, amelyek szerint a szcientológia eljárásait és gondolatait használni lehet. A könyv alapjául szolgáló eredeti kéziratot (amely úgy vetődött a kiadónál partra, mint egy palackba zárt üzenet) egy magas rangú bennfentes írta. A tudása és a dianetikával és szcientológiával kapcsolatos ismeretei segítségével Hubbard írásainak megbízható összegzését hozta létre. A kiadó kritikus hozzáállása segítségével egy egységes és érthető könyvet sikerült összeállítani. Most az első két részt nyújtjuk az olvasónak. Ezzel a kiadó célja az, hogy egy érzékeny témát megszabadítson a hozzáfűződő tabuktól és információt juttathasson el a nagyközönségnek.


ELSŐ RÉSZ

A keresztes hadjárattól az elszakadásig


MÁSODIK RÉSZ

Az alapelvek bemutatása

A szcientológia technológiái

Bevezetés

A könyv filozófiai része az auditálás elméletével kapcsolatos alapvető gondolatokat fedi le. Lehet, hogy első pillantásra az emberi viselkedés véletlenszerűen összekapcsolódó megfigyeléseinek tűnnek, de az egészet összerakva egy olyan szerkezet alakul ki, amely megmutatja, hogy az élet problémái milyen módon alapulnak a mentális töltésre, hogyan hozzák létre, tartják fent és hogyan hatnak az egyén életére azáltal, hogy az "eset"-éhez hozzájárulnak.

Ezentúl az auditálás eljárásait egy olyan megközelítésnek lehet tekinteni, amely a precleart fokozatosan a töltéseinek és a másokra gyakorolt hatásának felfedezésére és megértésére sarkallja, amelynek egyenes következménye az "eset"-ének a fejlődése.

Hubbard munkájának harmincéves fejlődését úgy is lehet tekinteni, mint egy olyan összefüggő és általánosan működő fogalmi rendszert, amely az emberi viselkedést próbálja meg leírni és fejleszteni.

Most a szcientológia gyakorlati oldalával kezdünk el foglalkozni, magukkal a gyakorlatokkal és a mindennapi életben történő használatukkal, azaz a "technológiá"-jával, ahogy azt Hubbard hívja. A "technológia" csupán "technikák gyűjteményé"-t jelenti. Ennyi erővel a "módszertan" szót is használhatnánk, de inkább a "technológiá"-t vagy a "tech"-et fogjuk, ugyanis a szcientológián belül létezik egy jól meghatározott zsargon, amelyhez könnyebb ragaszkodni, mint elszakadni tőle. Minden zsargon csak addig használható, amíg értelme van és a szakemberek közötti kommunikációt elősegíti, így mi is használni fogjuk. A szcientológusok nyelve elég hasznos, ha valaki már sikerrel megbirkózott vele.

A szcientológián belül négy technológia található. A "LKIN1-2.1.2", azaz annak a mikéntjei, hogy hogyan tanuljunk órákon át teljes megértéssel és kimerültség nélkül, az "admin tech", azaz a szervezéssel, vezetéssel és termeléssel kapcsolatos dolgok, az "etika tech", azaz hogyan lehet az életet önmagunk integritása és becsülete szerint élni, valamint az "auditálási tech". Mindegyik ugyanazokra a filozófiai alapokra vezetődik vissza, amelyet Hubbard az 1950-es években fektetett le és amelyeket "Tényezők"-nek (Factors), a "Szcientológia axiómái"-nak és a "Dianetika axiómái"-nak nevezett. A szcientológia összes technikája ezekből származik, mint ahogy a mérnöki technikák is a fizikusok által felfedezett természeti törvényekből erednek. Hubbard nem "feltalálta" az Axiómákat és a Tényezőket, hanem csupán megtalálta és megfogalmazta őket. Viszont a "tech"-et ő fejlesztette ki. (Az Axiómákra és a Tényezőkre az egész második fejezet során hivatkozni fogunk).

Az itt említett technológiák közül főleg az auditálásra fogunk összpontosítani. Előtte viszont az olvasó javáért néhány rövid sort szentelünk a tanulási technek.

Tanulási tech

A tanulásnak három akadálya létezik: a félreértett szó, a tömeg hiánya és a kihagyott fokozat. Minden tanulási probléma erre a három akadályra vezethető vissza – feltéve, ha a tanulónak van valamennyi kezdeti érdeklődése, nem hiszi azt, hogy már eleve mindent tud és a saját elhatározásából tanul. Ezek közül a "félreértett szó" a legálnokabb tényező. Valaki elolvas egy bekezdést, áthalad egy olyan szón, amelyről azt hiszi, hogy érti és ezért nem néz utána. Előbb vagy utóbb nem tud többé figyelni és az egész szöveg értelmetlennek fog tűnni.

Azok a szavak, amelyeket valaki "meg nem értett"-ként vagy "félig értett"-ként azonosít, nem okoznak problémát. Ezekhez a szavakhoz valaki könnyedén visszatérhet, ha a szöveg olvasása közben elveszíti a fonalat. Viszont egy olyan szó, amelyet valaki egy szövegkörnyezetben megért, érthetetlen, ha a szövegben egy másik meghatározása szerint használják. Ezt nem ismeri fel és továbbolvas. Előbb vagy utóbb viszont elunja a könyvet és kedve támad a falhoz vágni. De nem tudja, hogy melyik szó volt az!Ugyanis nem tartotta félreértettnek, amikor olvasta.

Így a szabály a következő: amikor valaki unottnak érzi magát és olvasás közben már nem tud egy őt korábban érdeklő szövegre összpontosítani, akkor biztos lehet abban, hogy egy olyan szót lépett keresztül, amelynek a jelentésék korábban nem teljesen ismerte. Gyógymód: vissza kell menni arra a helyre, amelynél még szívesen olvastál, és körbe kell vizslatni. Előbb vagy utóbb találsz egy olyan szót, amelynél megesküdnél, hogy ismered a jelentését, de valójában itt teljesen mást jelent. Tehát itt fogni kell egy szótárt és le kell tisztázni a szó összes meghatározását, a szó utáni részt újra kell olvasni és varázslatos módon a szöveg ugyanolyan élvezetes lesz, mint előtte. Az unalomnak vagy az összpontosítás hiányának semmilyen jele nem fog feltűnni.

Kevésbé alattomos, de ugyanennyire zavaró a "tömeghiány" jelensége, a második akadály. A "tömeg" azt jelenti, hogy a tanult dologról valakinek tiszta képe van, vagy pedig ott van előtte a maga fizikai valójában. Azért, hogy valaki megfelelően valóságosnak érezze a dolgot, fizikai kapcsolatba kell lépnie az adott dologgal és tapasztalatot kell szereznie a kezelésével kapcsolatban. A személynek kapcsolatban kell lennie a dolog tényleges tömegével, az anyaggal, amiből készült, a méretével, a súlyával, a színével, a működésével, stb.

Amikor az olvasott dologgal kapcsolatosan valakinek hiányzik ez a valódi tapasztalat, akkor a személy ezt természetesen megpróbálja elképzelni, hogy milyen lehet. Ahogy egyre tovább olvas, egyre több és több mindent próbál meg elképzelni, amíg agyonnyomják az elméjében létrehozott képek és teljesen kimerültnek nem érzi magát attól, hogy a helyükön tartsa őket. Ha a személy előtt nincs tömeg, akkor az elméjében tömörséget érez. Ez az a pillanat, amikor "egy szünetet kell tartani", ugyanis a téma "túl nehéz" és "megviseli az embert".

Helyrehozatala: szerezz egy rajzot, egy képet vagy egy filmet a dologról, vagy ami még jobb, keress egyet, amit megtekinthetsz. Ha ilyen dolog nem létezik, akkor legalább egy vázlatot vagy ábrát készíts róla, de egy gyurmamodell még jobb lenne. Ezentúl apró dolgokat is tologathatsz az asztalon, hogy a tanultak egymás közti kapcsolatát és a működését tanulmányozd. Az iratkapcsok, golyók, zsinórdarabok a kérdéses tárggyá válhatnak, a gondolatoknak több tartalmat adhatnak, a képeket kiszedhetik a fejedből és a valódi világban tarthatják őket.

A "kihagyott fokozat" (a harmadik akadály) a zavarodottság érzésével jár együtt. Ez inkább a cselekvéssel, nem pedig az elmélet tanulásával kapcsolatban fordul elő. Valaki egy képesség tanulása során szépen, magabiztosan halad lépésről lépésre. Hirtelen zavarodottnak érzi magát, kételkedik abbéli képességeiben, hogy valaha is képes lesz elsajátítani, bizonytalannak és boldogtalannak érzi magát.

Helyrehozatala: menj vissza oda, ahol még biztos voltál magadban és nézd meg, hogy milyen lépést hagytál ki vagy milyet lehetne beiktatni ahhoz, hogy a fokozatos haladást biztosítani lehessen. Ez természetesen nagymértékben a tanuló magával hozott képességein is múlik. A haladás fokozatosságát ehhez kell igazítani. A túl lassú haladás unalomhoz, a túl gyors zavarodottsághoz vezet.

Következzék egy példa: Joe meg szeretne tanulni vezetni. Elolvas egy könyvet, megismerkedik a szaknyelvvel, a fontosabb szavakkal, mint a motorral, a kormánykerékkel, a kuplunggal, az alvázzal, a kerekekkel, stb., amíg egyfajta általános megértésre nem tesz szert velük kapcsolatban. Érti a különbséget a kerék és a kormánykerék között, és hogy a "karosszéria" sem egy "karral rendelkező sorozat", ahogy azt a kifejezés esetleg sugallja. A megértése viszont egy kicsit szegényes. Hiányzik a mélysége. Néhány ábrát kellene készítenie, hogy lássa, hogyan működik az autó, vagy ami még jobb, a főbb részeket gyurmából elkészítheti, de a tanulmányozott dolog a maga valójában mutatja meg a legtöbbet. Így megérinti a kerekeket, érzi a gumit, eljátszik a kuplunggal és gázpedállal, végigköveti a motorba be és a motorból kivezető csöveket és vezetékeket. Most már tökéletes az egyensúlya a jelentés (a tanult dolgok) és a tömeg (a tényleges autó) között. A vezetés természetesen egy teljesen más dolog. Ez a cselekvés, nem pedig a tanulmányozás útján történő tanulásról szól. Így ha a megfelelő tanulási fokozatokat betartják, Joe egy hozzáértő és biztos vezetővé válik.

Noha ezek a dolgok egyszerűnek tűnnek, a tanulás látszólagos bonyolultságát elrendezik. A könyörtelen alkalmazása a hölgyeket megizzasztja és az erős férfiakat megríkatja, de végül jó tanuló válik belőlük. [17]

Auditálás

Az auditálás nem azonos egy "terápiá"-val, legalábbis nem Hubbard jelentése szerint. A Dianetika kivételével kerülte a "terápia" szó használatát, ugyanis a technológiáját nem olyan értelemben kívánta használni, mint az orvoslást, a pszichiátriát és a pszichológiát. Ez azt a képzetet ébreszthette volna, hogy a módszereit csak a betegeken és a rokkantakon használhatják. Természetesen az auditálással a depressziót, a félelmeket és a pszichoszomatikus betegségeket meg lehet gyógyítani, de az auditálás tényleges célját inkább a "képességnövelés" vagy "személyiségfejlesztés" szavakkal lehet leírni. A cél nem az, hogy a személy a társadalmilag előírt "normális"-hoz illeszkedjék, hanem az, hogy szabadon az lehessen, azt tehessen és azt birtokolhasson, amit csak kíván.

Hubbard szcientológia fogalma, mely "egy alkalmazott filozófia, amelyet arra terveztek és fejlesztettek, hogy a jó képességűek jobb képességűek legyenek" [2] azt vonja maga után, hogy a tevékenységek új területeire és dimenzióira a növekedés vég nélkül kiterjedhet, és nincs megállás. mind szellemi, mind anyagi értelemben, és valószínűleg senki nincs, aki az egyik vagy mindkét értelemben ne kívánna fejlődni. Ez az oka annak, hogy az auditálás mindenkinek szól, nem csak a pszichotikus és neurotikus esetekre korlátozódik.

Kívülről egy auditálási ülés nem nagyon különbözik egy pszichoterápiástól: két ember ül egy zárt szobában, az egyik kérdez, a másik válaszol. Mégis jelentős különbségek vannak.

Egy ülés nem egy bizonyos ideig, hanem egy bizonyos eredmény eléréséig tart. Akkor ér véget, amikor az adott dolgot és a hozzákapcsolódó érzelmi töltést feldolgozták és a preclearnek egy olyan felismerése támad az eddigi állapotával kapcsolatban, amelynek segítségével az életében egy változást indíthat el. (a "töltés", ahogy azt korábban láttuk, egy olyan mentális feszültség, amely negatív érzelmek formájában jelenik meg). Egy ülés ennek megfelelően egy fél órán át, három órán át vagy még tovább is tarthat, ez utóbbi esetben természetesen szüneteket is szoktak tartani.

Az ülések egymáshoz a lehető legközelebb vannak, nem csak hetente egy-két óra. Nem szokatlan, hogy egy preclear egy hét alatt 25-35 órát auditál. Így rövid idő alatt jelentős mennyiségű töltést lehet eltávolítani és komoly megkönnyebbülést lehet elérni. A preclear magasabb érzelmi és képességi szinten fogja tovább élni az életét, mint amilyennek bejött, és mivel most nyereségei vannak, a hangulata is jobb lesz, további nyereségei lesznek és nem könnyen lesz újra valami miatt rosszkedvű. A lefelé haladó spirál felfelé haladóra változott.

Mielőtt egy üléssorozat elkezdődne, egy E-méter segítségével egy alapos interjút végeznek, így felderítve azokat a területeket, amelyeken a preclearnek töltése lehet. Ezután az auditor egy auditálási programot tervez, amely figyelembe veszi a preclear által érdekesnek ítélt dolgokat, feltöltöttség szerint sorbaveszi őket (a legnehezebbeket először), majd mindegyikhez egy vagy több auditálási eljárást ajánl.

Az auditor ettől a tervtől ülés közben nem tér el. Nem improvizál. Rugalmas marad, de csak a terv által leírt eljárások keretein belül. A terv minőségét és helyességét a preclear által szerzett érdeklődés és nyereséget alapján lehet megbecsülni. Amikor "nem marad ülésben", akkor a terv felülvizsgálatra szorul.

Az auditor nem tud több mindent a preclearről, mint amennyit az magáról az interjún elmond és amire az ülés során rájön. "Nem tud róla mindent" csak abból, ahogy a székében ül. Csak a preclear múltjában található események ideje, helye és lefolyása érdekli, valamint a preclear ezzel kapcsolatos nézetei. Az egész ülés a preclear szokásos, éber állapotában történik. Nincs gyógyszer, hipnózis, elektrosokk, transz, rituálé vagy beavatási ceremónia. A preclear minden ilyen segítség nélkül sikeresen újra meg tudja tapasztalni a múltbeli traumáit. Amikor a preclear nehézségeit okozó eredeti eseményt megtalálták és "kifuttatták", a pszichszomatikus és érzelmi gondjai megszűnnek. Mivel az auditornak feladata az, hogy a preclearrel megtaláltassa a gondjai pontos kezdetét, és mivel ezek születés előttiek is lehetnek, eléggé magától értetődik az, hogy a preclear méhen belüli, vagy akár előző életbeli eseménybe csúszik. Ez nem az auditor erőltetésének az eredménye, hanem a preclear felidézési és "konfrontálási" képességei (azaz a mentális erőnléte) fejlődésének a természetes következménye.

Az auditornak egy viselkedési kódexet, az "Auditorkódexet" kell követnie. Mivel a preclear tudatában van ennek a kódexnek, tudja, hogy mire számíthat ülés közben. Többet között az Auditorkódex azt követeli meg, hogy az auditor a preclear megállapításaival kapcsolatosan ne tegyen megjegyzést, ne közöljön véleményt, ki- és leértékelést, sem semmilyen más értelmezést. Nem teheti ezt sem az ülésen belül, sem azon kívül, sem a preclearnek, sem senki másnak. Mivel az auditor feladata az, hogy a precleart ahhoz segítse hozzá, hogy az életével és saját magával kapcsolatos igazságait megtalálja, magától értetődik, hogy nem szabad irányítani vagy "megvilágosítani". A preclear auditor iránt táplált bizalmának az Auditorkódex az alapja. Ez a kódex a gyakorlatra alapul, amelynek megszegése azonnal katasztrófához vezethet. [1]

Egy auditálási ciklus végső célja az, hogy a preclear képes legyen a mentális tömegeit és energiáit egymaga kezelni, amely esetben ok lehet az elméje, azaz a képzelete, a gondolatai és a képei felett. Ezt az állapotot hívják "clear"-nek.

Innentől kezdve a preclear teljesen felelős lehet önmagáért és az életét további auditálások nélkül kiterjesztheti. Ezt az eredményt csak néhány intenzív auditálási ciklus segítségével lehet elérni. Ha valaki csak "helyrehozná" a preclear életét, amikor az túl keményen üti meg, akkor őt a dolgok hatás oldalán rögzítené és nem abban segítene, hogy ok legyen felettük. Az auditálás során a felelősség és a képesség növekedése érdekében dolgozunk és nem elégszünk meg a fércmunkával.

Az ülés során napvilágra hozott dolgok tekintetében alaposan cáfolható az a népi bölcsesség, mely szerint "az idő minden sebet begyógyít". Egy 250 évvel ezelőtti esemény töltése még mindig ott van, amikor megérinted. Azok a kis életenergia-darabok, amelyek az esemény megrázkódtatása, fájdalma és bánata hatására összetapadtak, a személy meghátrálását és elsorvadását okozzák – ez az oka annak, hogy a gyerekek általában miért vidámabbak és lelkesebbek, mint a felnőttek. A hibák és a veszteségek, valamint az ezek távoltartására tett szándék életről életre egyre tovább nő. Ezekben életenergia gyűlik össze. Miután ezeket visszaszerezte, a személy sugárzóbbnak tűnik, reményteljesebb, tevékeny és jobban foglalkozik a jövővel. Ez az auditálás összes célja.

A töltés szabályai és felépítése

A következő szakasz az auditálás elméletével kapcsolatos alapvető gondolatokat fedi le. Lehet, hogy első pillantásra az emberi viselkedés véletlenszerűen összekapcsolódó megfigyeléseinek tűnnek, de az egészet összerakva egy olyan szerkezet alakul ki, amely megmutatja, hogy az élet problémái milyen módon alapulnak a mentális töltésre, hogyan hozzák létre, tartják fent és hogyan hatnak az egyén életére azáltal, hogy az "eset"-éhez hozzájárulnak. Ezentúl az auditálás eljárásait egy olyan megközelítésnek lehet tekinteni, amely a precleart fokozatosan a töltéseinek és a másokra gyakorolt hatásának felfedezésére és megértésére sarkallja, amelynek egyenes következménye az "eset"-ének a fejlődése.

Hubbard munkájának harmincéves fejlődését úgy is lehet tekinteni, mint egy olyan összefüggő és általánosan működő fogalmi rendszert, amely az emberi viselkedést próbálja meg leírni és fejleszteni.

A Frusztráció Skála

A töltés, ahogy korábban láttuk, az a mentális feszültség, amelyet amelyet valaki akkor érez, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy kellene. Amíg valaki biztos az adataiban, szándékaiban vagy céljaiban, jól érzi magát. Abban a pillanatban, amikor valaki bizonytalanná válik vagy kételkedik, idegeskedik és aggódik. Hirtelen egy "nemtudás" kerül oda. Azelőtt egy egyszerű "tudom" volt ott. ("Biztos vagyok benne, hogy minden madár repül. Hát, lehet, hogy nem mindegyik … A legtöbben igen. De nem lehet, hogy van néhány, amelyik nem? … Ennek egy könyvben utána kell néznem."). Az itt létrejövő bizonytalanság mentális feszültségként (töltés) érződik. Kíváncsisághoz és felfedezési próbálkozáshoz vezet. Ez, ha nem elégítődik ki, a frusztráció okozta lefelé süllyedést idéz elő, miközben az érzelmi tónus csökkenésével jár együtt.

Magával a kíváncsisággal nincs semmi gond, de ez mégis töltés, a legenyhébb formában. Ennek a kielégítése szórakoztató és hasznos lehet. Ezt lehet érezni, amikor egy krimit olvasunk. A titkoktól izgatottak leszünk. Ki akarjuk találni, hogy "ki tette". Itt egy tudatos "nem tudom/ki akarom találni" helyzet áll elő. Ezt akár "jó szándékú töltésnek" is lehet hívni. Ez az a feszültség, amely nélkül egy elfoglaltság nem lenne élvezetes. Elég ellenállás van, hogy szórakozzunk, de nem elég ahhoz, hogy vesztesnek érezzük magunkat.

Most tegyük fel, hogy valaki, mondjuk Mr. Roberts, általában megelégedett álláspontot vesz fel a krimikkel kapcsolatban és az a hozzáállása, hogy "Tudom, hogy miről szólnak. Elolvasol egy tucatot és az összes többit is ismered." Egy jó eladó ki tudja csalogatni ebből az állapotból és kíváncsivá teheti, ezt mondva: "Igaz uram, de ezt még nem olvasta. Ez az egy különleges. Nem fogja megbánni, ha elolvassa." Így Mr. Roberts azt gondolhatja, hogy "Hm…, lehet, hogy igaza van. Talán tényleg egy új gondolat jelent meg a piacon. Vizsgáljuk meg." És megveszi a könyvet.

Ennek a történetnek az a lényege, hogy Mr. Roberts a "nemtudás" hozzáállást hozta létre. Igaz, hogy ebben az eladónak is része volt, de végül is Mr. Roberts volt az, aki "nemtudott"-á változtatta azt, amit biztosan tudott (ami az volt, hogy alaposan ismeri a krimiket). Megengedte magának, hogy az eladó játszmájába bekapcsolódjon. Mr. Roberts felelőssége, hogy megvette a könyvet, és senki másé. Amikor a könyvről kiderül, hogy unalmas, Mr. Roberts elkezdi átkozni az eladót. Viszont azt nem tagadhatja le, hogy úgy döntött, talán mégsem tud mindent a krimikről. így magát kellene vádolnia.

Most egy átmenetet láttunk a kíváncsiságtól az ellenségességig, a "jóindulatú"-tól a "rosszindulatú" töltésig. Mr. Roberts többé nem gondolja azt, hogy ez szórakoztató. Becsapva érzi magát és nagyon bosszankodik.

Ezt a lefelé hajló ívet vizsgáljuk meg tüzetesebben:

Mr. Roberts hazaérve kíváncsian kinyitja az újonnan vásárolt könyvet. Elolvas néhány oldalt, az nem igazán olyan, mint amilyet várt, de vágyik arra, hogy valamit kihozzon ebből az egészből és tovább folytatja az olvasást. Nem lesz ezután sem jobb. Most Mr. Roberts tovább erőlteti az olvasást. Nem tudja elhinni, hogy az eladó egy ilyen olcsó szemetet sózott rá. Valami jónak ki kell jönnie ebből az átkozott történetből!De semmi. Mr. Roberts gátlást érez a továbbolvasással kapcsolatban. Valójában elvesztegetett időnek tűnik. A kedvét sem javítja. Még néhány bekezdés és félrerakja. Nem olvas tovább. Soha, ezt a könyvet. Nem tudta már az elején? Minden krimi egyforma. Egyhez sem fog soha többé hozzányúlni. Mr. Roberts visszautasítja azt, hogy a krimikkel a jövőben kapcsolatba kerüljön.

A kezdeti és a jelenlegi hozzáállása között a különbség érzelmi. Kezdetben elég boldognak érezte magát azzal kapcsolatban, hogy nem olvas több krimit. Most egy dühös elhatározás érlelődött meg benne, hogy soha többé egyet sem érint meg.

Ez a hanyatlás egy skála mentén történt, amelynek lépései "Tud–Nemtud–Kíváncsiság–Vágyott–Erőltetett–Gátolt–Nincs–Visszautasított". Ez mindennel kapcsolatban működik, ha ki szeretnéd próbálni. (CDEINR skálának hívják [1], az angol "Know–Unknow–Curious–Desired–Enforced–Inhibited–No–Refused" utolsó hat tagja alapján.)

A fokozatos skálák (vagy grádiensskálák) olyan eszköznek számítanak, amelyeket Hubbard gyakran használt állapotok leírására. Ezekről még több szó lesz, ahogy továbbhaladunk. Ennek az oka az, hogy az élet egy rugalmas dolog. Igaz, hogy létezhetnek szélsőségek, de nincsenek végletek, nincsenek "objektív feltételek". Nincs tökéletes boldogság vagy tökéletes szomorúság. Ezek mind viszonylagos kifejezések – a személyhez viszonyítottak, így személyek között nem összehasonlíthatóak. Mindenki tudja magáról, hogy az előző napinál boldogabb vagy szomorúbb volt, vagy hogy boldogabbnak érzi magát, mint valaha. Ez az ő igazságuk és más senkié. A fokozatos skálák, legyenek a személy elméjében vagy a szubjektív világban, olyan állapotot mérnek, amelyről csak a személy maga döntheti el, hogy igaz-e vagy sem. (lásd Logikák 6, 7 [1])

Kinyúlás és visszahúzódás

"A kinyúlás és a visszahúzódás a theta két alapvető cselekedete", mondja Hubbard [2]. Ez a fenti történetünkből is következik. Mr. Roberts először kinyúlt a könyv felé, amely a skálánk "kíváncsi-vágyott-erőltetett" részeként jelent meg. Amikor frusztrálódott és a siker reménye szertefoszlott, visszahúzódott a könyvtől, amely "gátolt-nincs-visszautasított"-ként jelentkezett.

Mindig csak kinyúlás és visszahúzódás van, soha nincs megállás? Természetesen megállás is lehet. Mielőtt Mr. Roberts az eladó játszmájában részt vett volna, a krimikkel kapcsolatban a tudás állapotában volt. (Hubbard ezt tudóságnak hívja, ami a "bizonyosság állapotában lenni"-t jelenti). Tökéletesen boldog, derűs és nyugodt volt velük kapcsolatban. Elolvasta a maga adagját, a végükre ért, levont belőlük egy következtetést és végső soron egy kielégítő tapasztalat volt. Sem kinyúlást, sem visszahúzódást nem érzett. A krimikkel kapcsolatos minden cselekedet felett állt. Nem cselekvés közben volt, felettük állt.

Létezik még egy megállás, ez a cselekedetek alatt van. Amikor Mr. Roberts visszautasította, hogy a krimikkel valaha is kapcsolatba lépjen, egyáltalán nem az előző derűs állapotban volt. Dühös volt. Ezen a ponton egy torlasz (ridge) formálódott a krimikkel kapcsolatban, ugyanis Mr. Roberts dühében mentális energiákat feszített ellenük. Ellenállt a további krimik beáramlásának és egy erős kiáramlást állított fel ellenük. Ez a torlasz egy bizonyos mennyiségű maradandóságot tartalmaz. Újra aktiválódik, amikor valaki Mr. Robertsnek egy új krimit merészel ajánlani. Mr. Roberts valószínűleg elégedetlenül és társadalmi formaságok nélkül fog erre válaszolni. Azonnal feldühödik tőle.

Ez a torlasz így ,ahogy van, "befagyott theta". Nincs áramlás, csak megállás. Nincs kinyúlás és nincs visszahúzódás. Ez a cselekvés szintje alatt található. A cselekvést tehát kinyúlásként és visszahúzódásként lehetne jellemezni. A cselekvés felett és alatt nincs kinyúlás és nincs visszahúzódás. A töltés így (hogy egyszerűen fejezzem ki magam) semmi más, mint egy tiltakozás az ellen, amit nem szeretünk. Amikor valami megállítja a kinyúlást ("nem tudom elérni") vagy visszahúzódást (nem tudok elszabadulni), a személy tiltakozást, mentális töltést érez. Ez megfelel a tartós (krónikus) töltés fogalmának: "visszahúzódási szándék egy olyan dologtól, amitől nem lehet visszahúzódni, vagy megközelíteni valamit, amihez nem lehet közel menni, így, mint egy kétpólusú elemnél, áramlás alakul ki" [2].

Visszatérve Mr. Robertsre: tegyük fel, hogy egy könyvraktárban dolgozik és több polcnyi detektívregénynek a közelében kell lennie. Valószínűleg borzalmasan restimulálva érzi magát. Valahányszor reggel belép a boltba, a torlasz elkezd kavarni és addig kavar, amíg este el nem megy. Úgy érzi, mintha visszahúzódna azoktól a polcoktól, de nem teheti, mert akkor fel kell hagynia a munkájával. Úgy érzi, hogy más könyvekért nyúlna ki, de nem teheti, mert az emberek folyamatosan krimik kihozatalát kérik tőle. Állandó tiltakozás, állandó töltés.

Játszmaelmélet

Korábban említettük, hogy az eladó Mr. Robertset bevonta a játszmájába. Mi egy játszma? "Egy játszma szabadságból, akadályokból és szándékokból áll" [2]. Az eladónak az volt a célja, hogy egy könyvet adjon el Mr. Robertsnek. Az akadálya az volt, hogy Mr. Roberts vonakodott venni egyet. A szabadsága abból a rábeszélőképességének alkalmazásából állt. Éppen egy játszma közepén volt. Akkor Mr. Roberts még nem volt benne. Mr. Roberts a krimikkel kapcsolatban semmilyen játszási szándékkal nem rendelkezett. Így az eladó Mr. Robertset bevonta a játszmájába és nyert. Eladta a könyvet. Mr. Roberts vesztett. Besétált a csapdába.

Csupán a fent említett három tényező elég ahhoz, hogy egy játszma létrejöjjön. Bármelyikük hiánya következtében nincs játszma. Például szándék nélkül senki sem kezdene el játszani. Akkor sincs játszma, ha nincsenek korlátok vagy azok áthághatatlanok. A korlátok hiánya teljes szabadságot jelent. Nincs ellenfél. Az eredménnyel kapcsolatban nincs bizonytalanság. Tökéletes megjósolhatóság. Ez nem játszma. Legfeljebb unalmas cselekedet vagy az unalom szintjén űzött játszma. Az áthághatatlan korlátok természetesen semmilyen szabadságot nem jelentenek, semmi esély nincs a nyerésre, teljes megállítás. Nincs játszma. Játszma a két szélsőség között létezhet. Azok a játszmák, amelyek valamilyen célt tartalmaznak, egy megfelelő arányt a korlátok és a szabadság között, így esélyt a nyerésre, szórakoztatónak számítanak.

Minél több köze van a személy túléléséhez, annál komolyabban veszik a játszmákat. Az ilyet játszmákat nagy mértékű öndeterminizmussal játsszák. Ezeket meg kell nyerni, nem számít, milyen módon. Amikor az esélyek rosszra fordulnak és a játszma vesztésre áll, akkor rendszerint jelentős mennyiségű erőfeszítést fektetnek a játszmába: nem lehet nyerni, de nyerni kell. Minél többet veszít valaki, annál többet ad a játékba és folyamatosan próbálkozik, próbálkozik, próbálkozik. Megpróbálja erőltetni a győzelmet. Kényszeres kinyúlás lép fel. Amikor elbukott, megverték, feladta, akkor kényszeresen visszahúzódik.

Viszont ha valakinek sikerül úgy intéznie a dolgokat, hogy könnyeden játsszon és egyáltalán nem veszi komolyan, ha veszít, akkor hozzájárul a játszmához, mindegy, hogy ki nyer. Ez a pándeterminizmus, a "fair play" szelleme.

Amikor valaki azért játszik, mert ezt mondták neki, vagy még rosszabb, erre kényszerítették, akkor egy más által determinált játékos lesz, ugyanis más elhatározása alapján játszik, nem a sajátjáén.

Még ez alatt is léteznek szintek, amikor egy személy akaratát erőszakkal összetörte és arra veszik rá, hogy folytassa, akkor robot lesz. Ez alatt pedig odáig süllyedhet, hogy elfeledi azt a tényt, hogy ő egy ember, egy személy, egy egyéniség (lásd a K. "Robotok" fejezetet a [17]-ben.)

Az érzelmi hangoltsági skála (tónusskála)

Mr. Roberts fenti példáján a frusztráció növekedésével párhuzamosan az érzelmek lesüllyedését is lehetett tapasztalni. Ehhez egy jól meghatározott skála tartozik, amely segítségével a fizika természeti törvényeihez hasonló egyértelmű előrejelzéseket lehet tenni. Ez az érzelmi tónusskála, a hangulatok skálája, amelyet az auditálások eredménye alapján találtak meg. A preclearek egy szabályos mintán keresztül jutnak el a "jó hangulatú" állapotba. Először az engram bánatot tartalmazó részét tapasztalják meg (dramatizálják), majd dühöt mutatnak az engram körülményeivel kapcsolatban, majd megunják, hogy beszéljenek róla, ezután ezelőtt általuk fontosnak soha nem tartott részek iránt kezdenek el érdeklődni és végül vidáman nevetnek az egész eseményen, azaz "felmentek a tónusskálán".

Legyen ülésben vagy azon kívül, mindenki ezt a mintát követi, haladjon a skálán fel vagy lefelé. Néha ugrásokkal halad fel vagy le, néhány közbenső tónust kihagyva, néha fokozatosan, tónusról tónusra. De ez mindig ugyanaz a skála. A túlélés tudománya című könyvében részletesen foglalkozik vele (lásd [15], [16], [17], [18]).

Ezek a tónusskála főbb pontjai, felfelé haladva: halálvágy és apátia (0,0) – bánat (0,5) – félelem (1,0) – harag (1,5) – ellenségesség (2,0) – unalom (2,5) – érdeklődés (3,0) – vidámság (3,5) – lelkesedés (4,0). Mindegyikhez kitalált számokat illesztettek, hogy a tónusok közötti haladást láthatóbbakká tegyék. Az itt bemutatott lépések 0,0-tól 4,0-ig terjednek, minden esetben 0,5-es lépésközzel haladva. Azért, hogy egyszerű legyen, a nagyszámú köztes lépést (mint az 1,2-et) nem ábrázoltuk.

Egy kis tudnivaló kapcsolódik ehhez a fél fokozatnyi különbséghez. Ha valakinek növelni szeretnéd az érzelmi tónusát, akkor csak egy fél szinttel állj be felette, és meglátod, hogy feljebb fog jönni. Ha folyamatosan tartani tudod ezt a távolságot, akkor végül újra vidám lesz. Nem az számít, hogy miről beszélsz vele, hanem az, hogy hogyan mondod. A saját tónusod az, ami számít. Amikor a szintjére lemész, akkor semmi sem változik, csak két rosszkedvű személyt kapsz. Amikor hozzá hasonlítva túl magasan vagy, akkor túl valótlan vagy a számára és nem fog követni. Amikor arra az időre tekintesz vissza, amikor valakit sikeresen magasabb tónusra hoztál, akkor valószínűleg azt fogod találni, hogy ezt a kis bölcsességet használtad anélkül, hogy észrevetted volna. Ebben elég jóvá lehet válni, de jó megfigyelőképességet igényel (egy auditornak ezt a skálát betéve kell tudnia). A nyelv sok szót tartalmaz, amelyek hangulatokat és érzéseket írnak le, de mindegyiket meg lehet találni a tónusskálán.

Eddig csak a tónusskála középső részét mutattuk be. Ez valójában felfelé és lefelé tovább terjeszkedik, a "lét derűs nyugalmá"-tól (+40) a "teljes kudarc"-ig. A felső véglettel olyan tulajdonságok járnak együtt, mint a végtelen tér, végtelen szabadság, a korlátok teljes hiánya, teljes tudás. A skála alján található ellentétes végletet a végtelen összesűrűsödéssel, a tér hiányával, végtelen korláttal, a szabadság hiányával és a tudatlansággal lehet jellemezni. Nyilvánvaló, hogy ez a két véglet nem engedi a játékokat. Egyik esetben sincs szándék, nincs korlát vagy csak korlát van, teljes szabadság van vagy semmilyen szabadság nincs. Ezeket az állapotokat nem-játszma állapotoknak hívják. Az életnek nevezett játszma e két véglet között helyezkedik el.

A legtöbb emberi testben észlelt tapasztalat a 0,0-tól 4,0-ig terjeszkedő sávban található. A teljes skálát nem fogjuk megvizsgálni, ugyanis az túlhaladja ennek a könyvnek a kereteit.

Az emberek egyszerre két tónuson találhatóak ezen a skálán. Az egyik a "társasági tónus", amelyet azért próbálnak fenntartani, hogy jó benyomást keltsenek. Általában ez alatt találjuk a "krónikus tónus"-t, azaz a valódi tónust. Egy személy krónikus tónusát úgy ellenőrizheted le, hogy megleped. Kiesik a "hamis elégedettség"-ből (a 3,0, azaz az érdeklődés sávjából) és egyenesen leesik például a félelembe, ami az igazi tónusa. Ezt az arca vagy a mondandója alapján eldöntheted. Lehet, hogy kicsit lejjebb süllyed, ha a hírek túl rosszak, de hamarosan visszaáll a krónikus tónusára. Miután összeszedte magát, a társadalmi tónusa is visszatér.

A krónikus tónus biztos jellemzője a személy restimulálódott engrammennyiségének. Minél alacsonyabb a tónus, annál nagyobb eset súlya nyomja a thetánt. A bekapcsolódott engramok által felkavart enturbulált theta (Hubbard kifejezése) hatással van rá és alacsony tónusra húzza le. A szabad thetája hozza létre azt a felhajtóerőt, amely magasan tartja. A skála fordulópontja az ellenségeskedés (2,0). E felett olyan pozitív érzelmek találhatók, mint az elégedettség és az érdeklődés. Az ellenségeskedéstől kezdve lefelé a negatív érzelmek (miszemóciók) találhatók. A személyt a bankja más által determinált állapotba kezdi hozni. Annak a személynek, aki folyamatosan negatívan érez, nagyon sok engramja van restimulálva. (Ez megmagyarázza, hogy egy auditornak miért kell nagyfokú érdeklődést mutatnia az ülésben. A két személy közül az egyiknek a "bankja felett" kell elhelyezkednie, hogy a másik ki tudja áramoltatni felé a töltését.)

A személy rendelkezésére álló szabad theta mennyisége nőhet vagy csökkenhet, ez az általa elszenvedett restimuláció mértékétől függ. Az érzelmi tónusa közvetlenül a szabad és az enturbulált theta mennyiségét határozza meg.

Ennek az aránynak még van egy jellemzője, ez pedig a személy figyelmének rögzültsége vagy képlékenysége. A szabad theta és a szabad figyelem két olyan kifejezés, amelyek ugyanazt a dolgot írják le. Minél több szabad thetával rendelkezik valaki, annál több figyelmet tud az általa érdekelt dologra irányítani. Ahogy a skálán lesüllyed (mert túl sok korláttal vette fel sikertelenül a harcot), a szabad theta eltűnik és a figyelme kényszeresen rögzül. Az ellenségeskedés és a harag szintjén a figyelmét arra használja, hogy az ellenfelét kirobbantsa a saját teréből, félelem szintjén a figyelme az ellenfelére szegeződik. Az apátia szintjén semennyi sem maradt, a tekintete céltalanul kószál ide-oda.

Az ARK háromszög

A "theta" kifejezést már néhányszor használtuk. Mi pontosan a theta? Honnan ered az "életerő"? Csak ott van, mint a belélegzett levegő? Vagy valahol készül? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megfelelően letisztázzuk, arra az alapra kell hivatkoznunk, amelyen Hubbard filozófiai szerkezete nyugszik: a szcientológia és a dianetika axiómáira. Ezeket röviden bemutatjuk, mielőtt továbbhaladunk. (Létezik egy harmadik csoport, a Faktorok vagy Tényezők, amelyekkel most még nem foglalkozunk. Egy későbbi szakaszban még találkozunk velük.)

Amint egy szó megjelenik, meg kell határoznunk a jelentését. Mik az axiómák, legyenek bár a szcientológiában vagy a fizikában? Ezek olyannyira alapvető törvények, alapelvek és megegyezések, amelyekről nem lehet vitatkozni. Nem lehet őket bizonyítani vagy cáfolni. Minden logikai következtetés innen indul. Ha valaki "még lentebb" tudna gondolkodni, akkor már nem lennének axiómák.

Hubbard a dianetika axiómáit 1951-ben mutatta be. Ezek a szcientológia gondolkodásának teljes terjedelmét lefedték, de az élőlényre különleges hangsúlyt fektetett. Az életet nem annyira az élőlényt működtető thetán, hanem maga az élőlény nézőpontjából vizsgálta. 194 darab létezik belőlük. A szcientológia axiómáit 1954-ben adták ki. Ugyanazt a területet ölelik fel, mint a dianetika axiómái, de a hangsúly a thetán nézőpontján van. Mivel a thetán cselekedetei lényegesen egyszerűbbek, mint egy élőlényé, a szcientológia axiómái sokkal sűrűbbek, mint a dianetika axiómái és ezért csak 58 darab van belőlük. (Ezentúl a dianetika axiómáira "DnAx"-ként, a szcientológia axiómáira "Ax"-ként fogunk hivatkozni. További hivatkozásért lásd [1])

Minden auditálási eljárás és dianetika módszer egyenesen visszavezethető az axiómákra. Minden, ami nem illeszkedik az axiómákhoz, nem működik. Ez nem csak a szcientológia technikáira igaz, hanem minden másra is, amely a szellemet célozza meg, legyen az meditáció, pszichoterápia vagy az orvosságos ember rítusai. Tudom, hogy ez egy elég merész állítás. De igaz. Legalábbis én így találtam.

Most térjünk vissza a felvetett kérdéshez. Valójában mi a theta? "A theta egy, a fizikai univerzumtól elkülönülő és attól független energia" [2].

Hubbard szempontjából a theta és a gondolat rokonértelmű. "A gondolatot olyan energiának lehet tekinteni, amely nem része a fizikai univerzumnak. Irányítja az energiát, de nincs hullámhossza. Anyagot használ, de nincs tömege. Megtalálható a térben, de nincs helyzete. Rögzíti az időt, de nem része annak" [2].

Ennek az okoskodásnak az alapja az, hogy a theta "életerő" vagy "gondolati erő". Ez az, ami az élőlényeket működteti, ezért magasabb rendű, mint az élőlény. "Egy gondolatok nélküli lény halott" [2]. Mivel az élőlény része a fizikai univerzumnak, ebből az következik, hogy a theta (gondolat) nem lehet ugyanígy a fizikai univerzum része. A theta úgy működteti a fizikai univerzumot, hogy közben kívül marad. A theta vagy gondolat nem mozog, hanem mozgatja a dolgokat. Önmagában statikum. Az általa okozott tettek azok, amelyek dinamikusak (lásd DnAx 1-5).

Noha már tudjuk, hogy a "thetá"-nak mi a meghatározása, a kérdés még mindig az, hogy hol és hogyan jön létre. Ennek megválaszolásához tudni kell, hogy a theta miből áll. "A theta összetevői affinitás, realitás és kommunikáció" (DnAx 110). Ugyanez igaz a megértésre is. "A megértés affinitásból, realitásból és kommunikációból áll" (Ax 21).

A "theta" és a "megértés" láthatóan rokonértelmű fogalmak. Ezt könnyen be lehet mutatni. Amikor valaki úgy érzi, hogy valaki más megérti, a szabad thetájának mennyisége megnövekszik és a tónusskálán feljebb kerül. A növekvő megértés és a növekvő thetamennyiség ugyanazt eredményezi, emelkedést a tónusskálán.

Azért, hogy valaki azt érezze, hogy megértik, az kell, hogy meghallgassák (kommunikáció), valamilyen jelre van szüksége a másiktól, amely azt mutatja, hogy megértette, amit mondtak neki (realitás) és a másikkal kapcsolatban kényelmesen kell éreznie magát, valamint tudnia kell, hogy kedvelik (affinitás). Egy ilyen társalgás után az emberek megkönnyebbülten érzik magukat. Az is lehetséges, hogy valaki a bánat szintjéről a haragig emelkedik fel azzal kapcsolatban, ami éppen zavarta (Elég nagy fejlődés!) Azért, hogy valaki a theta mennyiségét megnövelje, "valami kellemeset" csinál. Valakinek borzalmas gondjai vannak a munkahelyén és hazafelé végig zaklatott. Hogyan viszi fel valaki a tónusát? Sétál egyet. Amikor valaki fákkal és növényekkel kommunikál, egyetért velük és becsüli őket. Megnövelte az ARK-ját. Ennek eredményeként a munkahelyi kellemetlenség elvesztette a hatását, unalmas és jelentéktelen lett.

A következtetés az, hogy senkinek sem szükségszerű valaki mással kapcsolatba lépnie ahhoz, hogy visszanyerje az egyensúlyát. A theta visszanyerésének módja nem számít. Rengeteg lehetőség van rá. Amíg a kommunikáció, realitás és affinitás mértéke növekszik, a személy jobban fogja érezni magát.

Egy megértő személyt "thetával telt"-nek lehetne nevezni. Rengeteg szeretetet tud adni, rengeteg szabad thetát tud elkölteni, rengeteg figyelmet tud másokra fordítani. Egy ilyen személynek nincs sok gondja az életben. Lehet, hogy társadalmi rang és helyzet tekintetében nem lesz túl sikeres, de nagyon szeretni fogják és nagyon nyugodtnak érzi magát lelkileg. Ezt nem a születési előjogai alapján kapja meg, hanem ez olyan dolog, amelyet affinitás, realitás és kommunikáció tudatos használatával teremt meg.

"Az affinitás, a realitás és a kommunikáció egy feloldhatatlan kapcsolatban létezik együtt. … Egyiket sem lehet a másik kettő nélkül növelni és egyiket sem lehet a másik kettő nélkül csökkenteni" (DnAx 168). Ezek egymással egy háromszöget alkotó kapcsolatban állnak. Mind a három ott van és hat a másikra, mindegy, hogy melyiken dolgozol. Valakivel beszélgethetsz az időjárásról (kommunikáció), arra juttok, hogy ez a nyár feledhető volt (egyetértés) és azt gondolod, hogy a másik nagyon jó fickó. Máskor elkezdheted kérdezgetni a szomszéd általában kissé félénk fiát az új biciklijéről (realitás). Erre büszkén és lelkesen elkezd válaszolni (kommunikáció). Elmondod neki, hogy ilyen idős korodban te is örültél volna egy ilyen biciklinek (egyetértés/realitás). Mostantól jobban fog kedvelni és kevésbé lesz félénk (affinitás). Esetleg megpaskolhatsz egy kutyát (affinitás). Erre felugrik és játékosan rádugat (kommunikáció). Megérted, hogy mit szeretne és elviszed sétálni (realitás).

Ez az, amit "ARK háromszög"-nek hívunk. Az ARK növelésével és csökkentésével a megértést tudod növelni vagy csökkenteni. Minden a szándékaidon múlik. Ahogy az az eddigiekből kiderült, az ARK, a megértés és a theta ugyanazt jelenti. Ezek a thetán nélkül nem léteznek. Ezekből az következik, hogy a thetán maga állítja elő azt a thetát, amelyet felhasznál.

Térjünk vissza egy pillanatra a tónusskálához. Most, hogy már ismerjük az ARK fogalmát, könnyen felismerhetjük, hogy a tónusskála egy személy ARK-ját méri. Ezelőtt azt állítottuk, hogy a szabad és az enturbulált thetája közötti arányt méri. Most azt mondjuk, hogy a lehetséges megértését méri. Ez a kettő ugyanaz a dolog. Például próbálj meg egy dühös emberrel beszélgetni. Nem ért meg. Kevés szabad thetája van, a megértési képessége alacsony. Ha félne, akkor még alacsonyabb lenne. Ha ellenséges lenne, akkor megértené, de visszaütne vele. Ha unatkozna, akkor megértené és felfogná, de semmit nem tenne vele. És így tovább, végig a skálán.

Most külön-külön tekintsük át az A, R és K meghatározását és ismerjünk meg néhány, a továbbiakhoz szükséges mélyebben szántó gondolatot.

Affinitás

Hubbard az affinitást (szeretetet) a kinyúlással kapcsolatos kifejezésekkel határozza meg. Valaki kinyúl valamiért, hogy maga közelében tudja. Az affinitás hiánya visszahúzódásként jelenik meg. "Az affinitás a tér egy jelensége, amely abban nyilvánul meg, hogy valaki hajlandó a szeretett dologgal ugyanazt a helyet elfoglalni. Ennek az ellentétét ellenszenvnek vagy antipátiának hívhatjuk … amely az ugyanazon tér elfoglalása illetve valakinek vagy valaminek a megközelítése elleni vonakodás lenne." [2].

Ebből az következik, hogy egy személy mentális tere az általa szeretett emberek és tárgyak mennyiségével kitágul. Ebből az következik, hogy ha valaki magasan van a tónusskálán, sok affinitása van, akkor nincs gondja azzal, hogy más emberek vagy tárgyak vannak a terében. Az életet mások nézőpontjából ugyanúgy megtekinti, mint a sajátjából. Ez az affinitás igazi jele. Képes "mások cipőjében járni" és a dolgokat az ő szemszögükből megtekinteni.

Ezt szakszavakkal úgy lehetne kifejezni, hogy képes felvenni a másik létezőségét, szerepét, azonosságát. Ez nem csak emberekre vonatkozik, hanem minden élő és holt dologra, mint például a növényekre vagy a kövekre. Elég affinitás jelenlétében tulajdonképpen "eggyé válik" velük. Ez azért van így, mert a thetán nem része a fizikai univerzumnak, hanem oda helyezi magát benne, ahol az hasznosnak vagy kellemesnek tűnik (Ax 44, 45). Egy személy nézőpontja általában a fején belülre van erősen lehorgonyozva. Mégis ezzel párhuzamosan valaki az ablakpárkányon hervadozó növénybe is helyezhet egy nézőpontot és "körülnézhet" benne, hogy megtudja, mi a baj vele. Ekkor a személy egy pillanatra a növény létezőségét vette fel. "A végső affinitás a helyzet és a létezőség találkozása" [2]. Rengeteg módja van a létezőség felvételének, a másik terében lenni vagy valaki mást a saját térbe helyezni. Erre (szintén) létezik egy teljes skála, amely párhuzamos a tónusskálával: a "tudás-misztérium skála". (Minden skála párhuzamos a tónusskálával!)

Más létezőségének felvételét tudással, ránézéssel, érzelmi ráhangolódással lehet elérni. Létezőséget fel lehet venni erőfeszítéssel, gondolkodással, szimbolikusan, evéssel, szexszel vagy misztikus rítusokkal. Például egy művész kapcsolatba lép a dolgok szellemével és ezt tánccal, festéssel vagy zenével fejezi ki. Egy vadász lelövi az oroszlánját, hogy egy teret osszanak meg. Egy kannibál megeszi az áldozata agyát, hogy felvegye a létezőségét. A szexuális orgiák arra szolgálnak, hogy legalább testi értelemben "egymáshoz közel kerüljenek". Minél lejjebb kerül valaki ezen a skálán, annál szilárdabb módon próbálja meg mások létezőségét felvenni. Theta helyett MEST-et használnak (Ax 25).

Realitás

Hubbard a realitást (valóságosságot) nem tekinti "objektív"-nek. Az egyértelmű, hogy megfigyelhető, de nem szükségszerűen objektív. Minden megfigyelő a saját nézőpontján keresztül szemléli a dolgokat, a szó mindkét értelmében. Egyrészt mentális értelemben a dolgokat a saját hozzáállásán, gondolatain keresztül és azzal az affinitással látja, amellyel akkor éppen rendelkezik. (Egy nagyon szomorú és bánatos személy nagyon rossz megfigyelő). Másrészt fizikai értelemben mindenki más helyet foglal el, mint a többiek, így ezért más szemszögből is látja a dolgokat. Ezért kezdetben minden megfigyelés csak egy személy számára külön létezik. Ez valójában csak az elméjében található. Ezt ténylegességnek hívják. Amint a megfigyelők megosztják a megfigyeléseiket és egymással egyetértésre jutnak, akkor létrejön a "realitás" a szó teljes értelmében. "Egy személy számára létezhet a ténylegesség, de amikor mások egyetértenek vele, lehet azt mondani rá, hogy az realitás" (Ax 27).

Ez nem zárja ki azt, hogy valaki saját magával nem érthet egyet. "Valaki nem bízhat a saját szemében sem", ahogy azt mindannyian tudjuk. Így néha valakinek még a saját maga számára is el kell döntenie, hogy mi igaz és mi nem. A valóság megváltozását hipnózissal és kábítószerekkel, de akár testi fenyegetéssel és erőszakkal is könnyedén el lehet érni. Valakiből kiverheted a saját realitását és ráveheted, hogy a tiéddel értsen egyet. Azért teszi ezt, mert élni akar. Így készülnek a robotok.

Bármely olyan esetben, amikor a realitásról beszélünk, akkor az egyetértésről beszélünk. "A realitás a fizikai univerzum érzékleteire és adataira épülő egyetértés. Minden, aminek a realitásában biztosak lehetünk azok a dolgok, amelyek esetében megegyeztünk abban, hogy valóságosak. Az egyetértés a realitás lényege." (DnAx 113).

De nem lehetséges az, hogy csak azért, mert néhány ember megegyezett valamiben, az még nem szükségszerűen jelenti azt, hogy az "igazán úgy van"? De ki dönti el ezt? Kérdezz meg néhány embert és úgy fogod találni, hogy ugyanazzal a dologgal kapcsolatban különböző megegyezések léteznek. A realitás ezért "a létezés megegyezésre alapuló látszólagossága" (Ax 26). Ez csak látszólagosság. Lehet, hogy egyik nap szilárdnak tűnik, de másnapra megváltozhat. Soha nem tudhatod. Még a fizikai univerzum tudományos leírása is csupán egy módszer arra, hogy egyetértésre jussunk vele kapcsolatban. A kultúrák közötti tanulmányok (főleg az orvoslás terén) azt mutatják, hogy más egyetértések is lehetségesek és amikor azok szerint dolgoznak, akkor az is eredményt hoz.

Kommunikáció

"A kommunikáció az érzékleteknek az élőlények közötti, fizikai univerzumon keresztül történő cseréje vagy az anyagi univerzum érzékelési csatornákon történő észlelése" (DnAx 114).

Egyszerűen kifejezve már azzal, hogy érzékelsz valamit, megjelenik a kommunikáció és ezen keresztül az ARK háromszög. Az érzékelés annyira valóságos, amennyire valaki egyetért vele. Az iránt az érzékelés iránt, amellyel valaki valamelyest egyetért és amely a túlélési erőfeszítéseit támogatja, affinitást érez. Azokat, amelyek nem támogatják a túlélését vagy hátráltatják azt, a személy összeszorított foggal elfogadhat, de biztosan nem szereti azt. Amikor a dolgok eldurvulnak, akkor még csak nem is észleli azokat, azaz nincs kommunikáció, csak apátia (DnAx 113).

A fenti idézetben található "csere" kifejezésből az következik, hogy egy kommunikációs ciklusban két terminálra van szükség. A "terminál" szó, amely eredetileg egy számítástechnikai kifejezés volt, a szcientológiában a "kommunikációs vonal végpontjá"-t jelenti. Ezekből kettő van, a kiindulási (eredet- vagy forrás-) és a fogadópont. Így a kommunikáció meghatározása a következőképpen néz ki:

"A kommunikáció az a konszideráció (elhatározás) és cselekedet, hogy egy késztetést vagy egy részecskét egy bizonyos távolságon keresztül az eredetpontból a fogadópontba eljuttassunk azzal a szándékkal, hogy a eredetpontból kiindultak duplikációja és megértése létrejöjjön a fogadópontban." (Ax 28).

A duplikáció azt jelenti, hogy a dolgot a maga pontos valóságában fogadjuk be, úgy látjuk, ahogy az van, mindenféle torzítás nélkül, anélkül, hogy hozzáadnánk vagy kivonnánk belőle valamit. A duplikáció az ARK háromszög kommunikációs részének felel meg. Az adott kommunikáció legjobb befejezése a fogadott részecske tökéletes duplikációja lenne.

A megértés egyrészt azt jelenti, hogy egyrészt összehasonlítjuk azt az eddig ismert adatokkal úgy, hogy annak értelme legyen (Logikák 8-12 [1]). Ez a realitás rész. A másik része egy érzelmi hozzáállás létrehozása, az üzenet vagy a küldőjének kedvelése vagy utálata. Ez az affinitás rész.

A fentiekből le lehet származtatni a kommunikációs formulát (kommunikációs képletet). "Ok, távolság, hatás, szándékkal, figyelemmel, duplikációval és megértéssel párosulva." [2]. Ez a szótári "recept" értelemben vett formula. Amikor a formulában szereplő elemeket összevegyíted, akkor kommunikációt kapsz. Ha egy elemet kihagysz, akkor az nem lesz kommunikáció.

A fentiek alapján az auditálási ülés egyik összetevőjét lehet leírni. A preclear a torlaszból vagy engramból kisugárzó energiák és részecskék áramlásának fogadópontjába helyezi magát. Egymás után sorban duplikálja és megérti azokat, amíg a képben tartalmazott összes információt bevonta a saját terébe. Most a kép el fog tűnni. A preclear irányában nem létezik többé a kényszeres beáramlás. Ha akarja, akkor bármikor újra létrehozhatja, de az újrateremtése nem lesz kényszeres.

Az ülés közben megfigyelve az ARK háromszöget általában azt lehet találni, hogy ez fordított sorrendben működik, ugyanis a kommunikáció a "könnyű út". Ez úgy történik, hogy először a preclear kommunikációba lép a dologgal (engrammal, torlasszal, képpel) úgy, hogy hagyja magát, hogy érzékelhesse azt. Ez után a realitását duplikálja és egyetért azzal, hogy a dolog így van és nem máshogyan. Végül megcsodálja (affinitást nyújt a dolognak) azért, amilyen ahelyett, hogy ellenállna neki és a dolog minden hatalma megszűnik felette.

Ahogy a preclear az üléseken előrehalad, egyre több és több szabad thetát gyűjt össze és ezért magasabb tónusra kerül. Végül elég erős lesz ahhoz, hogy csupán affinitással dolgozzon. Meglát egy képet, áthatja az affinitásával és azonnal megérti a realitását. Semmilyen cirkalmas kommunikációra nincs szükség, nem nézzük meg innen is meg onnan is, amíg az egészet konfrontálni nem tudjuk. Nem, egy pillantás és az egész dolog füstté válik. Ezt hívják "ránézésre elszáll"-ásnak az auditorok zsargonjában. Ez azt jelenti, hogy a preclearnek már nem kell sokat haladnia ahhoz, hogy clear legyen.

Konfrontálás

Az utolsó néhány sorban szerepelt egy olyan szó, amely különleges figyelemre tart számot. Ez a szó a "konfrontálás" (szembenézés). Hubbard ezt a szótári jelentésében használja, különleges figyelmet fordítva a "nem visszariadva, nyugodtan maradva" árnyalatnak. A konfrontálás "az a képesség, hogy kényelmesen ott legyünk és érzékeljünk" [2]. Azt jelenti, hogy valaki nyugodtam megőrzi a helyzetét anélkül, hogy kinyúlna vagy visszahúzódna. Ez a létezés és nem a cselekvés állapota. Ebből a cselekvés később következik.

Ebből következően a "jó konfrontálás" a pontos duplikálás egyetlen előzetes követelménye. Egy pánikba esett ember többé semmit sem lát abból, ami az orra előtt van. Nem duplikál. A duplikálás ezért a megértés, a teljes ARK és a tónusskálán magasan elfoglalt helyzet előzetes követelménye.

Három érdekes alapelvet lehet ebből levezetni:

"A bonyolultság mértéke arányos a nem-konfrontálás mértékével. Az egyszerűség mértéke arányos a konfrontálás mértékével. Az aberráció alapja a nem konfrontálás" (HCOPL 1967. szept. 18.)

Ha szeretnéd tudni, hogy hogyan tehetnéd az életedet bonyolultabbá, akkor itt egy biztos módja: ne konfrontáld.

Amikor az ARK, a tónusskála és a konfrontálás adatait összegezzük, akkor egy "konfrontálási skálát" kaphatunk [1]. Bárkinél meg lehet ezt figyelni, legyen ülésben vagy azon kívül. Legalacsonyabb szinten azzal lehet jellemezni, hogy a személy valami mást helyez oda, mint ami igazából ott van. (Ezt "álfelidézés"-nek hívják). E felett feketeséget vagy a tökéletes semmit látják. Feljebb a konfrontálásra tett megoldásként a mentálisan "máshol lenni"-re tett szándék következik. (Ezt olyan személyekben találhatod meg, akik az "idegességet" vagy a "koncentráció hiányá"-t használják mentségként arra, hogy a munkájukat miért nem végzik megfelelően.) Ez után következik a konfrontálás tényleges képessége. A következő lépés az a hajlandóság, hogy megtapasztaljuk, mi történik egy adott helyzetben, a másik személyben vagy az engramban és hogy a történtekben részt vegyünk. A végső fokozat pedig a dolog létezőségének felvétele, tudatosan és kívánság szerint azonosulni vele, az életet egy másik nézőpontból tekinteni. A tónusskála teteje összeolvad a konfrontálási skála tetejével. Ennek eredményeként a töltés törlődik vagy a helyzet kezelődik. (Egyébként legfelül az összes skála összeolvad.)

Posztulátumok és konsziderációk

A játékokról szóló szakaszban a "szándék" szót használtuk. Erre egy másik, eléggé szcientológus szakszó is létezik, ez a posztulálás. A posztulálás azt jelenti, hogy valaki valamit igazként helyez oda. Ez egy olyan igazság, amelyet valaki maga teremtett saját magának és lehet, hogy csak neki igaz. Ez egy "önmagunk által teremtett igazság" [2].

A posztulátumok a múltra, a jelenre vagy a jövőre vonatkozhatnak. Vegyük például Mr. Jonest. Azt mondja, hogy "jövő héten elmegyek horgászni". Amikor ezt mondja, akkor ez számára igaz. Ezzel az állítással a saját jövőjét teremtette meg. Ha megkérdezed Mr. Jonest, hogy mi a neve és mi a szakmája, akkor Mr. Jones jelenére vonatkozó posztulátumokat kapsz válaszul. Azt fogja mondani, hogy "Jonesnak hívnak és farmer vagyok". Ez lehet, hogy nagyon nyilvánvalónak hangzik és a posztulátumokkal kapcsolatban nem érdemli meg, hogy megemlítsük, de ez olyan dolog, amelyet Mr. Jones saját maga számára nagyon igaznak gondol. (A folyamatosan fenntartott és nem ki- és bekapcsolódó posztulátumokat elgondolásoknak vagy konsziderációknak hívjuk.)

Lehet, hogy azt gondolod, hogy a nevével és a szakmájával kapcsolatban nehéz Mr Jones bizonyosságát megingatni, de az elektrosokkok, kábítószerek és hipnózis segítségével végzett klasszikus agymosási és implantálási módszerek segítségével ezt meg lehet tenni [8]. Egy ehhez hasonló eset jöhet létre, amikor Mr. Jones saját magát reaktívan egy engram tartalmával, főleg az engram "dramatizáló személyével" azonosítja. Ennek az azonosulásnak eredményeként Napóleonnak gondolja magát. Ne felejtsük el, hogy nem arra emlékezik, hogy ő Napóleon volt, hanem azt gondolja, hogy ő most Napóleon. Ez a bizonyosság egy olyan posztulátum, amely meghatározza a jelenét, még ha az aberrált is és egy engram erőlteti ezt rá.

Mr. Jonesnak a múltjával kapcsolatban is vannak posztulátumai. Ezek egyike az, hogy "az apám William Jones". Mr. Jones hisz ennek az igazában. Egy nap valaki azt mondja neki, hogy az apja meghalt, amikor az anyja három hónapos terhes volt, majd az anyja öt hónapos korában egy másik férfihoz ment hozzá és az igazi apjának a neve valójában Stephen Francis. Ez eléggé megrázhatja Mr. Jonest, ugyanis szétszakíthatja azt a konsziderációt, amelyet már nagyon hosszú ideje fenntart.

Nyilvánvaló, hogy az ember a múltját, a jelenét és a jövőjét posztulátumok segítségével hozza létre. A múltja, jelene és jövője annyira létezik, amennyire posztulálni tudja azokat. Egy lehangolt embernek elég homályos jövője van, ha van is egyáltalán. Egy jókedvű személynek nagyszerű jövője van és meg is teremti azt. Egy apátiás soha nem mosogatja el a tányérjait vagy takarítja fel a szobáját, ugyanis az "túl sok munka" vagy "erre nincs ideje". Egy vidám személy ezt öt perc alatt megcsinálja. És így tovább. "A tér, az energia, a tárgyak, a formák és az idő mind konsziderációk eredményei (…)" (Ax 3).

Az akcióciklus

Az előző szakaszból adódó következtetés az, hogy ami valaki számára igaz (akár a múltra, akár a jövőre vonatkozik), az most igaz, egyszerűen azért, mert a posztulátumok mindig most igazak, ha egyszer létrehozták őket. Ez azért van így, mert a posztulátumok gondolatok. Ezek cselekedetekhez vagy a lény állapotához kapcsolódó dolgok és így dinamikus tartalma is van, de ezek mégis gondolatok. És a gondolatok, ahogy mi látjuk, a fizikai univerzumon teljesen kívül esnek. A fizikai univerzum (vagy MEST univerzum) anyagból, energiából, térből és időből (matter, energy, space, time, azaz MEST-ből) áll. A gondolat az időn kívül és a felett áll, ezért a MEST univerzumon kívüli és a felett álló. A gondolatok és a posztulátumok hatást gyakorolnak a fizikai univerzumra azért, hogy alakot és mozgást hozzanak benne létre, de nem alkotják annak a részét. A gondolatok és a posztulátumok önmagukban statikusak. Nem mozognak, nem dinamikusak, mégis dinamikus cselekedeteket hoznak létre. Az "időben lebegnek" úgy, ahogy vannak, mindig a jelenben léteznek, mindig a mostban, nem számít, hogy mikor jöttek létre. Az valaha létrehozott posztulátumok összessége jelentkezik a most minden pillanatában. Ezek határozzák meg minden pillanatban az életet.

Akkor hogyan szüntet meg valaki egy posztulátumot? Csak egy módszer létezik rá, pontosan ugyanúgy kell lemásolni, mint ahogy a keletkezése pillanatában létrejött, egy új időegységben 100%-ban újra kell teremteni. Ekkor az kitörlődik. Ha valaki csak egy töredéknyit eltér, akkor megmarad. Példa: 1500 évvel ezelőtt azt a posztulátumot hoztad, hogy az élet semmit sem ér, amíg nem látsz egy élő egyszarvút. Ezt abban az életben nem sikerült elérned. A következő életedre megfeledkeztél a tényleges posztulátumról, de mindig azon veszed észre magad, hogy egyszarvúakra gondolsz és azon gondolkozol, hogy miért. Ez a mostani életedig folyamatosan így történt. Mostanra az egyszarvúakról szóló tanulmányok és kötetek gyűjtője lettél. Tudod, hogy ez az egész csak mese, magasfokú tudományos nézőponttal rendelkezel a témáról és ezt csak egy habókos időtöltés, de (és ez a mondanivaló lényege) nem tudod, hogy hogyan lettél az egyszarvúakkal kapcsolatosan ennyire megszállott. A posztulátum továbbra is létezik és addig fog, amíg villanásszerűen (ülésben vagy ülésen kívül) fel nem ismered azt, hogy "az élet semmit sem ér, amíg nem látsz egy élő egyszarvút". Nem csak ezt kell felismerni, hanem ezt a felismerést komolyan kell venni és el kell fogadni ahelyett, hogy a saját "egyszarvú-mániám része"-ként félredobod.

Ezzel a felismeréssel az eredeti posztulátum tökéletes másolatát hozod létre és azt egy új időegységben teszed meg. Úgy teremted meg, mintha most tennéd azt és ezelőtt soha nem tetted volna meg. Ez nem az, hogy "rémlik, hogy már egy ideje megvan ez a dolog az egyszarvúakkal és úgy tűnik, hogy hozzám tapadt. Azt hiszem, hogy elhagyom ezt a szokást." Nem, nem, ez így nem fog működni. Úgy kell megtenni, mintha még ezelőtt soha nem történt meg veled és pontosan ugyanannak a gondolatnak kell lennie. Így az egyszarvúakkal kapcsolatos kényszeres érdeklődés is megszűnik (Ax. 12, 15, 16, 20).

A történetnek egy másik befejezése is létezik, mely szerint egyik reggel sétálsz egyet a parkban és egy egyszarvút találsz a gyepen, egy élő egyszarvút, pontosan ott!Alig hiszel a szemednek, de ott van. Ránézel és az rádnéz, majd elmegy. Ezután a tapasztalat után beteljesülést, nyugalmat és derűt érzel. 1500 évnyi vágyad végül valóra vált, micsoda megkönnyebbülés!Ebben az esetben a tökéletes másolatot az élet nyújtotta és ez a másik módszer arra, hogy az akcióciklus befejeződjön.

Ebből a gondolatláncból a valódi akcióciklus levezethető. Egy posztulátum és egy arra alapuló élet létrehozásával kezdődik, majd teremtés-teremtés-teremtéssel folytatódik és soha nem ér véget, amíg az eredeti posztulátum teremtése egy tökéletes másolat létrehozásával meg nem szűnik. Az akcióciklus egy ellenteremtéssel nem ér véget, csak egy torlasz jön létre. Az ellenteremtés nem szünteti meg a posztulátumodat. Dolgozhatsz ellene, elnyomhatod, leértékelheted és egy szép kövér torlaszt építhetsz fel így. De a posztulátumot nem szüntetted meg, ugyanis nem hoztál létre egy tökéletes másolatot (Ax 17, 18).

Ebben a fizikai univerzumban látszólag egy másikfajta akcióciklus létezik. Ennek menete a teremtés-túlélés (vagy fennmaradás)-pusztulás. Legalábbis ez kívülről így néz ki. Viszont emögött a látszólagos akcióciklus mögött újra a posztulátumokat találjuk. Például vegyünk egy falusi, 350 éves templomot, amelybe belecsapott a villám és összedőlt. A ciklus a végére ért? Nem. A falusiak között létezik egy hatalmas egyetértés, hogy a templomuk nélkül nem tudnak létezni. Így pénzt gyűjtenek és a templomukat pontosan ugyanolyanra építik vissza. Amikor elsétálsz mellette, akkor nem tudod megmondani, hogy azt újraépítették. (Ez egy valóságból vett példa).

Ha ez a templom még egyszer leégne, akkor biztosan építenek egy másikat. Bármilyen stílusú megfelel, amíg megvan a templomuk. Nem számít, hogy a templom hányszor ég le, ezt addig folytatják, amíg fel nem ismerik a templom felépítésének az elsődleges okát. Ekkor lehet, hogy meggondolják magukat és nem építenek többet. Viszont nem valószínű, hogy ez a csoportos felismerés megtörténik, ugyanis ez azt igényelné, hogy mindenkit összegyűjtsünk, aki a templom létezését posztulálta, minden építőt, papot, megkeresztelt gyermeket, házaspárt, teljes pompával eltemetett lakost vagy akár fényképezkedő túristát.

Természetesen nem mindent építenek újra, amit megsemmisítettek. Ennek sok oka van. Egy csoportposztulátum megszűnhet attól, hogy maga a csoport megszűnik létezni. Mondjuk a falunkat nagyrészt városiak népesítik be és a helyiek lassan kihalnak. Senki sem marad, aki az eredeti templom posztulátumát fenntartsa. Az őt vezérlő szándék nélkül a posztulátum lassan elhalványul, de ez nem jelenti azt, hogy kitörlődik, csak azt, hogy apátiába süllyed. (Az arra elhaladók nosztalgiát éreznek, ami a tónusskálán 0,5 azaz bánat.) Ezt könnyen újjá lehet éleszteni, ha elég ember támogatja tevékenyen.

A templom újjáépítésének egyik akadálya a pénz hiánya lehet. Feltéve hogy a falusiak támogatják az ötletet, ez nem azt jelenti, hogy a mögöttes szándék megszűnik, csupán a megvalósítása ideiglenesen leáll (Ax 13, 14).

Összegezve az akcióciklus gondolata a teremtés megtörténését írja le egy nézőpontból. Ebben a megosztott fizikai világban a dolgok posztulálás útján jönnek létre és mivel milliárdnyi más dolog van rájuk hatással, mint például mások posztulátumai, ez megváltozhat, elsorvadhat vagy elpusztulhat. A maga szembenálló céljaival így jelenik meg az összes résztvevő folyamatban lévő teremtés-teremtés-teremtés ciklusainak egymásba fonódása. Így a tényleges akcióciklus a szubjektív és a "valódi" világban található pedig csak látszólagos. (Ez egészen magára az univerzum létezésére is igaz, ha valaki Hubbardhoz hasonlóan felteszi, hogy a valóság csupán az összes résztvevő thetán közötti egyetértés és hogy az élet, a szellem, a theta magasabbrendű, mint a MEST.)

A két különböző akcióciklus alapján két különböző időfogalmat lehet levezetni. A tényleges akcióciklus a "szubjektív idő"-t méri a teljes akcióciklusok alapján. A látszólagos akcióciklus az "objektív idő"-t méri, amely megegyezésre alapul, napkeltétől napnyugtáig, holdfázisokban vagy pedig az óra számlapján haladó mutatókban.

Mind a kétfajta időt megemlítik a 7., 8. és 9. axiómák: "Az idő alapvetően az a posztulátum, hogy a részecskék megmaradnak. Az idő látszólagossága a részecskék helyzetének megváltozása a térben. A változás az idő elsődleges megjelenési formája."

Célok, problémák, tömegek (GPM-ek)

A "tényleges akcióciklus"-hoz csatlakozva egy különleges kifejezést szoktunk használni. Ez azokat a különböző állapotokat írja le, amelyeken valaki a "teremtés, teremtés-teremtés-teremtés, nincs-teremtés vagy pedig ellenteremtés" sorozaton keresztülhalad. Az ellenteremtés, mint ahogy azt korábban láttuk, nem szünteti meg az eredeti teremtést és fejezi be az akcióciklust. Csupán egy GPM-nek (Goals Problems Mass, azaz célok-problémák-tömegek) nevezett torlaszt hoz létre. Ez egy olyan tömeg, amely azért jött létre, mert a személy nem tudta kezelni a célhoz kapcsolódó problémákat és feladta. Egy GPM és egy torlasz nagyjából ugyanazt jelenti, kivéve hogy a "GPM" egy torlasz kialakulását írja le, a "torlasz" szó pedig a végeredményre vonatkozik. Egy engram is egy torlasz. Az engram és a GPM közötti különbség az, hogy az a test felvétele arról, hogy mi történt vele, míg a GPM arról tartalmaz adatot, hogy magával a thetánnal mi történt.

Azért, hogy a GPM-ek létrejöttét példával alátámasszuk, tekintsük Gophdal kán életét, aki egy hihetetlenül gazdag és híres XVII. századi mogul herceg volt és aki akkoriban Perzsiát uralta. Az élettörténetének két változatát hagyta az utókorra, egy boldog és egy boldogtalan kimenetelűt. Kezdjük először a boldogabb kimenetelűvel.

Gophdal kán művészeteket szerető ember volt, ezentúl egy elég egyszerű palotában lakott, túl egyszerűben ahhoz, hogy az udvari élet magánéleti és politikai mindennapjait befogadja. Egy napon, amikor Gophdal kán a távolról rátekintett a palotájára és látta, hogy mennyire szegényes is az, valami leírhatatlanul pompás és gyönyörű dolog látványa vetült hirtelen a régi palotára és érezte azt a legbelső bizonyosságot, hogy "felépítem az álmaim otthonát". Semmilyen képe nem volt róla, semmi kézzelfogható és határozott. Egy tiszta posztulátum, és tudta, hogy meg fogja tenni.

A tudásnak azt az állapotát, amely egy gondolat létrehozásának pillanatában létezik, úgy-vanságnak (as-isness) hívják (Ax 11). Nem tartalmaz időt és örökre az őt létrehozó személlyel marad. Mindig most létezik. Ezentúl nem tartalmaz anyagot, energiát, teret vagy bármilyen képet. A posztulátumok, mint ahogy azt korábban láttuk, az időn kívül találhatók. Ez ugyanúgy igaz a fizikai MEST-re, mint a mentálisra (azaz a képekre). Az úgy-vanság állapota az a pillanat, amikor a személy a gondolatot vagy a posztulátumot úgy érzékeli, ahogy az van, azaz ez a tiszta, mesterkéletlen és leplezetlen posztulátum.

Gophdal kán elment a főépítészéhez és mesélt neki róla. Elmesélte a palotával kapcsolatos összes kívánságát és az összes olyan irányelvet, amelyek betartásával a tökéletes eredményt biztosítani lehet. Együtt kidolgoztak egy "ideális helyzetet" [19]. Az építész először néhány vázlatot és rajzot, majd egy nagy gipszmakettet készített el a leendő palotáról, az egészet kifestette és feldíszítette, aranytetőkkel és márványkapukkal. Az igazi palota építése elkezdődött és négy évvel később elkészült. Gophdal kán szemügyre vette, az öröm könnyei csordultak végig az arcán és azt mondta: "Ez az!Ez az álmaim otthona!" Beköltözött és életének hátralevő részében egy olyan nap sem volt, amikor nem érzett a palotája miatt örömet és beteljesülést.

Most három dolog történt. Először a statikus posztulátum a dinamikus (úgy mentális, mint fizikai) MEST cselekedetek szintjére húzódtak le és azokon dolgoztak. Másodszor a végtermék, azaz a palota "létező helyzet"-e teljesen azonos volt az ideális helyzettel, az pedig a tényleges posztulátummal, azaz annak egy tökéletes másolata jött létre a MEST univerzumban. Harmadszor amikor Gophdal kán azt mondta, hogy ez az, ez az álmai otthona, teljesen nyugtázta a posztulátum létrejöttét, így a posztulátum eltűnt. Az akcióciklus a végéhez ért. Egy második úgy-vanság jött létre, jelezve a posztulátum megszűnésének pillanatát. Egy úgy-vanság ezért "a létezésnek az az állapota, amely a teremtés és a megszűnés pillanatában létezik" (Ax 11).

Ez Gopdhal kán és palotája történetének boldog kimenetelű változata. Most nézzük meg a boldogtalan végű változatot. Mi történt? A történet a palota felépítésének elkezdéséig ugyanúgy folytatódott. Másfél évvel később, miközben minden kielégítően haladt, Gophdal kán egy baráti látogatásra utazott rokonához, Radzsasztán hercegéhez, amely egy évig tartott. Amikor visszatért, megtudta, hogy ellenség járt az országában, a régi palotáját elpusztították, az új palotáját elpusztították, az építészt megölték, az összes tervet és a maketteket elpusztították. Leült, sírt és azt gondolta, hogy "soha nem kaphatod meg azt, amit akarsz".

Így egy második posztulátumot hozott létre, amely megváltoztatta az elsőt. (Az első az volt, hogy "felépítem álmaim otthonát".) Egy második posztulátum viszont nem törli el az elsőt, csak megváltoztatja. Mostantól Gophdal kán elméjében mind a kettő egyszerre létezik. A létezésnek ezt az állapotát hívják máshogy-vanságnak (alter-isness, Ax 11).

A következő években Gophdal kán minden tőle telhetőt megtett, hogy uralkodói kötelezettségeit teljesítse. Egy új palotát is építtetett anélkül, hogy a kinézetével túl sokat törődött volna. Valahogy elfogadta a fennálló helyzetet. Azt mondogatta magának, hogy "Hát, így is elég jól megvagyok. Van tető a fejem felett és az országom is elég jó állapotban van." Ezt a létezési állapotot hívjuk vanságnak (isness). A vanság a máshogy-vanság eredménye. Ez egy egyetértés azzal, ami van, ahelyett, aminek lennie kellene (Ax 11).

Mégis, Gophdal kán a csapás után soha nem tért teljesen magához. Rengeteget sóhajtozott, amikor szeretett palotájára gondolt és megkeseredett. Az életének vansága soha nem tudta elfeledtetni az álmait. Rászokott a hasis szívására és hátralevő napjait a felejtés ködébe burkolta. Ezt a végső állapotot nem-vanságnak (not-isness) hívják (Ax 11).

Ax 18: "A statikum (azaz a thetán) a nem-vanság fenntartása közben nem kívánt állapotok fennmaradását okozza és így valótlanságot okoz, amelybe a feledékenység, az öntudatlanság és sok más nem kívánt állapot tartozik bele." (Megjegyzés: a "statikum" és a "thetán" szavak valójában ugyanazt jelentik és Hubbard általában váltakozva használja. Néha a használatuk a kiemelendő nézőponton múlik, azaz a játszma játékosa a thetán, míg a "játszmák feletti lény" a statikum.)

Gophdal kán bajai valójában a második posztulátum ("nem birtokolhat") meghozásával kezdődtek, amelyek célja az volt, hogy az elsőt ("birtokolni akar") úgy eltakarják, hogy az látszólag már egyáltalán nincs ott. Megpróbálta elfelejteni, ugyanis az akadályok leküzdhetetlennek tűntek, kezdett megöregedni, az építésze meghalt és a magánvagyonát az ellenség megrabolta. Az álompalota-játszma így nyilvánvalóan véget ért. Csak ezt lehetett a valóságot elfogadva mondani. Soha nem kaphatod meg azt, amit akarsz, most mutatták meg. A második "soha nem kaphatod meg azt, amit akarsz" posztulátum mostantól az első mellett örökké létezni fog. Ez egy posztulátumpár. Valójában ez a GPM, egymáshoz kötődött hasonló nagyságú posztulátum- vagy szándékpár. Amikor valaki az egyikre gondol, akkor a másikra is rá kell gondolnia, így a legjobb az egyikre sem gondolni. Ez az, amiben a hasis segíteni tud.

Ebben a helyzetben egy örökké tartó, kimeríthetetlen energiaforrás jön létre. A posztulátumok örökkévalók. A GPM-ek, amelyek két egymáshoz kötődő posztulátumból állnak, szintén örökkévalók. Csupán annyinak kell történnie, hogy az egyikük restimulálódik, ekkor a másik is előtűnik és töltés, tömeg és negatív érzelmek jönnek létre.

Nyersen megfogalmazva Gophdal kán hazudott magának. Abban az értelemben "elfogadta a valóságot", hogy azt mondta, hogy a körülmények tekintetében a palota-játszmának vége van. Viszont ez a valóság nem más, mint egy máshogy-vansággal történő egyetértésnek a kifejeződése. A szíve mélyén Gophdal kán tudta, hogy akarja az álompalotáját és soha nem szűnt meg akarni azt. Ezentúl a máshogy-vansággal nem lett vége a problémáinak, pont ellenkezőleg, valójában elindította és fenntartotta azokat. Ha Gophdal kán nekigyürkőzött és a tenyerébe köpött volna, azt mondva, hogy "rendben emberek, lehet, hogy nem jutunk végig az úton, de legalább próbáljuk meg", akkor az általa ismert igazság szerint, azaz mindenféle máshogy-vanság szerint élt volna.

Ax 38: 1. "Az igazság a pontos konszideráció." 2. "Az igazság a pontos idő, hely, forma és esemény (…) a megmaradást csak az igazság elfedésével érhetjük el. A hazugság az idő, a hely, az esemény vagy az alak megváltoztatása. A hazugság máshogy-vansággá és butasággá válik. Mindennek, ami fenn akar maradni, el kell kerülnie az úgy-vanságot. Így mindennek, ami fennmarad, hazugságot kell tartalmaznia."

Ax 36: "A hazugság egy olyan második posztulátum, állítás vagy állapot, amelynek célja egy elsődleges posztulátum elfedése, lehetővé téve annak fennmaradását."

Ax 37: "Ha az elsődleges konszideráció megváltozik, de továbbra is létezik, a megváltoztatott konszideráció megmaradását érjük el."

Ax 33: "Minden úgy-vanság, amelyet nem-vansággal (erővel) változtatnak meg, hajlamos fennmaradni."

Most tegyük fel, hogy Gophdal kán tovább dolgozott volna azon, hogy a palotáját felépítse. Viszont a szerényebb erőforrásaival és a főépítésének halála miatt még mindig nem sikerült elérnie azt, amit akart. A halálos ágyán azt mondhatta volna, hogy "hát, az utolsó pillanatig próbálkoztam, de nem várhatod azt, hogy megszerezd, amit akarsz". Mit segít ez? Ugyanaz a második posztulátum, ugyanaz a máshogy-vanság, csupán később hozták létre.

A legnagyobb hazugság az "egy életre kiterjedő konszideráció", ahogy azt Hubbard hívja. Ha a halálos ágyadon ilyeneket mondasz, akkor ez annak a jele, hogy egy test vagy és nem egy olyan halhatatlan lélek, aki addig használja a testeket, amíg meg nem szerzi azt, amit akar. Tegyük fel, hogy egy buddhista szerzetes jár erre, leül Gophdal kán halálos ágyához és azt mondja neki, hogy "Nézd, van egy jó hírem számodra. Létezik következő élet." Gophdal kán erre biztosan azt mondta volna, hogy "Ez igaz? Nagyszerű!Akkor a palotámat a következő életemben próbálom meg felépíteni. Csupán a királyi családból kell egy testet keríteni magamnak. Erről jut eszembe, hogy a menyem terhes. A legjobb lesz, ha gyorsan meghalok!" És eltávozik.

Ez megmutatja, hogy egy GPM-et hogyan kell megszüntetni. El kell távolítani a második posztulátumot (a máshogy-vanságot, a "nem lehet"-et) és a thetán gőzerővel fog az elsőnek (az úgy-vanságnak, az "akarom"-nak) nekiesni.

Mentális anyag, energia, tér és idő

Eddig azzal foglalkoztunk, hogy a töltés hogyan jön létre és hogyan lehet megszüntetni. Már csak egy dolgot kell megvizsgálni, ez pedig a restimuláció. Ennek tisztázásához még néhány fogalomra van szükségünk, először ezeket vesszük végig, majd pedig visszatérünk a restimulációra.

Hubbard a töltést úgy határozza meg, mint az "eltárolt és újrateremthető energia lehetősége" [2]. Tehát ez egy energia lehetősége és el van tárolva. Ezt már láttuk a GPM-ek példája során, amely egy olyan elemként működik, amely örökké tart. Viszont hogyan termelődik újra a töltés? Hogyan lehet tömeget érezni, amikor csupán két olyan posztulátummal van dolgunk, amelyek magukban egyáltalán nem tartalmaznak tömeget?

A restimuláció működését és a tömegek létrehozásának mikéntjét, miután korszakokon át nem léteztek, a Tényezők (más néven Faktorok) magyarázzák el. Ezek olyan tételek, amelyeket Hubbard az "emberi szellemről és az anyagi univerzumról 1923 és 1953 között végzett elmélkedések és vizsgálódások összegzése"-ként [1] írt le (a tételeket az axiómákkal ellentétben be lehet bizonyítani vagy meg lehet cáfolni).

A Tényezők egy cselekedetet (legyen az bármilyen) írnak le a kezdetétől a végéig a létezés-cselekvés-birtoklás sorozatában. Egy személynek valakinek (egy péknek) kell lennie és a megfelelő dolgokat (sütés) kell cselekednie ahhoz, hogy eredményül a terméket (kenyér) birtokoljon. Ennek az egyszerű sorozatnak harminc lépését különböztetjük meg, Fak 1-től Fak 30-ig.

Amikor jobban elvonatkoztatunk, akkor a Tényezők a fizikai univerzum teremtésére nyújthatnak válaszokat. Ha úgy nézzük, ez tulajdonképpen a a "thetauniverzum kvantumelmélete" (hasonlóan a fizika kvantumelméletéhez). Egy sokkal gyakorlatiasabb szinten ezek egy cselekvés lépéseit vagy esetünkben a mentális MEST létrejöttét és megszűnését írhatják le.

A restimuláció szerkezetének teljes értelmezéséhez tudni kell azt, hogy pontosan mi is a figyelem. A figyelem a Tényezők szerint theta energiaegységekből vagy figyelmi egységekből áll. Ezek valamik, nem semmik. Ezek, még ha a maguk nehezen megfogható módján is, de "szilárdak".

Amint valaki a figyelmét egy dologra vagy valaki másra irányítja (akár elérhető közelségben van, akár nem), egy érzelmi közelséget vagy távolságot tapasztal. Minél nagyobb a személy affinitása, azaz a tónusskálán az adott dologgal kapcsolatban minél magasabb helyzetet foglal el, annál közelebb érzi magát hozzájuk. Nyilvánvaló, hogy amikor valaki a figyelmét egy bizonyos dolog felé irányítja, akkor egy mentális teret hoz létre. Ennek a térnek a kiterjedése a kihelyezett figyelmi egységek számától és az affinitási értékétől (például érdeklődés, unalom, düh) függ. Mivel ezek kiterjedést (idegen szóval dimenziót) hoznak létre, a Tényezőkben a figyelmi egységekre dimenziópontként hivatkoznak (Fak 4).

Gondolj valakire, akit szeretsz. Mi történik? Az adott személy a "teredben" van. Egyetértesz vele, azaz valóságos, szándékodban áll kommunikálni hozzá és kommunikációt fogadni tőle. Ezzel a személlyel kapcsolatban egy nagy tered van. Most gondolj valakire, akit nem szeretsz. Ő nincs igazán a teredben. A dimenziópontjaidat "valahova mellé" helyezted el. Őt távol akarod magadtól tartani.

Egy bizonyos mértékű valótlanság, azaz egyet nem értés kapcsolódik ahhoz a személyhez, ezentúl valamennyi hajlandóság arra, hogy ne kommunikáljunk.

Ezzel azt kívántuk bemutatni, hogy a dimenziópontok hogyan hoznak létre mentális teret és hogy a figyelem nem egy semleges dolog, hanem egy olyan mentális energia, amely közvetlenül a tónusskálán elfoglalt helyet tükrözi vissza (Fak 5-8).

Most kanyarodjunk vissza, csukd be a szemed és gondolj egy kutyára vagy egy macskára. Olyan részletesen gondolj rá, ahogy csak bírsz. Folyamatosan nyúlj ki, folyamatosan áramoltasd kifelé a figyelmi egységeket. Minél tovább csinálod ezt, annál "szilárdabbá" válik a kép. Ezzel a képpel mentális anyagot hoztál létre. Most vond vissza a figyelmedet és így szüntesd meg a képet. Rendben. Nyúlj ki a kép felé és teremtsd meg újra. Tekints meg ezzel a kutyával vagy macskával kapcsolatban valamilyen kellemes eseményt. Nézz meg néhány cselekvést. Amikor ezt megtetted, húzódj vissza a képtől. Valószínűleg észrevetted, hogy egy kétórás sétát és rengeteg részletet bele tudsz illeszteni abba az öt másodpercbe, amíg ezt a képed nézed. Ez a mentális idő (Fak 14, 18).

Amikor dimenziópontokat helyezel a dolgokra, helyekre, emberekre vagy állatokra, akkor ez annyit jelent, hogy egy kommunikációs vonalat alapozol meg feléjük, legyenek azok elképzeltek vagy valóságosak. A dimenziópontok egyébként nagyon valóságosak is lehetnek. Akár a levelek, kimondott szavak, puskagolyók, virágok, bankjegyek, stb. alakját is felvehetik. Ezek a dolgok alkalmasak arra, hogy valakit a figyelmünkkel tüntessünk ki. Ezek a mentális figyelmi egységeid fizikai megfelelői és elég jól jelképezik az adott személlyel kapcsolatos affinitásodat. Ha soha nem gondolsz valakire, akkor soha nem küldesz neki levelet. A kettő együtt jár.

A kommunikációs vonal túlsó végén található dolgot terminálnak hívjuk. A terminálok szilárdak. Azok emberek, állatok, dolgok vagy helyek. Amikor a képüket megteremtve az elmédben létrehozod őket, akkor azok is terminálok, ugyanis a képek szilárdak.

Most vizsgáld meg azt a terminált, amelyben megbízol és amelynek örülsz. Ez a stabilitás érzését nyújtja neked. Szilárdan rögzítettnek, "lehorgonyzottnak" érzed magad a teredben. Ez a "lehorgonyzott érzés" hasonlat a theta energiaegység újabb nevéhez vezet el minket, ez pedig a horgonypont. Most gondolj valakire, aki mostanában nehézséget okozott neked. Megingatta a teredet, mégpedig úgy, hogy a horgonypontjaidat befelé lökte. A tered elvesztette a méretét, sőt amikor ez eldurvult, akkor akár össze is omolhatott. Ennek megfelelően elég rosszul érezted magad.

Amikor dimenziópontról, figyelmi egységről vagy horgonypontról beszélünk, akkor mindig a theta energiaegységre gondolunk. Hubbard kutatásának harminc éve alatt különböző szavakat használt arra, hogy ugyanazt a dolgot több különböző nézőpontból megmagyarázza. Tehát mi a theta energiaegység? Egyszerűen ez az, amire a kommunikációhoz szükséged van, legalábbis ebben az univerzumban. Egy thetán nem tud "csak úgy" egy másik thetánnal kommunikálni, egy átviteli pontra is szüksége van. Egy átviteli pont nélküli thetán nem terminál. Egyszerűen nincs ott, mint kommunikációs társ, mint ahogy egy cég sem létezik, ha nincs telefonja, levelezési címe és postaládája (Fak 11 és 24). Azért, hogy ott legyen, először egy teret kell teremtenie és abban egy nézőpontot kell felvennie. Csak ezután tud valamit tenni, például kommunikálni. A sorrend mindig létezés-cselekvés-birtoklás. Amikor a pék nem hoz létre egy pékséget vagy éppen nincs benne (létezés), akkor nem tud sütni (cselekvés) és semennyi kenyér sem készül el (birtoklás).

Akkor ezt a teret honnan hozták létre? Ki vagy mi az, ami lehorgonyzottnak érzi magát? Te, a thetán? Talán igen, talán nem. Attól függ. Különbséget kell tenni közted, a thetán között, aki mindezeknek az okozója (Fak 1), a létezőség között, amelyet egy általad játszani kívánt játszmában felveszel (Fak 2) és a nézőpont között, amelyet ebben a játszmában felveszel (Fak 3). Szigorúan véve a teret a nézőpontodból hozod létre. A dimenziópontok a nézőpontból nyúlnak ki, nem a létezőségből és nem a thetánból (Fak 4).

Ez elég sok volt így egyszerre. Most lássunk erre egy példát. Tekintsük Mr. Quark fizikaprofesszort. Ez a létezősége. Ő, a thetán minden szerep és azonosítás felett található, viszont a létezőség vagy azonosság szintjén egy fizikaprofesszor. Van néhány más létezősége vagy azonossága is: férj, apa, golfjátékos, stb. Egy thetán, sok létezőség. Mindegyik létezőséggel kapcsolatosan Mr. Quark különböző nézőpontokat tart fent. Minden egyes létezőséghez több nézőpont tartozik. Fizikaprofesszorként számos nézőpontot tart fent, megvitatja azokat, megvédi azokat, ellenfelei horgonypontjának összeomlasztására használja azokat, amikor a szakmai viták során azok tarthatatlanok lesznek. Széles körben ismert az a képessége, hogy a tudományos támadások és kritikákkal szemben helyt tud állni. Ez a tere nagyon szilárd. A nézőpontja jól "le van horgonyozva", azaz jól meg van alapozva. A helyzetét a tizenéves lányával szemben nem tudja ilyen jól megtartani. A lánya a nézőpontját valahogy mindig a saját előnyére fordítja, nem számít, hogy próbál meg heves lenni és nemet mondani. A tere (az "atyai tekintélye") könnyen csorbát szenved. Gyakran kiabálnak egymással. Viszont mivel általában csodálja őt, semmi baja nem lesz és gyorsan magához tér. A golffal kapcsolatban más a helyzet. Amikor egy labdát rosszul játszik meg és elveszít egy kört, akkor a tere úgy omlik össze, mint ha egy hegy omlana rá. Füstölög, órákig nem tér magához és minden körülötte álló elviselhetetlennek tartja. A golfot komolyan veszi és rengeteg energiát fektet bele. Amikor nyer, akkor kidüllesztett mellel járkál körbe és ugyanolyan elviselhetetlennek tartják a többiek.

Összegezve a személy tere a kinyúlásával és visszahúzódásával tágul ki és szűkül össze. A személy terének mérete összhangban van a tónusskálán elfoglalt helyével, azaz a kérdéses terminállal kapcsolatos affinitási szintjével. Amíg valaki pándeterminált marad, addig a játszma mind a két oldaláért felelősséget tud vállalni. A személy távolságot tart, a létezőségét és a megfelelő nézőpontokat "felülről" játssza, mint egy bábjátékos (Mr. Quark ezt tudósként elég jól meg tudja tenni. Anélkül tud nézőpontokat felvenni, elvetni vagy megváltoztatni, hogy személyes veszteségérzete lenne. A tónusszintje érdeklődés). Amikor a tere megrázkódik, akkor öndeterminált lesz és a saját létezőségével azonosítja magát. (A lányával kapcsolatban Mr. Quark sokkal inkább apa és megpróbálja fenntartani az öndeterminizmusát. Aggódik, hogy elveszíti a lányával kapcsolatos nézőpontját, még ha elég hamar rendbe is jön. A tónusszintje ellenségesség.) Amikor a terét igazán komoly sérülés éri, akkor akár addig is elmehet, hogy saját magát a nézőpontjával azonosítja azért, hogy megvédje azt. (Amikor Mr. Quark golfozik, annyira ideges, hogy a koponyájába rögzül, a tere a szeme és a golflabda közötti távolságra korlátozódik és a figyelme csupán egy dologra, a golflabdára összpontosul. Ez a rögzült figyelem és az öndeterminizmus legalacsonyabb szintű megjelenése. A tónusszintje a félelem.) Az más általi determinizmus szintjén és az alatt a személynek még saját nézőpontja sincs, hanem a mások által belenevelt nézőpontot fogadja el. Nincs saját maga által teremtett kiterjedése, nincs saját tere. Ezentúl természetesen nincs felelősség sem.

Mentális univerzumok

Eddig csupán Mr. Quark világáról beszéltünk és senki mással nem foglalkoztunk. Mr. Quark különböző létezőségeinek összes nézőpontjából létrehozott terek összessége határozza meg az ő univerzumát. A szótár az "univerzum" szót a "létező dolgok teljes rendszere"-ként határozza meg. Hubbard a "teremtett dolgok teljes rendszere"-ként [2] határozza meg. Ezt az állítást a filozófiájának rendszerével összhangban teszi, amely szerint mielőtt valami létezne (legyen az akár csak egy theta energiaegység), az előtt a semminek kellett léteznie (a thetán a nem azonosított statikus állapotában) és a semmi az, ami a valamit létrehozza. Egyszerűbben kifejezve mielőtt a MEST létezett volna, a theta létezett és mielőtt a fizikai univerzum létezett volna léteztek a lelkek. Minden dolog egy gondolattal, egy posztulátummal, egy szándékkal kezdődik.

Mr. Quark a saját univerzumáról "első univerzum"-ként beszélne. Mégis nincs egyedül a világban. Más embereknek is vannak létezőségeik, nézőpontjaik, dimenziópontjaik és tereik, ezentúl a dimenziópontok egymásra hatással vannak, ugyanis az emberek egymásnak figyelmet szentelnek, egymás terét, nézőpontját és létezőségét felépítik és lerombolják. Ebből a kölcsönhatásból kapjuk a kommunikáció összes jelenségét és ezek három univerzum között mozognak. "Tehát három univerzum létezik: a nézőpont által létrehozott univerzum, az összes többi nézőpont által létrehozott univerzum és a megegyezés alapján fenntartott, a nézőpontok kölcsönhatása által létrejövő univerzum (…)" (Fak 23). Példaként tekintsük azt, hogy Mr. Quark egy új elméletet fejleszt ki (első univerzum). Ez a fizikusok több száz éven keresztül tartó közös erőfeszítéseinek hatására már létrejött adatok összességével kapcsolatos. Néhány adattal mindenki egyetért, másokat viszont kételkedve fogadnak (harmadik univerzum). Mr. Quark az elképzeléseit bemutatja egy munkatársának, azaz megpróbálja a gondolatai (első univerzum) másolatát és megértését a másik elméjében (második univerzum) létrehozni. A munkatársa felfogja (lemásolja, megérti) és valamennyire egyet tud érteni vele. Most mindkettejükben van valami közös és ennek arányában egy harmadik univerzum jön létre. Elég nyilvánvaló módon az ARK-val és a kommunikációs formulával kapcsolatos jelenségek mind a három univerzumra is vonatkoznak.

Van egy nagy hátránya annak a játszmának, amelyben úgy jutunk egyetértésre, hogy dimenziópontokat dobunk össze, mégpedig nehéz őket szétszedni, ugyanis nem tudod megmondani, hogy melyik dimenziópontnak ki volt a tulajdonosa, különösen amikor néhányan megtagadják, hogy ők a tulajdonosok, néhányan pedig (a hataloméhes fajta) azt hamisan állítják, hogy ők a tulajdonosok. Ez a felelősséggel és a játszmák játszásával kapcsolatban mindenféle problémát felvet. Például tegyük fel, hogy Mrs. Quark egy pikniket szervez, hogy megünnepeljék a férje tudományos áttörését. Amikor ennek vége van, akkor a füvet mindenfelé papírdarabok, műanyag poharak, üvegek, stb. lepik el. Elég jól látható, hogy egy megegyezésre alapuló tér jött létre ezekből a dimenziópontokból. Ekkor Mrs. Quark feláll és azt, mondja, hogy "Rendben, mindenki, foglalkozzunk a szemetünkkel. Mindenki szedje fel azt, amit a földre dobott és visszafelé menet dobja bele a legközelebbi szemetesbe." Öt percnyi ténykedés következik. A szemét mennyisége nem csökkent jelentősen. Hogy lehetséges ez? Néhányan márt elmentek és az ő szemetükért senki nem vállalt felelősséget, mások elfelejtették, hogy mit szórtak el, megint mások pedig letagadták a saját részüket. Ez természetesen a szemét megmaradását okozza (Fak 29).

Létezik még egy csapda, amelybe a dimenziópontok összegyűjtése és a dolgok azokból történő teremtése miatt bele lehet esni. Vegyünk egy művészt, aki azt gondolhatja, hogy a teremtése annyira értékes, hogy nem szívesen adná el. Ez azt jelenti, hogy elveszítette a bőségbe vetett hitét, hogy ilyen és még jobb dolgokat tud a jövőben teremteni. Elkezdte lebecsülni a képességeit. Ebben a pillanatban a teremtményébe fordul bele (introvertálódik). Szó szerint elveszíti a nézőpontját és a "dologgá válik". Ezentúl nem önmagaként, hanem mint a "teremtménye" él. Az "igazi művész" karikatúrájává válik. Ezt a létezőséget nem szabadon és a tónusskála magas helyzetére jellemzően veszi fel, hanem kényszeresen és a vereség szellemében. Ezentúl mivel a dimenziópontok, ebből következően a megteremtett dolog megsemmisülhet, a thetán azt gondolja, hogy valószínűleg ő is megsemmisülhet. Így jön létre a halál gondolata (Fak 18, 19, 24).

Restimuláció

Miután a mentális MEST és a mentális univerzumok fogalmát letisztáztuk, békén hagyhatjuk Mr. Quarkot, a feleségét és a piknikjüket és visszatérhetünk a restimuláció problémájára.

Kezdjük Mr. Bush, egy londoni üzletember példájával. Noha lenne pénze rá, soha nem élt a saját házában, jobban kedveli a hatalmas, fényűző luxusapartmanokat. Szereti az aranyat és a márványt. A szomorúság és a lelkesedés keverékét érzi, amikor arany és márvány veszi körül. A felesége szívesebben lakik vidéken és nyaggatja őt, hogy vegyenek egy régies kastélyt valahol Sussexben. Ez pont az álmai háza lenne. Mr. Bush mindig indulatos lesz, ha ez a dolog szóba kerül és azt mondja a feleségének, hogy ez nem éri meg, egyébként is "az ember soha nem kaphatja meg azt, amit akar". Végre a felesége kitartása sikert arat. Megveszi neki a kastélyát, istállókkal, kapussal, kerttel, mindennel. Az első ott töltött nyár során nagyon nyomott lesz a hangulata. Egyfolytában az épületre, a kinézetére, a helyére és a fenntartási költségekre panaszkodik. Mindig hozzáteszi azt, hogy az ember soha nem kaphatja meg azt, amit akar. Azért, hogy a depressziójától megszabaduljon, az ivásban keres menedéket. Ezen kívül elkezd a klasszikus mogul építészetet bemutató fényképalbumok iránt lelkesedni. "Ez olyan fajta dolog, aminek lennie kellene", mondja, miközben egy itallal segít magán, "de senki sem kaphatja meg azt, amit akar". Mr. Bush lassan kezd alkoholistává válni. Meggyőzik, hogy kezeltetnie kellene magát és a pszichoanalitikus kezelés idejére visszaköltözik a londoni lakásába. Két hét múlva, a tünetei minden kezelés nélkül megszűnnek. A depressziója megszűnik és visszatér az esetenkénti társadalmi alkoholfogyasztáshoz.

Ahogy azt már valószínűleg kitaláltad, Mr. Bush és Gophdal kán ugyanaz a személy. A két élet között jó 350 év telt el. Számos más élet is volt a kettő között, de a restimuláció esetén ezek nem számítanak. A palotákon található töltés 350 éven át szunnyadt és most bekapcsolt. Az eredmény depresszió és kényszeres ivás.

Hogyan jött létre ez a restimuláció? Úgy, hogy Mr. Bush a figyelmét erre a posztulátumpárra, azaz a GPM-re fordította. Valamilyen okból még soha nem volt abban a helyzetben, hogy elgondolkodhasson az álmai (vagy a felesége álmai) házának megvásárlásán. Lehet, hogy az előző életei során előfordultak kisebb helyzetek, amelyekben a töltés egy része felvillant, de semmi sem hatott rá komolyabban. Viszont ebben az esetben nem tudta megállni, hogy a figyelmét a feleségének arra a kívánságára fordítsa, hogy az megszerezze az álmai házát. Hát jó, minden rendben, ha ez az, amit akar. Elmennek, körülnéznek és vesznek egyet. Ez a cselekedet Mr. Bush kiáramló figyelmi egységeit az első posztulátumra (az álmai házára) irányította, amelyet ezután azonnal követett a második posztulátum ("soha nem kaphatod meg azt, amit akarsz"). Viszont ekkor újra azt szerette volna, hogy teljesüljenek az álmai (arra került a figyelem), de nem, azt soha nem szerezheti meg (azon van a figyelme). Talán mégis (ezen van a figyelme). Nem, mert az ember soha nem kaphatja meg azt, amit akar (ezen van a figyelem). Egy olyan szerkezet lép működésbe, amelyben Mr. Bush ide-oda verődik a két posztulátum között. Létezik egy kényszeres "birtokolnia kell" és egy kényszeres "nem birtokolhat" és nem tudja egyszerűen mind a két GPM irányába kinyújtani a dimenziópontjait, ugyanis a restimuláció forrása a közvetlenül a jelenlegi környezetében található, egy olyan valódi kastély alakjában, amelyben mind a ketten élnek. Ezentúl mivel minden dimenziópont szilárd (mint ahogy azt korábban láttuk), a dimenziópontok felgyülemlése tömeget, mégpedig mentális tömeget épít fel. Ez a tömeg pedig annak az 1968-as év veszteségének és bánatának az érzelmét tükrözi vissza, amelyben a palota leégett és azt az ez után következő apátiát, amelyet akkoriban hasissal csillapított (és ami ma az alkoholizmusba vezette).

Amint egy GPM-re figyelem irányul, az újra feléled, a posztulátumok, a konsziderációk, az idő, a hely, a forma és az alkalom, a viselkedés, az érzelmek, az érzetek és a fájdalmak. A teljes esemény. Az oka az, hogy az eredeti esemény Gophdal kán máshogy-vanság posztulátuma és a körülményeknek megadása köré összpontosul. Visszautasította azt, hogy szembenézzen a palotája pusztulásával. Nem tudta azt úgy birtokolni. Megpróbált önmaga által létrehozott dimenziópontok (vagy theta energiaegységek) fala mögött "elrejtőzni", hogy távol tartsa magától ezt a nem kívánt valóságot. Így egy "fényképszerű film" keletkezett, amelyben a hely, az idő, a forma és az alkalom felvevődött. Minél nagyobb az ellenállás, annál szilárdabb a film. Ez egy theta energiából készült film. Ezt a balra és jobbra található posztulátum tartja meg. Ha nem lenne két posztulátum, nem lenne film sem. Amint a a GPM restimulálódik, azaz amint theta energiaegységek áramlanak felé, a film újból lejátszódik. A preclear "egyenesen a képernyőről" olvassa le az ülés során. Ülésen kívül, amikor nem összpontosít teljesen, akkor csak az érzelmeket, érzeteket és pszichoszomatikus fájdalmakat nyer ki belőle, képszerű tartalmat nem. Lehet, hogy reaktívan visszhangozza a második posztulátumot (ahogy azt Mr. Bush tette), de ennek nem lesz tudatában (DnAx 144).

Tekintsünk egy hasonlatot. Képzeld el azt, hogy a két posztulátum két láthatatlan zászlórúd. Láthatatlanok, ugyanis a posztulátumoknak nincs tömege és képekként nem lehet őket megtekinteni. Az esemény előtt csak egy zászlórúd létezik, az első posztulátum. Az esemény pillanatában, amikor a thetán feladja, létrejön a második posztulátum. Ez teremti meg a második zászlórudat. Közöttük feszül ki a zászló, amelyre az egész esemény, a maga 55 érzékletével "rányomódik". A zászló olyan theta energiaegységekből áll, amelyek segítségével a thetán megpróbálja elzárni a nem kívánt élményt. Amint az eseménynek vége, a thetán lenyugszik (destimulálódik), a zászlót összetekerik és elrakják és csak a két láthatatlan zászlórúd marad. A restimuláció pillanatában huss, a zászló magától kitekeredik és az esemény visszatér a jelenbe. Néha még a jelennél is valóságosabb, attól függően, hogy a thetán mennyire erőteljesen kerül kapcsolatba a zászlóval. Így most már tudjuk, hogy Hubbard mire gondolt, amikor azt mondta, hogy a töltés az "eltárolt és újrateremthető energia lehetősége".

Feltételezve, hogy Mr. Busht ezzel kapcsolatban auditáljuk, mikor lenne vége az ülésnek? Amint Mr. Bush felismeri a máshogy-vanság posztulátumát és teljes felelősséget vállal érte: "Igen, ez az!Ezt gondoltam akkor!Hát nem hihetetlen? Milyen csodálatos dolog így elbukni!" (Nevetés). Ez megszünteti a második posztulátumot. Most már az első posztulátum szerint cselekedhet és elfogadhatja a jelenlegit az álmai házának, de nekiláthat és az igazit is felépítheti. Ezentúl Mr. Bush azt a tényt is nyugtázhatja, hogy a "fel akarom építeni álmaim házát" tényleg létezik, megcsodálhatja azt úgy, ahogy az van, megcsodálhatja magát, amiért ilyen posztulátumot hozott és meg is szüntetheti azt. Ez is lezárja a ciklust és már nem lesz több figyelme az "álmai házá"-n (Fak 14, 29).

Az auditálás az a folyamat, amely a precleart ráveszi arra, hogy ARK-t építsen ki az elméjében található GPM-mel. Amint megtalálta a második posztulátumot, képes okozóként rátekinteni a hozzá kapcsolódó képekre és (mint egy emléket) akármikor képes azokat újrateremteni. Ebben a pillanatban a második posztulátum létezésével ráerőltetett kényszeres újrateremtés lehetetlenné válik. Egyszerre csak vagy a kényszeres teremtés, vagy pedig az önmaga általi okozó teremtés létezhet. Amint tudatosan meg tudja tenni, a kényszer örökre eltűnik (Ax 12, 20).

"A teljes ARK az összes gépies létezési állapot megszűnését okozza" (Ax24). (A mentális tömegek és a negatív érzelmek, vagy akár az alkoholizmus "gépies létállapotok".)

"Az auditálás általános szabálya az, hogy nemkívánatos, de fennmaradó dolgot alaposan meg kell tekinteni, amikor is az eltűnik" (Ax30). Nyilvánvaló, hogy a problémákból kivezető út a nagymértékű szembenézési képesség és az elég ARK, hogy a személy nagyobb legyen a GPM-jeinél.

Birtoklóság

Létezik még egy megválaszolatlan kérdés. Hogyan tudja valaki visszatartani magát attól, hogy gondjai legyenek? A válasz az, hogy képesnek kell lennie a semmit birtokolni, a semmivel kényelmesen ellenni.

Ezzel nagyon nehéz szembenézni. Gophdal kán akart valamit (az álompalotát), nem volt képes elviselni a semmit (amikor a helyet leégve találta) és ebből alakult ki a kényszeres kinyúlás és visszahúzódás, egy "kell-nem lehet" GPM.

Első pillantásra a birtoklóság nem jelent mást, mint "ARK a környezettel"-t [2]. Minél valóságosabb számodra valami, minél jobban kedveled, annál könnyebb magad körül tudni vagy valamit tenni vele. Amivel kapcsolatban rengeteg ARK-d van, azt nagyon jól tudod "birtokolni" is. Kényelmesen érzed magad vele kapcsolatban, könnyen ki tudsz nyúlni felé és úgy érzed, hogy támogat téged. Jól érzed magad vele kapcsolatban, ezért mondhatjuk azt, hogy "magas a birtoklóságod".

Így a birtoklóság egy folyamatosan változó állapot és a személy ARK-jának mértékét jellemzi. Amikor valamit nem tudsz "birtokolni" és ellenállsz, akkor töltés épül fel. Másrészt ha könnyen elviseled, ha valami kellemetlen történik vagy valamit elveszítesz, nem épül fel töltés. A birtoklóság így a valamivel vagy a semmivel történő kommunikáció eredménye lehet. Ezért lényegét tekintve a személy valamivel vagy semmivel történő kommunikációs képességét méri. Ha a kommunikációs képessége gátlódik, töltés épül fel.

A birtoklóságnak ez a fogalma Hubbard filozófiájának egyik alapköve. Egy elég meggyőző állítás található az Ability magazin 1965-ban kiadott 34. számában [20]. Ebben a birtoklóságot Hubbard egy paradoxonként írja le. Neked, mint végtelen lénynek, valamilyen okból az jutott az eszedbe, hogy kommunikálnod kell (első posztulátum). Ez rendben van. Még nincs ellentmondás. Minden rendben van addig, amíg nem törődik azzal, hogy bárki mással, azaz egy terminállal kommunikáljon. Végtelen a tere, a kommunikációja áthatja azt, végighalad rajta, az egyik végtelentől a másikig. Nagyszerűen szórakozik, amíg hirtelen úgy nem gondolja, hogy egy terminállal kell kommunikálnia (második posztulátum, máshogy-vanság). Most lehetővé tette maga számára a veszteséget. Már nem csak a kommunikáció kedvéért akar kommunikálni, hanem egy hatást akar létrehozni, sőt ami még rosszabb, csodálatot, tapsot, éljenzést vár el érte. Így saját magát egy termináltól teszi függővé.

Meghatározás szerint a terminálok mindig szilárdak. Ezek a két thetán közötti kommunikációs átviteli pontok. Egy "tiszta" thetán meghatározás szerint nem terminál, ugyanis nincs rezgése, tömege, energiája, nem foglal el helyet a térben (Ax 44). Először ezeket létre kell hoznia ahhoz, hogy elhelyezkedhessen. Két, egymással kommunikálni kívánó thetán számára valamilyen átviteli rendszerre van szükség, ezt a munkát pedig a dimenziópontok végzik el. A két thetán valamin keresztül kommunikál. Amikor ebben az elrendezésben hibát vétesz, akkor az átviteli rendszer fontosabb lesz, mint az a személy, akihez beszélsz. Így jönnek a képbe az ereklyék és az emléktárgyak. Ezek a múltbeli kommunikációk emlékképei, kegytárgyként kezelt átviteli pontok. Ezeket tiszteled, nem azt, aki a "túloldalukon" helyezkedik el (Fak 11, 24, Ax 25).

Mi van közted és köztem? Papír és tinta. Azért, hogy a gondolataimat hozzád kommunikálhassam, szükségünk van erre az átviteli rendszerre. Ha beszélni szeretnék veled, akkor a testünket megfelelő helyzetbe kell hozni, a hangszálainkat kell használni, hanghullámokat kell létrehozni, a dobhártyát mozgásba kell hozni, az idegi szinapszisokat működtetni kell, stb. Ezek a dolgok mind a dimenziópontok közé tartoznak. Minden, amit a kommunikációhoz használunk, dimenzióponttá válik, legyenek azok testek, tankok, seregek, levelek, virágok, kristálygömbök vagy horoszkópok.

Így végül megvan az ellentmondás. A semmi (a thetán) azt szeretné, hogy egy valami (terminál) nyugtázza azért, hogy bebizonyítsa, hogy ő (a thetán) létezik.

Bárkinek, akinek gondja van azzal, hogy a semmit birtokolja, valamire, azaz egy terminálra van szüksége. Ha ilyen nem létezik, akkor létrehoz egyet úgy, hogy egy dimenziópontot helyez ki, majd még egyet és még egyet, ezeket szépre és szilárdra teremti azért, hogy legyen kihez beszélnie. Így teremti meg az első univerzumát. (Amikor az embereket magukban beszélni látod, akkor csupán egy kitalált terminállal kommunikálnak.)

A teljes probléma egy állításban összegezhető, mely szerint "ennek az univerzumnak a legmagasabb rendű célja egy hatás létrehozása" (Ax 10). A semmi helyett annyival könnyebb valamit birtokolni, annyival könnyebb vele kommunikálni, hogy a thetán hagyja magát a (mind mentális, mind fizikai) anyag, energia, tér és idő birodalmába lecsúszni azért, hogy szórakozzon. Ez mindaddig biztonságos, amíg nem fordul bele az anyagi univerzumba és ragad ott. Amíg elviseli a terminálok és a dimenziópontok (például a barátok vagy a pénz) elvesztését, azaz a semmit birtokolni tudja ott, ahol azelőtt valami volt, addig nem esik a saját kényszeresen ide-oda pattogó "kell-nem lehet" csapdájába. Amíg nem felejti el, hogy bőven vannak olyan terminálok és dimenziópontok, amelyeket magának megteremthet (új barátokkal találkozhat, több pénzt kereshet), addig soha nem éri veszteség. Mindez csupán a magabiztosság kérdése (Fak 28).

Így mi a válasz a töltés elkerülésének kérdésére? Egyszerűen csak annyi, hogy semmit birtokolni nem veszélyes rád, ugyanis mindig tudsz több valamit teremteni. Így nincs veszteség, nincsenek elbukott célok, nincs csalódottság, nem becsüljük le és értékeljük le magunkat ellenposztulátumok létrehozásával, nem jön létre töltés. Tudod, hogy egy végtelen és halhatatlan lény vagy, így a túlélés problémája paradoxon. Tudod, hogy egy játszma az anyag, energia, tér és idő keretei között játszódnak, de azt is tudod, hogy te mint thetán ezeken kívül helyezkedsz el.

Amikor ezt a hozzáállást fent tudod tartani, akkor az érzelmi tónusskála 40-es szintjén elérted a "lét derűs nyugalmá"-t.

Az auditálás legfontosabb kifejezései

Engramok, implantok és GPM-ek

A dianetikában az eseményeknek a súlyosságuktól függően három fokozata van, az engramok, a szekunderek és a lockok. Ezek jelentését fogjuk most ismertetni. Az engram a legerősebb, ez egy olyan "mentális képmás, amely a testi fájdalom és az öntudatlanság idejének felvételét tartalmazza" [2]. Emellett még egy második posztulátum felvételét is tartalmazza, ez az oka annak, hogy egyáltalán töltés van rajta. A test elszenvedte, a thetán létrehozta a posztulátumot. Tetőről leesés, lábtörés, operációk, betegségek, balesetek, ezek mind olyan események, amelyek engramként rögzülnek. Kérlek jegyezd meg, hogy az események magukban nem engramok, a felvételük viszont az. Ezek abban a pillanatban jönnek létre, amikor a thetán egyetért azzal, hogy valami megállítja a szándékait vagy cselekedeteit. Ha könnyedén el tudná viselni a balesetet, a sérülést vagy az implantálást, meghalna, kikerülne a testéből és azt mondaná, hogy "akkor is folytatom", akkor az nem lenne engram. Így nem a fájdalom és az öntudatlanság az esemény engrammá válásának szükséges összetevője, hanem az a megadó posztulátum, amelyet az esemény előtt vagy az alatt hoztak.

Hubbard az engramokat "a nem organikus eredetű elmebetegségek, valamint az organikus tüneteket mutató pszichoszomatikus betegségek egyetlen oka"-ként határozza meg [3]. Ezek az "azzá válsz, aminek ellenállsz" elv alapján működnek. Az engramnak pontosan azok a részei vevődnek fel a védelmedül általad létrehozott torlaszként, amelyekkel nem tudtál szembenézni. Így pontosan azt kapod, amit nem szeretnél, ugyanis azokat a dolgokat cipeled magaddal általad készített képek formájában. Amikor az autód megcsúszik és felborul, azt gondolod, hogy "nem akarok meghalni!" Minden egyes alkalommal, amikor ez restimulálódik, halálfélelmet érzel. Azt gondolod, hogy "milyen ronda ez a szilánkosan törött csont!Nem bírok ránézni!" Az összes törött csont közül ez az egy az, amelyik nem jön helyre. Úgy teszel, mintha a dolgok nem lennének olyanok, mint amilyenek, máshogy-vanolod őket és puff!, máris egy torlasz veszi fel az egészet és az elméden vagy a testeden visszajátssza. (Sokkal több példát találhatsz a Dianetika című könyvben [3].)

Mivel a GPM-ek és az általuk tartalmazott két posztulátum alkotja az auditálás gyakorlatával kapcsolatos további részek gerincét, ezért egy gyors ökölszabályt nyújtunk most emlékeztetőül. Az első posztulátum a kinyúlás, az elkezdés, ami a tónusskálán az ellenségesség felett található (úgy-vanság). A második posztulátum a visszahúzódás, a megállás, a feladás, az ellenségesség szintjén és az alatt (máshogy-vanság). A GPM-ek (célok-problémák-tömegek) a kettő közötti feszültségből keletkező tömegek.

Minden engram tartalmaz olyan posztulátumot, amelyben feladod, mégis a feladás posztulátumai mindenféle testi fájdalom és öntudatlanság nélkül is létrejönnek. Végül is már a testek megléte előtt is léteztek a thetánok, játszmákat űztek és azokkal is problémájuk volt. Ez az, amire a "GPM" kifejezés vonatkozik. Ez a thetánra mint olyanra alkalmazható. Az "engram" kifejezés viszont nem csak a thetán-és-test összetételre vonatkozik, hanem a thetán nélküli testre is, ugyanis az az első részben említett genetikai entitás (GE) szintjén is felvevődhet. Nem számít, hogy te mint thetán megállításnak tartod-e, ha a tested összezúzódik, a testnek magának, a szervezetnek számít. "A dianetikában az engram szót szigorúan meghatározott értelemben használjuk, s ez valamilyen inger által hagyott, meghatározott és állandó nyom a szövet protoplazmáján. Az engramot úgy tekintjük, mint egy ingercsoport együttesét, amely kizárólag a sejtek létszintjén rendelkezik hatóerővel." [3].

Auditálás közben ezért megtörténhet, hogy a GE egy eseményt a thetán figyelme elé helyez, például egy olyat, amelyet a GE és nem a thetán maga vett fel. A preclear számára nem nehéz a kettőt megkülönböztetni, ugyanis a GE-éval kapcsolatban "kívülálló"-nak érzi magát, a sajátjai esetében pedig elfogadja, hogy ő a tulajdonos, ugyanis az az ő eseménye, nem másé és ezt tudja is.

Egy implant az engram vagy GPM különleges formája, a különbség az alapjául szolgáló eseményben rejtőzik. Először nézzünk meg egy rendes engramot. Az első helyzetben baleseted volt, a tested a kocsi mellett eszméletlenül fekszik és te thetánként elég bizonytalanul érzed magad. Azt hiszed, hogy a tested meghal és azt posztulálod, hogy "vége van, érzem, meg fogok halni!" Ez a második posztulátumod, az első pedig az volt, hogy szerinted örökké élsz, bármilyen gyorsan is vezess. A második helyzetben megérkezik a mentő, kiszállnak, felszednek és az egyikük azt mondja, hogy "elég rossz". Te pedig összezavarodva ezt egy biztos adatnak veszed és ragaszkodsz hozzá és az "elég rossz"-at második posztulátumnak tekinted. Ezelőtt azt gondoltad, hogy elég jó vagy, most elég rossz lettél. Ebben az esetben valaki más posztulátumát vetted át, megegyeztél vele és a magadévá tetted.

Egy engramban tehát vagy te magad hoztad létre a posztulátumot, vagy pedig véletlenül vetted át valaki mástól. Egy implantban viszont valaki más szándékosan ad neked posztulátumot. Ez az implant összes célja. "Egy lény fájdalmas és erőteljes módon, mesterségesen kitalált célokkal és hamis elképzelésekkel történő legyűrése azért, hogy rossz szándékkal vezérelve megpróbálják irányítani és elnyomni őt" [2]. Egy igazán hatékony implant a játszmák széles területével kapcsolatosan mind posztulátumokat, mind ellenposztulátumokat tartalmaz. Így jó eséllyel anélkül restimulálódnak, hogy a restimulációtól meg tudnál szabadulni. A játszmák minél szélesebb területét célozzák meg, annál jobban működik az implant. Nem tudsz tőlük visszahúzódni, csak befelé, így magadba fordulsz, nagyon kicsi leszel és nem veszel részt több játszmában. Pontosan ez volt a cél.

Egy klasszikus implant többé-kevésbé a következő módon épül fel: egy székhez kötözve ülsz, elektronikus készülékek és képfelvillantó szerkezetek vannak körülötted és elektródákat rögzítenek a halántékodhoz. Megkapod a sokkot, dezorientálódsz, teljesen magad alá kerülsz és ekkor közvetlenül a füledben egy hangot hallasz: "ne legyél senki" – sokk – "legyél mindenki" – sokk – "tegyél jót" – "tegyél rosszat"– sokk, és így tovább. Ezután minden, ami lenni vagy amit tenni próbálsz, restimulálja a kapott fájdalmakat és megfájdítja a fejed. A saját nézőpontodat az erőszakkal ráderőltetett nézőpontok elnyomják. Más-determinált vagy akár robotizált leszel. Ennek részeként kábítószereket vagy hipnózist is használhatnak.

Lehet, hogy csodálkozol, de ehhez hasonló GPM-ek és engramok jönnek elő az auditálás során. A "teljes időnyom"-ra kiterjedő eseményeken kívül ennek változatai a feltehetően "gyógyító" jellegű pszichiátriai kezeléstől az agymosásig terjednek. A dianetikával és a szcientológiával szembeni kezdeti ellenkezésben részben az a tény is szerepet játszhatott, hogy az amerikai háborús veteránok problémáinak megoldására tett kísérletek közben a korai dianetika ilyen kezeléseket fedett fel.

Ennek egy enyhébb és mindennapi változata is létezik, az engramokkal tanítás, ami a következőképpen működik. A gyerek belesétál egy pocsolyába és összekeni az új cipőjét. Az anyja megüti. "Nem akarsz belemenni a pocsolyába (ütés), ugye? (ütés) És nem fogod újra összekenni a cipődet (ütés), megígéred? (ütés)." Így jó és egyetértő állampolgárokat hozol létre.

Öntudatlanság

Az engram meghatározásában található "öntudatlanság"-gal kapcsolatosan felvetődik egy kérdés, hogy ki lesz öntudatlan, a test vagy a thetán? Ha mind a test, mind a thetán teljesen a tudatánál maradna, akkor az egészet képes lenne felidézni. Így neki egyetlen engramja sem lenne, legfeljebb a GE tartalmazná azt. Ha a thetán öntudatlan lenne – de hogyan lesz a thetán öntudatlan? Ez meghatározás kérdése. Hubbard az öntudatlanságot egy fokozatosan megnyilvánuló jelenségnek tekinti, amely a teljes tudatosság és a teljes öntudatlanság között változik. A teljes tudatosság 100% konfrontálást (szabad thetát, szabad figyelmi egységeket) jelent, valamint a történtek duplikálását. A teljes öntudatlanság pedig a konfrontálás és a duplikáció hiányát jelenti.

Az öntudatlanság jelenségének leírását egy hasznos kifejezés, a véletlenszerűség vagy randomitás segítségével tesszük meg. A véletlenszerűség azt jelenti, ami a szótárban áll, a dolgok nem tervezetten, hanem bizonyos eséllyel történnek meg. Hubbard ezt a személy nézőpontjából, az általa elviselhető "megjósolható és megjósolhatatlan mozgások arányá"-ban határozza meg [2]. Ez a kettő hányadosa. Amikor valaki a legtöbb dolgot meg tudja jósolni, akkor unatkozik. Ezt hívják véletlenszerűség-hiány-nak vagy mínusz randomitás-nak (DnAx 73). Amikor a megjósolható dolgok és a meglepetések elegye kellemes, akkor a személy érdeklődik és jól szórakozik. Ezt hívják optimális véletlenszerűség-nek vagy optimális randomitásnak. Amikor túl sok minden történik, több, mint amennyit a személy fel tud fogni, akkor leterheltnek érzi magát és elveszíti az irányítást. Ezt hívjuk véletlenszerűség-többlet-nek vagy plusz randomitás-nak. Természetesen minden a személy konfrontálási képességén múlik. Ami egy autóversenyző számára véletlenszerűség-hiánynak tűnik, az a legtöbb ember számára teljesen elviselhetetlen (véletlenszerűség-többlet) lehet.

Visszatérve az öntudatlansághoz, "az öntudatlanság olyan túlzott mértékű véletlenszerűség, amelyet egy (…) tudatosságot elhomályosító erejű ellenerőfeszítés vált ki" (DnAx 93). Amikor a thetán már nem tudja követni, hogy mi történik, de nem tud visszahúzódni, akkor ennek megfelelő mértékben lesz a testével és a környezetével kapcsolatban öntudatlan. Részben vagy egészében elveszíti a nézőpontjait, visszavonja a dimenziópontjait és a tere összeszűkül. Ez akkor is megtörténhet, ha túl sok minden történik, de akkor is, ha túl kevés. "Az engram egy olyan komolyabb méretű véletlenszerűség-többlet vagy -hiány, amely elegendő ahhoz, hogy öntudatlanságot okozzon" (DnAx 92).

Könnyű elképzelni, hogy a véletlenszerűség-többlet hatására valaki hogyan veszítheti el az irányítást és hogyan homályosodhat el a tudata. A személy szorgalmasan küzd a dolgok ellen, majd egyszer csak túl sok minden történik egyszerre. Egy karambol jó példa lehet erre. Egyszerűen nem vagy képes a körülötted hirtelen lezajló összes mozgást követni.

Egy olyan komolyabb véletlenszerűség-hiány, amely elhomályosítja a tudatot, talán kevésbé nyilvánvaló. Erre egy példa az, hogy egy harci repülőgép pilótája, akit a gépéből kilőttek, ejtőernyővel földet ér és a Szahara közepén találja magát, ahol semmi sem történik. Ez a GPM és az engram kezdete. A repülőgép elhagyása és az ejtőernyőzés magas véletlenszerűséget tartalmaz, de ezt könnyen kezelni tudja. Semmilyen megrázkódtatás, semmilyen engram nem tartozik ehhez. Viszont a sivataghoz és a várakozáshoz igenis kapcsolódik egy. Miért? Azért, mert a világ minden ideje a rendelkezésére áll ahhoz, hogy hogy lassan megadja magát a körülményeknek és jó erős ellenposztulátumokat hozzon létre, úgy általánosságban a repüléssel, közelebbről pedig a sivatagokkal szemben. Egyáltalán semmi más nincs, ami a figyelmét elvonhatná, csak a balsorsa és az a sikertelen erőfeszítése, hogy az egészet meg nem történtté tegye. Magába fordul és a környezetével kapcsolatban öntudatlan lesz. Amit ő, mint thetán nehezen tud megemészteni, az a véletlenszerűség-hiány. Emiatt egy GPM-et hoz létre. Ezzel párhuzamosan a testét kiszárítja a nap és szomjan hal. Sejtszinten a tápanyaghiány lép fel, így a véletlenszerűség-hiánytól a GE is szenved. A testi engramot a "sejtekben megmaradó emléknyom"-ként rögzíti.

Hogyan rögzülnek ezek a dolgok, amikor valaki öntudatlan lesz? Úgy, hogy nem képes az egészet a megtörténte közben befogadni. Egy karambol közben a halál túl gyorsan jön, a pilóta esetében pedig túl lassan. Mind a két esetben a thetán mindig ott van, figyelmet, szándékot, theta energiát és dimenziópontokat helyez ki azért, hogy a legrosszabb ne történhessen meg, vagy hogy olyan hatalmakhoz folyamodjon, amelyek megmenthetik. Kihelyez és magához von dolgokat, így létrehozza azt a filmet, amelyre az esemény rögzül. Minél kevesebb dologgal képes szembenézni, annál inkább ellenáll és annál több film jön létre. Minél több dologgal képes szembenézni, annál kevésbé áll ellen és annál kevesebb film jön létre. Ebben az utóbbi esetben a személynek nem lesznek képei az eseményről. Az igaz, hogy tudja, hogy megtörtént, de mindenféle töltés nélkül tud róla beszélni. Képek nélkül. A fenti, karambolt elszenvedett személy nem tudott szembenézni vele, amikor megtörtént, így most sem tud. Egyszerűen nem bírja rávenni magát, hogy beszéljen róla. Képek, torlaszok, energiák és tömegek veszik körül, és mindegyikre borzalmas rátekinteni. Teljes mértékben restimulálódnak. 15 óra auditálást igényel az, hogy az egészen keresztülfusson, hogy rétegről rétegre szembenézzen vele, amíg meg nem találja az esemény alatt létrehozott ellenposztulátumot. Az esemény töltése kisül és már csak nevet rajta. Tudja, hogy mi történt és töltés nélkül tud róla beszélni, mint az, aki a karambolt be tudta fogadni, a különbség az az, hogy az egyik esetben szükség volt az auditálásra, a másik esetben pedig nem. A különbség a konfrontálás szintjében és a szabad theta mennyiségében található. (Kérlek, tartsd észben, hogy ez csak magára a thetánra igaz. A GE mindig rögzít, ugyanis mindig ellenáll, ha valami a test túlélés veszélyezteti. Ez egy "beépített szerkezeti tulajdonság". A GE így lett elkészítve.)

Szekunderek és lockok

Most, hogy az "engram" és az "öntudatlanság" kifejezéseket letisztáztuk, az események két megmaradt típusát fogjuk megvizsgálni. Ezeket "szekunder"-eknek (az enyhébb esetekben) és "lock"-oknak (a legenyhébb esetekben) hívják

A szekunder az engramban megjelenő veszteség restimulációja. "A szekunder az erejét az alapjául szolgáló, fizikai fájdalmat tartalmazó engramból nyeri" [2].

A második posztulátum létrehozásával a thetán tulajdonképpen feladta a saját öndeterminált célját, elveszítette a játékát és ezzel egy általa a túléléshez szükségesnek tartott dolgot veszített el. Még a testét is elveszíthette. A túlélési lehetőségei csökkentek. Egy olyan esemény, amely a test vagy a játszma elveszítését restimulálja, bánatot, szomorúságot és könnyeket fog eredményezni. Ezek egy szekunder jellemző tünetei.

Egy lock ugyanígy egy veszteség vagy egy megállítás restimulációja, de enyhébb, mint egy szekunder. A tünetei a következők: enyhe negatív érzelmek és kényelmetlen csodálkozás egy olyan dologgal kapcsolatban, amely a személyre befolyást gyakorolt. Egy "nyomógomb"-ra tapintottak rá, a thetán nem tudja, hogy hirtelen miért esett az érzelmi tónusa és csodálkozik rajta. A lockok olyan pillanatok, amikor a szunnyadó engramok egy pillanatra felébrednek és a thetánhoz kapcsolódnak.

Valenciák

Azt, amikor valaki mások posztulátumát átveszi, úgy nevezzük, hogy "felveszi a valenciáját". A latin "erő" szóból származó "valencia" azt jelenti, hogy valaki más uralma alá kerülsz és elveszíted saját magadat. Amikor rengeteg affinitás segítségével mások nézőpontját felveszed, akkor azt a létezőség felvételeként emlegetjük. Ez nem valenciaváltás. Viszont öntudatlan állapotban, túl nagy terhelés hatására egy személyre mások posztulátumát bele lehet nevelni, így valaki más valenciájába kerül. A győztes valenciával történő azonosulás valójában egy aberrációs szinten hozott túlélési döntés. "Ha valaki olyan erős, hogy engem el tud pusztítani, akkor neki sokkal jobb túlélőnek kell lennie, mint nekem, ezért biztonságosabb, ha ő leszek, nem pedig én."

Következzék egy példa: 1327-ben egy pocakos szerzetest két útonálló kirabol és megöl. Az egyikük, miközben a halálos csapást méri, azt mondja, hogy "most megmutatom neked, pap!" Ez a rabló egy sovány, hatalmas szakállú, vörös kendőt viselő ember. Ebben az eseményben három valencia, három szerep található, a szerzetes, a szakállas és a másik rabló. Egyszerűen csak azért, mert a háttérben marad, a másik rablóé a leggyengébb valencia. A küzdelem a szerzetes és a szakállas rabló között zajlik, és a szerzetes veszít. Miközben meghal, azt gondolja, hogy "mindennek vége". A legerősebb valencia a szakállas rablóé. Ő a győztes. 650 évvel később, 1977-ben újra találkozunk a szerzetessel. Most Frank Rogersnek hívják, egy baloldali értelmiségi csoporthoz tartozik, akiknek célja, hogy a vallást a nép ópiumaként leplezzék le. Frank Rogers elég pocakos, vörös kendőt és hatalmas szakállt visel. A vad papság elleni kirohanásairól ismert, a kedvenc mondása az, hogy "csak várjatok papok, most megmutatjuk nektek!" A közelebbi társai viszont nem tudják nem észrevenni azt, hogy a vadsága alatt hajlamos a kétségbeesésre, a legkisebb gond esetén is azt hiszi, hogy "most mindennek vége". Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben két valenciát dramatizál, a győztest (a rablóét) és a sajátjáét (a szerzetesét). Mind a kettő átfedi egymást, de a rablóé található az előtérben. Frank azt hiszi, hogy a durvaság és a kegyetlenség a legjobb mód arra, hogy valaki az életben boldoguljon.

A példánk azt mutatja meg, hogy a viselkedésen és a második posztulátumok öntudatlan hangoztatásán keresztül hogyan jelennek meg a valenciák. Ezek az emberek fejében örökké ismétlő áramkörökként jelennek meg és ezek okozzák a belső hangok jelenségét, néha olyan erősen, hogy látszólag egy kis démon beszél. Néha még az is előfordul, hogy valaki egy hangot balról vagy három méterre fentről hall. Minden esetben olyan entitásokkal kerültél kapcsolatba, amelyek csupán torlaszok, amelyek "hangok"-ként viselkedő képeket és posztulátumokat tartalmaznak.

Természetesen valaki a színészkedéshez hasonlóan tudatosan is felvehet egy valenciát, de ez azt a lehetőséget foglalja magába, hogy a személy az esete létező valenciáit restimulálja és csak nagyon nehezen tud megszabadulni az általa játszott szereptől, amikor a színpadot elhagyja.

Analitikus elme – reaktív elme

A Dianetikában 1950-ben megjelent "analitikus elme" és "reaktív elme" modell rengeteg zűrzavarhoz vezetett, ugyanis szó szerint vették és ahhoz a elképzeléshez vezetett, hogy a thetán az analitikus elméjével gondolkodik és azért restimulálódik, mert a reaktív elméjében engramok vannak. Az auditálást (a szó szerinti értelmezésnek ezen a szintjén) egy olyan folyamatnak tekintették, amely során a reaktív elmében található csúnya, fekete képeket kiemelik, azzal, hogy figyelmesen megnézik, letisztogatják, majd ezeket a szép képeket az analitikus elmébe belehelyezik.

Ez egy egyszerű és képletes leírás, de nem így működnek a dolgok. Az igaz, hogy egy engramot a thetán környezetében található inger restimulál, az is igaz, hogy olyan dolgokat mond és tesz, amelyekkel nem ért egyet, ha a restimuláció befejeződött, de az engramok nem a reaktív elméjében találhatók. A reaktív elme a GPM-ek, a torlaszok, áramkörök, a valenciák és az entitások (amelyek valójában mind hasonlóak) összessége, belőlük áll, de nem tartalmazza ezeket a dolgokat. A thetán azért reagál, mert egy vagy több GPM hirtelen restimulálódik vagy pedig folyamatosan restimulált állapotban van. Egy GPM két posztulátumból áll. A posztulátumok semmin belül sem léteznek, ez a meghatározásukkal teljesen ellentétes. A restimuláció pillanatában újrateremtődő képek és a tömegek, amelyekre a thetán reagál, szintén semmin belül nem találhatóak meg, inkább a test körül helyezkednek el (ahol általában a thetán nézőpontja van) és onnan fejtenek ki rá nyomást. Amikor a thetán elhagyja a testét, akkor az elméjét magával viszi. az elméje "a test környezetében található, energia és tömeg formájában tárolt képek"-ből áll, "(…), amelyek restimuláció során analitikus tudatosság nélkül teremtődnek újra" [2].

Az analitikus elme a thetán által önként létrehozott áramkörökből áll, amelyeket azért hozott létre, hogy bizonyos tevékenységeket, mint az írást, az autóvezetést, az úszást vagy az ehhez hasonló dolgokat "automatizálja". Ezek a tanulás eredményei. A thetán nem az analitikus elméjével gondolkodik. Ő gondolkodik, az analitikus elméjét pedig használja, mint egy, a "thetán és a környezete között található kommunikációs rendszer"-t [2].

Az elme nélkül a thetánnal nem lehetne kapcsolatba lépni, egyszerűen nem lenne ott. Azért, hogy egy játszmában vegyen részt, egy elmére van szüksége. Az elméje nélkül statikum lenne. Az elme valójában semmi más, mint az a nézőpont, amelyet a thetán az adott univerzumban felvesz. A szcientológia szlengjében a thetánt és az elmét nem mindig különböztetik meg élesen, még Hubbard maga sem teszi ezt. Egyrészt azt mondja, hogy "Végül is mi ez a thetánnak hívott dolog? Ez te vagy, mielőtt létrehoztad volna magad" [2]. Ezért a thetán a létrehozott énje felett helyezkedik el. Ez az "én" az analitikus elmének felel meg, azaz "a tudatossági egység tudatossága, valamint néhány értékelő áramkör vagy gépezet, amelyek a test kezelését lehetővé teszik" [2]. Így az analitikus elme nem a thetán (a tudatossági egység tudatossága) a maga tisztaságában, hanem a thetán és még valami. Másrészt ennek ellentmondva Hubbard azt mondja, hogy "Az analitikus elme csupán a preclear, a thetán" [2].

Ebben a könyvben az utolsó meghatározást fogjuk használni, ugyanis a szcientológusok ennek a használatára szoktak rá. Amikor azt mondjuk, hogy "thetán", akkor a tevékeny játékosra (Fak 2) gondolunk, amikor pedig azt mondjuk, hogy "statikum", akkor arra gondolunk, aki a "kezdetek előtt" volt (Fak 1).

A bank meghatározása még egy kis segítséget nyújt ahhoz, hogy meg tudd különböztetni a statikumot, az elmét és a reaktív elmét. A kifejezést a számítógépek adatbankjának mintájára hozták létre. A bank "az energia és a jelentőségek kombinációja, amely tömeget gyűjt magába (…)" [2]. Akkor a bank vagy a reaktív elme miből áll? Aberrált posztulátumokból (jelentőségből) és tömegekből (képekből). És az analitikus elme? Értelmes posztulátumokból és képekből. A statikum? Ezek egyikéből sem.

Bekapcsolódás és kikapcsolódás

Ahogy azt az első részben már láttuk, a bank a GPM-ek összessége. Az eset viszont csak a restimulálódottak összessége. Ez azt jelenti, hogy az eset egy adott pillanatban csak annyira létezik, amennyire a reaktív elme restimulálódott. Az embereknek többé-kevésbé attól függ, hogy mennyi "esetük van", hogy mennyi restimuláló dolguk létezik és hogy mennyire megviseltek. A megviselt embereknek kevés szabad thetája maradt és szinte mindenre reagálnak. Ez az, amiért a környezetváltozás vagy egy szabadnap csodákat tesz – amíg a régi környezetbe vissza nem tér és a restimuláló dolgok újra el nem kezdenek dolgozni.

A jelenleg nem restimulálódott GPM-ek "szunnyadnak". Ezért egy biztonságos és állandó környezetben élő személy nagyon derűsnek, boldognak és eset nélkülinek tűnik. Ebben az esetben a környezetváltozás a kárára válna. Mindenféle engramot és GPM-párt bekapcsolhat (angolul: key-in). a bekapcsolódás (szintén egy számítástechnikai fogalom) azt a pillanatot jelenti, amikor a GPM restimulálódik és a vergődés elkezdődik. Amikor ez a személy hazatér (mert például vidéken él, két hétre bement a városba, hogy meglátogassa a rokonait és idegroncsként tér vissza), lassan kikapcsolódik. Ez azt jelenti, hogy a városban bekapcsolódott különböző GPM-ek lassan vagy fokozatosan abbahagyják a vergődést. Amikor ennek vége van, akkor ezt kikapcsolódás (angolul: key-out) pillanatának hívjuk.

A törlés akkor jön létre, amikor a GPM-et vagy az engramot létrehozó eseményt megtalálták, teljesen konfrontálták és duplikálták és amikor az akkor létrejött második posztulátumot úgy-vanolták. Egy kikapcsolódás ezzel szemben viszont a GPM elhajítása, ugyanis valamilyen módon elég theta gyűlt össze ahhoz, hogy "elvágják a zsinórt". (A gyerek sír, fagyit kap, már nem sír. Kikapcsolódás.) A törlés azt jelenti, hogy elmegyünk egészen a probléma forrásáig.

Ezek miatt egy lánc alapját (bázisát) egy GPM alkotja. Amikor ez restimulálódik, akkor a theta enturbulálódik és egy szekunderként vagy egy lockként jelentkezik. Az ugyanazzal a GPM-mel kapcsolatos események alkotják a lánc-ot. Ez csak azoknak az eseményeknek a lánca, amelyek ehhez a bizonyos GPM-hez kapcsolódnak. Az auditálás célja az, hogy egy bizonyos lánc mentén visszafelé haladva megtaláljuk és kisüssük az eseményeket, amely így ki fog törlődni. Az auditálás során egy veszély lép fel, ez pedig a láncok kereszteződése, amelyet az okoz, hogy a preclear szabadon asszociál ahelyett, hogy egyenesen egy korábbi hasonló eseményre térne rá. A preclear ekkor annyi tömeget gyűjt be, hogy úgy tűnik, mintha bebetonozták volna és az ülés megragad.

Amikor preclear szabad thetája alacsony, akkor lehet, hogy a jelentől a múltig a láncon található összes eseményen végig kell futnia, hogy az alapjáig eljusson. Amikor sok thetája van, akkor egy pillanat alatt keresztülsuhan a láncon és egyből megtalálja a posztulátumot (DnAx 124).

Lezáró jelenség

Az előbb említetthez hasonló pillanatban történteket hívjuk lezáró jelenségnek (angolul: end phenomenon vagy EP). Ezt az aberráló posztulátum úgy-vanolása utáni felismerés mutatja, amit nagyon jó jellemzők (angolul: very good indicator vagy VGI) kísérnek (azaz a személy felderül). Az E-méteren egy bizonyos "lebegő tű"-nek nevezett tűjelenséget tapasztalhatsz (lásd a harmadik részt). Nem csak a törlés, a kikapcsolódás is lehet lezáró jelenség, bár ez nem olyan alapos, mint egy törlés. sok kikapcsolódás hatására a személy annyi szabad thetát szed össze, hogy lebeg, mint egy lufi és egyáltalán semmilyen kapcsolatba nem lép a bankjával. Ezt az állapotot hívják release-nek.

Néhány preclear ezt az akcióciklust nem tudja befejezni. Nem képesek elviselni azt, hogy hirtelen semmi nincs ott, ahol azelőtt valami volt. Így tovább keresnek és a figyelmük erejével néhány másik GPM-et restimulálnak. Ezt túlfuttatásnak hívják. A preclear valahonnan máshonnan újabb tömeget húz be. Az auditornak nagyon óvatosnak kell lennie és nem szabad hagynia, hogy a preclear túlfuttasson. Noha a túlfuttatás előtti EP-t elég könnyen helyre lehet állítani, ez azt jelenti, hogy az auditor nem irányítja eléggé az ülést.

Az összetett eset

Az első részben említettük azt, hogy előfordulhat az, hogy egy torlaszt valaki létrehoz, de valaki más később átveszi. Ez azt jelenti, hogy a személy nem saját maga hozta létre az összes olyan GPM-et, torlaszt, engramot, valenciát és áramkört, amelyek az esetének a részét képezik. Előfordulhat, hogy valaki, valamikor néhány mások által létrehozottal kapcsolatba lépett és a figyelmével "felébresztette" azokat. Az ebből következő restimuláció természetesen nem tetszett neki, hanem ellenállt és megpróbálta a teréből kitolni, ennek hatására pedig az még erősebben kötődött hozzá.

Így létezik a "saját eset" (amely a saját maga által létrehozott torlaszokból áll) és létezik az összetett eset (amely azokból a mások által létrehozott dolgokból áll, amelyekkel a személy kapcsolatba lépett). Az összetett eset torlaszait általában entitásnak hívják. Néhány ember magától képes "látni" az entitásokat, mások akkor tanulják meg, amikor a clearig vezető és az azutáni lépéseket elvégzik.

Az élet alapelemei

Az alapelemek

Az úgy-vanság és a máshogy-vanság közötti törésben, a máshogy-vansággal kiváltódott hazugságban találjuk meg a személyes integritás legalapvetőbb megsértését. Van valami, amit eddig igaznak tartott és most már nem tartja igaznak, csak mert egy anyagból, energiából, térből vagy időből álló korlátba ütközött. A személy hagyta, hogy a MEST univerzum nagyobb legyen nála, feladta a MEST-en kívül és a felett (thetánként) elfoglalt helyzetét és ezt tudatosan tette. Ez nagy baj. A saját bizonyosságát (első univerzum) megkérdőjelezte és megadta magát a MEST univerzumnak (harmadik univerzum). Ez az alapvető ártó tett, amelyet egy thetán elkövethet. Az ártó tett alatt a szcientológiában mindenféle vétséget értünk. Az angol kifejezés (overt), nyilvánvaló, nyíltan láthatót jelent, ugyanis azt nem tudod letagadni, hogy te tetted ezt, még ha nem is volt szemtanúja.

Az első univerzum bizonyossága nem jelenti azt, hogy valami a harmadik univerzumban, azaz "objektíven" nem fog megtörténni. Valaki biztos lehet abban, hogy az autóját nem fogják ellopni (első univerzum), noha körülötte mindenki azt mondja, hogy ostobaság az utcán kint hagyni és egy garázsban kellene tárolni. Végül mégis ellopják (harmadik univerzum). Most mindenki azt mondja, hogy "Ugye tudtuk!Látod, milyen rosszul tetted, hogy nem a tanácsunkra hallgattál?" Viszont a személynek valójában nem kell rosszul éreznie magát. Csupán ragaszkodott a bizonyosságához, ez minden. Nem hagyta, hogy a "közvélemény" megingassa a bizonyosságát. Most, hogy az autót ellopták – rendben, ért a szóból és a következő autóját egy garázsban tárolja. Viszont a lényeg az, hogy a véleményét ő maga változtatta meg. Először biztos volt abban, hogy nem lopják el, most pedig abban biztos, hogy a városnak ebben a részében ellopják az autókat. A saját igazsága és tapasztalatai alapján él. Ha hallgatott volna másokra és az autóját elzárta volna, akkor egy kicsit bután érezte volna magát, például "Miért bérelem ezt a drága garázst, amikor azt sem tudom, hogy autókat lopnak-e a környéken? Honnan tudhatom, hogy ezeknek az embereknek igazuk van vagy tévednek?"

Ezt ki kell próbálni és a saját bizonyosságát a harmadik univerzum bizonyosságával kell összeillesztenie. Megszerzi a tapasztalatokat és a posztulátumait ennek megfelelően módosítja. De nem a vereség szellemében!Nem mint egy második posztulátumot!Csupán a túlélés egy új módját találja meg, miután az előző nem működött. Így "hivatalosan" véget vet az eddigi konsziderációnak és egy újjal helyettesíti. A különbség az, hogy az egyik eset csak vágyálom, amely a valóság durvaságának elkendőzésével élősködik, míg a másik eset a valósággal összhangban történő értelmes posztulálás. Ami a jó konfrontálási képességtől függ, mint általában. 16. Logika "Egy elvont posztulátumot, mielőtt működőképesnek tekinthetnénk, össze kell hasonlítani azzal az univerzummal, amelyikre vonatkozik, és az olyan dolgok kategóriájába kell sorolni, amelyek érzékelhetőek, mérhetőek vagy megtapasztalhatóak abban az univerzumban" [1].

Az "úgy-vanolva élés" művészete azt igényli, hogy a személy mindig befejezi az akcióciklusait. Vagy beteljesít egy posztulátumot , vagy megsemmisíti azt és egy újat hoz létre helyette, így soha nem hoz létre töltést. Így igaz, hogy valaki megváltoztathatja a posztulátumait, de csak miután kitörölte (úgy-vanolta) azokat, amelyekhez eddig ragaszkodott és amelyek működésképtelenek voltak. Ezt pedig saját akaratából teszi, nem pedig azért, mert meggyőzték vagy rákényszerítették. A végeredmény egy "sikeresen véghezvitt túlélés" lenne.

Ezen a ponton azt az ellenvetést lehetne tenni, hogy ez a hozzáállás egocentrikus gyenge jellemre utal, a személy pedig szélben csapkodó zászlóként váltogatja az irányokat. Ez a hozzáállás nem szükségszerűen egocentrikus, hogy miért, ezt a következő fejezetben meglátjuk. Gyenge jellemre sem utal, ha a szóban forgó személy egy magasabb célra és nagyobb játszmára összpontosít és egy milliméternyit sem hajlandó ezektől eltérni. Aki ilyen irányvonalak mentén él, az mindenféle nehézségen keresztülmehet, de soha nem lesz önmaga árulója. Az "úgy-vanolva élés" így semmiképpen nem jelenti a rossz hírű "legkisebb ellenállás útjá"-t. Valójában ez a két dolog nem kizárja, hanem kiegészíti egymást!A víz például mindig a legkisebb ellenállás irányába halad, de mégsem veszíti el a fő célját: mindig eléri az óceánt.

Visszatérve a saját bizonyosságunk elárulásának ártó tettére, az ezt cselekvő személy általában ezzel nem képes szembenézni. Nem akarja tudni, hogy ez megtörtént. Letagadja (nem-vanolja) maga elől és visszatartja másoktól. Nem szabad megemlíteni vagy felhozni, ugyanis ez veszélyeztetné a túlélését. Biztonságosabb elrejtve tartani, mint nyilvánosságra hozni.

Erre tekintünk egy példát. Fred Linda partiján van. Rengetegen vannak ott. Fred egy pohár vörösbort önt ki a bézs szőnyegre. Megijed, kétségbeesik és azt mondja, hogy "Ó, ne!" – ami annyit tesz, hogy "ezt én nem tehettem, nem lehettem ilyen ostoba, nem én voltam". Ez egy ártó tett. Tett valamit, tudja, hogy ő tette, azt tetteti, hogy mégsem és nem csak saját maga, hanem mindenki más előtt is ezt tetteti. Így ez mind az első, mind a harmadik univerzumban ártó tett. Az "ó, ne!" posztulátuma pedig egy máshogy-vanság, azaz maga és mások elől visszatartja az igazságot.

Most Frednek komoly problémája van. Egy szép kis cél-probléma-tömeget (GPM-et) teremtett magának. Az "el kell mondanom – nem szabad elmondanom" és az "én voltam – nem, én nem lehettem" között őrlődik. A probléma folyamatosan az elméjében kísért.

Ebből következően a parti hátralevő részében Fred elkerüli Linda pillantásait és talál egy jó indokot, hogy hamarabb elmehessen, mint általában. Amikor elköszön Lindától, mindent megtesz, hogy ne nézzen egyenesen rá. Linda azt mondja, hogy "Örülök, hogy eljöttél, kedvesem. Remélem, hogy ízlett a vörösbor." Majd rákacsint. Fred úgy érzi, hogy rajtakapták. Tudja? Vagy mégsem? A visszatartását restimulálták és azon töpreng, hogy Linda tudja-e, hogy mit tett. Nem tudja eldönteni. Gyorsan eltűnik onnan. A Linda iránt érzett barátsága jelentősen lecsökken a jövőben. Megpróbálja annyira kerülni, amennyire lehet, de ez nem könnyű, mert ugyanabban az irodában dolgoznak. A munkatársai észreveszik, hogy valami gond van és rákérdeznek. Maró és bíráló megjegyzéseket tesz Lindára és hitvány színekben tünteti fel azért, hogy "jó oka" legyen arra, hogy mások előtt nem beszél róla és hogy ezt mindenki más előtt igazolja.

Technikai kifejezésekkel élve a sorrend a következő: Az ártó tett visszatartáshoz, az problémához, az elvétett visszatartáshoz és az problémához vezet. Amikor egy visszatartást majdnem megtaláltak és annyira megközelítették, hogy a személy azon gondolkozik, hogy a másik tudja-e vagy sem, akkor egy "elvétett visszatartás"-ról beszélünk. Az elvétett visszatartást valaki más hozza létre, az, aki majdnem rájött, a példánkban ez Linda. A bűnös fél visszatart, a másik pedig tudatosan vagy öntudatlanul valami olyat mond vagy tesz, ami a visszatartást restimulálja. Viszont nem csap a kellős közepébe úgy, hogy csak röpködnek a szikrák, mert elvétette. Ily módon ezután örökké restimulált maradhat. Ezzel pedig a jól ismert jelenség, a rossz lelkiismeret jár együtt.

Most a személynek van egy problémája. Ki az, akiben megbízhat? Tudják vagy nem tudják? Ez természetesen egy ARK-töréshez vezet, azaz csökkenti, sőt akár meg is töri azt a hajlandóságát, hogy másokkal kommunikáljon, megossza a realitást vagy affinitást érezzen felé. Az elvétett visszatartás egyik jellemző jegye az, ahogy Fred Lindára panaszkodik. Az okos auditor egyből megkérdezné, hogy mit tett Fred Lindával, hogy ezt Linda invalidálással kell elfednie?

Tehát ezek az alapelemek: ártó tett, visszatartás, elvétett visszatartás, probléma, ARK-törés. Az "alapelem" (angolul rudiment vagy rövidítve rud) kifejezés arra vonatkozik, hogy az élet alapvetően ezekből áll össze. Amikor az "alapelemek rendben vannak", akkor az élet egy jó szórakozás, amikor pedig "alapelemek nincsenek rendben", akkor valamilyen fel nem ismert gond lépett fel.

Motivátorok és kiszolgáló fakszimilék

Most, hogy már tudjuk, hogy mi is az ártó tett, lépjünk eggyel tovább és tekintsük meg az ártó tett–motivátor sorozatot. A "motivátor" (vagy indíték) egy "a személy által elszenvedett erőszakos és pusztító tett (…). Azért hívjuk motivátornak, mert arra ösztönöz, hogy azonnal visszafizessünk, azaz egy új ártó tett elkövetésére motivál" [2].

Például elvesztetted a teniszjátszmát (motivátort kaptál), az ütőt vádolod, dühösen a falhoz csapod és összetöröd. "Teljes joggal", minden bizonnyal, de a szegény teniszütő ellen ez mégis egy ártó tett. Az eredeti ártó tetted az volt, hogy nem voltál képes birtokolni azt, hogy mennyire rosszul játszottál, azaz amiért elveszítetted a meccset. Vagy Pault 12 évesen megverte az apja, mert rossz jegyeket hozott az iskolából (motivátort szerzett). 35 éves korában Paul megveri a saját fiát, mert az rossz jegyeket hozott az iskolából ("teljes joggal", természetesen).

Ahogy azt Frednek a Linda partiján történt esetében már láthattuk, az a motivátor, amelyet Fred akkor szerzett be, amikor az a borzalmas eset történt a (természetesen teljesen magától) kiömlött pohár borral, elegendő ürügyet szolgáltat neki arra, hogy rosszindulatú megjegyzéseket tegyen Lindára és igaztalan bírálattal illesse őt ("Miért nem szerzett magának olyan poharakat, amelyek nem borulnak ki olyan könnyen?", stb.) Ezzel a tettével igyekszik azt a személyt kisebbé tenni, aki ellen az ártó tettet elkövette és igyekszik úgy mutatni, mintha a másik személy megérdemelte volna – mindezt abból a szándékból, hogy tökéletesen helyénvalónak tűnjön a szőnyeg összekoszolása.

A szcientológián belül ezt "motivátorra éhezésnek" hívják, arra szolgál, hogy a személy magának igazat adjon. Mit teszel akkor, amikor úgy érzed, hogy valaki rájött és rossz a lelkiismereted? Azt állítod, hogy ő valami borzalmasat követett el ellened. Kétféle módon reagálhatsz, vagy megtámadod és megpróbálod elsöpörni, akár társadalmilag, akár üzletileg, vagy akár testileg is, vagy pedig egy ARK-törés duzzogó mélységeibe húzódhatsz vissza.

Az érdekes dolog ezzel kapcsolatban a sorrend: először az ártó tett, másodjára a motivátor. Ez nem egy motivátor–ártó tett sorozat. Bármely "nézd-mit-tettek-velem" hozzáállást könnyedén szét lehet zúzni azzal a kérdéssel, hogy "és te mit tettél, aminek hatására ez megtörtént?" A személyé volt a felelősség azért, hogy a dolgok rendben menjenek. Utána nem volt érte felelős és eltaposták. Hogyan alakult ez ki?

Amikor valakit megbántanak, egy szegény áldozatnak állítja be magát, hihetetlenül igaznak érzi magát, miközben másokat hibáztat, akkor egy kiszolgáló fakszimilét kezd el használni. "Kiszolgáló, ugyanis kiszolgálja őt, a hasznára válik. Fakszimile, ugyanis ezek egy mentális képmás alakjában tárolódnak el. Ezek a képességének hiányát is megmagyarázzák. A fakszimile része valójában egy saját maga által felállított képesség-hiány, ami "megmagyarázza", hogy az adott személy miért nem képes az adott helyzetet kezelni. Így azért nem hibás, mert nem képes kezelni a helyzetet. A "csomag" része az is, hogy hogyan lehet úgy igaza, hogy másokat hibáztat. A kiszolgáló fakszimile ezért egy képmás, amely a személy állapotának magyarázatát és mások hibáztatására szolgáló rögzült gondolatokat tartalmaz. (…) Ez egyszerűen egy olyan időszak, amikor megpróbáltál tenni valamit, megsérültél vagy nem jártál sikerrel és együttérzést kaptál. Ezek után amikor megsérültél vagy kudarcot vallottál és magyarázatot akartál, akkor egyszerűen felhasználtad. Ha pedig nem sikerült együttérzést kapnod érte, akkor annyira keményen próbálkoztál, hogy pszichoszomatikus betegség lett belőle. (…) Ezt a magyarázatot nyújtod saját magad és mások számára, hogy hogyan és miért vallottál kudarcot. Mert egyszer együttérzést szerzett neked." [2].

Vegyük példának a kis Williamet, aki öt évesen egy létrán felmászik az almafára. Elvéti az egyik fokot, megbotlik és leesik. Ez egy ártó tett és az ő hibája, jobban kellett volna figyelnie. Egy pillanatig eszméletlen, majd magához tér és émelyeg van. (Ez konfrontálatlanul marad, így ez egy engram.) Azonnal ágyba dugják, gondozzák, dédelgetik. Mary néni lehordja Peter bácsit azért, mert hagyta, hogy az a "szegény kisfiú" felmásszon arra a "szörnyen magas" létrára. A kis William felismeri a kedvező helyzetet, ha látja. Mostantól minden éjszaka Peter bácsinek kell őt az ágyába vinnie, ugyanis "nagyon rosszul érzi magát a magas lépcső láttán". Amikor Peter bácsi azt mondja neki, hogy ő már nagyfiú és korábban már megmutatta, hogy egyedül is fel tud menni a lépcsőn, William azt feleli, hogy nagyon szívesen megpróbálná de pont most nagyon émelyeg. Így felviszik, különösen mert Mary néni is nagyon aggódik.

Mit tesz most tulajdonképpen William? Tudatosan felhasználja a baleset képeit és a testi érzékleteket (émelygés) azért, hogy az áldozat helyzetében maradjon és hogy így irányítsa a környezetét. A csel az, hogy azt tetteti, hogy hajlandó együttműködni, de sajnálatos módon nem tud a szomatikája miatt, amelyet ("természetesen") nem tud irányítani. Így azt tetteti, hogy nem képes dolgokra és azt várja el a többiektől, hogy a képesség szintjére visszacsalogassák őt anélkül, hogy bármikor is szívességet tenne nekik. Ez sokáig eltarthat és végül egy igazi pszichoszomatikus betegségként végződik. Williamnek csupán annyit kell tennie, hogy "behúz egyet", azaz igen erőteljesen használja a fakszimiléjét, rengeteg figyelmet fordít rá és a saját elhatározásából restimulálja az engramot. (Végülis tényleg eszméletlen volt és tényleg émelygett. Ezentúl mivel soha nem nézett szembe vele, a teste engramként vette fel és az ő számára egy kis GPM lett belőle.)

A továbbiakban Williamnek, most már 16 évesen, hamarosan lesz az iskolában egy vizsgája. Ezt a bizonyos tárgyat még soha nem tanulta. A világ sötétnek tűnik. A következő hét (dolgozatok) teljes katasztrófa lesz, ezt már előre tudja. Ezek a dolgok túl nehezek a pici agyának. Elmondja az anyjának, hogy fél. Az anyja azt válaszolja, hogy üljön le és tanuljon. William leül és – megoldásul – elájul (az engram eszméletvesztése) és kiesik a székből. Hirtelen rosszul érzi magát (az engram émelygése). Ágyban kell maradnia, gyengének érzi magát és nem tud tanulni. Az anyja egy bocsánatkérő levelet ír az igazgatónak, hogy a fia nem tud elmenni a vizsgákra. Milyen szegény áldozat. Egy ilyen megmagyarázhatatlan és hirtelen betegséggel semmiképpen nem lehet tőle elvárni, hogy felelős legyen az iskolai haladásáért.

Ez folytatódik tovább. A végső állapotban, 35 évesen, William egy állandó gyomorfekélyt fejlesztett ki, amely egy jó és általánosan elfogadható okot nyújt neki arra, hogy ne jelenjen meg a munkahelyén, ha a szokásosnál többet követelnek. Ezentúl ez egy igazi fekély, az orvos így diagnosztizálta. Senki sem szállna ezzel vitába, tekintve az ezekkel a dolgokkal kapcsolatos általános társadalmi megegyezést.

Ekkorra már mindent meg lehet magyarázni a fekéllyel, mindent. Ez a legcsodálatosabban hasznos módszer arra, hogy felelőtlenek és rosszkedvűek legyünk anélkül, hogy felelősségre vonhatnának miatta. A hátránya az, hogy William most már teljesen áldozat lett. Ami egy kisfiús színjátszás volt, amellyel aberrált módon akart másokat irányítani, az a "túlélés" módja lett, az "igazamnak kell lennie" hozzáállásé. Az eredeti szándékosság menet közben valahol teljesen elveszett. William most már nem tud a kiszolgáló fakszimiléjétől megszabadulni. Most már van egy pszichoszomatikus betegsége. Ez annak a próbálkozásnak az eredménye, hogy "magának igazat adjon és másokat hibáztasson, hogy uraljon vagy megszabaduljon az uralom alól, elősegítse a saját túlélését, a többiekét pedig hátráltassa" [2].

Következtetések

A "GPM=első posztulátum+második posztulátum" alapvető elv fényében úgy tűnik, hogy a második posztulátum az az ártó tett, amelyből az összes későbbi keletkezik. Ez az a pont, amikor a thetán megszegi az elveit. Azért, hogy ezt elfedje, vagy azt tetteti, hogy egy motivátort kapott és ezért igazoltnak tartja, hogy "jól motivált" vétségeket kövessen el, vagy pedig kiszolgáló fakszimiléket fog használni arra, hogy másokat uraljon és hogy mások uralma alól megszabaduljon. Mind a kettő – úgy a motivátorok, mint a kiszolgáló fakszimilék – a második posztulátumra vezetnek vissza. Ezek a második posztulátumhoz tartozó megadási és az áldozati hozzáállás dramatizálásai. A két dramatizáció közti különbség a tónusskálán elfoglalt helyükben különbözik: a motivátorokat használó, ártó nyíltan cselekvő személy ellenséges (2,0) vagy dühös (1,5), míg a kiszolgáló fakszimilét használó személy rejtve ügyködik. Valamivel a félelem (1,0) felett található, de a nyíltan kimutatott neheztelés (1,3) alatt, egy olyan helyen, amelyet "rejtett ellenségességnek" (1,1) hívnak.

Az etika és az élet dinamikái

A dinamikák

Az előző fejezet elején megemlítettük, hogy a "sikeresen teljesített túlélés" teszi helyessé a személynek a céljai eléréséért végrehajtott cselekedeteit. Jeleztük, hogy erre még visszatérünk és ezt most szeretnénk megtenni. Ezt egy nagyon önző viselkedésnek tarthatod és igazad lenne. Az igazság az, hogy ha ezt egy kizárólag egyéni szinten értelmezném, akkor ezt én is így hívnám. Mégis a fenti kifejezés elég elfogadható, ha egy megfelelően széles, egyének feletti rendszerben vizsgálom. Ezt nyújtja a nyolc dinamika.

A thetán, mint gondolati lény, alapvetően minden játszma felett áll. Végtelen és ezért statikus. Ez a 8. dinamika. (Az, hogy ezt miért hívják "dinamiká"-nak, mikor egy statikumra vonatkozik, azt azonnal megmagyarázzuk.)

Azért, hogy egy játszmát játszhasson, először egyet posztulálnia kell, másodszor a dualitás birodalmába kell lépnie azzal, hogy felvesz egy létezőséget, harmadszor pedig egy bizonyos nézőpontból kell cselekednie. Amint saját magát egy jól meghatározott terminállá alakította, a kommunikáció és az ARK összes lehetősége létrejön. Ez történik a 7. dinamikán.

Amint figyelmi egységekkel és dimenziópontokkal (theta energiaegységekkel) kezd el foglalkozni, nyilvánvalóan mentális tömeget hoz most létre és egyetértést alakít ki a fizikai MEST-tel. Ez a 6. dinamika, a szervetlen MEST dinamikája: kövek, székek, házak, folyadékok, gázok, bolygók, napok, galaxisok. (Hubbard a fizikai MEST-et ugyanúgy tekinti, mint a szellemi MEST-et, összesűrűsödött és "megfagyott" theta egységeknek. A fizikai MEST csupán egy kicsit szilárdabb, mint a mentális. Gondolj egy gyémántra – jó. Most igazán keményen préseld össze és akkor egy valóban szilárd gyémánt lesz előtted – nagyon jó. Ha ezt meg tudod tenni, akkor egy kiváló állapotú thetán vagy.)

Az 5. dinamikán lehet minden szerves életformát megtalálni: növényeket, állati és emberi testeket. Amíg ezek élnek, addig a genetikus entitás irányítja őket. Amikor meghalnak, akkor a 6. dinamika részei lesznek.

A testeket és a "bennük" élő thetánokat együtt tartjuk az adott bolygó 4. dinamikának. A 4. dinamika azt jelenti: minden ember az adott bolygón.

Azért, hogy az emberi faj fennmaradjon és a személy jövője számára testeket hozzunk létre, gyermekeket kell nemzeni. Szex, gyerekek, család – ez a második dinamika (gyakran 2D-nek rövidítik).

A személy saját testének élete, az egyénnek az időtöltésein, sportolásán, művészi tevékenységein, stb. keresztül történő kifejeződése – ez az 1. dinamika.

Ezek a dinamikák természetesen átfedik egymást. Az életben nincs egy olyan cselekedet sem, amely ne vonná magával az összes dinamikát – igaz, hogy némelyik jobban kihangsúlyozódik, mint a többi, de mindegyik ott van. Például te, mit thetán (8. dinamika), egy hivatalban ülsz a helyeden titkárnőként (7. dinamika), és egy kis kávéra van szükséged (6. dinamika), hogy kielégítsd a tested szomjúságát (5. dinamika). Az hivatal személyzete (3. dinamika) összedobta a pénzét egy kávéautomatára (6. dinamika).A kávé Brazíliából Brightonba történő eljuttatása egy olyan művelet volt, amely a fél bolygó népességét igényelte (4. dinamika). A férjed által egyszer ajándékba adott bögrét használod (2. dinamika). Csinálsz magadnak egy csésze kávét és élvezed (1. dinamika).

A dinamikákat általában "túlélési késztetések"-nek tekintjük, amelyek egyre tágabb területeket fognak át. Ebben az esetben alulról, az 1. dinamikával indulunk és felfelé számolunk, azaz mint az egyénként, a családodként, a csoportodként, az emberiségként, az egészséges természeti környezetként, a bolygóként, a szellemként és a végtelen lényként történő túlélési késztetés nézzük. A végtelenkénti túlélés késztetése teszi a 8. dinamikát "dinamiká"-vá.

Azért, hogy valaki a dinamikái mentén fejlődjön, egy bizonyos dinamikát valamennyire meg kell alapoznia, mielőtt a következőre lépne. Az, hogy valaki a következő, magasabb dinamikán mennyire erőteljesen működik, attól függ, hogy az alatta található mennyire nyújt biztos támaszt. Ha például az Egyesült Államok elnökét, akinek a döntései mindenképpen érintik a 4. dinamika sorsát, nem támogatnák az amerikai nép és a segítőinek 3. dinamikája, ha családi problémái lennének (2. dinamika), ha az esetével kapcsolatban problémái lennének és terápiára lenne szüksége (1. dinamika), akkor a figyelmét az alacsonyabb dinamikák elvonnák a 4. dinamikáról. Ebben az esetben az alacsonyabb dinamikákon található veszélyes állapotokat kezelnie kell ahhoz, hogy képes legyen a 4. dinamikákon működni. Ennek során a feladatait elhanyagolja, így veszélyes helyzet áll elő a magasabb dinamikákon, ugyanis az alacsonyabbak meggyengülnek.

Etika és erkölcs

Visszatérve arra, hogy a "sikeresen teljesített túlélés" igazolja azokat a dolgokat, amelyeket valaki tett, Az ehhez a kifejezéshez kapcsolódó viselkedés nem önző, ha bebizonyul, hogy az elsőnél magasabb dinamikákra is igaz. Hirtelen azon vesszük észre magunkat, hogy az etikáról tárgyalunk!Hubbard etikája az optimális túlélés kifejezés köré épült. Az optimális döntést mindig a döntéshozónak kell megtalálnia. Biztosnak kell lennie abban, hogy a legjobb tudomása szerint a döntésével kapcsolatban álló lehető legtöbb terminál túlélését segíti elő és csak a lehető legkevesebb számú terminálnak akadályozza a túlélését.

DnAx 192: "Az optimális túlélést támogató viselkedés a dinamikákon lévő minden érintett maximális túlélése érdekében tett erőfeszítésből áll." DnAx 193: "Bármely probléma optimális túlélést jelentő megoldása a minden érintett dinamika által elérhető legmagasabb szintű túlélésből állna" [1].

Ez a döntéshozó (a thetán) részéről nagy rugalmasságot igényel, ugyanis a döntéseit mindig "itt és most" kell meghoznia. Ma nem tud úgy gondolkodni, mint ahogy azt tegnap tette, ugyanis a mai helyzet nem ugyanaz, mint a tegnapi. Az éjszaka során sok minden megváltozhatott és ezért mindent újra kell gondolni. A rugalmasságon kívül a személy által figyelembe vett dinamikák is meghatározhatják sikerének esélyeit. Például egy cégtulajdonos, aki csak az 1. és a 2. dinamikán gondolkozik, a személyes és a családja jóléte érdekében kizsákmányolja a vállalatát. Egyáltalán nem törődik a dolgozóinak életével és ők nem, csak a haszon érdekli. Ez egy rövidlátó viselkedés és a személyzetével kapcsolatban rengeteg problémát okoz, sok betegszabadságot, gyakori személyzeti változásokat. Végül a termelés mennyisége és minősége sínyli meg. Ha a cégtulajdonos képes lenne a 3. dinamikán gondolkozni, akkor a döntéshozatal során minden illetékes, azaz a saját, a családja és a munkásai jólétét is figyelembe venné. Ha ezen túl a 4. dinamikán is képes lenne gondolkozni, akkor nem foglalkozna azzal, hogy az emberiség egészének kárt okozó dolgokat termeljen, egyszerűen azért, mert a végén ezek a dolgok neki is kárt okoznának, és így tovább, végig az összes dinamikán. A saját túlélését mindenki más túléléseként fogja fel, ugyanis tudja, hogy nincs egyedül a világban. Amikor azt is tudja, hogy újjá fog születni és egy elkövetkező életben kell eltakarítania azt a szemetet, amelyet ebben az életében hozott létre, akkor kétszer is meggondolja, hogy túlélésellenes döntéseket hozzon.

Minél magasabb dinamikát képes a személy gondolkodása megtestesíteni, annál magasabb (Hubbard szerint) a lehetséges értéke. Amikor a döntései is jól illeszkednek az optimális megoldáshoz, akkor nem csak a lehetséges, hanem a tényleges értéke is magas. Viszont ha a döntéseit nem így hozza, akkor – a magasabb dinamikákkal kapcsolatos tudatossága miatt – valószínűleg rendkívül kártékony lesz, ahogy ez a politikában és a történelemben túl gyakran be is bizonyosodott. (Lásd a "Dianetika alapvető axiómái"-t a Dianetika, a szellemi egészség modern tudománya [3] vagy a Szcientológia 0-8 [1] könyvekben.)

Egy etikai döntés meghozatala során a hagyományos erkölcs csak az egyike megfontolandó dolgoknak. Egy etikus döntés egy olyan megoldást próbál találni, amely az összes érintett optimális túlélését biztosítja. Vannak olyan helyzetek, amikor józanabb, túlélést jobban támogató és ezért etikusabb a hagyományos erkölcsök ellen cselekedni. Amikor néhány személy ezt teszi, akkor az egész társadalom megváltozhat. Vizsgáljuk meg a katolikusok és a protestánsok házassága, a házasság előtti szex, az abortusz, az egyedülálló szülők által nevelt gyerekek és a homoszexualitás mellett és ellen szóló érveket és láthatjuk, hogy az ezzel kapcsolatos vélemények mennyit változtak a század kezdete óta. A közerkölcsöket az új és etikus megoldást kereső személyek véleménykülönbsége változtatta meg.

A teljesség kedvéért azt is hozzá kell tenni, hogy sajnálatos módon az erkölcsök azért is megváltozhatnak, mert bizonyos személyek az etikátlan megoldásukat nagyméretű médiakampány segítségével terjesztik. Így egy elnyomó hatalom kénye-kedve szerint irányíthatja a társadalmat [7, 8, 9, 10]. Aki is irányítja a 4. dinamika kommunikációs vonalait, az határozza meg az emberek valóságát, azaz az erkölcsi ítéletét – így egyik nemzetnek a másikkal való kapcsolatát.

Mi köze van az etikának az auditáláshoz? Hát, rengeteg, egyszerűen azért, mert minden ártó tett azzal kezdődik, hogy a második posztulátum hazugsága elfedi az első posztulátum igazságát. Ez az a töltés, amely az E-méteren jelez és ezzel foglalkozik az auditor, nem pedig a preclear értékrendszerével vagy hiedelmével. Csak a preclear saját belső ellentmondásait keresi az első univerzumában. A preclear személyes integritásának repedései után kutat. A kódexe ellenére tenne, ha a preclear életével vagy a viselkedésével kapcsolatos kiértékelő megjegyzéseket tenne.

A preclearnek megvannak a maga személyes elvei. Biztos az igazságukban és az értékükben. Ezentúl az általa kiválasztott csoport törvényeire és erkölcseire is felesküdött és azokat a magukénak érzik. Valaki más azt gondolhatja, hogy a preclear csoportja őrült és pusztító, de ő, a preclear biztos abban, hogy a csoportja megérdemli a támogatást. Minden egyes alkalommal töltést épít fel, amikor a saját maga törvényeit vagy a csoporttól átvetteket áthágja. Ez az ő számára etikátlan. Tegyük fel, hogy a személy vadász, és amikor átlépi a vadászat szabályait és szokásait, akkor bűntudatot érez. Viszont az állatok megölése mint olyan soha nem jön elő az üléseiben, ugyanis a vadászat "gyilkolós" részével semmilyen problémája nincs. Egy másik preclear, egy vegetáriánus, a saját elveit lépte át akkor, amikor egy szelet sültet evett az egyik nap. Muszáj volt, a nagymamájának volt születésnapja és nagyon megbántódott volna, ha nemet mondanak a sültjére. Most viszont bűntudatot érez, ugyanis szerinte támogatta a sültek iránti igényeket és ennek következtében a tehenek további legyilkolását. Más alapelvek szerint él, mint a vadász, így más tételeken lesz töltése.

Ebből következik, hogy az auditor a preclear univerzumán és etikai rendszerén "belül" dolgozik. A vegetáriánusnak töltése van a sültevésen – rendben, a következő ülésben kezelni fogjuk. A vadász szereti a sülteket – rendben, nem érdemes ezzel többet foglalkozni.

Hozzáértés

Vannak olyan pillanatok, amikor sokkal fontosabb egy etikai megbeszélést tartani, mint folytatni az auditálást. Ezt nem egy ülés részeként, hanem attól különállóan végzik és lehetőleg nem az auditor tartja.

Bárki, aki a hozzá nem értése miatt követ el egy hibát, az emiatt természetesen töltést épít fel. A legjobbakat akarta, de az egészet elszúrta és most zaklatott. Az auditálás leszedi ennek a töltését, de az auditálás nem növeli a személy hozzáértését!Azért, hogy növelje a hozzáértését, a személynek tanulnia kell, így jobban irányítja a dolgokat és nagyobb felelősséget tud vállalni értük.

Minden auditálás a töltés eltávolításával foglalkozik, ezt hívják negatív nyereségnek. A preclear nyeresége az, hogy elveszíti a terheit. A pozitív nyereséget tanulással és magas szintű tudatosságon megélt és etikus élettel lehet megszerezni. Kizárólag a töltés eltávolítása valakiből cleart hozhat létre, de ebből nem következik az, hogy magad mellett szeretnéd tudni azt a személyt. Ahogy Hubbard a clear kannibálról szóló példabeszédében kifejti: "Az egyén engramok nélkül, a saját megértésének határain belül minden dinamikán a túlélésre törekszik. Ez nem azt jelenti, hogy egy zulu, akit minden engramjától megszabadítottak, nem enne továbbra is misszionáriusokat, ha a neveltetése szerint kannibál. Viszont azt jelenti, hogy olyan racionális lenne a misszionáriusok megevésével kapcsolatban, amennyire csak lehetséges. Továbbá ha clear lenne, könnyebb lenne átnevelni a misszionáriusok evését illetően" [2]. Amikor a tudás, a felelősség vagy az irányítás szintjét szeretnénk növelni, akkor egy, az ARK-háromszöghöz hasonló kapcsolatot vehetünk észre, a TFI-háromszöget (KRC-triangle). Ennek a három eleme, a tudás (knowledge), a felelősség (responsibility) és az irányítás (control) együtt a hozzáértést adja meg.

A tudás azon tapasztalatok tárháza, amelyből a személy képes meríteni. A felelősség az eredmény előrejelzésének hajlandóságában, valamint a siker és a kudarc következményeinek elviselésében jelenik meg. Az irányítás alatt egyszerűen a dolgok, emberek vagy cselekedetek elindítását, megváltoztatását és megállítását értjük. Az irányítás teszi az előrejelzést lehetővé.

Ahogy azt fent már kifejtettük, a három tényező között kapcsolat van. Azért, hogy a személy irányítását növeld, növelni kell a tudását és több felelősséget kell adni neki. Fordítva is így van, ha valaki rengeteget tud, de nincs felelőssége, akkor irányíthatatlanul cselekszik.

Például az, aki egy atombomba indítógombját kezeli, az hatalmas pusztító erőt irányít és így óriási a felelőssége, ennek csak akkor tud megfelelni, ha tudja, hogy mivel foglalkozik és ennek mik a következményei. Valaki, aki tudja, hogy ha a vizek szennyezéséhez vezet, ha a fáradt olajat a lefolyóba önti, automatikusan felelős azért, hogy ne így tegyen, hanem ellenőrzött módon szabaduljon meg a hulladékoktól. Egy vezetőnek, aki a termelésért és a beosztottjaiért felelős, sokat kell tudnia a munkájáról, ha minden műveletet előre felbecsülni, felügyelni és irányítani akar.

A hozzáértést és a hozzá nem értést kizárólag a személynek adott tevékenységgel kapcsolatos tudásának, felelősségének és irányításának foka határozza meg. A hozzáértés és a hozzá nem értés a személy eredményei alapján egyértelműen meghatározható. Ez tettekben és nem szavakban nyilvánul meg.

Az ARK és a TFI nem két különálló rendszer, hanem egymástól függenek. Például a fizika tudományának segítségével egyrészt orvosi gyógyászati lézereket, másrészt atombombákat építettek. Az, hogy mit építenek, az a fizikus TFI-jétől és az emberiséggel kapcsolatos ARK-jától függ. Nem a fizika hibája az, amikor városokat bombáznak, hanem az embereké, akik megépítik azt. Viszont érvelhetsz azzal, hogy ő nagyon értett hozzá, nem? Ugyanis a bombái pont a megfelelő pillanatban robbantak fel, nem? Ez igaz. Így hozzáértőnek számított. Viszont a dinamikákkal kapcsolatos ARK-ja elég alacsony volt. A bombáival kapcsolatos felelőssége magas, de a vele elpusztítottakkal kapcsolatos ARK-ja alacsony volt. Ezzel egyáltalán nem törődött. Így képeket mutatsz neki a bombái által elpusztított emberekről. Most, hogy már tudja, hogy mit tett, most, hogy ez a valóság már az elméjébe került, megváltoztathatja a hozzáállását és csatlakozhat a békehadtesthez. Ha a realitása megvan, de még mindig nem törődik vele, akkor ez alatt valaminek lennie kell. Ez a dolog a személy szándékának minőségével kapcsolatos. "Az őrület az ártalomra vagy pusztításra irányuló nyílt vagy rejtett, de mindig bonyolult és folyamatos elhatározás" [17]. Amikor a thetán így eltorzul, akkor a holttestek iránt érez affinitást és hatalmas felelősséget vállal azért, hogy rengeteget hozzon létre belőlük. Az ilyet elnyomó személynek (Supressive Person, SP) hívják. (Auditálással lehet őt kezelni, viszont rengeteg munkát igényel – ha egyáltalán ő is akarja!Az SP-k általában nem jelentkeznek önként arra, hogy megváltozzanak és jobban legyenek.)

Visszatérve az ARK és a TFI közötti kapcsolatra, a hagyományosabb (józan, nem pedig őrült) életben az ARK nem elég ahhoz, hogy boldoguljunk, TFI-re is szükség van. A hozzáértés nélküli szeretet lehet, hogy sehova sem vezet, de biztosan "kellemes érzés". A barátságosság és a megértés nélküli hozzáértés segítségével (ahogy az a diktátorok mentalitásában megjelenik) mindent el lehet érni – de csak ideiglenesen, ahogy eljut ahhoz a végső buktatóhoz, amely azoknak a gyűlöletéből épül fel, akikre ezt a hozzáértést ráerőltették.

Az ARK és a TFI, a megértés és a hozzáértés, a legjobban együtt tud működni. Ez volt az oka annak, hogy Hubbard ezeket választotta ki a szcientológia szimbólumának kialakításához: két háromszög, amelyek között egy S betű hullámzik át. Az érdekes az, hogy a TFI a felső háromszög. "Egy személy apránként mindent rendbe tud hozni: a tudás növelésével az összes dinamikán, a felelősség növelésével az összes dinamikán, az irányítás növelésével az összes dinamikán" [2].

A megtisztulás fokozatai

A Híd elmélete

Most, hogy megvizsgáltuk a thetán-elme-test témakörét leíró modelleket, eljutottunk végül oda, hogy megválaszoljuk a kérdést: mi az auditálás?

Az auditálás az az eljárás, amelynek a töltéseket azáltal csökkenti, hogy az egyént arra bátorítja, hogy rátekintsen a múltjára, jelenére és jövőjére, hogy szembenézzen azokkal a játszmaállapotaival, amelyekek a posztulátumai és konsziderációival hozott létre, hogy feloldja azokat és a velük együtt járó torlaszokat és hogy sokkal öndetermináltabb legyen, mint előtte. Eddig mindezek hatása volt, most ok ezek felett. Az életét jobban tudja irányítani. Az ennek eléréséhez szükséges fokozatokat Hubbard "híd"-nak hívja. "Híd: 2. egy olyan kifejezés, amely a dianetika korai időszakából származik és a tudatlanságból a felismeréshez vezető utat szimbolizálja" [2].

A híd leírásához a Tényezők és az Axiómák a leghasznosabbak. Először a lefelé vezető út: amikor a thetán úgy dönt, hogy hatást akar létrehozni (Fak 1), egy létezőséget kell felvennie (Fak 2) és tennie kell valamit (Fak 3-7) ahhoz, hogy legyen valamije. Minél több thetán kapcsolódik ebbe bele, annál bonyolultabb lesz ez a játszma (Fak 11-23). A dolgok akkor kezdenek a thetán számára rosszra fordulni, amikor úgy dönt, hogy a dimenziópontjai túl értékesek ahhoz, hogy elveszítse vagy feladja őket. Az általa már megteremtett dolgokba omlik bele és leértékeli azt a képességét, hogy többet tud belőle létrehozni belőle. Hirtelen megjelenik a hiány és azt gondolja, hogy mivel a teremtményei megsemmisülhetnek, ő is megsemmisülhet, így elkezd a halálra gondolni (Fak 24, 25). Mostantól úgy gondolja, hogy valakivé "kell válnia" és elfelejti azt, hogy ő amúgy is már valaki (Fak 27). A saját thetánként létező igaz természetét leértékelte.

Hogyan tudja valaki magát visszaküzdeni? – Úgy, hogy a zűrzavart apránként helyrehozza, Pontosan úgy, ahogy az a 28. Tényezőben le van írva. A követendő szabályok pontos leírása az axiómákban van megadva. A személy a nem-vanságokkal és a máshogy-vanságokkal szembenézéssel (Ax 11) és az ARK segítségével történő úgy-vansággal (Ax 24) elválasztja az első posztulátumát a második posztulátumától (Ax 36). Végül visszakerül legfelülre, a kezdetekhez (Fak 1), mint statikum (Ax 1). – Kiszabatította magát ebből a bizonyos játszmából és egy új játszmába kezdhet, egy új létezőség felvételével (Fak 2).

Tehát mi is a híd? – A thetánnak az az utazása, amelynek során a tömegekkel azonosulás és az ennek megfelelő "tudatlanság" állapotából eljut arra a "felismerés"-re, hogy a MEST felett és azon túl létezik egy statikus minősége. Úgy jut el oda, hogy helyreállítja azt a képességét, hogy akarata szerint birtokoljon vagy ne birtokoljon tömegeket[20]. Ez nem azt jelenti, hogy felhagy a játszmákkal, csak azt, hogy többé már nem lesz öntudatlan és nem marad a MEST-be gabalyodva.

Amikor valaki befejezte az esetét, akkor már nem rögzül az első univerzumának problémáira és tömegeire, hanem kifelé fordul és a játszmáit és a problémáit a harmadik dinamikán találja meg. Ebben az állapotban az auditálás segítségével már nem tud több esetnyereséghez jutni (ugyanis már nincs esete), ehelyett az etika, a tech és az admin alkalmazásával az életben jut nyereségekhez. A hozzáértését tehát a harmadik univerzumban megfigyelhetően be tudja mutatni (Dn. Ax. 194).

A végeredmény Hubbard szavaival "az önbizalom minőségi jellegű visszatérése, nem pedig a bank mennyiségre alapuló kezelése" (HCOB 1960. április 7. Az auditálás új összegzése). "Bizonyosság mind a három univerzumban (…)" (Fak 28). "Olyan személy, aki ok a bankja felett és akarata szerint létre tudja azt hozni és meg tudja azt semmisíteni" (Ability magazin, 1959. március). "Végül reaktív elme nélkül végzi, de ennek örül, ugyanis bármikor újra tudja teremteni, de ezt most nem kell megtennie (…) Az a borzasztó igazság, hogy az emberek – a felelőtlen viselkedésük miatt – maguk hozták létre a nehézségeiket" (Clearré Tetéli Kongresszus, 1958., 6. videószalag).

Mekkora hídra van szükség ahhoz, hogy az egyént a lezáró jelenségig helyreállítsa? – Ez személytől függ. Azon múlik, hogy a thetán valójában mennyire azonosította magát a tömegekkel.

Clear és OT – Egy történelmi áttekintés

Amikor Hubbard a fenti meghatározásokat megalkotta, akkor azokat a clear állapotára értette. Mi viszont azt állítjuk, hogy a híd vége a "befejezett eset", nem pedig a "clear". Mit is jelent ez? És mi történt a sokat emlegetett "OT"-vel?

Ezekkel a kérdésekkel a témakörrel kapcsolatos kifejezések és fogalmak zűrzavarának közepébe csöppenünk bele. Mit jelent valójában a clear? És az OT? Ezt egy szóban nehéz megmagyarázni, ugyanis 1950 és 1978 között zavaró számú meghatározása lett a clearnek, valamint egyszer a "reaktív bank" meghatározását is megváltoztatták, az "OT" meghatározása pedig fokozatosan egyre sekélyebb lett. Ebben a zűrzavarban nem könnyű eligazodni, de legalább megpróbáljuk. (Ez nem egy "csupán történelmi" okokból feltett kérdés, hanem nagyon is gyakorlatias, ugyanis cél nélkül nem lehet irányítani, pedig az auditor feladata az irányítás – így ismernie kell a célját.)

Most vessünk egy nyugodt pillantást a kérdéses fogalmak fejlődésére. A Dianetika című könyben a következőt találjuk: "A clear az a személy, aki – a dianetikai terápia eredményeként –, mentes az aktív vagy a lappangó pszichoszomatikus betegségektől és aberrációktól" (***3.2 fejezet). "Nincsenek démonáramkörök az elméjében (…)" (***3.2 fejezet). "A clear esetében a teljes [engrambank] tartalmat eltávolítjuk" (***3.3 fejezet). "Bizonyos, hogy a sejtek, s nem az egyén rögzíti a fájdalmat. A reaktív engrambank pedig csak sejtekből áll. (…) Az engram nem emlékezet, hanem a sejtekben rögzült hatások lenyomata, amely mélyen beépült magába a test szerkezetébe" (***2.7 fejezet). – Hubbard így látta a cleart és a reaktív bankot 1950-ben. A thetán ezen a néven még nem létezik, csak "én"-nek és "alapszemélyiség"-nek hívják. A thetán maga nem hoz létre képeket, csupán a test erőlteti rá azokat és hátráltatja vele a természetéből adódóan ésszerű gondolkodását.

Az Ember történelme (1952), a Szcientológia 8-8008 (1953) és az Emberi képességek teremtése (1954) című könyvek mind ugyanazon gondolat körül keringenek: hogyan lehet a thetánt a testéből kivezetni? Az Ember történelme óta létezik a thetán ezen a néven. A dianetika terápia hatására "MEST clear" lett és úgy kötődik a testéhez, mintha hozzáragasztották volna. Nem számítva, hogy MEST clear, homo novis-nak is lehetne hívni. De mi a baj ezzel? "A homo novis öndeterminizusát egy aberrált társadalom összes gazdasági és társadalmi megkötése korlátozza. Nem szabadult meg az élelemtől, a ruházattól és a menedéktől. Meghal, amikor túl hideg lesz és megszűnik létezni, amikor az oxigénszint túl alacsonyra csökken. Egy olyan elviselhetőségi tartományban él, amely egy tizedrangú rendszer másodrangú bolygójára száműzi, kitéve minden kósza rosszindulatú dolognak. Ez a lény szabad és öndeterminált?" (Ember történelme). Így lett a jelszó az, hogy "a cél (…) az OPERATÍV THETÁN, amely a korábbi eljárásoknál magasabb célt jelent." (Szcientológia 8-8008, 172. oldal).

Ezt a magasabb célt theta clear-nek hívják, aki "olyan lény, aki meglehetősen stabilan képes a testén kívül lenni (…)" (Szcientológia 8-8008, Szójegyzék, 204. oldal). E felett található egy még magasabb szint, a clearré tett theta clear, aki "egy olyan személy, (…) aki tetszés szerint képes mások által érzékelhető illúziót létrehozni, képes mechanikus eszközök segítsége nélkül kezelni a MEST univerzum tárgyait és aki nem érzi szükségét annak, hogy testekkel vagy akár a MEST univerzum segítségével tartsa fent a saját és a barátai létezés iránti érdeklődését." (Szcientológia 8-8008, 167. oldal)

A végeláthatatlan mennyiségű entitások egyesével történő auditálása helyett az tűnik tanácsosabbnak, hogy ezen célok elérése érdekében a thetánt a testéből kimenekítsük. "Az entitások más időnyomokon a saját halálukat futtatják (…) Valójában ezek alkotják a »démonáramkörök« alapját (ahogy azt a Dianetika: a szellemi egészség modern tudománya című műben tárgyaltuk)" (Ember történelme). "Minden preclearrel az az alapvető gond, hogy nem tud kiszabadulni az entitások, a szomatikus entitások, a démonáramkörök és a MEST testek hálójából" (Ember történelme).

Most – szemben a Dianetika napjaival – a figyelem a thetánra magára összpontosult. Hubbard egy eset megoldására négy megközelítést javasol, amelyek közül az utolsó az időnyomot és a thetán-plusz-létezőséget kezeli, azaz egy olyan lényt, akinek hullámhossza, önmaga által létrehozott automatizmusai és térben elfoglalt helye van. "A négy közül csupán az utolsó képes valamely sebességgel cleareket létrehozni" (Ember történelme). A dianetika csupán jelen életre korlátozódó időnyoma évek billióira terjeszkedett ki, amikor nagyon alapos és hosszantartó hatású implantokkal foglalkoztak és távolították el azokat. Most már a thetán saját képeire kezdtek ránézni – amit a dianetikában egyáltalán nem tettek meg. Ennek megfelelően a reaktív bankot már nem a sejtek ügyének tekintették, hanem mint "a torlaszként létező automatikus válaszrendszer". A szomatikus elme pedig a "genetikus entitás és a test agyrendszere" lett (mindkét idézet Szcientológia 8-8008, Szójegyzék, 203. oldal).

Ahogy azt fentebb láttuk, Hubbard az entitások "megkerülésével" próbálta meg elérni az exteriorizációt. Ez a kísérletben résztvevők, azaz a Hubbardhoz legközelebb állók számára nem minden esetben működött jól. Hihetetlen dolgok történtek, olyan jelenségek, amelyek nagyon közel kerültek a fent említett állapotokhoz – mégis néhány esetben a résztvevők nem élték túl!Az entitásaik annyira restimulálódtak, hogy az egészségük a megterhelés hatására összeomlott és meghaltak. (Ezt az egyik – azóta újra megszületett – tanuló jelentette.)

Az implantokkal terhes teljes időnyom egyre nagyobb problémát jelentett. Hubbard elég sokáig tanulmányozta a GPM-eket, különösen az 1960-as évek elején. A reaktív elme egyre inkább az implantokhoz és a GPM-ekhez kapcsolódónak tűnt. 1965-ben a hidat egy új, az előzőektől különböző módon alakították ki. Öt "release" [azaz felszabadult állapotot jelző - a fordító] szint helyezkedett el rajta. A korábban MEST clearként vagy dianetika clearként jelölt állapot most a "második szintű release" lett. Az "igazi" clear a szcientológia clear, az "ötödik szintű release". A Dianetiká-ban leírtakhoz hasonlóan arra vonatkozott, aki "az összes megmaradt reaktív elméjét kifuttatta". (Lásd a "release szintjei" vagy "Stages of Release" kifejezéseket a Technikai szótár-ban.) A reaktív elme itt kezelt része R6-bankként lett ismert, ugyanis egy "Routine 6" (azaz 6-os eljárás) néven ismert eljárást futtattak rajta. A precleart több száz órán át egy olyan implant tartalmán futtatták, amelyről azt feltételezték, hogy csak vele történt meg (az entitásaival nem) és amelyet "clearré tételi tanfolyam implant"-nak hívtak. Ez teljes egészében a saját időnyomán található. Ezeket "szóló"-ként auditálja. A szólóauditálás akkoriban újdonság volt. Az auditor a két (egymástól elszigetelt) hengert az egyik kezében tartotta, a másikkal pedig az E-métert működtette és az ülés eseményeit írta le.

A clearek még 1965 után is hajlamosak voltak az aberrációra és a pszichoszomatikus betegségekre. Végül bebizonyosodott, hogy nem lehet kikerülni az eddig figyelmen kívül hagyott entitások kezelését. Így történt, hogy kifejlesztették az OT I-III szinteket, amelyek azóta a híd állandó részévé váltak.

Hubbardnak a clearek felé realitást kellett adnia a Xenu által 75 millió évvel elkövetett dolgokról, ő ugyanis ezzel szembe tudott nézni és el tudta végezni a kutatást, míg ők nem. Így el kellett mondani nekik. Amint egy clear tudomást szerez erről az OT III realitásról, az ehhez kapcsolódó torlaszokkal kommunikációba tud lépni és elég affinitást tud kifejleszteni, hogy "elfüstölje" (úgy-vanozza) azokat.

Ha az OT III torlaszok nem lennének annyira bonyolultak, akkor egy clearnek egyszerűen, közvetlen konfrontálással képesnek kell lennie eltakarítania azt. Mégis az OT III, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy ne találják meg, nem engedélyezi ezt a megközelítést. Így Hubbard azt mondta, hogy "Nézzétek, létezik még egy kis eset, és ezek a harmadik és a negyedik dinamikán találhatóak. Lehet, hogy nem esett meg személyesen mindegyikőtökkel (akkoriban), de biztos, hogy kapcsolatba léptél vele akkor, amikor a Földre keveredtél. Ez terhet jelent neked és még nem is tudsz róla. Így tekintsd meg ezeket az anyagokat és kezdj el tenni valamit velük kapcsolatban. Ezeknek a torlaszoknak az úgy-vanolása nem csak téged tesz szabaddá, hanem a bolygó levegőjét is megtisztítja. Valamint ezzel Xenu játékát is elrontja, és pontosan ez az, amit akarunk." – Mivel az emberek megkapták az esetük következő részét és tudomást szereztek a tartalmáról, természetesen le tudtak ülni a szóló hengereik mellé, szembe tudtak nézni vele, meg tudták növelni a vele kapcsolatos ARK-jukat és birtoklóságukat és úgy-vanozni tudták azt. Az OT III hihetetlenül sikeres volt, törvényszerűen hatalmas nyereségek, látható testi és személyiségváltozások kísérték. Két okból valószínűtlen, hogy csupán 1965-ben kezdte el Hubbard látni, hogy Xenu az útjában áll. Először is ott van az első részben idézett irányelv, amelyben Hubbard bejelenti, hogy most már nem a clear és a theta clear a követendő útvonal, hanem az OT-k létrehozásának elsőbbsége van, ugyanis egy háborút kell megvívni. Másodszor a clearré tételi tanfolyam implantja – amely körülbelül ezerbillió éves és úgy tűnik, hogy a clearként létezés végét jelentette – tartalmában erősen kapcsolódik a 75 millió évvel ezelőttihez. Mind a kettőt Xenu felügyelte. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy 1963-tól kezdve Hubbard a hídat stratégiai és nem technikai alapokon kezdte el fejleszteni.

Az 1970 óta használt híd így néz ki. Néhány kisebb változtatástól eltekintve még most is használják – legalábbis az egyházban – és ez írja le a követendő utat. Számos dianetika és szcientológia eljárás vezet a clear állapothoz, amelyet most először tekintenek úgy, hogy az első dinamikára vonatkozik. Olyan thetán, aki képes és hajlandó ok lenni az első dinamikájával kapcsolatos mentális anyaga, energiája, tere és ideje felett" [2]. Ez után az OT I-III következik, amelyek során a harmadik és negyedik dinamika zavaró behatásait (a torlaszokat és entitásokat) szüntetik meg.

Ez valójában egy "teljes clear" állapothoz vezetne – de ezt sehol nem jelentik így ki.

Először is Hubbard az OT III utolsó lépéseként azt javasolta, hogy a személy tekintse át a saját időnyomát – miután az entitásokat eltakarította – és vizsgálja meg, hogy ő maga akár az ártó tett, akár a motivátor oldalán mennyire keveredett bele a 75 millió évvel ezelőtt történtekbe.

Így az is lehetséges, hogy a személy saját időnyomán még létezik töltés!De ez nem lehetséges, amikor az "első dinamikán clear" kifejezést valaki szó szerint veszi. Ez viszont azt jelenti, hogy a clear állapottal még nem fejeztük be.

Másodszor az eredeti OT III feletti szintek, az OT IV-VII terjedőek ezért azt a kísérletet testesítik meg, amelyet a clear után mindig is el szerettek volna érni: a tartósan exterior állapotban található thetánt, amelyet egykor theta clearnek hívtak. Ezek felett pedig, egy szinttel feljebb található az OT VIII, amelynek látomása az, hogy "Operáló thetán, OT VIII: Az a képesség, hogy valaki tudatosan és szándéka szerint ok a szubjektív és az objektív gondolatok, az élet, a formák, az anyag, az energia, a tér és az idő felett" [1]. Ez pedig nem más, mint a már 17 éve posztulált clearré tett theta clear – amelyet még mindmáig (1990) nem értek el. Sem akkor nem voltak meg, sem most nincsenek meg végleges formában a szükséges auditálási eljárások.

Hubbard anélkül halt meg, hogy végleg elérte volna a nagy célját. Az a probléma viselte meg, hogy ennek a bolygónak a bankszintjén hogyan tudna egy tisztes és jóravaló cleart létrehozni. Ezért nem csupán véletlen egybeesés az, hogy az utolsó híddal kapcsolatos szavai az összetett esetre vonatkoznak. A Lények természete (1980) című hírlevélben határozottan leszögezi, hogy a thetánt, amellett, hogy bankkal rendelkezik, mindenféle entitások veszik körül, és hogy ezek ugyanazoknak a törvényeknek engedelmeskednek, mint a thetán maga. Noha ezt – az auditorok közösségének ámulatára – másodszor fecsegte ki, valójában ezt az Ember történeté-ben egyszer már elmondta, bár most egy kicsit más színezettel: akkor egy olyan utat próbált találni, amely megkerüli az entitásokat, most pedig kénytelen ezeket is belevenni az útba. Az üzenet az, hogy aki képes a teljes összetett esetet kezelni, az a szó legteljesebb értelmében clear.

A híddal kapcsolatos, 1978 óta tett változtatásokat ebben a környezetben kell megérteni. Az OT IV-től OT VII-ig terjedő szintek a theta clear és a tartós exteriorizáció ígéretét próbálták meg beteljesíteni, de erre nem voltak képesek. Emellett egyre világosabb lett, hogy még az OT III sem volt elég ahhoz, hogy a thetán körül őgyelgő entitásokat kezelje. Az emberek vagy nem voltak a tudatukban és így aberrálódtak, vagy pedig – auditorként – nem tudták kezelni őket. Ennek következtében 1978-ban a régi exteriorizációs OT IV-tól OT VII-ig terjedő szinteket a hídról leszedték, hogy egy adag "entitás-ellenes" OT szinttel helyettesítsék őket. Ezek az "Új Korszak Dianetika OT-k számára" (New Era Dianetics for OTs, röviden NOTs) néven lettek ismertek.

Ebben az időben (1978-ban) ismerték fel azt is, hogy néhányan az első dinamikán született clearek. Már eleve nem volt sok esetük. Ezt a jelenséget Hubbard természetes clearnek hívta. Ezzel azonos nagyságrendű felismerés volt az is, hogy dianetika auditálással is clearré lehet válni. Azoknak, akik a korábbi évek során befejezték a dianetika esetüket és már nem találtak több engramot, megengedték, hogy a dianetika clear állapotukat tanúsítsák – de még mindig végig kellett auditálniuk a clearré tételi implantot ahhoz, hogy szcientológia clearré váljanak. Ez az ülésekben hatalmas nehézségekhez vezetett, mert a a személy olyan dolgot akart auditálni, ami nem létezett. sokan adták fel azért, mert kiábrándultak vagy mert elfogyott a pénzük. A "dianetika clear igazi clear" üzenet az egész világon megkönnyebbült sóhajt okozott és a híd alsóbb részén ragadtak közül sokak tovább tudtak indulni. Ennek hatására rengetegen áradtak az OT III-ra – ami természetesen összhangban volt Hubbard terveivel. (Hivatkozásokért lásd a XII. technikai kötetet.)

A NOTs (1978) eléggé működésképtelennek bizonyult, ami valószínűleg az azt felügyelő emberek és nem Hubbard elképzelései miatt alakult így. A legtöbb NOTS hírlevelet nem maga Hubbard, hanem az akkori vezető technikai szakember, David Mayo írta. Az, hogy ezek az "L. Ron Hubbard" aláírást viselték, akkoriban megszokott dolog volt. Az, hogy Hubbardnak mennyi hatalma és mennyi befolyása volt, nyitott kérdés. Talán emlékszel, hogy néhány évvel később teljesen eltűnt a színről.

A NOTS, mint az igazi OT-hoz vezető gyors útvonal kezdeti lelkes és hangos nyilvánosságra hozatala után hamarosan kiderült, hogy ezt a szintet vég nélkül lehetett auditálni. Néhány auditor több ezer (!) órát auditált rajta, amíg végül úgy nem érezték, hogy az esetnek nincs vége és elkedvetlenedve feladták. (Ami természetesen egy kicsit sem csökkentette az egyház lelkesedését és reklámozási stratégiáját.)

1982-ben a NOTS anyagok Bill Robertson kezébe kerültek, akit az 1982-es tisztogatások során az egyház "elnyomó személy"-nek nyilvánított. 16 évnyi személyes kapcsolat után Robertson mindenki másnál jobban ismerte Hubbard gondolkodásmódját és munkamódszereit. A NOTS anyagokat valami olyanná változtatta, amire eredetileg is szánták, azaz arra, hogy az összes mások által létrehozott és a személyre erőszakolt mentális tömeget és energiát kitörölje, és hogy a thetánt ezek okozójává tegye. Ezt a fejlesztését Robertson Excalibur-nak hívta – Hubbard 1930-as években írt állítólagos könyve után.

Ellentmondó meghatározások

Ennyit a clear és az OT történetéről. Mit szűrhetünk le a kifejezések ezen zűrzavarából? Azt a kijózanító felismerést, hogy az OT szintek, a NOTS és az Excalibur eredménye nem több, mint egy szépen kidolgozott clear, – noha nem csak az első, hanem a harmadik és negyedik dinamikán is. Miért? Clear, ugyanis képes kezelni a mentális MEST-et. "Harmadik és negyedik dinamikán", ugyanis nem csak a saját maga által létrehozottakat (első dinamika), hanem a mások által létrehozottakat is (harmadik dinamika), különösen amelyek egy galaktikus zűrzavar idején hoztak létre (negyedik dinamika).

Ezzel kapcsolatban az a sajnálatos igazság, hogy a hagyományos szcientológia szótár egyik kifejezése sem fedi le helyesen ezt az állapotot. A "MEST clear" nem helyes, mert csak erre az életre vonatkozik. A "dianetika-könyves clear" sem, mert az a GE aberrációitól való megszabadulást is jelenti (ami az ötödik dinamikához tartozik). Az "1965-ös szcientológia clear" is helytelen, amennyiben az a saját időnyomra (az első dinamikára) vonatkozik. Az "OT" azért nem helyes, mert ezt mindig az exteriorizációs képességhez rendelték. Egyik sem alkalmas, de mégis mindegyikben van belőle valami. A híd jelenlegi végét úgy fejezhetnénk ki, hogy az egy "MEST clear az első, harmadik és negyedik dinamikán, egyénenként különböző exteriorizálási képességgel.

Ez nem azt mondja, hogy az egész semmit sem ér!Pont ellenkezőleg – ez egy mesés eredmény!Bárki, aki elérte ezt az állapotot, tudja, hogy miről beszélek. Ezt többé-kevésbé a következő módon lehetne jellemezni tudod, hogy egy szellemi lény vagy, aki a testétől függetlenül létezik. Mind theta, mind fizikai síkon cselekszel és tudatában vagy a saját párhuzamosan létező végtelenségeddel. Eredetétől függetlenül nem tesz rád mély benyomást a mentális MEST. Jó kommunikációban vagy a testeddel, tudod auditálni és ki tudod sütni a genetikus entitást. Érzékeled az állatok, a növények vagy a test nélküli thetánok mentális üzeneteit. Egy szóval: nagyon jól tudsz kommunikálni. Így nézve nem csak a már említett clearré tett (első, harmadik és negyedik) dinamikákkal, hanem a többi dinamikát is lefedő jelenséggel foglalkozunk – például az ötödikkel és a hetedikkel. Az, hogy ez mennyire hatásos, az személyről személyre változik. Ezeket mindenképpen lehet fejleszteni. Az első, a harmadik és a negyedik dinamikán stabil, a többin nem (legalábbis most). Így következő lépésként a "dinamikánkénti clearré tétel" fogalma adja magát.

A fent használatos "sajnálatos" szó csupán arra vonatkozott, hogy az "OT-szintek" kifejezésből származó OT-ság nem teljesíti az elvárásokat. Igaz, hogy a telepatikus képességek az OT szinteken fejlődnek – ha nem így lenne, akkor nem lehetne entitásokat, még kevésbé az űrhajók és az implantállomások "rosszfiúit" auditálni. Kivéve, hogy ezek a képességek csak akkor működnek, amikor a szóló auditor töltése a figyelmet a rosszfiú felé irányítja. Amint a szóló auditor megszüntette a szembenálló thetántól hozzá vezető irányítási vonalat, a telepatikus képességei általában megszűnnek – legalábbis a legtöbb szóló auditorral ez történik. A szükség miatt megjelenő képesség nem mindig elérhető ezek után, amikor hasznos lenne, különösen nem "mindennapi célokra". Néhányan tehetségesebbek, és a képességek edzése is segít – de mégsem lehet azt állítani, hogy a mai szcientológia megjósolható eredménye a szabadon kóborló exterior thetán. Eddig még nem jutott el. A theta clear így még mindig a kutatás célja.

Egy ülésben lévő auditor gyakorlati munkája számára milyen következményekkel jár ez a fejtegetés? Nagyon fontosakkal, ugyanis lehetővé teszi, hogy Hubbard harminc évnyi kutatásának megtaláljuk a közös nevezőjét és hogy a "clear" és "OT" szavak jelentését egyszer és mindenkorra letisztázzuk. Az eredmény a tisztázott útvonal.

A közös nevező a következő: A clear az, aki többé már nem reagál. Az OT az, aki cselekszik, és ezt kizárólag a posztulátumai erejével és tisztaságával teszi. (Hogy ezt exterior állapotban mennyire teszi könnyedén és a fizikai vagy mechanikus eszközök használata nélkül, az nem tartozik ehhez a meghatározáshoz.)

Így nézve valamilyen mértékben mindenki OT. De nem szükségszerű, hogy minden OT clear legyen!Ez két különböző jellegű képesség. A clearre már nem hat a mentális MEST, annak okozója, fel tudja ismerni és ekkor el tudja oszlatni azt. Egy OT lehet, hogy sokféle módon aberrált, de "véletlenül", a "születése pillanatától", esetleg egy különleges képzés segítségével olyan dolgokra képes, amely minket többieket csodálattal és bámulattal tölt el – mint például a telepatikus gyógyítás, levitálás, auraolvasás, jövendőmondás, nehéz fémtárgyak meghajlítása vagy mozgatása, stb. Ezeket a jelenségeket keleten és nyugaton túl sok helyen dokumentálták ahhoz, hogy vitába lehessen velük szállni [21, 22, 23]. A világ összes egyetemének létezése ellenére még senki sem tudta "tudományosan" igazolni ezeket. Hubbard filozófiája legalább egy megközelítést nyújt a magyarázathoz – de nem tud előre megjósolhatóan ilyen eredményekre jutni.

Minden auditor tudja, hogy egy ülés eredményeként milyen csodás dolgok jöhetnek létre. Viszont azt is tudja minden auditor, hogy ezeknek a dolgoknak az időtartama milyen rövid. Nem mindig ismert az, hogy milyen, őt megkötő megegyezésektől szabadul meg a preclear, amikor ilyen képességek birtokába jut. Ha valaki tudná, akkor minden egyes esetnél ezeket helyre lehetne állítani. Így legalább abban biztosak lehetünk, hogy ezek a képességek léteznek. A képességeket pedig, nem számít, hogy milyen fajta, a tech segítségével helyre lehet állítani. A helyes megközelítési útvonal ebben a pillanatban még nem ismert és ez a jövő feladata.

Egy kérdést még nem válaszoltunk meg: mikor engedhetjük meg valakinek, hogy clearnek nevezze magát? egy gyakorlatias választ adva: amikor az esetének maradékával szembe tud nézni és szólóban tudja azt auditálni, anélkül, hogy egy másik auditorra szüksége lenne. Ez viszont azt feltételezi, hogy az auditor segítségével néhány dolgot már ez előtt elért. Először is megszabadult a saját esetétől. Másodszor az auditálás során az összes olyan entitástól megszabadult, amellyel a természetadta tudatosságával kapcsolatba tudott lépni. (Némelyeknek sok teendőjük akad ezen a ponton, némelyeknek kevés.) Ha ezekkel a befolyásoló tényezőkkel még rendelkezik, akkor nem képes szólóban auditálni, ugyanis az összetett esetének entitásai olyan erőteljesen restimulálják a saját torlaszait, hogy a hengerek kiesnek a kezéből.

A clear szint alatt a következő jól ismert szabályt találjuk: "az auditor és a preclear együtt nagyobb, mint a bank". A clear szint után ez így folytatódik: "a szóló auditor és a tech nagyobb, mint a bank". A clear így az a személy, aki képes egyedül az esetét lezárni. A clearsége az első dinamikákra és azokra az entitásokra (harmadik dinamika) terjed ki, amelyeket további restimuláció nélkül meg tud közelíteni. A "clear" azt jelenti, hogy az okozójuk marad, hogy kezelni tudja azokat, amikor kapcsolatba lép velük. (Amikor a szöveg további részében a "clear" szót használjuk, akkor azt ebben az értelemben tesszük.)

Az esetlezárást elért személy "teljes clear és az alapvető OT képességekkel rendelkező" személy lenne. Valaki, aki már egyik dinamikán sem reagál és aki valamelyest bármelyiken OT-ként képes cselekedni. Ez egy relatív fogalom, ugyanis az eset lezárása mindig az adott pillanatban létező technológia állapotától függ. Ahogy azt korábban láttuk, az esetlezárás az első, a harmadik és a negyedik dinamikára vonatkozik. Az ötödik dinamika mindent összevéve még ismeretlen terület. (A vastag dőlt betűs kifejezések újonnan alkotottak és a Tech szótárban nem találhatók meg.)

Az még nyílt kérdés, hogy az esetlezárás hatására a személy mennyire képes a Hubbard által több helyen említett életek közti implantoknak ellenállni. Az eseteket csupán az utolsó néhány évben sikerült lezárni. Eddig még egyikük sem hagyta ott a testét. Így legalább húsz-harminc évet kell várnunk arra, hogy valamelyikük (önként) visszatérjen és elmondja, hogy mi történt vele. (Ha egyikük sem térne vissza – az lenne az igazán jó jó jel!) Az ötvenes és a hatvanas évek "visszatért" clearjeinél és OT-jainál megfigyelhető, hogy egy kevés auditálás hatására nagyon könnyen felidézik az előző életüket és a régebbi szcientológiával foglalkozó ténykedéseiket. Ez viszont semmi mást nem jelent, mint hogy ők is az életek közti implantok hatása alá kerültek, noha kisebb mértékben, mint azok, akik még nem voltak clearek.

Az életek közti implantokat nem úgy kell elképzelni, hogy implantáló thetánok pillangóhálóval ólálkodnak a bolygó körül, arra várva, hogy egy olyan thetánt elkaphassanak, aki éppen a halála után exteriorizálódik. Ezek az implantok leginkább egy, a Föld köré lerögzített "elektromos kerítés"-sel kapcsolatba lépve lehet beszerezni. Ez a "kerítés" egy nagyon finoman rezgő mezőből áll, amely megrázza a thetánt, amikor megközelíti ezt a frekvenciát azért, hogy lerázza a tömegeit és így elszakítsa a Földhöz fűződő kötelékeit. Egyébként ez egy egyirányú kerítés. Csak befelé enged, kifelé nem. Ezen a területen is rengeteg kutatást kell még végezni.

Jövőbeni tervek

Vessünk egy kósza pillantást a "dinamikák mentén történő clearré tétel" lehetőségeire: egy ötödik dinamikán clear kitűnő kapcsolatban állna a GE-jével és amikor az aberrált viselkedést mutat, akkor auditálni tudná – sőt akár az összes aberrációját megszüntethetné. Képes lenne a sejtjeivel kommunikálni, a rák és az AIDS nem fenyegetné. Viszont az elmúlt húsz évben a szcientológusokkal végzett kísérletek egy nagyon sajnálatos dolgot mutatnak: az első, a harmadik és a negyedik dinamikán clear elég kényelmesen elél a teste mellett, nem pedig a testével, ahogy kellene. Őt – a thetánt – nem hatja meg, ha a testnek fáj a gyomra, bőr- vagy cukorbetegsége van. Amikor egy ilyen személyt auditálsz, előbb vagy utóbb eljutsz ahhoz a lezáró jelenséghez, hogy a betegségével teljes birtoklósággal szembe tud nézni és a betegség ellenére – mint thetán – egyszerűen jól érzi magát. A legtöbb esetben a következő lépést, ami gond esetén a szervek kommunikációjának fogadása és azok auditálása lenne, nem lehet megtenni. (Újra ki kell hangsúlyozni, hogy ennek a tehetsége személyről személyre változik.) Ebben a környezetben érdemes megjegyezni, hogy a GE-t akupunktúrával, homeopátiával, Bach virágterápiával és hipnózissal meg lehet célozni úgy, hogy a thetánt az eljárásból teljesen kihagyjuk!Hogy lehetséges az, hogy saját maga, közvetlen kommunikációval, a megfelelő módszerek használatával nem képes elérni azt, amit a fent említett kezelések a GE-ben elérnek?

Az ötödik dinamikán clear a második dinamikán cleart is magába foglalja. A test és a szexualitás egy csomag, ugyanis mind a kettőt as GE – és néha annak aberrációja – irányítja. A második dinamika valószínűleg az összes közül a legaberráltabb. Rengeteg mindent ki kell még takarítani!Például egy szexuálisan semleges thetán miért viselkedik férfi vagy nő módjára, amint a megfelelő testet felveszi? A homoszexualitás esetén pedig miért viselkedik pont ellenkező módon? A kínzások képzeletgazdagsága pedig, amely mindig a nemi szervek megcsonkítására irányul, honnan ered? Mind a GE-ből származik. Az OT III implantok erre nem szolgálnak elégséges magyarázatul. Ezek a dolgok az időnyomon korábban történtek.

Egy thetán, aki a GE aberráló befolyása nélkül használ egy testet – ez lenne a teljesen dianetikai értelemben vett clear. Theta clear is lenne? Lehetséges, hogy a személy tartós exteriorizálását a GE-vel korszakokkal ezelőtt megkötött megegyezés gátolja? Eddig még fel nem fedezett implantokkal? 1952-ben Hubbard megpróbálta elérni az egycsapásra-clear állapotot. Olyan kikapcsoló eljárást használt, amely közvetlenül az exteriorizációt célozta meg. Ez a megközelítés nem járt sikerrel. Mindmáig pedig senki nem találta meg azt, hogy az interiorizálás kényszere mire alapul. Az 1950-es években a gyors, szcientológia-stílusú kikapcsolódás jellegű megközelítés nem járt sikerrel – talán a dianetika lassú módszerei viszont igen? A GE összes engramjának kezelésével és törlésével sikerülhet?

A következő lépés felfelé a hatodik dinamikán clear. A kövek, a vízerek vagy a Röntgen-sugárzás rezgései nem zavarják. Ezeket, ha aberráltak, meg tudja találni és auditálással deaberrálni tudja, de legalábbis meg tudja akadályozni, hogy a testére vagy rá hatással legyenek. Képzeljük el egy pillanatra a thetánt, aki MEST-et teljesen és tökéletesen megérti és aki minden egyes apró szubatomi részecskével kommunikálni tudna – ennek következtében nem tudna a MEST okozója lenni? Nem tudna napsütésben vihart és hóesést létrehozni, követ megolvasztani vagy hegyeket mozgatni? Semmiből szilárd anyagot teremteni vagy a testével falakon átkelni? Ezen a ponton megtaláljuk a clearré thett theta cleart?

A hetedik dinamikán clearnek képesnek kell lennie a saját akaratából bármilyen affinitás rezgését, bármilyen, a játszmáját keresztező posztulátumot bármilyen típusú theta kommunikációt olyan tisztasággal felfogni, mint ahogy egy rádió az adó hullámait veszi. Nem számít, hogy növények vagy hegyek szellemével, esetleg más univerzumokból származó testnélküli thetánok csábító hívásaival akad össze, ezek egyike sem képes őt legyűrni, az akaratát megtörni vagy rejtetten irányítani. Az ilyen próbálkozások lepattannak róla. Még akár egy lépéssel tovább is mehet és ha etikátlan természetűek, akkor az ilyen üzenetek küldőit auditálhatja is. "A szabadság ára az állandó éberség és az állandó ellenállás. Nincs más ár." [2]

Kétséges, hogy egy ilyen thetánnal a fizikai univerzumban össze lehetne akadni. Valószínűleg már nem foglalkozik MEST-tel kapcsolatos tevékenységekkel. Most már "tiszta létezőség" (Fak 2), de nincs elhelyezkedése (Fak 3). Ez már a clearré tett theta clear fölé helyezi őt, akinek a fizikai univerzum felett teljes a hatalma, de nem tud megszabadulni attól a késztetéstől, hogy megnyilvánuljon benne.

A hetedik dinamikán clearek rezgései olyan finomak, hogy csak egy hasonló szintű lény képes érzékelni azokat. Ők a tiszta posztulátumok szintjén léteznek. Mivel pedig minden MEST-hez kötődésen kívül található, elég elkülönülten létezik ahhoz, hogy csupán posztulátummal egész világokat hozzon létre – ami természetesen a MST univerzum létezésének is az oka.

A nyolcadik dinamikán clear valószínűleg nem létezik. Ez már önmagában egy ellentmondás lenne, ugyanis a végtelenség minden reakción felül helyezkedik el, így a végtelen senkit sem késztethet reagálásra. A nyolcadik dinamikán végtelen ARK-t találunk – vagy fordítva, egyáltalán semennyi ARK-t. Ami, érdekes módon, ugyanaz. Ennek magyarázata a következő: Az ARK kommunikációt tartalmaz, és a kommunikáció képletének egyik fontos eleme a "távolság". A távolság viszont két terminál létezését feltételezi. Viszont amikor két thetán a végtelenben együtt létezik, nem lehet közöttük távolság. Egy létezőségre van szükség ahhoz, hogy távolság, így kettősség jöjjön létre, ezek viszont a hetedik dinamikán helyezkednek el. A nyolcadik dinamikán nincs kettősség, nincs távolság, nincs kommunikáció. Csak a végtelenben együttlétezés (Ax 25).

A clear döntő képessége a meghatározásunk szerint abból áll, hogy minden beáramló dolgot képes duplikálni és megérteni. Ez azt az előzetes követelményt támasztja, hogy a kérdéses dinamikán fokozatosan OT-vá váljon. Ugyanis anélkül hogyan lehet valaki képes cselekedni, azaz kommunikációt kiáramoltatni, hogy a megcélzott terminállal kapcsolatban ne lenne affinitása és realitása – nem számít, hogy egy növényt akar meggyógyítani, egy falat akar lerombolni vagy egy veszekedést elsimítani. Az OT-ság TFI-t és hozzáértést jelent, azt jelenti, hogy a célt elérjük, nem számít, hogy hogyan. Akár tisztán exterior eszközökkel, akár kőtörő kalapáccsal – csak az számít, hogy a végén a fal mindenképpen leomlik. Az eredmény igazol, minden más csak stílus és elegancia kérdése.

Hubbard szavaival: "A thetán legfőbb próbája az a képessége, hogy elérje, hogy a dolgok rendjén menjenek" [2]. Az első hét dinamikán ez "nem többet" jelent, mint hogy a személy képes teljesíteni a kötelezettségeit a magánéletben, a családja felé, az üzleti életben, mint a Föld egy felelősségteljes lakójának tagja, mint a természet használója, akár szerves, akár szervetlen szinten, valamint mint egy kulturálisan, művészileg és szellemileg érdeklődő személy. Természetesen mindezt a személy saját céljain belül, valamint minden bizonnyal különböző fontossággal – de mégis. Azért, hogy egy személy az életét az itt felsorolt összes nézőpontból sikeresen és etikus módon működtesse, elég OT-nak kell lennie hozzá.

Az esetlezárás a negatív nyereségek végét jelenti. Ezek után kezdődnek az "érdeklődési szintek", amelyeken a személy azokat a képességeit fejleszti, amelyek a legjobban érdeklik, azaz a pozitív nyereségek. Ha pedig a személy életcéljának része az lenne, hogy megtanuljon teljesen exteriorizálni, akkor nem kétséges, hogy megtanulna. (Hubbard erre vonatkozó kezdeti eljárásai a Szcientológia 8-8008 és az Emberi képességek teremtése című könyvekben található meg.)

Az egész témakör megközelítését gyakorlatiasan kell megközelíteni, pontosan az első részben idézett program szellemében, ahogy azt Hubbard mondta: "Ha egy pillanatra is azt hiszed, hogy a szcientológia célja egy olyan látványosság létrehozása, mint egy cigarettapapírt vagy hegyeket mozgató szellem, akkor biztos, hogy rossz dologra gondoltál. A jó állapotban lévő emberek érdekelnek minket, azok, akiknek egészséges a teste, akik egyenesen gondolkoznak és akik az optimális megoldás érdekében együttműködnek. Nem varázslókat hozunk létre. Egy thetán vagy az analitikus elme rengeteg mindent megtehet, de amíg ezekben nem vagy bizonyos, addig a para-szcientológia területéhez tartoznak és csak érdekes adatoknak számítanak" [12]. A "para-szcientológia" "az a nagy kosár, amibe minden kisebb vagy nagyobb bizonytalanságot beleszórunk" [2].

Szcientológia és mágia – egy kis kitérés

Amikor az utolsó szakaszban az ötödik, hatodik és hetedik dinamikán létező lehetséges clear képességeket említettük, akkor a szcientológia és a mágia közötti határt érintjük – ami pontosan a para-szcientológia. Erre találjuk meg azokat a a homályosan létező jelenségeket, amelyet a tapasztalt és gyakorlati irányultságú auditor a fentebb említett "kisebb vagy nagyobb bizonytalanság" kategóriájába sorol be.

Azért érzi magát kényelmetlenül ezekkel kapcsolatban, mert az ülések gyakorlati problémáinak nagy része – különösen a szóló, "haladó" szinteken – a nagyközönség olyan kívánalmaiból származik, amelyeket a szcientológia keretein belül nem lehet megvalósítani. Ez nem azt jelenti, hogy ebben az esetben a szcientológia kudarcot vall – egyáltalán nem is tartozik hozzá!Ezt valahol nyíltan ki kell jelenteni, így most élünk ezzel a lehetőséggel.

Néhányan elkedvenedhetnek, ha – ahogy az előző szakaszban említettük – "még nem tart ott". Azt mondhatják, hogy "ezek az OT-k még asztalt sem tudnak táncoltatni vagy a jövőbe sem tudnak belelátni, ami egy hétköznapi kopogtató szellem vagy egy kicsit is tisztességes médium számára gyerekjáték. Így miért kellene ezzel foglalkoznunk?" Hát, várjunk egy pillanatot. Amikor Hubbard a theta clearekről és a clearré tett theta clearekről beszél, akkor más célokat követ, mint amelyeket egy mágikus kör beavatottja maga elé képzel. Sok ilyen frusztrált "OT"-t inkább arra kellene bátorítani, hogy a szóló szintjeinek végzése helyett inkább ilyen ezoterikus társaságokhoz csatlakozzon, ugyanis a szcientológiának és a mágiának teljesen különböző céljai, ha nem alapvetően különböző etikai alapelvei vannak. (Hubbard, aki közeli ismeretekkel rendelkezett a világhírű mágus, Aleister Crowley mágiájáról, ennek kétségkívül tudatában volt.)

A mágia által tanított "sziddhi"-k, ahogy azt a hinduk nevezik, a varázsló erőit jelenti. Közöttük megtalálható az érintéssel gyógyítás, azonnali gyógyítás, a távolból történő gyógyítás és gyilkolás, tűzönjárás, transzban a nyelv tűvel történő átszúrása, a jővő olvasása például egy kristálygömb segítségével, telepatikus üzenetek pontos továbbítása (például a titkosszolgálatok számára), asztrális séta, levitálás és még sok más mutatvány. Ezeket a dolgokat meg lehet tanulni. Az ezoterikus tudást, amióta ember van ezen a bolygón, mindig a papok őrizték és templomokban oktatták, és mind a mai napig léteznek misztikus iskolák. Azért, hogy az OT-ság ezen állapotait valaki elérje, nincs szüksége arra, hogy bármilyen szcientológia hídon átkeljen vagy clear vagy a hubbardi értelemben vett OT legyen.

Ettől függetlenül ennek a bemutatása alapján ítéli meg néhány szcientológus az OT "érettségének" a követelményét. Aki nem tud levitálni, az nem OT és ez az, ami számít!Bármennyi ilyen mutatványt várnak el bizonyos emberek, ezek nem követelmények. Ez fentebb említett, a szcientológia és a mágia közötti különbség miatt van így. A szcientológiában a személy azért dolgozik, hogy midenféle torlaszt és entitást megszüntessen. A mágiában viszont azon igyekszik, hogy új entitásokat hozzon létre és a már létezőket használja. Az, hogy valaki fekete vagy fehér mágiával foglalkozik, az csupán az alapjául szolgáló gonosz vagy jó szándéktól függ, nem pedig a felhasznált technikától. Aki valakit imákkal meg tud gyógyítani, az pusztítani is tud, ezzel nincs semmi gond [23]. Ezek miatt a szcientológiát nem lehet a fehér vagy fekete mágiához hasonlítani. Az auditor feladata abból áll, hogy a személy öndeterminizmusát helyreállítsa és hogy a thetánra ható mentális tömegek és energiák aberráló hatását megszüntesse. Azért, hogy az auditor ezt elérje, a zavaró tömegeket, torlaszokat vagy entitásokat nem küldi vissza a megteremtőjüknek azzal a szándékkal, hogy támadó entitásban található pusztító posztulátumokkal elpusztítsa őt (amely a halálimák esetén az egyik lehetséges védelem), nem, inkább feloldja, kitörli, úgy-vanozza azokat. A hatásuk, nem számít, hogy mikorra időzítették annak elszabadulását, így megszűnik.

Az auditor pándeterminált és nem foglal állást egyik fél oldalán sem. Nem úgy állítja helyre a békét, hogy visszadobja a bombát oda, ahonnan az származott, hanem az összes lőszert elsüti és kivonja azokat a forgalomból. A 2,0 alatti játszmaállapotokat auditálja, azokat, amelyeket a "szemet szemért, fogat fogért" megkeményedett öndeterminizmusával lehet jellemezni. Az optimális megoldások alakjában pozitív játszmaállapotokat, végső esetben akár pándeterminált nem-játszmaállapotokat kíván teremteni. A szcientológia így kifejezetten a nem kívánt állapotokat célozza meg, a fekete mágia pont ellenkezőleg, ezek megszilárdulását, a fekete tömegek összecsoportosítását és ezeknek a lények irányítására történő használatát, míg a fehér mágia arra összpontosít, hogy az entitások használatával jó hatásokat érjen el.

A szcientológia célja egyszóval "több etikát!" Optimális megoldásokat a lehető legtöbb dinamikán, különösebben a magasabbakon. A preclearek és a szóló auditorok mind a rend és az olyan állapotok megteremtésért küzdenek, amelyekben érdemes élni, legyen szó a magánéletről, a társadalmi viszonyokról vagy akár az entitások és a theta-mennyiségek finom szintjéről. "Több etikát!" a jelszó, nem a szellemi cirkuszi bűvészkedés elsajátítása és nem a személyes hatalom titkos mágikus erőkkel történő gyarapítása. A szcientológia a létezés alapvető megértését és a létezésért történő felelősség vállalását tűzte ki célul, szemben a már létező dolgok manipulálásának fejlesztésével. Létezik lehetőség a gonoszra. Ahelyett, hogy használnánk azt vagy harcolnánk ellene, fölé kell emelkednünk.

Így szcientológusként hogyan tudná valaki az OT-ségét demonstrálni? Úgy, hogy az ilyen trükkök hiányán túlhalad. Mentális támadások során nem lehet megérinteni és az agresszió hiányát mutatja, a megfelelő forrást hibáztatja – az esetek többségében saját magát. Észrevétlen marad. Egy szabályt is fel lehetne erre állítani: minél jobban irányítja valaki az életét és minél kevesebb figyelmet von magára, minél nagyobb játszmákban vesz részt és minél inkább ártatlan marad, annál inkább OT. Ez viszont a szcientológiát a buddhizmussal és a taoizmussal állítja egy vonalba. Ezekben ugyanis az a bölcsek legfőbb jellemzője, hogy nem hagynak nyomot.

Valaki felhozhatja kifogásként azt, hogy amikor a theta clearről és a clearré tett theta clearről beszél, akkor Hubbard pontosan a fent elítélt jelzőt használja. Ez igaz is meg nem is, ugyanis a hangsúly nem ugyanazon a dolgon van. Az teljesen az OT-n múlik, hogy eldöntse, hogy fekete vagy fehér mágiát űz, azaz theta mennyiségeket hoz létre és a saját használatára igénybe veszi azokat. Aki a mágusok módjára szellemi szinten hatást szeretne létrehozni, az nem mással foglalkozik, mint a theta-mennyiségekkel. Az OT viszont – ha a szcientológia etikai elveit követi – akkor azokat használat után megszünteti!Ennek ebben a környezetben hatalmas jelentősége van. Ez a különbség. Mindezek alatt helyezkedik el az a folyamatosan fenntartott szándéka, hogy minden olyan körülményből kikeveredik, amelynem nem képes optimális megoldást elérni.

Ez pedig a posztulátumok témaköréhez vezet minket vissza, azaz hogy kinek a posztulátumai hozták létre a nem kívánt körülményeket? Ebből a szögből szemlélve ez önmagában azt jelenti, hogy a személy az etikája rendezésén, mint az egyik legfontosabb témán dolgozik. Az, hogy valaki ezenközben az "emberfeletti képességek" területét megközelíti, minden bizonnyal egy elérendő melléktermék, de ez soha nem állhat a személy céljainak fókuszában.

Összegzésként azt mondhatnánk, hogy az a személy, aki mágikus hatásokat szeretne kelteni, inkább iratkozzon be a megfelelő iskolákba, ugyanis a szcientológia, ami csupán az etika növelésével foglalkozik, elkedvetlenítheti őt. Mindazonáltal nem lenne rossz dolog, ha az összes clear és OT az általános szellemi képzettségük fejlesztése érdekében kapcsolatba lépnének pontosan ezekkel az iskolákkal. Részben azért, mert ezeket az ismereteket a múltban csapdába ejtésre és ártásra használták, részben azért, mert a rendezett etika eléréséhez a személynek a létező veszélyek teljes és működő ismeretével kell rendelkeznie ahhoz. A fokozott kutatás és irányzatok közötti összehasonlítás, így a para-szcientológia méretének csökkentése a jövő további feladata. (és teljesen összhangban van a Szcientológus kódexszel [1].).

A Híd gyakorlatban

Az auditálás Hídján három nagyobb lépésben lehet átkelni. Az első az elindulástól a clearig tart, a második a cleartől az eset befejezéséig, a harmadik pedig az eset befejezése utáni szakasz. Vizsgáljuk meg őket egymás után.

Első szakasz: Clearig általában a személy a saját időnyomának maga készítette torlaszai kezelődnek. Esetenként egy-egy entitás itt vagy ott becsúszhat. A preclear hamar felismeri, hogy melyik az övé és melyik másé, valamint megtanulja ezeket egymástól megkülönböztetni. A clear állapot elérésétől kezdve a személy tartja tisztán azzal, hogy nem hoz létre új torlaszokat vagy gabalyodik bele régebbiekbe. Amikor mégis belegabalyodik, akkor azokat általában azonnal képes lebontani, még akár az E-méter használata nélkül is.

Ez lépésről lépésre durván így néz ki: Kezdetben a személy először azokat a dolgokat auditálja, amelyekkel kapcsolatban a legtöbb gondja van és amelyek a leginkább érdeklik. Ezeket általában a Bemutatkozó Interjújában mondja el. Az auditor elemzi az esetet, kiválasztja a legalkalmasabb eljárásokat és egy Életrendbehozatal-t auditál. Az Életrendbehozatal a preclear társadalmi helyzetével foglalkozhat, amely esetben az élettel kapcsolatos alapelemei rendbehozódnak. Foglalkozhat a preclear pszichoszomatikus betegségeivel is, ebben az esetben engramokat, GPM-eket és posztulátumokat keresnek és auditálnak.

Életrendbehozatal lezáró jelenségét (angolul end phenomenon, azaz EP) akkor érik el, amikor a preclear a jelen életével kapcsolatban boldog lesz és a panaszai megszűnnek. Ez lenne a tökéletes eredmény. Gyakrabban történik viszont az, hogy csupán attól, mert a gondot okozó területekről töltést szednek le, a preclear életkörülményei nem változnak meg azonnal, viszont most már szembe tud nézni velük, neki tud gyűrkőzni és tenni tud valamit velük kapcsolatban.

Nézzük meg, hogy ez a valóságban hogyan néz ki. A preclear 25-40 órányi Életrendbehozatalt kap két-három hét alatt. A családjával és a munkahelyével kapcsolatos aggodalmai megszűnnek és azoknak az okait megismeri. Ugyanakkor megtalálja azt az engramot, amely megbetegíti őt. Eddig a pontig az összes változás az első univerzumában történt meg. A családját és a munkahelyét (a harmadik univerzumot) ezek a jótékony változások még nem érintették, így oda kell mennie és ezeket a dolgokat a harmadik univerzumban kell megtennie. El kell érnie, hogy ezek az jótékony változások odakint is megjelenjenek. Egy kis etikai és menedzsment tanulási program segíthet neki abban a lépésben, hogy az élettel kapcsolatban irányelveket kapjon és hogy növelje az élettel kapcsolatos TFI-jét. (Az auditálás megnöveli az ARK-ját, de ez még nem jelent mindent, mint ahogy azt korábban már láthattuk.) A csípőjét tekintve pedig tényleg elkezd vitaminokat és ásványi anyagokat szedni valamint tornagyakorlatokat végezni, hogy az rendesen meggyógyuljon. Az engram eltűnt, igen, így most már a korábbiakkal ellentétben meg lehet gyógyulni. Viszont még mindig tényleges törődnie kell a lábával (TFI), hogy az teljesen meggyógyuljon.

Auditálás közben előfordulhat, hogy a posztulátumaival és azzal kapcsolatban, hogy saját maga a gondjainak forrása, a preclearnek hatalmas felismerése lesz. Felismerheti, hogy ő maga tartja az esetét a helyén, amit úgy is kifejezhetünk, hogy az Életrendbehozatal lezáró jelenségeként clear lesz.

Ha mégsem, akkor – miután az élettel kapcsolatos új ARK és TFI szintjén megállapodott – visszatér és még több auditálást akar. Miért? Mert nagyobbra nőtt, új falakba ütközött, legyűrte azokat, még néhány falba beleütközött, betörte az orrát és most csodálkozik azon, hogy miért. Kap egy új interjút és újra egy megfelelő eljárást választanak ki a számára. Lehet, hogy egy Kiterjesztett Életrendbehozatalt kap, az esetétől függően most is az alapelemek kezelése vagy engramfuttatás formájában. Esetleg néhány, Fokozatoknak nevezett eljárássorozatot futtatnak rajta. A "Szcientológia Fokozatok" öt eljáráscsoportot tartalmaznak, amelyek mindegyike különböző területekkel foglalkozik. A 0. Fokozat a kommunikációval, az I. Fokozat a problémákkal, a II. fokozat az ártó tettekkel és a visszatartásokkal, a III. fokozat az élet összeomlásával, a IV. fokozat a kiszolgáló fakszimilékkel. Ezeken kívül még ritkábban használt fokozatok is léteznek, az V.-től a VII.-ig.

Amikor a preclear ezekkel végez, valószínűleg clear lesz. Ezt így egyébként senki sem mondja meg neki, ugyanis az általános technikai tudása végül elér arra a szintre, hogy ezt felismeri magában és erről informálja az auditort. Ezek után egy Clear ellenőrzés következik, amely vagy igazolja az állapotot, vagy pedig bemutatja, hogy a személy még nem clear és még több auditálásra szorul.

Eddig a pillanatig csak a saját maga által létrehozott töltéseket kezelte. Lehet, hogy egyik-másik ülésben egy-egy idegen torlasz becsúszott, de addig, amíg azokat a preclear a sajátjának tekinti, ezek észrevétlenek maradnak. Viszont ahogy a preclear megközelíti a Clear állapotot, a megkülönböztetési képessége megnövekszik és már nem "veszi be" az ülés közben felbukkanó idegen eseményeket. Az ülés egészen addig elakad, amíg az auditor nem segít a preclearnek a torlasz helyes forrásának beazonosításában. Akár az is megtörténhet, hogy a preclear egyre inkább az idegen torlaszokba akad bele, egyszerűen csak azért, mert sajátja már nem maradt. Ez azt jelenti, hogy Clearré vált, ugyanis az ARK-ja (a tónusszintje és az konfrontálási képessége) akkorára növekedett, hogy a saját torlaszai feloldódtak és eltűntek. A TFI-je mégis sok kívánnivalót hagy maga után. Felismeri, hogy a gondjait az összetett eset okozza (ami a Clear állapot jele), de még nem képes azt kezelni.

Ahhoz, hogy ezt megtegye, szóló auditorrá kell válnia és a Szóló Asszisztokat auditálja. Olyan eljárásokat futtat, amelyek őt stabilizálják és amelyek az összetett esetet tőle távol tartják. Mindent megszüntet, ami hozzá kapcsolódik. A Szóló Asszisztok célja az, hogy a személy az idegen entitásoktól elválasztódjon és így a terét tisztán és szabadon tudja tartani.

Második szakasz: Egyáltalán hogyan rögzült a thetánhoz a mások által létrehozott torlaszok és entitások ezen tömege? Elég egyszerűen. Azért lépett velük kapcsolatba, mert elég tudatos volt a létezésük felismeréséhez, de nem volt hajlandó szembenézni velük vagy nem volt képes úgy-vanozni azokat. Abban a pillanatban, amikor kapcsolatba lépett velük, egy ellenszándékot kezdett teremteni velük kapcsolatban azért, hogy eltüntesse azokat a tudatából (nem-vanság). Így járult hozzá a már létező torlaszhoz a saját theta mennyiségeinek hozzáadásával és így egy hosszantartó kapcsolat jött létre. Ennek következtében a torlaszt még nehezebb úgy-vanozni, ugyanis a teremtéséhez a theta-egységeikkel hozzájárulók (azaz a thetánok) száma még eggyel nőtt. Így minden egyes theta-egység létrehozóját sokkal nehezebb beazonosítani és úgy-vanozni, ugyanis ezt csak a létrehozó helyes megjelölésével érhető el. Minél több teremtője van egy torlasznak, annál nehezebb azt szétszedi. (DnAx 118, Ax 32, 34)

Például Fred tesz az erdőben egy sétát. Áthalad egy bizonyos helyen – anélkül, hogy tudna róla –, ahol néhány száz évvel ezelőtt embereket akasztottak fel. Azokból a napokból még mindenféle képek és torlaszok találhatók errefelé. Ezek azoktól az emberektől származnak, akik nem értettek egyet azzal, hogy felakasszák őket, ugyanis az ellenkezett a túlélési posztulátumaikkal. Így ezt a dolgot egy megállításnak érezték, egy megadó posztulátumot hoztak létre és így egy torlasz alakult ki. Érdemes megjegyezni, hogy ezek a torlaszok még mindig a helyükön vannak, nem számít, hogy mennyi idő telt el és nem számít, hogy az ezeket megteremtő thetán merre tartózkodik. Ez az oka annak, hogy bizonyos helyeken néha szellemeket lehet megfigyelni.

Pontosan ott Fred leül egy kicsit pihenni. Baljós érzése támad. Ahogy ránéz egy ágra, úgy gondolja, hogy kitűnően fel lehetne rá akasztani valakit és elcsodálkozik a gondolatain, a nyaka és a torka körül szorítást érez, himbálódzó lábak képe jelenik meg előtte. Noha ezek egyikének sem szentelt túl sok figyelmet, azzal, hogy érzékelte őket, kommunikációba lépett velük. ARK-ba került velük. Technikai kifejezéssel élve egy lockot kapott, azzal a kivétellel, hogy a restimulálódott engram nem a saját, hanem egy idegen időnyomán jött létre.

(Az "ARK-ba kerülni" kifejezés nem azt jelenti, hogy ezeket kellemes képeknek tekinti. Az ARK egy -40 és +40 között jelentkező rugalmas jelenség. Igaz, hogy a túléléspárti és a túlélésellenes viselkedés vízválasztója ezen a skálán a 2,0 (ellenségesség), de ez akkor is a legaljától a legtetejéig ARK, jelentkezzen az a tényleges vagy kifordított alakjában – lásd Ax 25).

Amint a Clear a Szóló Asszisztjaival végzett, egy lépéssel tovább halad, az összetett eseteinek entitásait egymás után ténylegesen előveszi és auditálja azokat. Továbbra is érvényben marad mind az összes többi auditálási szabály, mind az auditorkódex. Ugyanolyan módon és a legtöbb esetben ugyanazokkal az eljárásokkal auditálja őket, mint ahogy őt magát is auditálták. Ez egy kétlépéses program, először azokat az entitásokat auditálja, amelyeket magától képes érzékelni, amíg egy sem marad. Majd egy kis további restimuláció szükséges ahhoz, hogy "fellazítsa" a bankot és ezeket az auditálás számára elérhetővé tegye. Az OT III anyagok pontosan erre szolgálnak.

Azért, hogy a bank ezen részének teljes működését megértse, a szóló auditor az OT III anyagokat tanulmányozza és a közben megjelenő dolgokat auditálja. Amikor az entitások elfogynak vagy olyan helyzettel találkozik, amelyet az OT III-mal nem lehet megoldani, akkor az Excalibur siet a segítségére, ugyanis ezek sokkal kifinomultabb megközelítést alkalmaznak, mint az OT III technikák. Ezzel a cselekedetével a szóló auditor a "Föld esetének" feloldásához kezd hozzá, azaz a Xenu 75 millió évvel ezelőtti galaktikus puccsa óta jelen lévő torlaszokkal és más implantokkal foglalkozik.

Az Excalibur lezáró jelensége az, hogy a mások által létrehozott torlaszok eltűnnek és az összetett eset többé nem létezik. A szóló auditor ezek után egy olyan szabad thetán, akinek a látását kifelé semmi nem akadályozza és felé áramló telepatikus kommunikációs áramlásokat befelé semmilyen tömeg nem gátolja.

Ezen a szinten legnagyobb meglepetésére azt fogja észrevenni, hogy még futnak azok a játszmák, amelyeknek (korszakokkal ezelőtt) része volt és hogy léteznek még azok a játékosok, akiknek egykor a csapattársa volt (emlékezzünk, hogy a thetánok nem halnak meg és nem mindegyiküknek van teste). Fel fogja fedezni, hogy olyan visszatartásokkal és ártó tettekkel rendelkezik, amelyeket még soha nem rakott rendbe, ugyanis az összetett eset megzavarta azokat a finom kommunikációs vonalakat, amelyek a korábbi és jelenlegi játékostársaitól és ellenfeleitől hozzá vezettek. Így leül és a Játszmák és Játékosok szintjét auditálni.

Egyébként most újra a saját maga által létrehozott töltésekkel foglalkozik. Végül is ő maga volt az oka annak, hogy ezek a ciklusok befejezetlenek maradtak, aminek következtében ezeknek a játékosoknak a figyelme régóta rajta rögzült. Ennek a szintnek a végén már nem "régi" torlaszokkal fog foglalkozni, hanem saját magát egy, a jelenben folyó éés a posztulátumok szintjén folyó telepatikus küzdelemben fogja találni. A posztulátumokat nem lehet E-méterrel megtalálni, ugyanis azoknak nincs tömege, energiája vagy mentális MEST-je. A posztulátumokat ismerni lehet, de mérni nem. (Ezért az E-méter ezen a ponton egyre szükségtelenebbé válik.) Ha viszont valaki elkövet egy hibát, mondjuk ellenáll a befelé áramló posztulátumnak (máshogy-vanság, nem-vanság), új torlaszok jönnek azonnal létre – ezek törlésére az E-méter viszont nagyon hasznos lehet, különösen, ha a személy hagyta, hogy a dolgok túl messzire menjenek el.

Harmadik szakasz: A híd jelen pillanatban eddig tart. Ennek eredményeként a thetánt nem kötik le a múlt és a jelen Xenu és más politikai játszmák által megalkotott összetett eset játszmaállapotai. "Egy lény" lesz, a szó igazi értelmében. A "negatív nyereség" végére ért és mostantól kezdve elkezdhet a képességei fejlesztésén dolgozni, hogy pozitív nyereségei legyenek. Az OT-ságát a szíve vágya szerint úgy tudja kiterjeszteni, hogy közben egy reaktív elme terhelné le.

Egy befejezett eset se nem egy "automatikus", sem egy "abszolút" állapot. Attól függően nő vagy csökken, hogy a thetán mennyire van tudatában a felsőbb dinamikáknak, mennyire hajlandó etikusan és az ARK-val és a TFI-vel összhangban viselkedni. A thetánnak egyáltalán semmi gondja nincs azzal, hogy egy új bankot hozzon létre magának. A fenti "Játszmák és Játékosok" bekezdésben láthattuk, hogy ez mennyire könnyű. Azt gondolhatnád, hogy "De ez őrültség!Senki sem fog magának egy bankot létrehozni!" De igen, megteszik, sőt még joguk is van hozzá. (Ezen túl emlékezz, hogy mi mindannyian így kezdtük el, különben nem lennénk itt.)

Egynél több Híd

Az ebben a fejezetben leírt, az Életrendbehozataltól az Esetbefejezésig tartó lépések sorozata az egyik lehetséges utat mutatják be. Ez nem teljesen felel meg annak, amit az egyházban "A Híd"-ként árulnak. Az ő "Híd"-juk máshogy néz ki. A clear állapot alatt az auditálás három egységből áll, a Bevezető auditálásból, a Fokozatokból és a Dianetikából ("Új Korszak Dianetika"). Ezeket mindenkinek el kell végeznie, akár tetszik neki, akár nem. Ezek után következik a clear tanúsítás, amely általában minden arra vonatkozó ismeretet nélkülöz, hogy miért lett a clear állapot tanúsítva és hogy ez valójában mit is jelent. Ezek után az "Új OT I-VII" szintek következnek, ugyanolyan elkerülhetetlenül, mint a clear előtti lépések. Ezt – minthogy mindenki ugyanazt a szabványos kezelést kapja – hívja az Egyház "standard tech"-nek.

Sajnálatos módon senki sem tehet úgy, mintha a dolgok az Egyházon kívül sokkal jobbak lennének – talán azért, mert a legtöbb, az egyházon kívül dolgozó auditort az Egyházban képezték ki. Amióta 1983-ban a szabad szcientológia kivált az egyházból, annyi híd jött létre, amennyi szcientológia felekezet keletkezett. Ezek arra alapulnak – ahogy azt valaki kifejtette – hogy az a bizonyos "hídépítő" mennyire értette vagy nem értette meg Hubbard munkáit. Egy kis tanács a leendő hídon-átkelőnek, hogy megszüntessük a helyes választással kapcsolatos kétségeit: csak érdeklődd meg a kérdéses híd célját és szándékát. Hogyan néz ki a túlsó part? Amikor a tiszta válasz helyett csak csillogó szemeket látsz és viharos bizonygatásokat kapsz, a helyedben udvariasan visszavonulnék.

Minden Hídon túl

Ahogy azt a Tényezőkből tudjuk: "A kezdet előtt volt az Okozó, az Okozó egyedüli célja pedig hatás létrehozása volt" (Fak 1). Így kezdetben volt a nemposztuláló egyén. Az első posztulátumával a saját kezdetét teremtette meg: "Kezdetben és mindörökké van az elhatározás, ez az elhatározás pedig: LENNI" (Fak 2). A kezdet előtt a személy csak lehetőségként létezett, a kezdetben létezik valaki ténylegesen. A 2. Tényezővel kezdődik a játszma. Pontosan itt található a gyakran idézett első posztulátumunk.

Mi található akkor az 1. Tényező felett, mielőtt valaki ok lesz? Ez egy nehéz kérdés és nem könnyű rá válaszolni, ugyanis amikor valaki elindul megkeresni a választ, akkor hirtelen oknak találja magát!Ezért mondja a 30. Tényező azt, hogy "és e dolgok szintje fölött feltehetően már csak elmélkedni lehet". Így folytassuk és elmélkedjünk – ha nem is a Tényezők szintje felett, de legalábbis a tetejéről, az 1.-től 4.-ig terjedő tartományról.

Ha valaki az első posztulátumot a végletekig elviszi, azt is mondhatná, hogy a thetán nem-statikus, játékosként történő létezésének az összes oka egyetlen, korszakokkal ezelőtt meghozott posztulátumon múlik, amelyben a játszmaciklusait elkezdte. Ez az a posztulátum, amelyben a feltételezett "tiszta statikum" állapotábal a játékos szintjére ereszkedett le és kapcsolatba lépett a dinamikákkal.

"A végső igazság egy statikum" (Ax 35). Ez a két fontos adat egyike. Te, olvasó, annyira vagy statikus (vagy örökkévaló, ha így jobban tetszik), amennyire magadat a végső igazságként felismered. A másik fontos adat a Tudás-Rejtély skálából származik, azaz egy posztulátum nemtudást von maga után. Ezért egy posztulátum (nem számít, hogy milyen) a végső igazsághoz képest mindig egy hazugság, ugyanis a végső igazságba a mindentudás is beletartozik, míg a posztulátum azt vonja magával, hogy nem tudunk mindent (Ax 25, 37).Végső igazságként úgy teszel, mintha nem tudnál, így hazudsz magadnak – és megszűnsz a végső igazság lenni (Ax 44-46). Azt mondani, hogy "tudom, hogy nemtudok" nem segít sokat, ugyanis ez nem tartalmazza a választ arra a kérdésre, hogy mi az, amit nemtudsz.

Azért, hogy játszmája legyen, a végső igazságnak hazudnia kell önmagának. Egy játszma játszásához, a dinamikák területére lépéshez korlátok kellenek. Korlátok nélkül nincs játszma. A nemtudás természetesen korlát. A mindentudás másrészt nem játszmaállapot. Az a döntés, hogy valamit nemtudsz, majd megpróbálsz valamit tudni róla, az összes játszma kezdete.

Ha csak a thetán létezne egyetlen, megváltoztatatlan posztulátummal, akkor semmije sem lenne, amit restimulálni lehetne. Nem lenne esete, csupán a posztulált cél felé haladó cselekedetek lennének (DnAx 190). A játszmája abban a pillanatban véget érne, amint az egyetlen posztulátuma beteljesedik, azaz a valóságban végrehajtódik vagy maga a thetán eltörli. Ebben a pillanatban a thetán létének nem lenne célja és szándéka. Nem lenne több játszma, így nem lennének szándékai, akadályai vagy szabadsága, ezért a végtelen létezőség, a végtelen cselekvőség és a végtelen birtoklóság, ez pedig maga a statikum. (Vegyük észre, hogy a létezőség, a cselekvőség és a birtoklóság állapotokat jelöl, nem pedig cselekedeteket.)

Ezen a ponton a thetán nem lenne többé játékos, hanem "tiszta statikummá" válna. Végtelen lenne és a nyolcadik dinamikán létezne. Sehol nem lenne, ugyanis "nincs tömege, nincs mozgása, nincs hullámhossza és nem foglal el helyet a térben és időben", de mégis mindig meglenne a "képessége, hogy posztuláljon és érzékeljen" (Ax 1). Az, hogy valaki rendelkezik egy képességgel, nem jelenti azt, hogy azt egyfolytában használnia kell. Nem kell posztulálnia és érzékelnie, hacsak nem egy új játszmát akar elkezdeni, ugyanis ha akar, akkor a "tiszta statikum" állapotában is maradhat.

Mennyi ideig maradhat valaki ebben az állapotban? Mennyi ideig voltál statikum, amikor legutóbb ebben az állapotban voltál? Ezeket a kérdéseket nem lehet megválaszolni, ugyanis rosszul lettek feltéve és önmaguknak ellentmondanak. Először is a statikum fogalma kizárja az időt, így senki sem kérdezheti meg azt, hogy "utoljára mennyi ideig voltál statikum?" Az idő az akcióciklus által jön létre. Mivel a tökéletes statikum nem cselekszik, hanem egyszerűen tud, ebben az állapotban nem létezik az idő. Másodszor a "tiszta statikum" állapota csupán elméleti. A gyakorlatban a thetánnak kettős jellemzője van, egyrészt a játszma játékosa, másrészt a játszmák felett elhelyezkedő statikum (Ax 1, 48., DnAx 1-5). Ezt a kettősséget meg lehet tapasztalni. Ha valaki nem gyanítana valamit, akkor nem kívánna a Hídon az Esetbefejezésig felmenni, véget vetni a játszmáinak és újra "tiszta statikum" lenni. A személy azt érezheti, hogy most "itt lent" van és "ott fent" szeretne lenni.

Most akkor melyik "részünk" ragadt bele a MEST univerzumba? Természetesen az, amelyik önmagát egy létezőséggel azonosította és egy nézőpontba ragadt bele (Fak 24, Ax 45, 46).

Tulajdonképpen az az axiómák és a tényezők üzenete, hogy a thetán örökké egyszerre létezik mint játékos és mint statikum. A személy "mindig" statikum, ugyanis az idő nem létezik. Emellett miközben folyamatosan statikum, tevékenyen játszik. Ez eredményezi a thetán ideális játszmahelyzetét az "akció" szintjén, az érzelmi tónusskála 20-as pontjában. Ezen a szinten a személy teljesen tudatában van mind a saját statikusságának, mind pedig az elsődleges játszmaposztulátumainak. Eddig semmilyen ellenposztulátumot nem hozott ellenük. "Teljes erőbedobással" játszik, a szándékaival kapcsolatban nincsenek fenntartásai. Mégis, nem érzi magát "magányos farkas"-nak, hanem a posztulátumok áramló hálójába ágyazódik be, amelyekhez egyrészt csatlakozik másrészt pedig rájuk befolyással van. A személy egyszerre párhuzamosan futó játszmák egész univerzumában érzi magát, így minden cselekedetét befolyásolják a többiek tettei és fordítva. "Minden gondolat a mozgással foglalkozik" (DnAx 23).

Mi rosszat tehet valaki az élettel teli halhatatlanság ezen szintjén? Létezik-e egyáltalán etikai szabály? Bárki azt gondolhatná, hogy egy thetánt nem lehet megölni, így mindent szabad. Ez nem így van. Még ebben az állapotban is léteznek az optimális megoldásra vonatkozó megegyezések, amelyek "A Játszma" folytatását biztosítják. Ezek a "thetán két jogá"-ban jelennek meg, amelyeket Hubbard 1952-ben, a Philadelphiai Doktorátusi Tanfolyamon alkotott meg. Ezek a "jog a személy öndeterminizmusához" és a "jog a játszma elhagyásához". Ahogy azt már láttuk, távozni mindig sokkal nehezebb, mint a játszmát elkezdeni. Ezek főleg a személy saját és nem más hibája, azaz a saját és nem más ellenposztulátumai miatt jönnek létre. Ezen kívül egy személyt egy játszma elhagyásában még egy módon akadályozhatnak meg, ez pedig az implantálás – ez pedig csak azért lehetséges, mert az implantáló személy a már ott található és a személy saját maga által létrehozott tömegeit használja fel azért, hogy a sajátját odarögzítse és hogy a személyt még jobban a MEST-be rángassa. Az implantálás egyik lehetséges védelme, azaz hogy "ez az ő hibája, eleve nem kellett volna tömegeket összeszednie", alaptalan. A lényeges pont az, hogy az implantálás nem a "játszma során elszenvedett baleset", hanem szándékos elnyomás. Ennek fényében a két jog a lehető legmagasabb etikai elveket valósítja meg, az implantálás pedig az ellenük elkövetett legsúlyosabb bűn.

A tónusskála 20-as pontján van a két jognak a legnagyobb haszna. Ezen a szinten a thetán öndetermináltan játszik (első jog) és azzal a bizonyossággal, hogy bármikor abbahagyhatja azt (második jog). Még semmit nem teremtett, ami az akarata ellenére ott tarthatja – és ezért senki más sem teheti meg ezt.

Faites votre jeux![Kérem tegyék meg tétjeiket!– francia, rulett – a fordító]


Irodalom

  1. L. Ron Hubbard: Szcientológia 0-8, 1970.
  2. L. Ron Hubbard: Technical Dictionary, 1975.
  3. L. Ron Hubbard: Dianetika, a szellemi egészség modern tudománya, 1950., 1973. kiadás
  4. Eric Tonwnsend: The Sad Tale of Scientology, 1985.
  5. L. Ron Hubbard: Az ember története, 1952.
  6. L. Ron Hubbard: A Phoenix előadások, 1954.
  7. Omar Garrison: The Hidden Story of Scientology, 1974.
  8. Walter Bowart: Operation Mind Control”, 1978.
  9. Omar Garrison: Playing Dirty, 1980.
  10. Omar V. Garrison: The Secret World of Interpol, 1977.
  11. L. Ron Hubbard: A szcientológia működésben tartása, HCO PL 1965. február 7.
  12. L. Ron Hubbard: Professional Auditor’s Bulletin Nr.2., Technical Bulletins, Volume I, 1976.
  13. L. Ron Hubbard: Az emberi képességek teremtése, 1954.
  14. L. Ron Hubbard: Technical Bulletins, Volume I.
  15. L. Ron Hubbard: A gondolkodás alapjai 1956.
  16. L. Ron Hubbard: A túlélés tudománya, 1951.
  17. L. Ron Hubbard: Önkéntes lelkészi kézikönyv, 1976.
  18. Ruth Minshull: How to choose your people, 1973.
  19. L. Ron Hubbard: Modern Management Technology Defined, 1976.
  20. L. Ron Hubbard: Technical Bulletins, Volume II.
  21. Lama Govinda: The Way Of The White Clouds, 1966.
  22. Yogananda: Autobiography of a Yogi, 1946.
  23. Max F. Long: The secret science behind miracles, Huna Research Publications, Vista/California.